Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1971-11-26 / 279. szám

December első hetében érkezik a fenyő Már az ünnepekre készül az Dgrokonzum A korán jött tél jótckony­+ Tegnap délben a Bajcsy-Zsilinszky utcai vasúti .aluljáró közelében az egyik Tiszai pályaudvar jelöl érkező villamos elé vetette magát, egy 22 éves elmebeteg fiatalember. A vil­lamos vezetőjének időben sikerült járjnűvét megállítania, így az öngyilkosjelölt súlyos sérülésekkel „úszta meg” az esetet. A mentők a baleseti sebészetre szállították. (Ágotha Tibor felvétele) A DH telexszolgálata jelenti: „Ha Katalin kopog...” belföld A loltó 48. heti nyerőszámai: 17 27 34 40 71 EZER LAKÁS, MILLEN­NIUMI ÓVODA. Társadalmi mozgalom kezdődött Székes­fehérvárott a város ezredéves évfordulójának előkészítésé­re. A Fejér megyei Állami ; Építőipari Vállalat dolgozói j ünnepi gesztusként ezer la- j kást adnak át, míg a város | üzemei társadalmi munkában I 150 ’ személyes millenniumi t óvodát építenek az évfor- * dulóra. MAGYAR LAJOS EMLÉK­TÁBLÁJA. Magyar Lajos kommunista újságíró születé­sének 80. évfordulója alkal­mából csütörtökön gmlékün- nepséget rendeztek Istvándi- ban. Ebből az alkalomból a szülőfalu könyvtárának falán emléktáblát helyeztek el. A könyvtár és a helybeli ter­melőszövetkezet felvette Ma­gyar Lajos nevét. A BÉKE MAGVAK KÖ­VETEI. Tegnap az Országos Béketanácshoz Delhiből je­lentés érkezett, mely arról számol be, hogy az Indiában tartózkodó magyar béke­mozgalmi küldöttség eredmé­nyes tárgyalásokat folytatott az összindiai béketanács ve­zetőivel. NYEREMENYBETÉT- KÖNYV-SORSOLÁS. Az Or­szágos Takarékpénztár ma sorsolja a vidéki gépkocsi- nyereménybetétkönyveket. A húzáson a július 31-ig vál­tott és október 31-én még ér­vényben volt 5000 és 10 000 forintos betétkönyvek vesz­nek részt. ARBUZOV PESTEN. A Ma­gyar Írók Szövetségének ven­dégeként tíznapos látogatás­ra Budapestre érkezett Alek- szej Arbuzov, a neves szov­jet drámaíró, akinek jelen­leg a Katona József Színház­ban van műsoron „Az arbát meséi” című müve. Ü.IRA JAB A HIRES ÓRA. Mayr Gyula egykori híres győri órásmester három évig tartó munkával olyan órát szerkesz­tett, amely a világ «5 nagyvá­rosának csinagászati pontos ide­jét egy időben mutatja az évvel, hónappal, héttel, nappal és a holdjárattal együtt. Ackermann István több mint három hónapos munkával üzemképes állapotba hozta a 60 éves szerkezetet, s az újra hajszál pontosan mutatja a világ 65 nagyvárosának tényle­ges csillagászati idejét. KÍNA HELYE AZ ENSZ- BEN. Ezzel a címmel tart előadást ma délután 6 óra­kor a Rónai Sándor megyei Művelődési Központ klubjá­ban Kis Csaba, a Magyar Te­levízió főmunkatársa. Az elő­adásra a politikai kerékasz­tal rendezvénysorozat kere­tében kerül sor, s minden ér­deklődőt szívesen várnak. A REZERVÁTUM IDEGEN - FORGALMA. A szokottnál élénkebb a fehértói rezervá­tum „idegenforgalma”. A leg­változatosabb récefajok ve­rődtek össze — szinte feke­téink tőjük a víz. A vendé­gek biztonságban érezhetik magukat, az Országos Ter­mészetvédelmi Hivatal a Fe­hértó területére nem adott ki vadászati engedélyt. nak egyáltalán nem mond­ható hatása megérződik a miskolci piac árukínálatán is. A Búza téren egész héten gyenge volt a felhozatal, s ma különösen kevés árut kí­náltak a háziasszonyoknak a termelők. Egyedül baromfiból megfe­lelő a választék. Ma reggel 2600 darab csirkét, 550 tyú­kot, 150 kacsát és libát hoz­tak a piacra. Ez megfelel az átlagos felhozatalnak. A csir­ke ára 22—24 forint, a tyúké 24, a kacsáé és libáé 20—22. A tojás ára 1,80—2,10, ám 1,80-ért csak a Nagymiskolci Állami Gazdaság ad naponta friss, elsőosztályú tojást. A mai piacon kilónként 3 fo­rintért, 3,40-ért mindössze 24 mázsa burgonya vcjjt kap­ható. Ez a mennyiség tizede sincs a máskor szokásos kí­nálatnak. Zöldségből 11 má­zsát, hagymából négyet, ká­posztából huszonkettőt, kara­lábéból négy és felet, karfiolból 5,7 mázsát hoztak a piacra. A tavalyi árakhoz képest némi emelkedés ta­pasztalható a zöldáruknál. Paprikát mindössze 50 kilo-. zásgátló-eszközök választéka: az Infecundin és Bisecurin tablettákon kívül — a leg­utóbb megjelent egészségügyi miniszteri utasítás alapján — új, mechanikai védőeszköz is alkalmazható. Az Intrauterin elnevezésű fogamzásgátlót a méhűrbe vezetik be. Lényegében egy többszörösen hurkolt, puha, vékony műanyagfonál, amely megszakítás nélkül akár éve­kig is viselhető és 96—98 százalékos biztonságot ad. A miniszteri utasítás sze­rint az Intrauterint kizáró­lag a nő állandó vagy ideig­lenes lakóhelye szerinti ille­tékes intézetben — szülésze­ti-nőgyógyászati klinikán vagy kórházi osztályon, az Orvostovábbképző Intézet megfelelő tanszékén, illető­leg szakorvos által vezetett szülőotthonban — adják, olyan nők számára, akik már szültek, illetve minden olyau 18. évet betöltött nőnek, aki­nek terhessége — betegsége, vagy egészségi állapota miatt — nem kívánatos. A fogamzásgátló elhelye­zése előtt szakorvosi vizsgá­lattal kell tisztázni, hogy a nő nem terhes-e, illetőleg nem szenved-e olyan beteg­ségben, fejlődési rendelle­nességben, onkológiai elvál­tozásban, amely az Intraute­rin alkalmazását kizárja. Vadselejtezés Folyik a nagyvadak selej­tezése a Borsodi Erdő és Fa- feldolgozó Gazdaság terüle­tén. A Borsodi Karszt, a Bükk, a Zempléni-hegység területén ebben az évben 200 őzt, és szarvast lőnek ki. Egy-kettő eddig mindennap­ra jutott. grammot kínáltak a terme­lők, 8 forintos áron. Jonatán almából, 3—8 forintos áron, 35 mázsa várt gazdára. Az Agrokonzumnál befeje­ződött a téli készletezés, s összesen 1525 vagon áru ke­rült a raktárakba. A köz­lekedési nehézségeket le­küzdve, sikerült zavartalan ellátást biztosítani a város­ban és a megyében. Jól ha­lad az ünnepi felkészülés, s amint azt már jeleztük, de­cember első hetében kerül az üzletekbe a fenyő. Almából, körtéből, dióból, mákból, sa­vanyúságokból megfelelő mennyiségű és minőségű árut ígér az Agrokonzum. Tekin­tettel arra, hogy a járvány miatt a szokásosnál jóval többen fogyasztották a ma­gas C-vitamin tartalmú sa­vanyúkáposztát, ebből az utóbbi két hétben 400 má­zsát hoztak forgalomba. Az ünnepek előtti ígéretek sorát megtoldhatjuk az Ag­rokonzum illetékesének azzal az állításával, hogy a lakos­sági ellátás — csakúgy mipt eddig — zavartalan lesz, s a mezőgazdasági termékek ára stabil. Az Intrauterin hatásos fo­gamzásgátló olyan nők szá­mára, akik egészségi állapo­tuk miatt nem szedhetnek tablettákat. Az idén meglehetősen korán érkezett a tél. Hazánkban e hó­nap elején a hideg vette át az „uralmat”, s a szokásostól elté­rően a hónap második felében erős havazások, hóviharok vol­tak országszerte. A havazás azóta ugyan elmúlt, a hideg azonban továbbra is erősen tartja magát. — A szólás azt tartja: „ha Ka­talin kopog, a karácsony locsog”. Mi a meteorológusok véleménye erről, igazolja-e a néphitet a tu­domány? — kérdeztük az Orszá­gos Meteorológiai Intézettől. Az idei november, amely az utóbbi héten nagyon té­liesre fordult, valóban eszünk­be juttatja az egyes népi megfigyeléseket. Különösen a Katalin-napi szólás-mondás lett most időszerű. Az idei Katalin-nap valóban kopo­gott, sőt rendkívül havas volt, tehát a népi megfigye­lésnek van némi alapja. A több éves ' statisztika is azt bizonyítja, hogy ha novem­ber utolsó heteiben hideg van, akkor decemberben ál­talában erős enyhülés követ­kezik, s ez általában decem­ber 22—26 között szokott elő­fordulni.- Ennek valószínűsé­ge az idén körülbelül 70 szá­zalék. — Melyik évben volt legutóbb' ilyen korai tél? — Kimondottan télies no­vember legutóbb 1965-ben volt. Akkor már 11-én meg­érkezett a hó és a hónap vé­géig hótakaró borította ha­zánk nagy részét. A legna­gyobb hidegek ebben az év­ben éppen 25—26-a körül voltak. Ezen a télen valóban enyhe volt a karácsony. De ennek az időjárási helyzet­nek az ellentétje is előfor­dult már. 1962. november 22 és 26-a között szintén erősen havazott az országban, sőt hófúvások is voltak, ennek ellenére hideg maradt a ka­rácsony is. — Az idei korai tél miatt szá­míthatunk-e a közeljövőben eny­hülésre, esetleg „sarki” hidegre? — A tél mindig hideg, hol erősebbek, hol pedig enyhéb­bek a fagyok. Az idén oly korán érkezett havazás és hideg nem jelenti a tél vég­leges megérkezését. Még lesz részünk a jelenleginél jóval enyhébb időjárásban, ugyan­akkor számítani kell a mos­taninál erősebb hidegekre is. Halálos baleset Tragikus kimenetelű bal­eset történt tegnap hajnal­ban a Mecseki Ércbányászati Vállalat 2-es üzemében. A 6-os szinti aknarakodón 22 tele csillét szabadon futta­tott Alexovics Mihály 31 éves mozdonyvezető. Eközben — eddig ismeretlen okok miatt — a csillék és a csillefogó közé került. A szerencsétle­nül járt ember a helyszínen belehalt sérüléseibe. A baleset ügyében vizsgá­lat indult. Nyolcas karambol Szerda éjjel Nyékládháza és Nagycsécs között, a tükör­simára fagyott úton öt teher­gépkocsi, egy pótkocsis te­herautó és két személygép­kocsi szaladt egymásba. Az anyagi kár jelentős, személyi sérülés szerencsére nem tör­tént. külföld HANOI. Hanoiban bejelen» tették, hogy diplomáciai kap­csolat létesült a VDK és a Dán Királyság, valamint a VDK és a Norvég Királyság között. A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság mindkét skandináv országgal nagykö­veti szinten létesített diplo­máciai kapcsolatot. ■ SANTA CRUZ. Fidel Cast­ro a chilei Santa Cruzban be­szédet mondott. Az USA és Kuba viszonyával kapcsolat­ban megállapította, hogy Nixon ugyan realista politi­kus, aki újra meg akarja választatni magát, de sem­miképpen sem nevezhető ha­ladónak. Reményét fejezte ki, hogy a kubai és az ame­rikai nép egy napon barátok lesznek; ehhez azonban arra van szükség, hogy a követ­kező amerikai kormányok kü­lönbözzenek a jelenlegitől — mondotta. BÉRŰN. Ma ül össze Ber­linben az újonnan megvá­lasztott népi kamara (parla­ment), hogy döntsön az ál­lamtanács és a kormány tag­jairól. LONDON. Heath angol mi­niszterelnök, akiről már tud­juk, hogy szenvedélyes vitor­lázó és orgonista, most újabb oldaláról mutatkozott be: karmesterként vezényelte a Londoni Szimfonikus Zene­kart egy jótékony célú hang­versenyen. Negyedórás sze­replése — egyöntetű vélemé­nyek szerint — nagy tetszést aratott. (Mint miniszterelnö­köt, nem ítélik meg ilyen egyhangúan.) DAKAR. A Senghor szene­gáli elnök vezette AESZ-kül- döttség Izraelből visszaérke­zett Dakarba. Másodszor is tárgyaltak az egyiptomi és az izraeli vezetőkkel. BONN. December 6-án elő­reláthatólag 2—3 hétig tartó tárgyalások kezdődnek Bonn­ban az NSZK és Lengyelor­szág jövő évi árucsere-forgal­mára vonatkozó új árulisták­ról. PALERMO. Olasz írókból és kritikusokból álló 'bizott­ság Ingmar Bergmann világ­hírű svéd filmrendezőnek ítélte oda a Luigi Pirandello nemzetközi színházi díjat. Bergmann szombaton veszi át Palermóban a kitüntetést. SAN CLEMENTE. A kali­forniai San Clementében le­vő „nyári Fehér Ház”, ahol Nixon ez idő szerint tartóz­kodik. ..külpolitikai bejelen­tés céljából” ma szokatlanul korán: helyi idő szerint reg­gel fél 9-re (nálunk 14.30 óra) sajtóértekezletet hívott össze. KAIRÓ. Az EAK, vala­mint egy nyugat-európai és arab konzorcium képviselői a jövő héten a Szueztől Alé- xandriáig vezető új olajveze­ték finanszírozására vonatko­zó 330 millió dollár értékű megállapodást írnak alá az egyiptomi fővárosban. PÁRIZS. Krag dán. mi­niszterelnök Párizsba érke­zett, hogy gazdasági tárgya­lásokat folytasson francia ve­zetőkkel, elsősorban Chaban- Delmas miniszterelnökkel. — Hazaérkezett Spanyolország­ból Schumann francia kül­ügyminiszter. PANAMA. A közép-ameri­kai országok agrárreform- kérdéseivel foglalkozó kon­ferencia ülést tart Panamá­ban. A földterületek nagy ré­sze nagybirtokosoké ezekben az országokban, éppen ezért kiélezett a helyzet. A pana­mai földművelésügyi minisz­ter kijelentette: kormánya hozzáfog a földreform meg­valósításához. Az elmúlt há­rom évben több mint 230 000 hektár földet osztott ki, 52 000 szegényparaszt között. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek! Azonnal szállítunk porított szuperfoszfát műtrágyát a gazdaságok közvetlen megrendelése alapján, ömlesztve, vagontételben, december 31-ig bezárólag tonnánként 730 Ft-os egységáron Vasúti szállítás esetén az ár a megrendelő vasútállomásig bérmentve értendő. Ha a megrendelő saját szállítóeszközé­vel fuvarozza el a műtrágyát, úgy fuvarköltség cimén ton­nánként 60 forintot térítünk. Az átvételhez bélyegző szük­séges. Fizetés: határidős (10 napos) inkasszórendszerben, 5000 forint érték alatti vásárlásnál készpénzzel, vagy fizetési utalvánnyal. A rendelésben kérjük feltüntetni a banknál vezetett számla­számot, a pontos címet és a vasútállomást. BUDAPESTI VEGYIMŰVEK Budapest IX., Kén utca 5. Érdeklődés telefonon: 476-139. UEU HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikái napilapja. — Főszerkesztő: csala LÁSZLÓ — Szerkesztőségi Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky o. IS. - Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- és város­politikai rovati 16-221. - Művelődést rovat: 16-22« - sportrovat: 18-222. - Levelezés: 18-227. — Postafiók 39. — Kiadja a Borsod megye) Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky a. 19. — Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, t„ Széchenyi u- 19—11. - Telefon: 16-210 - Te rí észt): s Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. Index: ?s 6«1 - rrAcriit - Mlsknir rzaíesv-Zsilinszky u 15 — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN 98 százalékos védettség — Intrauterin Itt az új fogamzásgátló Bővült a korszerű fogam

Next

/
Oldalképek
Tartalom