Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1971-11-27 / 280. szám

♦: Megrongált híd a kelet-pakisztáni Parulia falu közelében, ahol összecsapásra került sor indiai és pakisztáni erők között. A déligyümölcsök is későn értek be Karácsonyra hőven less narancs belföld KISZ-TÁBORAVATÁS. Az ország egyik legszebb ifjú­sági létesítményét avatták fel pénteken a tatai Öreg-tó partján. A 220 személyes modern tábor egy részébe bevezették a központi fű­tést, s így télen is megszer­vezhetik az ifjúsági vezetők oktatását. A létesítményt övező több mint háromhol­das parkban tavasszal sport­pályákat alakítanak ki. VOLGOGRAD KÉPEK­BEN. Az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság Országos Elnöksége és Megyei Múzeumok Igazgató­sága rendezésében — a szov­jet hős városok hete alkal­mából — tegnap a Veszpré­mi Vegyipari Egyetem aulá­jában megnyitották a „Vol­gograd képekben” című ki­állítást. SOMOGYI NAP PÉCSETT. Pécs felsőoktatási intézmé­nyeinek KlSZ-szervezetei és a dunántúli megyék tanácsai eleven kapcsolatot teremte­nek a Mecsek-aljai városban tanuló egyetemi-főiskolai hallgatók és szülőföldjük kö­zött. E szép mozgalom kere­tében került sor pénteken a „Somogyi nap”-ra. MATHIÁSZ-JUBILEUM. December 4-én lesz ötven éve, hogy elhunyt Mathiász János, a világhírű szőlőne­mesítő, a hazai szőlőkutató „iskola” megteremtője. A kö­zelgő Mathiász-éviorduló al­kalmából pénteken a kecs­keméti városi tanács dísz­termében tudományos em­lékülést rendeztek. A részt­vevők megkoszorúzták Ma­thiász János kecskeméti sír­emlékét. Életművét doku­mentumkiállításon szemlél­tetik. NÁDARATÁS. Befagyottá Velencei-tó. A sekély part­szakaszon erős, 2—3 centi­méter vastaga jégréteg,mely a Velencei Nádgazdaság ara­tóit is elbírja. A kézi nád­aratás tegnap megkezdő­dött. Az idén 200 ezer ké­ve nádra számítanak. PINCETÉRKÉP. Pécsett, a tör- tcnelmi belváros alatt húzódó pincelabirintus „támadása” — a váratlan omlások — hat év alatt 1« helyen idéztek elő súlyos út-, közmű- és épületkárt. A helyre­állítás csaknem 40 millió forintot emésztett fel. A tanács megbízá­sából a Pécsi Tervező Vállalat pincetérképet készít 1972-ben. A vizsgált területen mintegy 65 000 négyzetméterre becsülik a pin­cék alapterületét. KULCSCSOMÓ KERESI A GAZDÁJÁT. Tegnap este Miskolcon, a Nyár utcában, az 1-es számú ház előtt vas­kos kulcscsomót találtak, amit a megtaláló szerkesztő­ségünkhöz juttatott el. Tu­lajdonosa a sajtóházban, la­punk titkárságán bármely időpontban átveheti. VASI MŰVÉSZEK. A fia­tal vasi képzőművészek cso­portjának kiállítása pénte­ken nyílt meg a szombathe­lyi művelődési és sportház­ban. A kongresszus alkalmá­ból képzőművészeti pályáza­tot hirdetett a fiatalok szá­mára a Vas megyei Tanács, az SZMT és a KISZ. A győz­tes pályaműveket szintén ki­állították. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A 48. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négy- találatos lottószelvényekre egyenként 50 942 forintot fi­zetnek. A háromtaláiatosok 268 forintot, míg a kéttaláfc»- losok 13 forintot érnek.