Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-06 / 287. szám

Kezünkre Húsz méterről kapott góllal II. Késilabda Áras Kupa játszott a kiskakas Vereség as év sár ón Egyetértés—DVTK 1:0 (0:0) A mérkőzésnek a hazai csapat volt az esélyese, s mégis némi szerencsével győzött. Siklósi ritkán látható több mint 30 méteres bombalövése a jobb felső sarokban kötött ki. s a középpályás ilyen gólt talán életében először lőtt. Tá­bori kapufa-lövése szintén a pontszerzés lehetőségét sej­tette. bár az Egyetértés is lőtt egy kapufát. A jó iramú mérkőzésnek egyébként mindössze 1500 néző volt tanúja. Egyetértés: Varga — Galambos. Józsa. Komáromi. Só­vári, Nell, Siklósi. Karába, Halápi. Weimper. Katona (Szántai). DVTK: Szabó — Hajas, Oláh, Salamon. Kolláth. Kendi, Földesi, Görgei (Horváth, a második félidőben), Vass Tá­bori, Gass. Ez a kiskakas a Népsta­dionbeli magyar—francia mérkőzés után még vígan büszkélkedett a francia lab­darúgó szövetséget jelző há­rom F-betű fölött. A vissza­vágón már sűrűn szidalmaz­ták gazdáját, de azután meg­enyhültek a kedélyek, s mi nagyon hálásak voltunk ne­ki. Először akkor, amikor a gallkakas diadalmaskodott á bolgár oroszlán fölött. Má­sodszor akkor, amikor Szó­fiában nem ismételte meg ugyanezt, és ezzel hozzásegí­tette a magyar labdarúgó vá­logatottat ahhhoz, hogy be­jusson az EB legjobb nyolc csapata közé. Szemrehányást csupán azért tehetünk neki, mert tegnap nem tudott úr lenni a saját portáján: Bul­gária utánpótlás-válogatottja Franciaországban győzött 1:0- ra'. s így elvette a magyar csapattól az első helyet. No de sebaj, elvégre a mesebeli kiskakas sem tudott egynél több gyémánt félkrajcárost kikaparni. Az EB második csoportjá­ban Magyarország 9 ponttal végzett az első helyen a 7 pontos Bulgária és Francia- ország. valamint az 1 pontos Norvégia ellen. Az utánpót­lás EB második csoportjában Bulgária 9 ponttal lett első, a 7 pontos Magyarország, az 5 pontos Norvégia, és a 3 pon­tos Franciaország előtt. Az EB negyeddöntőjének mező­nye a következő: Románia, Magyarország, Anglia. Szov­jetunió. Belgium. Olaszor­szág, Jugoszlávia és NSZK. Az utánpótlás EB legjobb nyolc csapata: Csehszlovákia, Bulgária. Görögország. Szov­jetunió. Dánia. Svédország, Hollandia és az NSZK (ezek szerint mindkét csapattal csak a szovjeteknek és az NSZK-nak sikerült a legjobb 8 közé bejutni). A negyed­döntő párosítását január 12- en Zürichben sorsolják. A hazaiak nagy irammal kezdtek, s az 5. percben már gólhelyzetük is akadt. Weim­per három lépésről lőtt, a labda azonban a vetődő Sza­bóban elakadt. A DVTK szemmel láthatóan védelme megerősítésére törekedett, s 50 percig jól is állták a ha­zai rohamokat. Sőt azt is mondhatnánk, hogy a mér­kőzés végéig, hiszen a gól nem akcióból született. A fél­idő közepén Szabó remekül védte Halápi fejesét, ezt kö­vetően kissé ellaposodott. a játék. A második félidőben 5 percnyi játék után dőlt el a mérkőzés. Siklósi az 50. percben vezette fel a labdát, két jó cselt csi­nált, majd mintegy 20 méterről ritkán látható látványos bombát küldött a diósgyőriek kapujának jobb felső sarkába (1:0). A gól után a DVTK tá­madni kezdett, s ennek kö­vetkeztében felváltva adód­tak helyzetek a két kapu előtt. Az egyik oldalon Gass. a másikon Weimper hibá­A Magyarországon túrázó kitűnő német ökölvívó csa­pat második mérkőzésére Sa- jószentpéteren került sor. Az NDK-s együttes Gyöngyösön aratott 12:8-as győzelméért a Borsodi Bányász öklözői vág­tak vissza, mert nagyszerű mérkőzésen. tiOO lelkes néző biztatása közepette, ezúttal a magyar