Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-09 / 290. szám

MAP ^POLITIKAI NAPILAP * Wl. ÉVFOLYAM, 290. SZÁM I 1971. DEC. 9., CSÜTÖRTÖK | ÁRA: 80 FILLÉR Napirenden a színház munkája Ülést tartott a városi tanács vb Rendkívül gazdag volt a városi tanács végrehajtó bi­zottságának ma délelőtti ülé­se. Elsőként a Miskolci Nem­zeti Színház hároméves mun­kájáról szóló jelentést vitatta meg a testület, majd a kerü­leti hivatalok helyzetéről, sze­mélyi és tárgyi ellátottságáról tanácskozott. A továbbiakban javaslat hangzott el az 1972— 73. évi lakáselosztási terv megállapítására. Ehhez kapcsolódott a kö­vetkező téma is: a lakásjut­tatási névjegyzék kiegészíté­se és az új tanácsi bérlaká­sok kiutalásával kapcsolatos cserék engedélyezése. A sűrí­tett programban szerepelt még a tanács jövő évi mun­katervének megvitatása, fog­lalkozott a végrehajtó bizott­ság a „Fiatalok Miskolcért — Miskolc a fiatalokért” moz­galom eredményeivel, végül az egészségügyi intézmények új irányítási rendjével. Mi kerül az ünnepi asztalra? A családok már az év végi ünnepekre készülnek. Az ajándékvásárlással egyidöben a háziasszonyoknak arra is ügyelniük kell, hogy az ün­nepek alatt is legyen ele­gendő enni- és innivaló a háznál. Ez gondot jelent a sütő-, a hús- és a tejiparnak egyaránt. Országosan javult az élő­állat-ellátás; az állatforgal­mi vállalatoknak egyre keve­sebb levágandó sertés, illet­ve szarvasmarha átvételét kell különböző minőségi ki­fogás miatt megtagadniuk. Az idén megyénkben is jó­val több lesz a sertéshús, mint a korábbi években volt; az előzetes becslések szerint 30—35 vagonnyi mennyiséget tud biztosítani a húsipar a kereskedelem számára. A dolgozók már most ál­landóan túlóráznak, jelenleg — a nyers húsáruk mellett — több száz mázsa töltelék- és kötözött árut tárolnak a hűtöházban. Van tehát kellő mennyiség virsliből — mint­egy száz mázsa már a rak­tárban áll — felvágottból, turista szalámiból, illetve sonkából. Egy különleges év végi megbízatása is van az állat­forgalmi vállalatnak: neki kell biztosítania a szilveszte­ri sült malacokat, illetve a rangosabb szórakozóhelyeken a tombolán kisorsolásra ke­rülő élő malacokat. E célból körülbelül 250—300 malac feldolgozására, illetve hely­beszállítására van szükség. Korábban Miskolcon is sok kifogás merült fel a ke­nyér minőségével kapcsola­tosan; A közelmúltban üzem­be helyezett új gépek alap­vető minőségi és mennyiségi javulást hoztak. (Folytatás a 3. otikstim) Csomagbegyek között. A posta iérmep eiőtti készülődéséről számolunk be a 3. eidolon. (Pariaas Wu fdwétete) Tanácskozik a KISZ Vili. kongresszusa A kormány elnökének felszólalása Tegnap 850 küldött és több mint 400 meghívott részvételé­vel az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házának nagytermé­ben megkezdte munkáját a KISZ VIII. kongresszusa. Az el­nökségben helyet foglalt — többék között — Fock Jenő, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke. Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke,,Németh Ká­roly, a budapesti pártbizottság első titkára, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, valamint politi­kai, gazdasági és kulturális életünk számos ismert személyi­sége, a KISZ vezetői, a munkában, a tanulásban élen jáTÓ fiatalok. Az elnökségben foglallak helyet a kongresszusra ér­kezett külföldi delegációk vezetői. A Központi Bizottság beszá­molóját és a pénzügyi ellen­őrző bizottság jelentését a küldöttek írásban kapták kézhez. A Központi Bízott- ‘ ság írásos jelentéséhez dr. Horváth István, a KISZ Közt ponti Bizottságának első tit­kára fűzött szóbeli kiegészí­tést. Többek között hangsú­lyozta : — A mi dolgunk most az, hogy a X. pártkangnessras Hidesr idő Előrejelzés Miskolc térsé­gében péntek' délig: Időnként megnövekvő fel­hőzet, kisebb havazással, hó­záporral. Élénk, időnként mege^físödő északi szél. Hi­deg idő. A hőmérséklet nap­közben egy-két fokkal Oyfok alatt lesz. Holnap, hajnalban —8, —10 fok közötti, délben —5 fok körüli , hőmérséklet várható. Csak két város tartja még magát Az indiai csapatok ddnyomnlnak Kebt-Pakisztánban Az indiai kormány szó­vivője közölte: az indiai csapatok Daccától, Kelct-Pa- kisztán fővárosától és Chit­tagong kikötővárostól elte­kintve, elfoglaltak minden jelentősebb várost. Az indiai csapatok az In­dia által már elismert Ber\- gáili Köztársaság csapataival együttműködve haladnak elő­re és nyomukban visszatér­nék a kelet-pakisztáni me­nekültek függetlenné vált országukba. Ugyanekkor a pakisztáni csapatok áttörték az indiai védelmi vonalat Kasmírban. Az indiai szóvivő elismerte, hogy itt vereséget szenved­tek és Delhiben lehetséges­nek tartják: a pakisztáni csapatok elvághatják a kas- míri fővárosba, Srrnagarba vezető útvonalat. U Thant tűzszünetet óhaj­tó felhívására India közölte; ennék csak akkor van értel­me, ha Jahja Khan elismeri a bengál nép jogait és a Bengali Köztársaságot, mint független államot. ti Kelet-pakisztáni menekültek visszatérnek a [elszabnditotl Jessore városába. határozatait követve, állást foglaljunk az ifjúság fejlődé­sét, jövőjét meghatározó leg­fontosabb kérdésekben, és dőntsüAk a KISZ továbbfej­lesztésének feladatairól. Ezt követően a magyar fiatalok társadalmi helyzetét elemez­te: — Akkor járunk helyes úton — mondotta —, ha 1972-ben és a következő esz­tendőkben a X. kongresszus határozatainak. hiánytalan megvalósítására összpontosít­juk erőinket. Kijelentette: — Azt valljuk, : amit a párt- kongresszus fogalmazott meg: az kapjon többet, aki többet és jobban dolgozik, aki na­gyobb részt vállal közös fel­adatainkból, aki tehetsége, tudása és ereje javát adja közös boldogulásunkért. A vitában elsőként Fock Jenő, a kormány elnöke szó­lalt fel, átadva a párt Köz­ponti Bizottsága és a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány üdvözletét. Kijelentet­te: — Pártunk és kormányunk, egész dolgozó népünk szere­tettel tekint a KISZ-re, amely 1957. március 21-én, a dicső­séges Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltásának 38. év­fordulóján bontott zászlót. Hangsúlyozta: — Azóta 14 esztendő telt el. A KISZ megfelelt a bizalomnak és a várakozásnak. Ezután arról szólt, hogy a kormány különös figyelmet fordít az ifjúság nevelésére, helyzetének fokozatos javítá­sára, majd arról szólt, hagy az ifjúsági szövetség alapel­veiben semmiféle változás nem történt és nem történik: a KISZ volt és marad a párt ifjúsági szervezete, a magyar ifjúság egyetlen politikai szervezete. Néhány magyar küldött után a külföldi vendégek közül J. M. Tyazselnyikov, a lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkára és több külföldi ifjúsági kül­döttség vezetője köszöntötte a kongresszust. Délután nyi­latkozatot fogadott el a kong­resszus az Indokína ifjúságá­val, népeivel való szolidari­tásról. Este a kongresszus küldötteit a főváros kerüle­teinek fiataljai látták vendé­gül. A kongresszus ma