Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-06 / 287. szám

^POLITIKAI NAPILAP I BRD: 1 FORINT „A számlát otthon felejtettem” Ellenőrzés a piacokon A közlekedés- és postaügyi miniszter Miskolcon Ma délelőtt kétnapos lá­togatásra Miskolcra érkezett dr. Csanádi György közleke­dés- és postaügyi miniszter. A vendégeket dr. Ladányi József, a megyei tanács el­nöke fogadta. A miniszter a nap folyamán a borsodi párt- és tanácsi vezetőkkel áttekinti és megvitatja me­gyénk közúti-, vasúti- és szállítási helyzetét, valamint a hírközlés és a postai szol­gáltatások fejlesztésének idő­szerű kérdéseit. 'Előrelátható­lag részt vesz a megyei Szél­ije „Nagyágyúk” a lóvés pillanatában. Bnenstansky, a Presov sokszoros volt válogatottja Stoffa (Mihalovce) ölelő karjai között is kapura bombáz, míg Marosi (ÓKSE) arckifejezése azt mutatja, hpgy Varchalek (VSZ Kosice) ezúttal is „meg­keseríti” az életét. (A hét vége sporteseményeiről a 6—7. ol­dalon számolunk be.) (Szabó István felvétele) India elismerte a Bengáli Köztársaságot A BT ülését megint elnapolták A háború az egész határvonalon kibontakozott az elnököt megkérni: fi­gyelmeztesse a kínai kül­döttet __ L A kínai küldött egyébként agresszióval vádolta Indiát, és felszólította az államokat: támogassák Pakisztán ügyét. Miután a tanács nyolc, nem állandó tagjának közve­títő javaslatát sem fogadták el, nyugati hírügynökségek annak lehetőségét latolgat­ják: ha csak a BT nem jut ki a jelenlegi zsákutcából, közgyűlés elé utalják a kér­dést. Nixon háromnapos floridai üdüléséről visszaérkezett Washingtonba, de már Flo­ridából állandó telefonössze­köttetés útján informáltatta magat az indiai—pakisztáni helyzetről. Rogers amerikai külügyminiszter utasította Bush-t, az USA ENSZ-főde­legátusát, hogy vétózzon meg a BT ülésén minden olyan javas­latot, amely nem tartal­mazza a tűzszünetet és a haderők visszavonását a nemzeti határok mögé. (Vagyis az USA egyenlőség- jelet tesz a támadó Pakisz­tán és a megtámadott India kozott, és nem veszi figye­lembe a kelet-pakisztáni me­nekültek sorsát, amely a po­litikai rendezés alapja lenne — miként ezt a szovjet ja­vaslat tartalmazza.) TASZSZ-nyilatkozat az indiai—pakisztáni helyzetről A Szovjetunió nem maradhat közömbös Piacon, üzletben, áruház­ban — bárhol vásárol a ve­vő — rendeletek védik az ér­dekeit- De a közismert, egy­értelműen megfogalmazóit szabályokkal szemben olykor kifizetődőbb a hanyagság, nemtörődömség és gátlásta­lanság. A legutóbb megtar­tott piaci vizsgálat alkalmá­val jó néhány tipikus eset igazolta ezt. A Búza teret és a vasgyá­ri piacot „megszálló” ellen­őrök egyetlen délelőtt is alig győzték jegyezni a szabály­talanságokat. A TÁV köz­ponti piacon levő 1-es szá­mú pavilonjában például Orosz Imréné eladó számla helyett legfeljebb magyará­zattal tudta igazolni az álta­la árult tyúkok és tojások eredetét: „A számlát otthon felejtettem” — védekezett zavartan. A hajdúböszörmé­nyi TÖVÁL elárusítóhelyén számlát mutattak, csak ép­pen az ellenőrök észrevették, hogy valaki meghamisította. Az eladóknak volt okuk ar­ra, hogy mentegetőzzenek. Az ilyen javítás megkönnyí­ti, lehetővé teszi a csalást. Befejezéshez közeledik a Művelődésügyi Minisztérium­ban az idei tanévkezdés sta­tisztikai felmérése. Az álta­lános iskolákra vonatkozó adatok már rendelkezésre állnak. Ezekből kitűnik, hogy az ország 5351 általános is­kolájában 1 070 000 gyermek tanul nappali tagozaton. Ér­dekes. hogy az I. és VIII. osztályosok száma csaknem azonos: az előbbi 138 714, az utóbbi 138 859. Figyelemre méltó, hogy a tanköteles ko­rúak 98,2 százaléka jár isko­lába. Említésre érdemes az is. hogy az I. osztályosok kö­zül 78 000 (56.4 százalék) elő­zőleg óvódás volt. további Borsodiak a kongresszuson Borsod 60, a KISZ VIII. kongresszusára választott kül­dötte, december 8-án, szer­dán reggel hét órakor uta­zik el Budapestre, a kong­resszus helyére. A Keleti pályaudvaron a KISZ KB képviselői fogadják a válla­latok és iskolai KlSZ-szerve- zetek küldötteit. Nem sokkal különbözött ettől az a szabálytalanság, amely a forrói Űj Világ Tsz gépkocsijának ellenőrzésekor derült ki. A teherautó az áfésznek hozott 800 élő ba­romfit, és a szállítólevélre el­felejtették feljegyezni az árát. De a Miskolci ÁFÉSZ központi standjának vezető­je nem riad vissza ennél me­részebb dolgoktól sem: az egység „idegeneknek” ad ki árut értékesítésre. Közöttük az egyik vállalkozó nem is kereskedő. A vízművek dol­gozója. A másik pedig „vé­letlenül”, egy rendőri fel­ügyelet alatt álló nő volt, akinek még ideiglenes áru­sításra sem lehetett volna megbízást adni. S ezen a délelőttön a baromfipiac szolgált más érdekességgel is: egy mezőcsáti asszony, Mészáros Lászlóné, nagyobb tételben, de engedély nélkül árulta a baromfit. Két má­sik nő — Posta Sándorné ti- szalúci és Fejes Erzsébet al­sóvadászi lakosok — pedig a kötelező orvosi engedély nél­kül árulták vágott kacsáikat, (Folytatás a 3. oldalon) 27 000 „újonc” pedig iskolára előkészítő foglalkozáson vett részt. A felső tagozatos diákok 95,3 százaléka szakrendszerű oktatásban részesül. Minden 100, felső tagozatos órából 74-et szaktanárok tartanaik. A napközis csoportok száma az előző tanévihez viszonyít­va 335-tel emelkedett. Városunk felszabadulásá­nak évfordulójára eleget tett vállalt kötelezettségeinek öt brigád, mely a Miskolc Ti­szai pályaudvaron megépí­tette a váltók villamosított fűtőberendezéseit. Szombaton délelőtt 10 óra­kor adta át Erdélyi János, a miskolci Tiszai pályaudvar főnöke a jó munkáért járó okleveleket: Poloczkai Péter nyíregyházi Transzformátor- javító Vállalat, Fekete Gyu­la, Lajtai János, Építő- és Szerelő Vállalat szocialista brigádjainak, a miskolci Tí­már István, Csillag József Villamosvontatási Fenntartá­si Főnöksége és a VIII. szá­ntási Bizottság ülésén. A program szerint Csanádi elv­társ holnap a KPM tárca he­lyi vállalatainak vezetőivel folytat megbeszéléseket. Ismét határozathozatal nél­kül oszlott szét a Biztonsági Tanács, hogy ma este újra összeüljön. Közben az indiai —nyugat-pakisztáni határ teljes hosszában kibontako­zott a háború, Kelet-Pakisz- tán területén pedig az indiai csapatok, a Bangla Desh fegyveres osztagaival együtt­működve, nyomulnak előre. India ma reggel hivatalosan elismerte a Bengáli Köztár­saságot, a Bangla Desht (a volt Kelet-Pakisztánt) füg­getlen államként. A Biztonsági Tanacs ismét tehetetlennek bizonyult és közép-európai idő szerint reggel negyed 6-kor döntés nélkül álltak fel a delegátu­sok asztalaiktól. Kína kül­dötte ismét támadta a Szov­jetuniót, és megvétózta a szovjet javaslatot, amely a kelet-pakisztáni terror meg­szüntetését, és az ezen az ala­pon való politikai rendezést javasolta. Olyan példátlan módon tá­madta a kínai küldött a Szovjetuniót, hogy annak delegátusa kénytelen volt mű pályamesteri szakasz szocialista brigádjainak. A MÁV Igazgatóság kép­viseletében Váradi István pályafenntartási és építési osztályvezető-helyettes