együttes sikerét je­lezte a végeredmény. Igaz. a Bányász-fiúkat a Zalkás Ke­rékgyártó. Juhász és Grosz- manek erősítette, ám a győ­zelem értékéből ez mit sem von le. A Franz (NDK), valamint Erős, Molnár (Magyaror­zott kétszer is. Tábori a 69. percben találta el a kapu­fát, majd az Egyetértés be- állósa lőtte a lécre a labdát. Az MTI jelentése szerint az Egyetértés azért érdemel­te meg a két pontot, mert a jóiramű, küzdelmes találko­zón mindvégig támadó szel­lemben játszott. Szabó. Oláh és Hajas játéka emelkedett az átlag fölé. Az idényzáró találkozó te­hát vereséggel végződött. A DVTK így három győzelem­mel, három döntetlennel és kilenc vesztes mérkőzéssel a 15. helyen maradt. Korai lenne még a helyezés okait boncolgatni, kétségtelen tény azonban, hogy az őszi sorso­lás nem kis mértékben já­rult ehhez hozzá. Tavasszal nyolc olyan mérkőzést vív otthonában a DVTK, ame­lyen 2 pontot lehet szerez­ni, hiszen a Salgótarján és az Eger kivételével minden vidéki csapat ide jön, vala­mint a Csepel és az Egyet­értés is.* H. K. szág) által vezetett mérkő­zéseken a következő ered­mények születtek (elöl a Bor­sodi Bányász öklözői): Ko­vács pontozással győz Löff­ler ellen, 2:0. Kerékgyártó ugyancsak pontozással nyert Seifert ellen, 4:0. Groszma- nek mérkőzését pontozással elvesztette Knittellel szem­ben, 4:2. Takács is pontozá­sos vereséget szenvedett Neumanntól. 4:4. Kolonics döntő fölényét hirdették ki a második menetben Ádlerrel szemben, 6:4. Varga II. győ­zött Rüger ellen, mivel a né­met versenyzőt az első me­netben sérülés miatt lelép­tették, 8:4. Varga I. a má­sodik menetben feladta a ki­látástalan küzdelmet Aman­nál szemben, 8:6. Szabó ugyancsak az első menetben adta fel mérkőzését Jensch ellenében, 8:8. Csikó ellen­fele az első menetben fel­adta a mérkőzést, 10:8. Ju­hász pontozással győzött a befejező mérkőzésen Fanjhá- nel ellen, 12:8. M. GY. Az épülő müncheni olim­piai telepen a sportcsarnokok között megkezdték az orvosi központ építését Is. Az orvosi rendelők mellett az intézetben központi labo­ratórium áll majd az orvo­sok rendelkezésére klinikai, kémiai, bakterológiai és he­matológiai osztályokkal. Be­rendeznek egy, úgynevezett izotóplaboratóriumot is. Egy büfével ellátott váróterem körül uszoda, szauna, torna­terem, gyógyfürdők, masz­Röplabda osztályozó Ismét NB II- az Az első fordulóban nyúj­tott nagyszerű teljesítménye után szakemberek és szur­kolók egyaránt bíztak a deb­receni osztályozókon részt vevő MVSC férfi röplabda- csapatában. S a vasutas fi­úk nem is okoztak csalódást! A II. fordulóban még jobb teljesítményt nyújtottak, mint egy héttel korábban, s mindhárom mérkőzésüket játszmaveszteség nélkül nyer­ve, biztosan jutottak az NB II-be. Az együttes kitűnő já­tékerejére jellemző, hogy az összesen játszott 6 mérkőzés során mindössze két játsz­mát vesztettek el. Nem sikerült viszont a második megyei bajnok, a MEAFC női együttesének a bizonyítás. Az első forduló­ban elszenvedett egyetlen vereségük után most ismét vesztesként hagyták el a já­tékteret a Budapesti Hazai Fésűsfonó csapatával szem­ben, s így a második helyen végezve nem sikerült az előbbre lépés. A férfi mérkőzések ered­ményei: MVSC—Gvulai ME- DOSZ 3:0 (11, 8, 8), MVSC —Szegedi Építők 3:0 (13, 9. 4), MVSC—Nyírbogdányi Lombik 3:0 (9, 8, 7). Vég­eredmény: 1. MVSC, 2. Sze­gedi Építők, 3. Gyulai ME- DOSZ, 4. Nyírbogdányi Lom­bik. A női mérkőzések eredmé­nyei: Bp. Hazai Fésűsfonó— MEAFC 3:1 (11. —10. 9, 7), MEAFC—Szarvasi Építők 3:0 (9, 10. 8). MEAFC—Fehér- gyarmati MEDOSZ 3:0 (12, 7. 