Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-07 / 288. szám
KatózM Űj-Skóeia partjai mellett, Halifaxtól mintegy 70 kilométerre nyugatra található a kis Oak Island sziget, amely immár két évszázada ellenállhatatlanul vonzza a kincskeresőket. 176 év óta 15 expedíció fordult meg itt. Az expedíciók hat tagja elpusztult. Több mint kétmillió dollárt költöttek az inkák kincsének, a kalózok zsákmányának és egy letűnt civilizáció nyomainak kutatására. Mintegy húsz üzletember részvételével megalakult az ón. „Triton Szövetség”, amely 500 000 dollárt kíván befektetni egy új expedícióba. Holnap: •a Ülésesnek a gyógysseréssek Holnap délután két órakor Az antibiotikumok együttes adása, illetve ennek korlátái címmel tart előadást dr. Pa- taky István kandidátus a Rónai Sándor Művelődési Központ 6. emeleti tanácstermében. Az előadói ülést a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Borsod megyei szervezete rendezte, amelyen elsősorban gyógyszerészek és orvosok vesznek részt. A rendezvény a mintegy havonta megtartott szakmai tudományos ismeretterjesztés egyik előadása. Mit hordunk jövőre Az expedíció a legkorszerűbb eszközöket állítja csatasorba: kb. két héttel ezelőtt a föld alatti mélységekbe lebocsátott, hermetikusan zárt tv-kamera segítségével három ládát sikerült felfedezniük. Most már csak az van hatra, hogy eljussanak az új leletekig, és megtudják, mit tartalmaznak. A dolog egészen titokzatos. A labirintus bejáratánál hatalmas, szív alakúra csiszolt követ találtak, amely pontos hasonmása a Haiti és Madagaszkár kikötőjében feltárt „kalózban - kokban” talált leleteknek. Szombat reggel nagy tömeg allta körül az Ady-híd sár-1 kát. Nem, ezúttal nem Villamosra várt a sokadalom, s nem is valami utcai látványosság vonzotta a kíváncsiakat. Üzletavatóra jöttek a leendő vásárlók, akik már jó néhány napja kíváncsian kémlelték az új bolt kirakatát. Szombaton reggel megnyílt a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Ady Endre utcai új divatáru szaküzlete, a Tulipán-bolt. Az első napon megszületett az első rekord is, egy tűt nem lehetett volna leejteni nyitás után pár perccel a boltban, akkora volt a tömeg. A divatterveaök véleménye szerint a hát, a has és a tompor a legerotikusabb és a divattervezők által legkevésbé kiemelt testrész. így azután a kebeltartó detronizálá- sa után befellegzett a nadrágoknak is. Yvés Saint Laurent, a világhírű párizsi divattervező kijelentette: „Új pantallóimra az a jellemző, hogy rendkívül „szexének”. „Az egész rehez A Tulipán divatház azért lett pár nap alatt a miskolciak kedvence, mert áruválasztéka is legalább olyan választékos, mint berendezése. Nagy választékban kaphatók a Tulipán divatházban gyermekruházati cikkek, ingek, pulóverek, kardigánok, sapkák, sálak. A hölgyek számára nagy készletet szereztek be horgolni-, kötniva- lóból. Az üzletben tucatnyi minőségben, színben, alapanyagban kaphatók a különféle fonalak, gyapjúk, műszálak, amelyekből szép karácsonyi ajándékot lehet készíteni a család tagjainak. Az emeleten található női világon alig akad 400 nő, aki úgy öltözhet, ahogy én akarom” — jelentette ki Ossic Clark, angol divatkreátor. E kevesek számára rendkívül csábos nadrágviseletet tervezett, amely biztos sikert hoz viselőjüknek. — Manapság egy szép meztelen hát mélyebb benyomást kelt, mint egy fedetlenül hagyott kebel — mondja Waiter Albini. Ezekből a megnyilatkozásokból arra következtethetünk, hogy 1972 nyarán újból visszatér a „kevés fedett hely” divatja. Vége a csontos, elöl deszka — hátul léc, pille súlyú nők korának. Az ideális méretek: 90 centiméteres mellbőség, 92 centiméteres csípőbőség. Párizsban és Firenzében egyaránt a tengerész-ruha divatos. Végtelen változatban vonultattak fel széles szárú fehér pantallókat, piros-fe- hér-kék csíkos felsőrésszel. De sok „alig”-szoknyát is láttunk. Ezek többsége rakott és plisszírozott volt. A londoni üzletekben már megjelentek a horgony alakú bros- tűk is. , A meztelenséget nemcsak a miniszoknyák további kurtítása. hanem a hozzájuk tartozó felsőrészek — trikók és blúzok — egyre mélyebb kivágása is hangsúlyozza. A cipősarok magassága 11 és 17 centiméter között váltakozik. A divatszínek rendkívül élénkek: piros, zöld, sárga és kék irgalmatlan keverékét használják. Franciaország divatja most is kitűnik különc ötleteivel. Divat például az esetlen kötényruha. amely mintha csupa kismamát takarna, a már-már semmit sem fedő ingecske. kisöaségsik er az eisó sápon Megnyílt a Tulipán divatház Évente több százezer köbméter fát exportálnak a szovjet Távol-Kelet nagy folyamának, az Amurnak a kikötőiből. A folyó alsó folyásánál fekvő Mago kikötőjébe minden évben félmillió köbméter exportfát úsztatnak le. A hajózási idényben naponta több hajó rakodik meg itt fával. A kilencedik ötéves tervben (1971—1975) a kikötőt átépítik, úgy, hogy faforgalma eléri majd az évi egymillió köbmétert. (Képünkön: exportfát rakodnak be a Baltijszkij—63 nevű hajóra Mago kikötőjében.) Kassaiak az NME-n Tegnap érkezett egy négytagú csehszlovák tanárdelegáció a Kassai Műszaki Főiskoláról az NME földtani- .teleptani tanszékére. A testvérintézmény képviselői háromnapos látogatásuk alatt a kőzettechnikai kutatásokról folytatnak konzultációt. Fiatalok találkozója Ma délelőtt 9 órakor kezdődött a szövetkezeti fiatalok megyei találkozója az SZMT-székházban. Az összejövetelt Juhász Mária IB-el- nök nyitotta meg. Járai János, a KISZ MB-titkára a párt ifjúságpolitikai határozata végrehajtásáról tartott előadást. Majd a szövetkezeti fiatalok akcióprogramjai teljesítéséről számolt be Po- lónyi János IB-titkár. Zugfőzök és zugárusok Pálinka kicsiben és nagyban Az elmúlt évben közel 2 és fél millió liter pálinkát főztek Borsodban. Az idei mennyiség ennél valamivel kevesebb lesz. A szeszfőzdék ellenőrzése, időszaki elszámoltatása és a műszaki berendezések állapotának vizsgálata a pénzügyőrök hagyományos tennivalói közé tartozik. Havonta, kéthavonta 110 szeszfőzdét látogatnak végig, s a kétliterenként vett 1 köbcentiméteres minták analizálásán túl azt is megnézik, érintetlenek-e az ólomzárak, nem jutnak-e a szeszmérő készülék kikerülésével illegális pálinkához az ügyeskedők? Öreg hordóba rejtették A szeszgyártás és ezen belül a pálinkafőzés állami monopóliumát szigorú előírások védik, s a pénzügyőrök munkájában jelentős helyet foglal el ezeknek az előírásoknak a betartatása. A pálinkát főzető lakosság érdekeivel és az adózással kapcsolatos ellenőrzések menetrendszerű pontosságúak és gyakoriságúak, ám a pénzügyőrök — és ezt jól tudják az érdekeltek — gyakran élnek a meglepetésszerű látogatás sok mindenre fényt derítő lehetőségével is. Ilyen alkalmaikkor nincs módja az ügyeskedőknek a kozmetikázásra. Persze, az emberek találékonyak. Volt rá példa, hogy „ami a szem előtt van, az a legkevésbé feltűnő” alapon az egyik szeszfőzdében egy öreg hordóba rejtették a pálinkát. Az ellenőrzés mindent rendben talált, csak az szúrt szemet az egyik pénzügyőrnek, hogy a rozsdás abroncsú, használaton kívülinek látszó hordó nem a hasán feküdt, hanem állt. Szesszel javítják a bort Az ipari szeszből 300 ezer liter jutott a bor javításra, az úgynevezett avinálásra. Az avinálás nem hamisítás, hanem a borkezelés szokásos, bevált módja. Az új bortörvény fajtánként és tizedfo- konként írja elő, hogy minőségjavítás. illetve a természetes szőlőcukor-tartalom megőrzésének céljából melyik borhoz mennyi szesz keverhető. Az avinálásnál a helyszínen tartózkodik a pénzügyőr is, és jegyzőkönyv készül a bor és a szesz „háMi van a galérián? A Tulipán divatház rá is szolgált a rendkívüli érdeklődésre. A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat a Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalattal kooperálva nyitotta meg az új boltot. A korábbi években raktárnak használt helyiségeket tetőtől talpig „felöltöztették”, hónapokig dolgoztak itt az építők. A leglényegesebb változtatás az volt, hogy kettéosztották az eladóteret, létrehoztak egy „galériát”, amely nemcsak ötletes építészeti megoldás volt, de lényegesen megnövelte az eladóteret is. Újdonság a Tulipán divatházban az eladási mód is. Ót pénztárt állítattak fel, az árukat úgy helyezték el a polcokon, hogy a vevők kedvük szerint válogassanak köztük. ízlésesek a polcok, vitrinek, az ingek és a női fehérneműk fogasokon állnak. Az üzlet földszintjén a gyermekruházati cikkek — fehérneműk és kötöttáruk — valamint a pamutok, rövidáruk kaphatók. A „galérián” árulják a női és a férfi fehérneműt, valamint a felnőtt kötöttárukat. Előnyös kooperáció A mutatós, ízléses berendezés persze még kevés önmagában egy új üzlet sikeés férfi divatáruk közül ki kell emelni a pulóverek, kardigánok nagy választékát. Férfiingek is sokféle minőségben kaphatók, nem hiányzik a boltból a népszerű Fékon és Fékonpressz ing sem. Háromszázezer forint forgalom A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Tulipán divatháza többek között azért is arathat ilyen nagy sikert, mert áruválasztékát a Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat garantálja. A nagykereskedelmi vállalat készletéből azonnal pótolhatók azok az áruk, amelyek fogyóban vannak. A RÖVIKÖT vezetőinek tájékoztatása szerint a jelenlegi választék a jövőben is változatlan lesz, sőt az elkövetkező hetekben, a karácsonyi vásár idején még néhány újdonsággal is kirukkolnak. A Tulipán premierjén, szombaton, néhány óra leforgása alatt háromszázezer forint értékű árut adtak el. A bolt vezetői pedig azt ígérik, hogy az üzlet a továbbiakban is méltó lesz vevői bizalmára.- O — jKmftCOK0MPYM.fi UHCími jPf G£NY€ nyomét* Sete iDexrÖ-Mattik txtváh zasságáról”. Elkobzás és büntetés A zugfőzők és zugárusok felderítése a pénzügyőrség munkájának periférikus, de korántsem másodrangú része. Az elmúlt évben 75, azt megelőzően 117 Illegális pálinkafőzőt fedeztek fel és lepleztek le. A főzőeszközök és az ital elkobzásán túl pénzbírság is sújtja a vétkest, ám a szakemberek véleménye szerint sokakat még mindig nem rettent eléggé a kilátásba helyezett szankció. Van, aki főzi, van, aki eladja. Sajnos, akadnak olyanok, akik műszakkezdés előtt bekapnak egy-egy féldecit a titokban főzött, többnyire csapnivalóan rossz minőségű itókából. Az ilyen italozást természetesen nemcsak az aznapi munka sínyli meg, hanem az egészség is, hiszen a házilag készült pálinkák, a szakszerűtlen főzés és kezelés miatt nem kis- részben mérgezőek Minden gyárkapu elé nem állhat civil ruhás pénzügyőr. Végső megoldást csak az hoz, ha a munkába siető emberek mindegyike nemet mond az alkalmi kínálgatók- nak. BRACKO ISTVÁN