mél­tatta a berendezés újszerűsé­gét, jelentőségét: a 25 kilo­volt nagyvasúti feszültséget letranszformálják és ezt használják fel a kitérőkben elhelyezett különleges fűtő- berendezések táplálására. A berendezés alkalmazkodik konstrukcióban, kivitelezés­ben a vasút nagygépes vá­gány- és kitérő fenntartásá­hoz. Működtetéséhez csak néhány gombnyomásra van szükség, és elolvad a .váltók­ról a fagy, a ráhullott hóré­teg. Az indiai-pakisztáni hely­zettel kapcsolatban a TASZSZ nyilatkozatot adott ki. Ez hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió nem maradhat közömbös a végbemenő ese­ményekkel szemben, figye­lembe véve azt a körül­ményt, hogy az események a Szovjetunió határainak köz­vetlen közelében zajlanak, így érintik a Szovjetunió biztonságának érdekeit is. A TASZSZ-nyilatkozat ki­emeli, hogy a pakisztáni—in­diai viszonyban az utóbbi időben bekövetkezett feszült­ség legfőbb oka azokban a cselekedetekben található, amelyeket a pakisztáni kor­mány a kelet-pakisztáni la­kossággal szemben elköve­tett. A nyilatkozat itt meg-' említi a kelet-pakisztáni vá­lasztást, s az ez elleni ter­rort, Rahman sejk letartóz­tatását és a kelet-pakisztáni­ak menekülését Indiába, A szovjet kormány a humaniz­mus elveitől vezérelve, a pa­kisztáni kormányhoz fordult, ám az nem foganatosított in­tézkedéseket a politikai ren­dezés érdekében, sőt tovább fokozta a háborús előkészü­leteket India ellen. A szovjet kormány a vér­ontás haladéktalan megszün­tetése és a politikai rendezés mellett foglal állást, a kelet­pakisztáni nép érdekeinek és jogainak törvényes tisztelet­ben tartása alapján — han­goztatja a nyilatkozat. Esős idő Előrejelzés Miskolc térsé­gében kedd délig: Mérsékelt, időnként meg­élénkülő északi szél, enyhe idő. A hőmérséklet hajnal­ban 2 fok körül lesz. Hétfőn és kedden délben '7 fok kö­rüli hőmérséklet várható. Iskolai statisztika Fűtik a váltókat a Tiszáin ÉJFÉLTŐL REGGELIG KADAR JANOS VARSÓBA Érkezett A Lengyel Egyesült Munkáspárt ma kezdődő kongresszusára megér­kezett a magyar pártkül­döttség, amelyet Kádár János vezet. A Leonyid Brezsnyev vezette szov­jet pártküldöttség már tegnap a lengyel főva­rosba érkezett. KOSZIG1N NORVÉGIÁBAN Dániai hivatalos láto­gatásának befejeztével, a norvég .kormány meghí­vására. ugyancsak hiva­talos látogatásra. Oslóba érkezett Koszigin szovjet miniszterelnök. A dániai látogatásról szovjet—dán közös közleményt írtak alá. Ebben megerősítet­ték, hogy tevékenyen közreműködnek a fe­szültség további enyhíté­sében Európában és az egész világon. LOSONCZI PÁL FOLYTATJA GUINEÁI látogatását Az afrikai úton tartóz­kodó Losonczi Pál, elnö­ki tanácsunk elnöke vi­déki utat tett. ELFOGTAK AZ ÖTÖDIK MERÉNYLŐT Az egyiptomi rendőr­ség elfogta a Vaszíi Teli jordán miniszterelnök meggyilkolásában részt vevő ötödik merénylőt is. FIDEL CASTRO ISMÉT HAVANNÁBAN Csaknem egyhónapos távoliét után visszaérke­zett Havannába Fidel Castro kubai miniszter- elnök. Chiléből útban hazafelé, Castro megsza­kította útját Limában és Ecuadorban. Mindkét helyen megbeszélést folytatott az államfők­kel. FELROBBANTOTTÁK A RAKÉTÁT Az amerikai Atlas Age- na rakétát, amelynek se­gítségével titkos kém­műholdat akartak Föld körüli keringési pályára fellőni, és amely rövid­del elindulása után le­tért eredeti pályájáról, a földi irányítóközpont fel­robbantotta. Az amerikai légierő szóvivője ezt 16 órával a sikertelen kí­sérlet után közölte a nyilvánosságé»1

Next

/
Oldalképek
Tartalom