Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-21 / 300. szám

t ­PEDAGÓGUSOK. A Peda­gógus Szakszervezetek Nem­zetközi Szövetségének -főtit­kára tegnap este a Pedagó­gusok Szakszervezetének meghívására Budapestre ér­kezett, hogy megbeszélést folytasson a szövetség jövő évi Budapesten tartandó ülé­séről. ORMÁNSÁGI SZÖVETKE­ZET. Az Ormánság „főváro­sában”, Vajszlón, lakásépítő szövetkezet alakult 25 taggal. Ez az első ilyen jellegű fa­lusi társulás Baranyában. Az alapíts tagok zömmel fiata­lok, gyermekes ifjú házas­párok. ÉTELMÉRGEZÉS A KOL­LÉGIUMBAN. A szarvasi gimnázium leánykollégiumá­ban vasárnap és hétfőn 21 ételmérgezésre utaló enyhe lefolyású megbetegedés tör­tént. A diáklányok közül hú­szat az orosházi kórházba szállítottak. A KÖJÁL és a rendőrség megkezdte a vizs­gálatot. VÉGET ÉRT A KODÁLY- ÜNNEPSÉG. Kodály Zoltán születésének 89. évfordulója alkalmából rendezett ünnep- i ségek sorozata tegnap este az Állami Budapest Tánc- együttes műsorával ért véget a kecskeméti Katona József Színházban. DOKTORAVATÁS. Tegnap a Közgazdaságtudományi Egyetemen 113 közgazdász vette át egyetémi doktori ok­levelét. Ez alkalommal ka­pott oklevelet az a 12 idős közgazdász is. akik 50 évvel ezelőtt fejezték be tanulmá­nyaikat. MINI POSTA. Tökéletesen felszerelt kis postahivatalt ajándékozott a Budapest- vidéki Postaigazgatóság a komáromi Dobi István gyer­mekvárosnak. A posta vala­mennyi szolgáltatását étlátó fióknak csupán a vezetője lesz felnőtt, „dolgozói” ma­guk a gyermekváros lakói lesznek. KIÁLLÍTÁS. .Az új ma­gyar akvarellművészet ki­emelkedő alkotásaiból nyílt kiállítás a Hajdúszoboszlói városi művelődési házban. HALÁLOS ÁRAMÜTÉS. A villany daráló bekapcsolása­kor áramütés érte serényfal­vi lakásán Magyar Béla Pál 60 éves nyugdíjast. A sze­rencsétlen férfi a helyszínen meghalt. új víztorony, új víz­tornyot adtak át a Rába- parti Körmend nagyközség lakóinak. A kehely formájú vasbeton-építmény két év alatt készült el, és 600 köb­méter vizet ad naponta. x KUPLUNG NÉLKÜL. Két új autóbuszt adnak át a Bu­dapesti Közlekedési Vállalat­nak az IKARUS Karosszéria és Járműgyárban. Az IKA­RUS-legújabb típusú kocsi­jai külsőre tetsszetősek. nagy beíogadóképességűek és a gépkocsivezetők nagy örömé­re, sebességváltó nélkül ké­szülnek. Ezeken a kocsikon a vezető mentesül a fárasztó' kuplungolástól. TOTÖNYEREMÉNYEK. Az 51. játékhéten 13 plusz 1 ta- I fi latos és 13 találatos szel­vény nem volt. A 12 talála­tos totószelvényekre egyen­ként 1229 forintot fizetnek. A 11 találatos szelvények 38 forintot, a 10 találatosok pe­rig 12 forintot érnek. (Folytatás az 1. oldalról) Az országgyűlés tegnap délelőtt megnyílt ülésszakán az ebédszünetet követően Párái Imre, a Tervhivatal elnöke kért szót. Hangsú­lyozta: első és legfontosabb feltételnek tekintjük fokoza­tosan létrehozni a nemzeti jövedelem termelésének és elosztásának egyensúlyát. En­nek érdekében a beruházáso­kat az idei várható színvonal alá csökkentjük. Ezután Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bi­zottság titkára szólalt fel és hangsúlyozta: — A reáljövedelem és a fogyasztás 6 százalékos nö­vekedési üteme azt mutatja, hogy_ a jövedelmek és a tel­jesítmények emelkedése kö­zött ma már szoros a kap­csolat. Felszólalásában — többek között — arról szólt, hogy a nyugdíjasok közös óhaja tel­jesül, amikor a jövő év ele­jétől életbe lépő nyugdíj- rendszer kedvezménnyel ho­norálja a munka folytatását a nyugdíjhatáron túl. Na­gyobb lehetőséget biztosít a nyugdíjasok foglalkoztatásá­ra, arra, hogy nyugdíjának korlátozása nélkül mindenki évente 4 hónapot dolgozhas­son. ' . Felszólalt az ülésszak első napján Varga Gáborné, a B.-A.-Z. megyei Tanács el­nökhelyettese, az országgyű­lés alelnöke. aki a tanulás, a továbbképzés eredményeit elemezve elmondta: örvende­tesen emelkedik a szervezett továbbképzésben részt vevők száma, de javítani kell a technikai felszereltséget és to­vábbképezni magukat az ok­tatókat is. Beszámolt néhány jó kezdeményezéséről, példa­ként említve a Lenin Kohá­szati Műveket, ahol nagy gondot fordítanak a munká­sok szakmai továbbképzésé­re. jr Eletet adó víz a sztyeppén A nagy kiterjedésű legelők vízellátása igen fontos fel­adat Mongóliában. Az elmúlt öt esztendő leforgása alatt új kutak fúrásával több mint 18 millió hektár kiterjedésű legelőterületet vontak be a vízzel ellátott mezőgazdasági összterületbe. Az új ötéves terv folyamán a vízgazdálkodás dolgozóira ismét nagy feladatok várhak. Összesen 6100 kutat fúrnak és ezáltal újabb 14 millió hektár legelő vízellátása vá­lik lehetővé. Ebben a nagy munkában a Szovjetunió és a Magyar Népköztáraság jelen­tős segítséget nyújt Mongóli­ának. A 700 éves jubileum jegyében Ma délelőtt tárgyalja Ózd város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Ózd településének 700. évfordulója megünnep­lésének előkészületeit. 1972. • október—november hónapban rendezik meg az ózdiak az ünnepségsoroza­tot, amelynek keretében ün­nepi tanácsülésen avatják a város címerét, a város dísz­polgárait és fogadnak test­vérvárost. Októberben és novemberben gazdag kultu­rális íreteket rendeznek a városban, több fővárosi mű­vész részvételével. Özdra látogat — a tervek szerint — a Pécsi Balett és a Thália Színház is. Élmény- beszámolót tartanak a mün­cheni olimpiáról a tévé és a rádió riporterei. A város fennállásának 700. évfordulója jó alkalom lesz a lokálpatriotizmus tovább­fejlesztésébe. Rembrandt tévedése i Háromszáz éven át semmit sem tudtak a művészettörté­nészek Rembrandt egyik té­vedéséről.“ 1665-ben festett * önarcképén eredetileg bal ke­zében. ecsettel, a jobb-ban pedig festékpalettával ábrá­zolta magát. Csak amikor el­készült a kép, jött rá, hogy alaposan megtréfálta a tü­kör: voltaképpen önmaga tü­körképét festette meg. Sietve vastag festékréteggel kente át a képalak karjait és újra megfestette — most már he­lyesen — az ecsetet tartó jobbot és a palettát tartó bal kezet. Rembrandt tévedésére csak akkor derült fény, ami­kor a művészettörténészek megröntgenezték a vásznat. A röntgenkép világosan el­árulta a szabad szemmel lát­hatatlan javítást. A múlt századok mesterei­nek technikája kitűnően al­kalmas a 'röntgensugaras elemzés céljaira. Képeiken ugyanis több festékréteget alkalmaztak, s az egyik leg­gyakrabban használt pig­mentjük, az ólomfehér, nagy­szerűen elnyeli a röntgensu­garakat. Az egész vásznat vagy fatáblát először ólom­fehéret tartalmazó alappal szórták be, erre kerültek az­után a kompozíció színréte­gei — egyik-másik festék ugyancsak tartalmazott ólom­fehéret. Végül több lakkré­teggel vonták be a kompozí­ciót. A röntgenkép főként» az ólomfehér nyomait mutatja ki, a fedő lakkrétegek