- Magyar Parauüpar, Budapest, IV. kerület, Üjpest, Erke.l u. 30. felvesz ’ 1,5. életévüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő betanulóknak Jelentke­zés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. Politizáló fiatalok Kis Csaba a Rónaiban Szerencsére egyre keveseb­ben, de még mindig vannak, akik a fiatalok megítélésé­nél hajlamosak a hosszú haj, a farmernadrág szemléletből kiindulni. Töretlenül vall­ják, hogy a fiatalokat a ze­nén kívül nem érdekli sem­mi. E nézetek terjesztőinek tegnap este be kellett volna ülniük a Rónai Sándor me­gyei Művelődési Központ klubjába, ahol Kis Csaba, a televízió főmunkatársa tar­tott előadást Kína helye az ENSZ-ben címmel. A helyi­séget megtöltő hallgatóság csaknem kivétel nélkül fiata­lokból állt; többségükben olyanok vettek részt a be­szélgetésen, akik rendszeres látogatói a művelődési köz­pont politikai kerekasztal című rendezvénysorozatának. Az előadó a kötetlen be­szélgetés elején röviden át­tekintette Kína kül- és bel­politikáját, a közelmúltban lezajlott jelentős történelmi eseményeket. Ez megfelelő alapot biztosított a rendez­vény második részében ki­alakuló beszélgetésnek, amely néhány kérdésben valóságos vitává kerekedett. A fiatalok külpolitikai tájékozottságát, a világ eseményei iránti érdek­lődését bizonyítja, hogy a feltett kérdéseik szinte ér­tékítéletek is voltak egyben, sőt néhány „rázós kérdéssel” nehéz feladat elé állították az ismert külpolitikust. Névadó a tanáriban Nem mindennapi ünnep­ség színhelye volt ma délben a Kilián Gimnázium tanári szobája. Három newelőházas- pár három gyermeke, két fiú és egy leány nénradóitantep- ségét tartották meg. Az ün­nepeiteket, Kun Zsuzsát, Fá­bián Csabáit és Makár Zsol­tot, valamint a szülőket az iskola nevelői és dolgozói jó­kívánságokkal baimoztátk el. A napokban érkezett haza görögországi, spanyolországi, tunéziai, algériai, marokkói bevásárló körútjáról Barta István, a Délker Vállaiat ve­zérigazgatója,^ aki a déli- gyümölcs-szezon indulásáról, a várható ellátásról adott tájékoztatást.' — Nemcsak a hazai, ha­nem a déligyümölcsök érése is késett az idén, ezért a ta­valyinál két héttel később kerülhet forgalomba a na­rancs. Az első szállítmányo­kat Spanyolországból a jövő hét elejére várjuk, Mikulás­ra tehát egyelőre még csak kisebb mennyiségben lesz — mondotta a vezérigazgató. — Nagyobb mennyiségben december közepére várnak narancsot és karácsonyra már folyamatosan ellátják az üzleteket. Decemberben Gö­rögországból, Egyiptomból, a jövő év elején pedig már Olaszországból, Marokkóból, Törökországból, Ciprusból, Libanonból és Algériából is jön narancs, s lesz vérna­rancs is. Az idényre mint­egy 24—26 ezer tonna na­rancsot vásároltak. December végéig a múlt mint hatszorosára emelke­dett hazánkban a gépjármű­vek' száma, ezen belül leg­dinamikusabban a személy- gépkocsik mennyisége növe­kedett — állapították meg csütörtökön a Fővárosi Köz­úti Baleset-elhárítási Tanács ülésén. A gépjárműállomány jelentős része Budapestre koncentrálódott, bár roha­mosan növekedik a sze­mélyautók száma vidéken is. A szakemberek megállapí­tották, hogy a javító- és szervizüzemek, a forgalmi telepek, illetve az üzem­anyagtöltő állomások fej­lesztése nincs arányban a járművek számának növe­kedésével. Az egészségügyi szervek tájékoztatása szerint az in­fluenzás megbetegedések szá­ma az elmúlt hét folyamán lassú ütemben csökkent a város területén. Továbbra is magas azonban az idősebb korosztály megbetegedései­nek aránya. Ezeknél lordul elő a legtöbb szövődményes megbetegedés is. Egészségügyi szerveink megkezdték az influenza el­leni védőoltásokat a körzeti évinél 15—20 százalékkal több, összesen 3000 tonna kitűnő minőségű ecquadori banán kerül forgalomba. Ez azonban még korántsem ele­gendő az igények kielégítésé­re. Citromból változatlanul bőséges, kifogástalan az el­látás, bár a minőségre van­nak panaszok. A füge be­szerzése igen