9). Végeredmény: 1. Bp. Hazai Fésűsfonó, 2. MEAFC, 3. Fehérgyarmati MEDOSZ, 4. Szarvasi Építők. Visszavágtak a Bányász-öklözök Borsodi Bányász—Kari-Marx-Sladt 12:8 Bajnoki hangulat a nyitányon Egy év, illetve egy hónap. Ennyi idő telt el azóta, hogy a játékvezetők hármas sípszava az elsőízben kiírt kézilabda Avas Kupa küzdelemsorozatának zárását, illetve az 1971-es bajnoki év utolsó mérkőzésének befejezését jelezte. És va­sárnap újra megtelt a sportcsarnok nézőtere — több mint ezren ültek a lelátókon —. s ismét pályára léptek kézi­labdasportunk kitűnő képviselői, hogy liz játéknapon ke­resztül a holtidényt hasznossá téve, bajnoki felkészülésüket szolgálva, megküzdjenek az immár hagyományossá váló II. Avas Kupa trófeájáért. Egyúttal szórakozást, szurkolási tehetőséget nyújtva a sportág hívei számára is. Az első forduló a nyitány jellegétől eltérően, valóság­gal bajnoki hangulatot te­remtett pályán és nézőtéren egyaránt. Jóllehet, a legtöbb együttesnél még a csapat­keresés jegyében folyt a já­ték, s a most véget ért pi­henő is erősen éreztette ne­gatív hatását: a technikai és taktikai hibákat a játékosok hallatlan akarással pótolva, olyan ..hajrá küzdelmet” produkáltak, mely lázba hozta a közönséget is. És ez jó,, mert bizonyítéka an­nak, hogy az Avas Kupá­nak már rangja van: egyik csapat számára sem közöm­bös a helyezések végső ala­kulása. A játékot tekintve — egy-két mérkőzést kivéve — magas színvonalról egyelőre nem beszélhetünk, sőt arra vonatkozóan messzemenő következtetést sem vonha­tunk le. Egy azonban biztos: a kupa rangjából eredően a továbbiakban is nagy küz­delmekre, izgalmas összecsa­pásokra számíthatunk! A délelőtt két elsőosztályú mérkőzésen meglepetés szü­letett, s mindkettőt a Ve­gyész kézilabdázói szolgál­tatták. Az NB II. újoncaként pályára lépő női együttes okozta a kellemest, mert kétgólos veresége ellenére is alaposan megszorongatta ezüstérmes ellenfelét, s időnként nemcsak bátor, ha­nem tetszetős játékot is pro­dukált. A Vegyész-fiúk terv­szerűtlen, kapkodó játéka viszont' csalódást keltett, s a hatgólos Munkás-győzelem „igazolta” a barcikaiak gyenge teljesítményét, az NB Orvosi telep Münchenben százsterem és sok más, mo­dern berendezés vár a páci­ensekre. A felső emeleteken külön bejárattal a földszinti orvosi rendelőkhöz kórterem és operációs terem lesz. Az orvosi központ feladata a diagnosztika mellett első­sorban rövid lefolyású és ambuláns betegek kezelése és gyógyítása lesz. így nemcsak kiegészíti, de ugyanakkor meg is könnyíti a müncheni kórházak munkáját. II-be jutásért folyó osztál.vo- zókon. MVSC—KVSE 10:* (3:4). női. MEMTE— KVSE 13:11 (3:*). férti. Tátrán Presov—Michalovce 18:13 (8:6) A BEK küzdelmeire kéjzülŐ. válogatottakkal telitüzdelt cseh­szlovák bajnokcsapat nagyszerű játékot produkált az ugyancsak első ligás michal-ovceiek ellen. Hatos védőfaluk keményen és biztosan zárt. de kapusuk igen gyenge teljesítményt nyújtott. Szellemes húzásokkal felépített támadásaik nyomán az átlövők rendre eredményesek voltak, annak ellenére, hogy láthatólag ..kímélték” ellenfelüket, s nem nagyon erőltették a góllövést. A michalovceiek támadójátéka fe­lülmúlta védőmunkájukat. Külö­nösen szélről voltak veszélye­sek. s időnként a zárások is si­kerültek. Ld.: Grenyó (5), Gre­gor (3), ill. Stof fa (4). Harbu- lák (3). VSZ Kosice—Ózdi Kohász 15:15 (9:7) Mindkét együttes elsősorban a biztonságra törekedett. A zárt védekezésre jellemző, hogy a 9. percben (!) még 1:1 volt az eredmény. Marosit az első fél­időben teljesen semlegesítették, s ez meg