látha­tatlanok rajta. Napjaink kiHonleigjas rönt­genfilmjei könyörtelenül le­leplezik a képbamisítókat, egyszersmind a kép megron­gálása nélkül részletes felvi­lágosítást adnak a régi mes­terek rejtett javításairól, vál­toztatásairól, egy-egy remek­mű küzdelmes születéséről is. ^ Leendő gazdáikat várják a -nmeik. (Ágotha Tibor felvétele) Korszerűsítették a sze. gyérét Tizenkétmillió forintos költséggel korszerűsítették ebben az évben a szépítő­szerek gyártását a Kozmeti­kai és Háztartásvegyipari Vállalatnál. Űj, különleges gépeket szerkesztettek és ké­szítettek. Közülük a púder­ifjúság elleni intettért tíz hónap szabadságvesztés Ifjúság elleni bűntettért vonta felelősségre hétfőn a salgótarjáni járásbíróság Kostás Kálmán har­minchét éves, többszörösen bün­tetett előéletű salgótarjáni lakost. Rostás, az első házasságából 1960- ban született Piroska nevű kis­lányának nevelését teljesen el­hanyagolta. Még az iskolába sem íratta be. A tizenkettedik élet­évében levő kislány egyetlen na­pot nem járt iskolába, írni- olvasni nem tud, értelmi-érzelmi fejlődése rendkívül elmaradt, gondolkozásából hiányoznak a fogalmi rendszer elemei is. Az egyébként nem értelmi fo­gyatékos gyermeknek az ellátá­sáról sem gondoskodott apja. Táplálkozása úgyszólván csak a kenyér volt, mezítláb járt, egyet­len ruhájában aludt. A testi fej­lődésben, növésben is visszama­radt, az apja rendszeresen bán­talmazta is. Piroska a durva bántalmazások elől többször el­szökött otthonról. Az erdőben bujkált, bpgyókon élt. Amikor erejét vesztve hazatéri, apja négy-öt órán keresztül kukori­cán térdepeltette. A salgótarjáni bíróság egy al­kalommal már harminc nap sza­badságvesztéssel sújtotta Rostást gyermeke kegyetlen bántalmazá­sáért, de magatartásával a bün­tetés letöltése után sem hagyott fel. Legutóbb ez év szeptembe­rében pálinkáért küldte Piroskát, ahol ő az üveget elejtette. Az apja dühében egy akácfa darab­bal többször a kislány arcába sújtott, de sérüléseket ejtett ge­rincoszlopán és a lábán is. Pi­roska az apja elől a rendőrségre menekült, védelemért. A salgótarjáni járásbíróság Rostás Kálmánt tízhónapi sza­badságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett. * présgép lehetőséget adott ar­ra, hogy nagy mennyiségben világszínvonalú kőpudereket gyártsanak, Lady Camea márkajeggyel. Újdonság az aerosol töltőgép is, amely a hajlakkos flakonok gyártási lehetőségét sokszorozta meg. A termékek egy részét a kül­földi licencek alapján gyárt­ják. Ebben az esztendőben megvásárolták a Beyarsdorí hamburgi cégtől a Nivea krém gyártási technológiáját, az osztrák Odol művektől pedig a fluoros odol licencét. A karácsonyi piac újdonsága a szempillafesték, a szempu- der. a virágpor-, kamilla- és komlótartalmú habfürdő és a fürdés utáni testápoló- szer. Tapasztalatcsert öttagú tanácsi küldöttség utazott Szabolcs-Szatmár je­gyéből a szomszédos Kárpat- Ukrajnába. A delegáció több napot tölt a Szovjetunióban, és a lakosság ellátásával kap­csolatos tanácsi munkát ta nulmányozzák. DELI HÍRLAP — A Magyai Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — főszerkesztő: CSAL-A LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- és várss- politikai rovat: 18-221. — Művelődési rovat: 18-226. — Sportrovat: 18-222. — Levelezés:J8-227. — Postafiók 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős kiadó: W1RTH LAJOS. — Telefon:-36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc L, Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-218 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap óra 80 fillér, hétfőn 1 Ft index: 25 951. — Készült: a Borsod mesve: Nycmdaioan Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld NEW YORK. Az ENSZ- közgyűlés határozatot foga­dott el, amely elítéli Izraelt a megszállt arab tervietek annektálása, e területek iz­raeli lakosokkal való betele­pítése, s az arab lakosság em­beri jogainak lábbal tiprása miatt. A határozat a külön­leges politikai bizottság je­lentésén alapul. WASHINGTON—LONDON —PÁRIZS. Az amerikai kül­ügyminisztérium közölte: az USA kormánya megelégedés­sel vette tudomásul az illeté­kes német szervek között tar­tott tárgyalásik sikeres be­fejezését. Hasonló szellemben nyilatkozott az angol és a francia kormány is, mindhár­man bejelentették: készek a zárójegyzőkönyv aláírására. BÉCS. Megtartották a szovjet—amerikai SALT-tár- gyalások 105. munkaülését. A védelmi rakéták korlátozásá­ról folytattak megbeszélést. Jól informált körök szerint tavasszal e témakörben ered­ménnyel végződhetnek a tár­gyalások. DAMASZKUSZ. A Fehér Lajos miniszterelnök-helyet­tes vezette magyar küldött­ség Bagdadból jövet Da­maszkuszba érkezeit. PEKING—KHARTÚM. A Khaled Hasszán Abbasz el­nökhelyettes és hadügymi­niszter vezette szudáni kor­mányküldöttség befejezte a Kínai Népköztársaságban tett látogatását. A tárgyalások eredményét nem közölték, olyan hírek vannak azonban, hogy a Szudánnak nyújtott kínai gazdasági segitség fel­újításáról volt szó. Ezt tá­masztja alá az a khartúmi jelentés, amely szerint a KNK 14 millió szudáni font hitelt nyújt Szudánnak. TORONTO. A torontói Szent Mihály kórházban szív­átültetést hajtottak végre Ro­bert Speck 56 éves polgár­mesteren. A háromórás mű­tétet siker koronázta. ATHÉN. A görög hatósá­gok szabadon engedtek 69 deportáltat, köztük 12 ki­rálypárti katonatisztet. TEHERÁN. Iráni kollégá­jának meghívására Teherán­ba érkezettt Borisz Vetrovsz- kij akadémikus, a Szovjet­unió egészségügyi minisztere. MILÁNÓ. Egy postahiva­tal három alkalmazottja — közöttük egy nő — tiltako­zásul amiatt, hogy 18 fordu­ló után sem sikerült elnö­köt választani Olaszország­ban, kopaszra nyírat'a a le­jét. Az asszony — három gyermek anyja — kijelentet­te: így akarták felhívni a közvélemény figyelmét Itália szégyenére. Egy másik tar fe­jű tüntető kijelentette: el­képzelhető, hogy ismét kinő a hajunk, amíg az elnököt megválasztják. MADRID. Az állami ex­porthitelek jogtalan felhasz­nálása körül kirobbant spa­nyol gazdasági botránynak, a Matesa-ügynek fő vádlottja, Juan Vila Reyas részt vehe­tett leánya esküvőjén, mert az apjához ragaszkodó meny­asszony az egész ceremóniát áttette a börtönbe. A szer­tartáson jelen volt a börtön- igazgató és számos helyi ki­válóság. MELBOURNE. Egy rnel- bourne-i bíróság 6 évi bör­tönre ítélte a világ — fel­tehetőleg — legügyetlenebb bankrablóját. A bankrabló 2600 dollárt rabolt el Mel­bourne egyik bankjából és miközben a pénzt szedte ösz- sze, személyi okmányait el- hullajtotta. így azután nem volt nagy művészet a renú- örsígnek a nyomára akad­nia. / / TwMio*feo«ik az országgyűlés Kedvezmény a nyugdíjasoknak Varga Gáisorrsé fefszóiaiása

Next

/
Oldalképek
Tartalom