körülményes. Az utak zsúfoltsága kö­vetkeztében mind gyakorib­bak a közlekedési balesetek, melyek gyakran emberi mu­lasztás — közlekedési sza­bálysértés, nem megfelelő műszaki állapot stb. — kö­vetkezményei. Az elmúlt esztendőben például 385 mű­szaki hiba miatt bekövetke­zett balesetnek 72 százaléka fékberendezés hibájából ke­letkezett. Mindebből követ­kezik, hogy — miként a ta­nácskozáson is elhangzott — a jövőben tovább kell javí­tani az anyag-, illetve al­katrészellátást, szigorítani kell a kötelező műszaki vizsgák hatékonyságát és rendszerét. rendelőkben, közintézmé­nyekben és üzemekben. A védőoltás 10—14 nap múlva fejlődik ki, és 4—5 hónapig tart. Az eddigi tapasztalatok szerint a védőoltásnak sem­mi különleges kockázata nincs. Védőoltásokat a to­vábbiakban is végeznek. Aki­nek ilyen igénye van, fordul­jon a területileg illetékes or­vosához — tájékoztatott Ond- rejko István városi főorvos. V. Z. külföld MONTEVIDEO. Az uru­guayi rendőrség közlése sze­rint a Tűpárnára gerillák sza­badon engedték a július 12- én eirabolt, és azóta fogsá­gukban tartott Jorgc Berem- bau, argentínai származású tcxlilgyárost. Néhány hónap­pal ezelőtt 100 millió pesos váltságdíjat követeltek érte. de Berembau hozzátartozói nyílt levélben közölték: az összeget túl nagynak talál­ják, éppen ezért megtagad­ják a kifizetését. NÁPOLY. Véglegesen be­zárták a NATO haditengeré­szeti erői dél-európai szek­torának Máltán levő főhadi­szállását és áthelyezték Ná­polyba. SANTIAGO. A harmadik hete hivatalos látogatáson Chilében tartózkodó Fidel Castro (megszemlélte a fővá­ros közelében a hegyivadász csapatok hadgyakorlatait. Kí­séretében volt Alejandro Rios hadügyminiszter. WASHINGTON. Az USA igazságügy-minisztériuma Ni­xon írásbeli utasítására fel­szólította a keleti partvidék és a Mexikói-öböl 12 szövet­ségi bíróságát; rendelje ei, hogy a 45 000 sztrájkoló dokkmunkás vegye fel a munkát. Az elnöki utasítás a gazdasági élet, a kereskedel­mi mérleg és a nemzetbiz­tonság érdekeire hivatkozik. Ezeket az érveket McCracken gazdasági tanácsadó bizott­sági elnök gyűjtötte csokor­ba, aki egyébként január 1- évei benyújtotta lemondását. Rajta kívül még két gazda­sági szakértő jelentette be, hogy kiválik a kormányból. Mindkét lemondást elfogad­ták. PASADENA. A Mars kö­rüli pályán keringő Mari­ner—9 amerikai űrszonda 8500 kilométer távolságról le­fényképezte a Denmost, a Mars 8 kilométer átmérőjű holdacskáját. A pasadenai központba továbbított képen kifli alakú homályos folt lát­szik. A tudósok feltételezik, hogy ez vagy domb, vagy egy kráter árnyéka. BELGRAD—SZÓFIA. Két gazdasági hír a Balkánról. Jugoszlávia az idén első íz­ben több i mezőgazdasági ter­méket kénytelen behozni, mint amennyit exportál. A gazdasági reform intézkedé­seinek meghozatala óta ez először lordul elő. — Szófiá­ban aláírták a Bulgária és Románia együttműködéséről szóló kormánymegállapodást. Ez vámkedvezményeket irá­nyoz elő. NEW YORK. A Magyar Rádió és Televízió szimfoni­kus zenekarának New York-i szereplését meleg hangú tu­dósításban méltatta Harald C. Shonberg, az egyik legte­kintélyesebb amerikai zene­kritikus. A zenekar — sze­rinte — „élvonalbeli együt­tes”. — Hillebrandt, az USA külügyi államtitkára is meg­jelent azon a fogadáson, amelyet hazánk washingto­ni nagykövete adott a zene­kar vendégszereplése alkal­mából. PÁRIZS. A Franciaország­ban tartózkodó Krag dán miniszterelnök megbeszélést folytatott Pompidou francia államfővel a nyugati világ valutaválságáról és Dánia közös piaci tagságával össze­függő kérdéseikről. Krag saj­tóértekezleten jelentette ki. hogy országa még karácsony előtt beléphet a Közös Piac­ba, ha addig megoldódna a norvég tagfelvétellel kapcso­latos probléma. BUENOS AIRES. Másfél- órás vesekő-operációt hajtot­tak végre Lanusse argentínai elnökön. Az 53 éves államfő a műtét után kielégítő áll*» ruvfciyaT“ ■'*>a ^ Mai kommentárunk: Számadás az alma maternek Tegnap .kétnapos ünnepség kezdődött a kazincbarcikai főiskolán. Visszahívta fiait és leányait az intézet, hogy .együtt ünnepeljenek. A tízéves jubileum, mint Szilágyi Gábor, a főiskolai kar igazgatója ün­nepi beszédében mondta, csak egy pillanatnyi megállás, sokkal in­kább az önvizsgálat, a számvetés ideje: jól dolgozott-e az intézet, jól tanitotta-e, megfelelően felkészítette-e hallgatóit a gyakorlati életre? Es kitűnő alkalom, hogy a jubileumra összegyülekezett egykori ta­nulótársak, a ma különböző helyeken és különböző beosztásokban dolgozó műszaki emberek — a baráti találkozás örömein túl — meg­beszéljék, mit adott nekik a főiskola, miként tudják azt hasznosítani a napi munkájukban, milyen nehézségekkel találkoztak, s az élet támasztotta követelések milyen módosításokat követelnek a főiskolai oktatástól, a tantervtől. A főiskola igazgatósága természetesen nemcsak ezen az úton kí­séri figyelemmel hallgatói boldogulását. Folyamatos a kapcsolat a szakági üzemekkel, állandó az érdeklődés az itt végzettek munkája után. De most maguk, a volt hallgatók adnak számot magukról. Munkájuk milyensége, eredményeik és gondjaik összessége elválaszt­hatatlan a főiskola mindennapjaitól és főleg további munkájától. A főiskola a közvetlen termelésre, illetve abban való irányító mun­kára neveli hallgatóit. A most Kazincbarcikára sereglett üzemmér­nökök és szaktechnikusok — hatvan százalékuk a nehéziparban, húsz százalékuk a kohó- és gépiparban, tizenhárom a könnyűipar­ban, hét százalék kutatóintézetben és más területeken dolgozik — mai konferenciájának tanulságai (a tanácskozás lapunk megjelenése­kor folyik) sok segítséget adnak a főiskolai kar igazgatóságának, se­gítik az üzemmérnökképzés további finomítását, javítását. A kétnapos ünnepség — az önvizsgálat jegyében — kettős szám­adás: a tegnapi első napon az intézet vezetői tekintettek vissza mun­kájukra, ma pedig — kevésbé protokolláris formák között — bizo­nyára igen őszinte vita tárja majd fel, miként is gyümölcsözik a termelési gyakorlatban az a tízesztendei munka, amire olyan jól- esőn emlékeztünk a találkozó első napján. (benedek) Hiiti-A.fr» — a Magyai ^zucioiiaia Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja - Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőségi Miskolc» Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 86-579 - Titkárság 18-223 - Bel- és város- politikai rovati 16-221. — Művelődési rovati 18-228. - Sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. - Posta fiók 39 - Kiadja e Borsod megyei Lapkiadó Vállalati Miskolc. BaJesy-ZsíMnszk? u. 15. — Felelős kiadó: WIRTU LAJOS. — Telefon* 36-121 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. I.« Széchenyi o. 15—11. — Telefone 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál - a lap ára 80 fillér, hétfőn l Ft tndev: 25 951. — Készült? *» Borsod meeye) Nyomdaipart Vállalatnál; Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Hatszorosára nőtt a gépkocsik száma Az utóbbi évtizedben több Influenza-helyzetjelentés Ózdról

Next

/
Oldalképek
Tartalom