is látszott az ózdiak támadójátékának eredményessé­gén. A beállósok megjátszása sem sikerült, s a védőfalba tör­ténő betörésekkel is adósak maradtak az ózdi fiúk. A VSZ felfutó átlövői jó zárások után pontosan időzítették dobásaikat, s a jobbszámy is meglepően eredményes volt. Fordulás után az ózdiak felgyorsították a já­tékot, jól is mozgatták a kas­saiak védőfalát, de kénytelenek voltak mindent középen megol­dani. mert a szélsők csődöt mond bak. A kapu előtt viszont jól blokkoltak a VSZ játékosai. Az igen kemény, helyenként durvaságok al tarkított mérkő­zésen az ózdiak nagy hajrát vágtak ki és ezzel megszerezték az egyik pontot. Ld.: Machalek (8). Molnár (3). ill. Marosi (7), Béres (2). A délutáni program első két mérkőzésén a Nyíregy­házi Tanárképző férfi és női csapata mutatkozott be a miskolci közönségnek. A fér­fiak most először indultak az Avas Kupa küzdelmeiben. A nyíregyházi lányok tavaly jól szerepeltek, s az idei mérkőzéseket is meglepetés­sel kezdték. Pontot raboltak NB I. B-s ellenfelüktől! A fiúk csak rövid ideig tudták különösebb erőkifejtésre késztetni miskolci ellenfelü­ket. 4:4 után 3 gólos hát­rányba kerültek, s ezt már nem tudták behozni. Külö­nösen Simonyi játéka jelen­tett nehéz diót a számukra. A lányok szinte abszolút döntetlent játszottak a Bor­sodi Bányásszal, hiszen egyetlen egyszer sem volt két gólnál nagyobb köztük a különbség. ,.A végén csat­tan az ostor“’ — szokták mondani, s ez tegnap is így volt. A meglepő eredmények sorozatára a MEAFC megyei bajnokságban játszó férfi csapata tette fel a koronát azzal, hogy szinte végig ve­zetve biztosan nyert az NB Il-es bajnok DVTK ellen! Nyíregyházi Tanárképző—Bor­sodi Bányász 16:16 (9:9), női: Miskolci Vörös Meteor—Nyíregy­házi Tanárképző 20:14 (10:7), férfi; MEAFC—DVTK 20:16 (11:9). férfi. Michalovce—VSZ Kosice 15:13 (8:7) A szlovák rangadó jó játékot hozott. Az első félidőben egyik csapat sem tudott különösebb elő^yt '-kiharcolnir—s avr* NB T- es Michalovce csak 8:8 után tu­dott 4 góllal elhúzni. A kassaiak ..gólgy árosát”, Macháleket. úgy látszik, már jól ismerik ellenfe­lei, hiszen ezúttal viszonylag ke­vésszer tudott a hálóba találni. Michalovce * elsősorban azzal nyert NB Il-es ellenfele ellen, hogy több gólképes embert tu­dott felvonultatni, akik helyze­teiket biztosabban használták ki. Az eredmény a kassaiak számá­ra hízelgő. Ld.: Stofa (4). Se- ruga (3). ill. Machalek (5). Hizs- nai és Papiernik (3—3). Tátrán Presov— Debreceni Dózsa 21:18 (10:10) A debreceni csapat szintén először indult az Avas Kupa küzdelmeiben, s azt máris le­szögezhetjük, hogy bemutatko­zása nagyszerűen sikerült. A Dó­zsa szinte végig egyenrangú el­lenfele tudott lenni a csehszlo­vák bajnokcsapatnak. A mér­kőzés magas színvonalú és rend­kívül kemény volt. A Dózsa vé­gül is azzal vesztett, hogy nem tudta tartani a sokszoros válo­gatott Grenyót. Ld.: Grenyó (7). Lukosik, Gregor és Murgony (3 —3), ill. Gottdiener (5). Fekete (4). Az első nap után a kiemelt osztályban a Tátrán Presov áll az élen két győzelemmel, mö­göttük a Milialovce következik 2 ponttal, majd az 1—1 pontos Ózd és VSZ Kosice zárja a sort. Az egy mérkőzést játszó Dózsa és a tegnap nem szereplő Szondi SE még 0, pontos. MONOSTORI GYULA HORVATH KALMAN Ez bizony 7 méteres! Farkast, az MVSC beállását a KVSE- lányok szabálytalanul szerelik. A büntető viszont — kimaradt! (Szabó István felvételei) „Áldásom rád” — mondja Hizsnai (VSZ Kosice) mozdulata, ám ezt az ózdi Klein nem szívesen fogadja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom