Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-29 / 306. szám

^POLITIKAI NAPILAP ** i \,ToLr^r I ÁRU: 80 FILLÉR A városi párt-vb ülése Ma délelőtt, ez évben utol­só ülését tartotta meg a vá­rosi párt-végrehajtóbizottság. Dr. Havasi Béla első titkár vezetésével megtárgyalta az 19*1. évi gazdálkodás tapasz­talatairól és az 1972. évi fel­adatokról beterjesztett jelen­tést. Ezt követően tájékozta­tót hallgatott meg a Munkás­őrség városi parancsnokságá­nak munkájáról, majd párt- szervezeti kérdésekben dön­tött. Végül sor került a szokásos év végi számadásra: a vég­rehajtó bizottság tagjai érté­kelték munkájukat, munka- módszereiket s felmérték az év közben szerzett tapaszta­lataikat. Háromszázhatvan vadászgép támadása jjc Melyiket válasszam? (Ágotha Tibor felvétele) Folytatódik a VDK bombázása Siklik-e majd a csengős szán? Szilveszter a turis tubusuk hu n A demokratikus Vietnam bombázása ma is folytatódik. A szinte szünet nélküli tá­madások vasárnap óta tarta­nak és a bombák polgári célpontókra is hullottak. Tegnap 3fi0 vadászgépet ve­tettek be az amerikaiak. A VDK külügyminisztériuma nyilatkozatot adott ki a soro­zatos támadások miatt, ame­lyeket 1J Thant is helytele­nít. A VDK külügyminisztériu­mának nyilatkozata hangsú­lyozza, hogy az USA kormá­nya cinikusan semmibe veszi saját ígéretét, amelyben a bombázások teljes és feltétel nélküli megszüntetését vál­lalta. A VDK párizsi íömegbi- zottja Schumann francia kül­A floridai Key Biscayne- ben levő nyári elnöki rezi­dencián megkezdődtek Nixon és Brandt tárgyalásai. Ezek beletartoznak az USA elnö­kének pekingi és moszkvai látogatása előtt, az USA euró­pai szövetségeseivel megtar­tott megbeszélés-sorozatába. A megbeszéléseket ma foly­tatják. Az eddigi hírek szerint Nixon közölte Brandttal, hogy csak az európai haderők köl­csönös és kiegyensúlyozottan végrehajtott csökkentése ese­tében korlátozza az amerikai csapatok európai jelenlétét. Hangsúlyozta azt is, hogy Moszkvában e téma vitájá­nál figyelembe veszi a NATO- szövetségesek véleményét. Rogers amerikai külügymi­niszter, aki nyugatnémet kol­légájával, Scheellel együtt ugyancsak részt vesz a talál­kozón, újságíróknak kijelen­tette: a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés törvénybe iktatásá­val nem lesz többé akadály az európai biztonsági érte­kezlet megtartása előtt. A ügyminiszterrel tárgyalt és tájékoztatta az amerikai légi­támadások súlyos következ­ményeiről. Schumann kije­lentette, hogy Franciaország, a néhai De Gaulle tábornok politikai irányvonalának megfelelően, ma is az indo­kínai konfliktusnak tárgya­lások útján megvalósuló bé­kés rendezését kívánja. Em­lékeztetett Pompidou leg­utóbbi nyilatkozatára, amely­ben a francia elnök a „kor­látozott légitámadások” fel­újításakor már kifejezte kor­mánya sajnálatát. Indokína másik hadszínte­rén, Laoszban, a kormány szóvivője beismerte, hogy a kormánycsapatok feladták a Boloven fennsíkon fekvő stratégiai fontosságú Pák Chong várost. ratifikálás azonban — sze­rinte — legalább a jövő nyárig elhúzódik, így az ér­tekezletre valószínűleg csak 1973-ban kerül sor. Miskolc szinte valamennyi szórakozóhelyén már jó elő­re minden asztalt lefoglaltak a szórakozni vágyó óév-bú­csúztatók. Szilveszter és új­év napját azon kan sokan év­ről évre a harsogó papírtrom­bitáktól és a zajos várostól távol, a Bükkben töltik. A turistaházakban már meg­történtek az előkészületek 1972 illő fogadására. Rákóczi Ferenc, a bánkúti turistaház vezetője kesereg. Tíz éve él fenn a hegyen, és eddig még minden szil­veszter elmaradhatatlan kel­léke volt az éjféli hócsata. A hónapokkal ezelőtt lefog­lalt szobákat is lemondják, mert nem érdemes a hegyek­ben szilveszterezni — 889 méter magasra felmászni a sáros úton —, ha nincs hó. Optimizmusban persze nin­csen hiány, hiszen a száz adag disznótoroshoz már be­szerezték a hozzávalókat. Szentléleken is disznótoros az ünnepi vacsora első fogá­sa, melyet éjjel két órakor korhelyleves követ. Még van­nak üres szobák, de bíznak benne, hogy telt házzal kö­szönthetik majd 1972-t. A talp alá valót Miskolc egyik jónevű beat-zenekara szol­gáltatja majd. Bükksaenfckereszten már foltokban sem látni havat. Ennek ellenére a Béke turis- taház 'vezetője: Szatmári László nem panaszkodik, mert már most megtelt a ház. Ö is várja persze a ha­vat, hiszen ha fehér szilvesz­terük lesz, akkor az évet a turistaház vendégei éjjeli szánkózással kezdik. Az ün­nep menükülönlegessége a speciális ízesítésű bükki ka- nászpecsenye lesz. Természe­Az ASZÚ Központi Bizott­sága és az egyiptomi parla­ment együttes üléséről köz­leményt adtak ki. Az ülésen Szadat elnök négy és fél­órás beszédben ismertette a közel-keleti helyzet legújabb fejleményeit. Az együttes ülésről kiadott közlemény megerősítette az ASZÚ Központi Bizottságá­nak december 8-i döntését, amely szerint a megszállt te­rületek felszabadításának egyetlen módja a harc. Lelep­lezte az USA időt húzó és Izraelnek kedvező tevékeny­V ár ható időjárás Miskolc térségében csütörtök délig: Erősen felhős, párás, időn­ként ködös idő ködszitálás- sal, esetleg később esővel, lesen nem marad el az éjféli malacsorsolás sem. A Béké­ben szilveszterezők két prog- lam közölt is választhatnak. Az egyik helyiségben beat­zene szól majd, s akik nem kapnak kedvet a táncra, azok a Szilveszter 1971-et .,A TV legújabb kísérleti műsoré,,-t nézhetik majd. (Fellegi Ta­mással. a műsor főszerkesz­tőjével készített interjúnkat lapunk 3. oldalán olvashat­ják.) séget, amelyet a „közel-ke­leti politikai rendezés” orvé alatt folytat. Támogatásáról biztosítja a közlemény a kor­mány diplomáciai erőfeszíté­seit a politikai rendezés ér­dekében, de a jelenlegi hely­zetben egyetlen megoldásnak a harc mutatkozik — han­goztatja. A MENA legfrissebb je­lentése szerint Kairóba érke­zett Jasszer Arafat, a Palesz­tinái Felszabadítási Szerve­zet Központi Bizottságának: elnöke. Látogatásának cetjé­ről nem tesz említést az egyiptomi hírügynökség. havas esővel. Mérsékelt dél­nyugati. nyugati szél. A hő­mérséklet hajnalban —1, dél. ben kevéssel 0 fok felett ala­kul. Nixon és Brandt megkezdte tanácskozásait Arafat Kairóba érkezett Egyiptomi hivatalos közlemény Párás idő ÉJFÉLTŐL REGGELIG KUBAI ÜNNEPSÉG MOSZKVÁBAN A szovjet fővárosban a Tudósok Székházában ünnepi ülésen emlékez­tek meg a kubai forra­dalom kitörésének 13. évfordulójáról. Novikov miniszterelnök-helyettes, az ünnepség szónoka, hangoztatta, hogy a szo­cialista országok közös­ségéhez tartozó Kuba si­kerei egyben a szocia­lista világrendszert is szilárdítják és hozzájá­rulnak a nemzeti felsza­badító, valamint az anti- imperialista mozgalmak további kiterjesztéséhez. HUSZONÖT AMERIKAI PERINGBEN Huszonöt tagú ameri­kai küldöttség utazik Pe- kingbe, Nixon februári látogatásának technikai előkészítésére. A kül­döttség tagjai között van Ziegler, a Fehér Ház sajtófőnöke, továbbá Ni­xon katonai tanácsadója és több távközlési szak­értő. CIONISTA TÁMADÁS NEW YORKBAN A Zsidó Védelmi Liga tagjai megtámadták a szíriai ENSZ-képvisele- tet, feldúlták az irodát és jelszavakat mázoltak a falakra. A rendőrség eddig semmit sem tett kézrekerí fésűkért. LEMONDOTT A BOLÍVIAI KORMÁNY A bolíviai kormány le­mondott, hogy lehetővé tegye a katonai diktatú­ra vezetőjének, Banzer tábornok-elnöknek a ka­binet átalakítását. ELTŰNTEK A BANKRABLÓK Eddig semmi eredmé­nye sincs a nyugatnémet és francia rendőrség együttműködésének, hogy elfogják a kölni bankrablókat. A rendőr­ség bejelentése szerint a sötétség miatt : . éjszaka felhagytak a kutatással és visszarendelték a francia—nyugatnémet határvidék felett köröző helikoptereket is. ÚJ KORMÁNYFŐ ZÁGRÁBBAN A horvát szábor (par­lament) valamennyi há­zának képviselői egy tar­tózkodás mellett elfo­gadták Dragutin Hara- mija eddigi miniszter- elnök lemondását. A köz­társaság kormányának új elnökévé dr. Ivó Pe- risint, a szábor eddigi képviselőjét, a Jugoszláv Nemzeti Bank kormány­zóját választották meg egyhangúlag. ÚJABB ELNÖKJELÖLT John Lindsay. New York polgármestere, aki elsősorban a Nixon-kor- mány vietnami politiká­ja miatt szakított a re­publikánus párttal és a demokratákhoz csatlako­zott —. bejelentette: megpályázza a demok- ratapárti elnökjelöltsé­get. Lindsay hangoztatta, hogy „a semmibe vett amerikai tömegek kép­viselőjeként” kíván fel­lépni. A Willy Brandt megérkezik- Key Biscayne-be. (MTI telefoto) m

Next

/
Oldalképek
Tartalom