Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1971-11-23 / 276. szám
belföld Zavartalanabb a közlekedés, de.,. Újabb hófúvásokra NAGY ÜZLETKÖTÉS. Tegnap Konstantin Kons- tatinovics Parmjonovnak, a TECHNOPROMIMPORT elnökhelyettesének vezetésével szovjet külkereskedelmi de- -egáció érkezett a Diósgyőri Gépgyárba. A látogatás során aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a DI- GÉP 1972—73-ban 185 darab DSÖ-típusú huzalösszecsapó gépet szállít a Szovjetuniónak. A gépek együttes értéke mintegy 120 millió forint. számíthatunk Borsod útjain a reggeli jelentések szerint továbbra is 1 hómaró, 28 hóeke és 48 sószóró jármű teljesít szolgálatot. A kora reggeli órákban megyeszerte rendkívül síkosak voltak az utak, de hóakadályt már csak az ináncs—abaújszántói út Pere és Abaújszántó közötti, illetve a vilmány—vámosújfalui út Fony és Régéé közötti szakaszáról jelentettek. Ezeken a helyeken tegnap délutántól szinte megállás nélkül dolgoznak a hómarók, de a 2—3 méteres hótorlaszokkal eddig nem tudtak megbirkózni. ELHUNYT ZAKARIÁS JÓZSEF. Rövid szenvedés után 47 éves korában elhunyt Zakariás József, az MTK volt válogatott labdarúgója. Zakariás Józseftől mély fájdalommal búcsúzik az egész magyar labdarúgó-társadalom. Temetéséről később történik intézkedés. MAGYAR-BOLGÁR KAPCSOLATOK. Élénk kapcsolatok fejlődtek ki Baranya és a dél-bulgáriai Jambol város, illetve terület között. A iohácson rendezett idei busójáráson részt vett a jamboli művészeti együttes is, majd e látogatás viszonzásául a mohácsi népi együttes tánc- és zenekara ven- áegszerepelt a bolgár városban. Az ősz folyamán a komlói munkáskórus járt Jambolban, és több nagy sikerű hangversenyt adott. üvegvaros az alföldön. Szeged határában, az Ü] Élet Termelőszövetkezet 10 000 négyzetméter alapterületű üvegházat épít. Az új létesítmény gyorsan összeszerelhető, könnyű alumínium elemekből áll, amelyek jól bírják az időjárás viszontagságait, nem rozsdásodnak. Az ..üvegvárost” a gazdaság 85 tokos vizet adó termálktítjának energiájával fűtik majd. Talaját rövidesen felszántják, és decemberben beültetik. OROSZ TÁNCOSOK. Tegnap délután a Magyar— Szovjet Baráti Társaság meghívására hazánkba érkezett a világhírű Pjatnyickij Állami Akadémia orosz népi együttese. Az együttes első alkalommal Budapesten a szovjet hős városok hete ünnepi nyitóelőadásán, majd több vidéki városban lép fel. December 2-án az Erkel Színházban koncerttel zárja magyarországi vendégszereplését. A TÉL BALESETEI. Mozgalmas nap volt hétfőn a fővárosi mentőknél. A síkos utak és járdák miatt a szokásosnak kétszeresére nőtt a balesetek száma. Megteltek a baleseti kórházak, amelyekbe 200 sérültet szállítottak. TÁRCSÁZHATJUK NORVÉGIÁT. A közelmúltban üzembe helyezett új budapesti nemzetközi félautomatikus távbeszélőközpont lehetővé tette, hogy újabb országokkal teremtsük meg a közvetlen telefonhívás lehetőségét. Év végéig folyamatosan bevezetik a kezelői távtárcsázást Svédországgal, Norvégiával, Dániával. Hollandiával. Belgiummal, Olaszországgal, Nagy-Britanniával és Líbiával. A félautomatikus forgalomban a külföldi kezelők általában francia, angol, esetleg német nyelvet használnak. Kérésre a budapesti központ kezelője tolmácsként közreműködik. SZOVJET SEGÍTSÉG SZAÍ BOLCSNAK. Kereken 50 ezer köbméter különböző anyaggal segítette a Szovjetunió Szabolcs -Szalmái- megyében az árvízkárt szenvedett közutak helyreállítását, újjáépítését. A szállítást a Volán 5. szz. vállalata ez év június 7- én kezdte meg és közvetlenül a tél beállta előtt fejezte be. ÜJ CARMEN. Vasárnap este új betanulásban kerül színre Bizet Carmen című operája az Állami Operaházban. A címszerepet Szirmay Márta énekli. ^ Szöveg nélkül (A Volksstimme iMrikatúrája) Enyhül az influenzajárvány Felére csekként a táppénzes áUsmány A csendes, nyugodt éjszaka azonban kedvezett a városi közlekedésnek. A Miskolci Köztisztasági Vállalat három speciális szóró gépkocsija egész éjjel járta a város utcáit, s így a reggeli órákban az MKV valamennyi menetrend szerinti autóbuszát és villamosát útnak indították. Az utak síkossága miatt ugyan a szokásosnál valamivel lassúbb volt a közlekedés, s ez különösen a komlósitetői, ómassai és lyukóbányiai autóbuszjáratok vonalán éreztette hatását. Viszonylag zavartalan a távolsági autóbusz- és a vasúti közlekedés is. A vonatok a reggeli órákban 5— 10 percet késtek, a Volán, távolsági autóbuszai pedig általában 10—20 perces [késéssel érkeztek rendeltetési hevevő szovjet delegációk hétfőn megérkeztek Budapestre. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására Moszkvából, Leningrádból, Kijev- ből, Volgográdból, Qgyesszá- ból és Szevasztopollból két- kéttagú delegációt fogadtak. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren az MSZBT országos elnöksége részéről Kristóf István és Otta István vezérőrnagy, az országos elHalálos cigaretta Ifj. Szabó Imre, a hódmezővásárhelyi Dózsa Tsz 22 éves traktorosa a tegnap reggelre virradó éjszaka, Hódmezővásárhely, 983. számú tanyájukban ittasan az ágyban cigarettára gyújtott. Az ágynemű, majd a belső berendező, lángra kapott, s mire a szomszédok, illetve a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a házban egyedül tartózkodó fiatalembert súly, . égési sebekkel, holtan találták. Négyes ikreket szült az autóbuszban A marokkói Saii városa közelében úton levő autóbuszban négyes ikreknek adott életet egy fiatalasszony. A négy kisfiú és édesanyjuk jól érzi magát. lyeikre. A reggel fél 8 tájban megindult erős havazás azonban várhatóan tovább lassítja a közlekedést az egész északkeleti __ országrészben. A Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint ugyanis ismét hevesebb havazásra és fokozatosan élénkülő, helyenként viharos erejű szélre kell számítanunk. Az előrejelzésire való-tekintet tel a közúti igazgatóság valamennyi jelentőállomása készenlétben áll, hogy idejében riaszthassák a hóeltakarító gépeket, s készültséget rendeltek el a köztisztasági vállalatnál is, aihol — mint elmondották —, ha a havazás nem hagy alább, a deli, délutáni órákban már megkezdik a rendkívüli hómunkások felvételét. nökség tagjai üdvözölték. Jelen volt a fogadtatásnál Sz. Sz. Szatucsin, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosa is. (Folytatás az 1. oldalról) A miskolci KÖJÁL vezető főorvosa arról tájékoztatott bennünket, hogy enyhül az influenzajárvány a város területén is. A 46. heti 25 000 megbetegedéssel szemben a múlt héten csaknem tízezerrel volt kevesebb a frissen fertőzöttek száma 15 628 új beteg jelentkezett influenzás tünetekkel a körzeti orvosoknál. Ezek közöl qgupén 3662 gyermekkorú volt. Az iskolai hiányzások fokozatos csökkenése is mutatja, hogy a fiatalok körében a legerőteljesebb a fertőzés csökkenése. Múlt héten szombaton a város iskoláiból a tanulóknak csupán 11,4 százaléka hiányzott a betegség miatt Sajnos a szövődményes esetek már nem mutatnak ilyen rohamos csökkenést. Míg a 46. héten 501 volt a szövődménnyel kezelt betegek száma, múlt héten 421 újabb komplikált eset jelentkezett. A halálos végű szövődmények száma is nőtt: 11-en estek áldozatul az influenzának, valamennyien 60—80 év közöttiek. Kórházba 171 beteget utaltak be, ezek közül 62-en rrúskoleiak. Nagyarányú viszont a táppénzre kiírt betegek körében a csökkenés: csaknem ötven százalékkal volt kevesebb a táppénzes beteg a múlt héten, mint korábban. Ennek ellenére igencsak nagy rohamot kellett kiállniuk a Társadalombiztosítási Igazgatóság megyei szolgáltatási osztálya dolgozóinak. Naponta 500—600 táppénz kifizetését kellett lebonyolítaniuk, a korábbi ügyfélforgalomnak sokszor ötszörösével kellett megbirkózniuk. Áldozatkészségüknek tudható be, hogy ennek ellenére sem volt fennakadás a táppénzek kifizetésénél: egymásfél nap alatt feldolgozzák a beérkező anyagokat. Az influenzajárvány enyhülését bizonyító statisztikai adatok azonban még nem oldják fel a „készültséget” megyénk és városunk egészségügyi t intézményeiben. S főként: nem veszíthetik érvényüket az orvosi intelmek. Aki teheti, továbbra is kerülje a zsúfolt, szellőzetlen helyiségeket, ha a betegség jelei mutatkoznak, orvoshoz kell fordulni, s ki kell feküdni a két lázhullámmal jelentkező, s pár napig tartó betegséget. Lövöldözött a munkahelyén Raymond Ferrei, egy baltimorei kefe- és ecsetgyár 30 éves alkalmazottja katonai egyenruhában, fegyverrel a vállán jelent meg munkahelyén. A megzavarodott elméjű fiatalember lekapta válláról a fegyverét és vaktában lövöldözni kezdett a munkásokra. Mielőtt ártalmatlanná tették, öt embert megölt és egy hatodikat megsebesített. A helyszínre siető rendőrök golyóitól súlyosan sérülten kórházba szállították. Mai kommentárunk: Szíikségóvodák Az új óvodai tanterv bevezetésével egyidőben jöttünk rá, hogy milyen kevés az óvodánk. Keserű ellentmondás. Iskolarendszerünk megköveteli, hogy a gyermekek az óvodában töltött éveket (háromtól hatéves korig) életkori sajátosságaiknak megfelelően hasznosan töltsék el. Eddig is nyilvánvaló volt számunkra, hogy azok a gyerekek, akik óvodába jártak, sokkal könnyebben képesek beilleszkedni az iskolai közösségbe, mint azok, akik a családban nevelkedtek. De a különböző készségek és ismeretek elsajátíttatásában is nélkülözhetetlen szerepe van az óvodáknak. Ma már nem csupán „kisdedóvókról” beszélünk, mint régen, hanem a nevelésnek és az oktatásnak egy fontos intézményéről, mely nélkül hovatovább csak sok nehézséggel lehet kezdeni az általános iskolai tanulmányokat. Ezt az alapos előképzést szolgálja az új óvodai tanterv is, melynek érvényesítésére — legalábbis Borsodban és Miskolcon — nagyon kevés lehetőség van. A jelentkezőknek csupán 40 százalékát tudjuk elhelyezni Észak-Magyarországon az óvodákban, ezt a gyereklétszámot is csak úgy, hogy 150—160 százalékban használjuk ki az óvodai kapacitást. Nem kétséges, hogy így óvodáink csupán gyermekmegőrzésre vállalkozhatnak, oktatási céljaikat kevésbé tudják megvalósítani, s még a higiéniás körülmények sem lehetnek mindenütt megfelelőek. Mai számunkban arról értesülhet az olvasó, hogy a borsodi üzemek, n\ezőgazdasági és kisipari termelőszövetkezetek 16 millió forinttal járulnak hozzá a negyedik ötéves terv óvodaépítési programjához. Bizonyára további felajánlások születnek, de még így is csak részben tudjuk megoldani az óvodai elhelyezés és oktatás égető gondját. Az anyagi segítség mellett üzemeink, vállalataink, szövetkezeteink talán oly módon is segítségére siethetnének az oktatási szerveknek, illetve a szülőknek, hogy saját kebelükön belül szükségóvo- dákr: hoznak létre. Egy-egy nagyobb termelő egység területén viszonylag rövid idő alatt lehet építeni akár provizórikus — de a célnak azért megfelelő épületet, melyben elhelyezést nyerhetnek az üzem dolgozóinak óvodás korú gyermekei. Ami az étkeztetést illeti, az üzemi konyháknak kellene vállalni az óvodások ellátását is. Óvónőként pedig — ha nincs más megoldás — képesítés nélküli fiatalokat is szerződtethet az üzem. Tudjuk, hogy mindez csupán csak szükségmegoldás, mégis jelentősen enyhítheti gondjainkat. (GY ARMATI) A hős városok küldöttei A hős városok hetén résztTOTÓNYEREMÉNYEK. A 47. játékhéten a 13 plusz 1 - la Iái at os totószelvényekre egyenként 6838 forintot fizetnek. A 13 találatosok 1017 forintot, a 12 találatosok 102 forintot, a 11 találatosok 22 forintot, a 10 találatosok pedig 10 forintot érnek. UEU HÍRLAP — A Magyai Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztősége Miskolc. Bajcsy-Zslllnszky u. 15. — Központi 38-132, 16-672, 35-380, 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- és várospolitikai rovati 18-321. — Művelődési rovat: 18-336. - sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. — Postafiók 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zslllnszky u. 15. - Felelős kiadó: W1RTH LAJOS. - Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc, t* Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 18-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. Index: 25 95L — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, BaJcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető; SZEMES ISTVÁN külföld BECS. Ma kerül sor a SALT hatodik lordulójának harmadik ülésére a bécsi szovjet nagykövetségen. WASHINGTON. Az amerikai szenátus az éjszaka 84 szavazattal 34 ellenében elfogadta azt a 27 milliárd dollárról szóló pénzügyi törvényjavaslatot, amely Nixon gazdaságpolitikájának előmozdítására irányul: az ipari termelés ösztönzésével munkaalkalmakat akar teremteni. — Előzőleg <öz elnök aláírta és ezzel törvényerőre emelte azt a határozatot, amely szerint december 8-ig folyósítható az USA már csökkentett külföldi segély- programjához szükséges ösz- szeg. PEKING. Mao Ce-tung fogadta Phan Van Dong-ot, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagját, és az általa vezetett vietnami pártküldöttség tagjait. STANFORD. A kaliforniai Stanford egyetemének sebészcsoportja végrehajtotta a 37. szívátültetését. A 49 éves férfipáciens állapota kielégítő: nevét nem hozták nyilvánosságra. Az intézetben új szívet kapott páciensek közül tizenhat még él. LONDON. Egy angol— amerikai olajkutató csoport Skócia keleti partjától 135 mérföldnyire az Északi-tengerben napi 4000 barrel és 2 millió köbméter teljesítményű kőolaj-, illetve földgázlelőhelyet tárt fel. RECIFE. A brazíliai Recife közelében egy zsúfolt, robogó autóbusz áttörte a híd korlátját és a Capibaribe folyóba zuhant. Tíz utasa szörnyethalt, tizennyolcán tötbbé- kevésbé sérülten túlélték g szerencsétlenséget. DZSIDDA. Eredménytelenül végződött eddig a sza- úd-aráfoiai Dzsiddában a Palesztinái—iordániai békéltető tárgyalások újabb fordulója. Az eredménytelenség oka: a jordóniai fél továbbra sem hajlandó szavatolni a Palesztinái harcosok szabad mozgását Jordánia területén, és jogukat a szabad szervezkedésre. Hírek szerint a kudarc ellenére ’ hamarosan folytatják a tárgyalásokat. BELFAST. Bomba robbant a Belfasttól 40 kilométerre levő Lurgan egyik vendéglőjében. Egy ember meghalt, a sebesültek száma tíz. Ezen a napon Észak-lrországban ez már a második merénylet. Korábban Dungannon város szállodájában robbant pokolgép. A detonáció és a keletkezett tűz a hotelt erősen megrongálta, de emberéletben szerencsére nem esett kár. * LONDON. Martin le Ques- ne, az angol külügyminisztérium afrikai szakértője, a Rhodesiában tárgyaló Douglas Home külügyminiszter vezette angol küldöttség tagja beszámolt Heath miniszterelnöknek az egy hete tartó tárgyalások eddigi menetéről. Ma hazaérkezik az angol fővárosba jelentéstételre Salisburyből Sir Peter Raw- linson íóállamügyész is. KAIRO. A közel-keleti helyzet kiélezésével vádolta az egyiptomi kormány szóvivője Izraelt. Kijelentette: Izrael a közel-keleti konfliktust a szakadék szélére sodorta, a helyzet súlyosbodásáért csakis Izraelt terheli a felelősség, mert agresszív politikájával és a BT határozatának elutasításával veszé.- lyezteti Egyiptom biztonságát. A szóvivő szerint ebben az USA is bűnrészes, mert anyagi és katonai támogatásával képessé teszi Izraelt a BT határozatának semmi bevételé«».