folytat­ja munkáját. közel-keleti vita az ENSZ-b Kína küldötte elítélte Iz­rael agresszív politikáját az ENSZ-közgyűlés közel-keleti vitájában. Az EAK küldötte bejelentette: mihelyt Tel Aviv kötelezettséget vállal a megszállt arab területek ki­ürítésére, Kairó kész a poli­tikai rendezésre. A kínai ENSZ-küldött hangsúlyozta, hogy kormá­nya teljesen jogosnak tart­ja a palesztin nép fegyve­res felszabadító harcát Ez­után megismételte szokásos szovjetellenes rágalmait. Azt állította, hogy a Szovjetunió együttműködik az USA-val, az izraeli agresszió támoga­tásában tiirmagyu rázni: A kínai politika — a jelek sze/int — nemcsak az indiai—pakisz­táni vitában, vagyis a KNK által támogatott Pakisztán érdekében támadja az Indiával szövetséget kötött Szovjetuniót, hanem igyek­szik zavart kelteni a Közel-Keleten is. Miközben egyáltalán nem zavarja, hogy az indiai—pakisztáni vitában elfoglalt álláspontját az USA csendes támogatásával teszi, a Közel-Keleten a Szovjetuniót állítja be az amerikai imperializmus szövetségesének. Azt a Szovjet­uniót, amely négy éve teljes mellel áll ki az arab álláspont mellett: Izraelnek ki kell ürítenie a megszállt területeket. Ismerve az ame­rikai álláspontot, ezt nehezen lehet az USA-val összejátszó maga­tartásnak minősíteni. Legfeljebb olyan rabulisztikával, ha a béke védelmét, a politikai rendezés szükségességét, egy kiszámíthatatlan következményekkel járó közel-keleti konfrontáció elkerülését szem előtt tartó szovjet magatartást egy kalap alá veszi valaki az izraeli agressziót támogató amerikai viselkedéssel. KÁTÉ JVaim ÉJFÉLTŐL REGGELIG LOSONCZI FAL MEGKEZDI KONGÓI TÁRGYALÁSAIT Elnöki tanácsunk elnö­ke, Losonczi Pál, afrikai útjának utolsó állomásá­ra, a Kongói Népi Köz­társaság fővárosába, Brazzaville-be érkezett, és ma megkezdi hivata­los tárgyalásait Marien Ngouabi őrnaggyal, a Kongói Népi Köztársa­ság elnökével. FEHÉR LAJOS TANZÁNIÁBAN Julius Nyerere, Tanzá­nia államfője az ország függetlenségének tizedik évfordulója alkalmából megkezdődő ünnepségek előestéjén amnesztiát je­lentett be. Hetvennyolc halálra ítélt büntetését életfogytiglanra változ­tatta, 3500 foglyot szaba­don bocsáttatott. Az ün­nepségekre hazánk kép­viseletében Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese érkezett Tan­zániába. Á LEMP- KONGRESSZUS FOLYTATJA MUNKÁJÁT A Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszu­sán ma plenáris ülésen vitatják meg azokat a ja­vaslatokat, amelyeket 19 szakbizottság dolgozott ki tegnap. A magyar küldöttség vezetője, Ká­dár János megtekintette a,varsói kohóműveket, s nagygyűlésen találkozott a dolgozókkal. ELNÖKVÁLASZTÁS OLASZORSZÁGBAN Ma kezdődik Rómában az olasz elnökválasztás, amelyen 1008 képviselő és szenátor dönt három jelölt között. A keresz­ténydemokraták Fanfa­rát, a szenátus elnökét jelölik, a baloldaliak De Martinot, a szocialisták pedig Saragatot, aki 1964 óta Olaszország elnöke. A választás kimenetele teljesen bizonytalan. A NATO KÜL­ÜGYMINISZTEREI BRÜSSZELBEN A NATO külügymi­niszterei ma ülnek össze Brüsszelben, hogy dönt­senek az európai bizton­sági és együttműködési értekezlettel kapcsolatos álláspontjukról. Rogers amerikai külügyminisz­ter Brüsszelbe érkezése után kijelentette: az európai biztonsági és együttműködési értekez­let előkészítése előtt ak­kor válik szabaddá az út, amik*>r aláírják a Nyugat-BeAnre vonat­kozó négyhatalmi szer­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom