Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)

1971-10-18 / 245. szám

Az őszi szezonban 'már a miskolci cipőboltokban is megjelentek azok a műbőr női cipők, amelyeket az ipar a „lélegző” jelzővel látott el. Sajnos, azonban nem csak a vevők, de még az eladók, sőt, a kereskedelmi vállala­tok vezetői sem tudják, mi­ben is rejlik ezeknek, az ed­digi műbőr cipőknél jóval drágább, 300—400 forintos lábbeliknek az újdonsága. A Nagyító legutóbbi szá­mában részletes tájékozta­tást ad a lélegző műbőrről, pótolja, amit az ipar és a kereskedelem elmulasztott. Nálunk újdonság, külföl­dön már több éve bevált az az újfajta anyag, amely a jje A képen látható „léleg­ző” műbőrből készült női cipő már Miskolcon is kap­ható. Rekonstrukciós építkezés I960, és 1970. között 19 ezer 510 lakással gyarapodott Borsod megye lakásállomá­nya, ami átlagosan évi 1951 lakásnak felel meg. A sza­nált lakások száma 6 ezer 198. Ez a szám rendkívül magas, mert évi 775 lakással „késleltette” a fejlesztés ütemét. A szanálások azon­ban szükségesek, ugyanis el­fogytak az építkezésre alkal­mas területek, s az állami lakásépítés csak rekonstruk­ció keretében valósítható meg. Egyébként hasonló a helyzet megyénkben, a kisebb falvakban is. Az új épületek jelentős része a falvakban is a régi telken elavult, vagy megszüntetett épület helyén épült fel. A balesetek megelőzésében Számítanak a szocialista brigádokra Az SZMT munkásvédelmi bizottsága legutóbbi ülésén értékelte a megye üzemeinek és gyárainak munkásvédelmi helyzetét. Az ülésen megál­lapították: a kohászatban, a szénbányászatban, az építő­iparban és a gépjavító vál­lalatoknál még mindig ma­gas a halálos, illetve a súlyos balesetek száma. Ezek több mint 90 százaléka figyelmet­lenség, szabálytalanság kö­vetkezménye. Különösen az anyagmozgatás és a közúti közlekedés során keletkezik még sok baleset. A helyzet javítása érdekében elsősor­ban a gazdasági és a társa­dalmi vezetők tehetnek so­kat, de jelentős feladat há­rul ebben a szocialista bri­gádokra is. Mint korábban már megír­tuk, az SZMT kezdeményezé­sére októbert a megye, il­letve Miskolc üzemeiben és gyáraiban munkásvédelmi hónappá nyilvánították. En­nek során előadásokat, film­vetítéseket és ankétokat ren­deznek a különböző munka­helyeken. s e rendezvénye­ken kérik a dolgozók javas­latait, észrevételeit. A munkásvédelmi hónapot novemberben újabb kezde­ményezés követi: a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsa az illetékes szervek bevonásával felülvizsgálja a borsodi üze­mek és gyárak dolgozóinak munkaegészségügyi és szociá­lis helyzetét. korábban használt PVC fedő­rétegű műbőrrel szemben, tu­lajdonságaiban megközelíti a természetes bőröket. A léleg­ző műbőr legfontosabb tu­lajdonsága, hogy a valódi bőrhöz hasonlóan légáteresz­tő, a láb által termelt ned­vességet vízgőz formájában pórusain keresztül elpárolog­tatja. A lélegző műbőr szel­lőző képessége eléri a ná­lunk kapható normál bőr­cipőkét (ehhez jó tudni, hogy a hazai bőr lábbelik több­sége úgynevezett boxbőrből készült, ennek a műanyag tartalmú — fedőrétege kor­látozza a szellőzést. Az új­fajta cipő-alapanyag másik jó tulajdonsága, hogy csak belülről kifelé ereszti át a vizet, fordítva nem, vagy­is sem az első, sem a sokadik hónapban nem ázik át. Tudni kell ezenkívül, ezekről a cipőkről, hogy a természetes bőrnél jobban tartják a formájukat, ez­ért vásárláskor olyan méretet vegyünk, amelyik már az első próbánál kényelmes. A lélegző műbőr ugyanis nem tágul, nem nyúlik. A Nagyító foglalkozik a kérdéses műbőr cipők árával is. Arra a kérdésre, hogy megérik-e a természetes bőr­ből készült lábbelikkel azo­nos, vagy még magasabb árat, igennel válaszol. A lé­legző műbőr ugyanis, ha egyes tulajdonságaiban el­marad is a természetes bőr­től, formatartásban, tartós­ságában, vízhatlanságában, tisztíthatóságában felülmúlja azt. Egyetértünk a Nagyító megállapításával: jelentősé­géhez képest túlságosan csön­desen tűnt fel az új anyagú lábbeli az üzletekben. 3+c Kuriozitásként közöljük, hogy ezúttal nem maszek lán- gossütőről van szó, hanem a miskolci Afész szirmajpesenyői üzemegységében sütik az ízletes falatokat. Mint minden ősszel Gázbevezetési imping A gázszolgáltatáson kívül a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat miskolci üzemegysége évente 36 millió forint értékű építőipari mun­ka kivitelezésével is foglal­kozik. Minden évben vissza­térő probléma, hogy az év negyedik negyedében közvet­len a fűtési időszak előtt je­lentkeznek a megrendelések a szerelési munkákra. A kí­vülállók ezt úgy ítélik meg, hogy a gázmű nem rendelke­zik megfelelő kapacitással. A valóság azonban más, hiszen II luxuspaloták eltakarják a börtönöket Miért lázadnak? Miskolci étlapok Hétnyelvű előregyártott ét­lappal rendelkezik a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat va­lamennyi elsőosziáiyú szóra­kozóhelye. A leggyakrabban használt idegen nyelvű étlap a szovjet, a cseh. a német, az osztrák, a francia, az angol és a lengyel. A vállalat ve­zetői tervezik, hogy a közel­jövőben a másodosztályú ét­termekben is bevezetik az idegen nyelvű étlapok hasz­nálatát. A magyar nyelvű ét­lapok naponta készülnek, a vállalat stencilgépein. Az atiticai vérfürdő az amerikai börtönlázadások le­verésének eddigi tetőpontja — olvasható a Voiksstimme- ben. Sohasem sújtottak még le ilyen brutálisan rabok fel­kelésére. Mi az oka annak, hogy a világnak ebben a „legcivilizáltabb” országában újra és újra zavargásokra ke­rül sor a börtönökben? Kellős büntetés Az USA-ban az igazság­szolgáltatási rendszer felépí­tése olyan, hogy egyes bűn­tetteknél, mint a bankrablás, emberrablás stb., a vádlott ellen egyszerre két pert foly­tatnak le, ítéletet hoznak ügyében a szövetségi bírósá­gon és egy állami bíróságon. A kiszabott büntetéseket egymást követően töltik le. Ez a kettős büntetés a sok börtönlázadás egyik oka. Eh­hez járul még, hogy ember­telenül hosszú büntetéseket rónak ki, mégpedig olyan büntetendő cselekményekért, amelyekért más államokban józanabb igazságszolgáltatás szerint, csak néhány hónapi börtön jár. Sok állami börtönben a rabok többsége néger; nem mintha ezek az embercso­portok különösen bűnöző hajlamúak lennének, ahogy ezt sok áltudós állítja, ha­nem azért, mert ők a lakos­ság legszegényebb rétegeinek 'képviselői. Az állami börtönökben az igazságszolgáltatási személy­zet és az őrök majdnem ki­zárólag csak fehérek, mert attól félnek, hogy a néger őrök rabruhába öltöztetett testvéreikkel együtt esetleg közös frontot alkothatnak a börtön vezetőségével és a reakciós fehér foglyokkal szemben. A börtönfelügyelő foglalkozás — különösen ál­lami börtönökben — a leg- alantasabb és a legrosszab­bul fizetett tevékenységek közé tartozók az Egyesült Államokban. A nép szavajá- rása szerint „az, aki semmi­lyen munkára nem alkal­mas, elmegy börtönőmek”. A felügyelők többsége volt katona, aki nem tud többé visszatalálni a civil életbe, vagy tönkrement üzletember, tisztviselő, akinek tehetség- telensége miatt kellett állá­sából távoznia —, hogy most már embereken uralkodhas­son. A börtönök igazgatása sem képzett jogászoknak, hanem a mindenkori állami hatóságok politikai pártfo- goltjainak a kezében van. Minden egyes börtön egy önmagába zárt kis kényszer­közösség, amelyben gyakran a színes bőrű fegyencek van­nak többségben. A fehér őrök annál agresszívebbek, minél öntudatosabban visel­kednek a néger rabok. Atticában ilyen volt a hely­zet. A foglyok közül sokan már nem voltak hajlandók eltűrni a rossz ellátást, a rossz ivóvizet, a cellák túl­zsúfoltságát és a „fekete mu­zulmánok” üldöztetését. Emi­att tört ki a lázadás. Habár a legmodernebb fegyvereket vetették be a rabok éllen, több mint három órát tar­tott, míg vég" e sikerült őket leverni. Ez volt a legször­nyűbb vérengzés az ameri­kai igazságszolgáltatás tör­ténetében ... Szabad «arázdálkodá s Érdekes lenne megállapí­tani, hogy a nemzeti gár­disták, rendőrök és * fegyve­res börtönőrök közül hányán tanulták az öldöklést Koreá­ban és Vietnamban. Három órára szabad garázdálkodást engedélyeztek nekik, hogy minél több gyűlölt négert lepuffanthassanak, s nem so­kat törődtek azzal, hogy sa­ját embereik közül is tízen otthagyták a fogukat. Az atticai vérengzés két­ségkívül hozzá tartozik a kor­mánynak ahhoz a tervéhez, hogy megsemmisíti a színes bőrűek harcos mozgalmát. S vérengzéssel azonban még nagyobb problémát idéztek elő. George Jakson író, a San Quentin börtönben korábban alattomos módon meggyil­kolt néger vezető Angela Da- visnek küldött utolsó leve­leinek egyikében ezeket ír­ta: „A kapitalizmus ördögi szörnyeteg. Vajon nem az hozta-e létre a rendőrségi gyilkosokat és a vietnamiak lemészárlóit? Vajon nem az hagyj a-e, hogy egyesek dúskáljanak és a többség éhezzen és elpusztuljon? Va­jon nem azért épít-e felhő­karcolókat és luxuspalotá­kat, hogy velük eltakarja a börtönöket és a bitófákat?” a számokat nézve, megálla­píthatjuk, hogy az év első három negyedében 28 millió forint értékű építőipari mun­kát végzett a gázmű, amely többségében belső szerelésből tevődött össze. A probléma abból adódik, hogy az intéz­mények és a vállalatok sze- reltetési szándékukat gyak­ran megkésve jelentik be. A lakossági megrendelések is mindig a harmadik negyed­évben egyszerre jelentkez­nek. Ebben az évben például mintegy 2300 megrendelés ér­kezett a gázműhöz. Az idén október 1-től rnár nem vál­lal munkát a miskolci üzem­egység, s a Miskolci Ingat­lankezelő Vállalatnak is 200 lakáson belüli szerelést és bővítést csak a jövő év első felére igazoltak vissza. Befejeződött ez évben a Katalin, a Bajcsy-Zsilinszky, a Tátra és a Miklós utcai, egyes lakások gázosítása, több mint 1500 lakásban. Folya­matban van az év hátralevő részében több mint félezer megrendelés teljesítése. Kö­zülük csak a nagyobbakat említjük: Torontáli utca 8— 16., és a Temető utcai épü­letek. Fiatalok konferenciája A miskolci KlSZ-szerveze- tek agitációs és propaganda- felelősei szombaton konfe­renciát tartottak. Az 1970/71. évi tapasztalatokról Teszáro- vics Miklós, a KISZ Miskolc városi Bizottságának nevelé­si felelőse számolt be, majd megjutalmazták a legjobban dolgozó felelősöket. A jövő évi feladatokról Koncz Béla, a KISZ Borsod megyei Bizottságának mun­katársa tartott előadást. A felnőttoktatás feladatairól Barna Istvánná, a KISZ Miskolc városi Bizottságához tartozó Oktatási Bizottság vezetője beszélt. A délután folyamán csoportfoglalkozá­sokat tartottak. Öltözőkocsik az EMÁSZ-nál A jobb munkakörülmé­nyek érdekében az ÉMÁSZ még ebben az évben újabb 40 darab öltözőkocsit szerez be, s ezzel 60 darabra növeli az állományt. A csaknem 4 millió forintos beruházásnak a hálózatszerelő dolgozók örülnek a legjobban. A lakó­kocsik felszereléséhez ugyan­úgy hozzátartozik az öltöző, mint a mosdó, olajkályha vagy a rádió. Az Alföld tí­pusú 18 embernek biztosít helyet, az Univerzál II. típus pedig 8—10 férőhelyes. Műszaki kisfilmek Műszaki kisfilm-bemuta- tót rendez október 21-én délután 3 órakor a Bartók Béla Művelődési Központ. A diósgyőri vasas műszaki és kulturális napok keretében műszaki kisfilmeket mutat­nak be a szocialista brigá­dok tagjai számára, kulturá­lis vállalásaik teljesítéséhez. A Kis Pipából ínyencbiifé A bezárt újgyőri „Daráló”, hírhedt italbolt helyén a Miskolci Vendéglátóipari Vál­lalat 200 ezer forintos költ­séggel modern presszót épí­tett. Előreláthatólag novemoer közepén nyílik meg. Ezt kö­vetően a Herczeg Ferenc ut­cai Kis Pipa helyén a Széchenyi utcai ínyencbüfé­hez hasonló bisztró nyílik. A vendéglőt 600—700 ezer fo­rintos költséggel a Miskolci Építőipari Vállalat építi át. Rezgésártalmak kórháza A technika fejlődésével egész sor új foglalkozási be­tegség alakult ki. A munka megkönnyítésére és a telje­sítmény emelésére alkalma­zott új mechanizmusok csök­kentették ugyan a nagy fi­zikai megerőltetés következ­tében beállott betegségeket, de ugyanakkor olyan újabb betegségeket idéztek elő, ame­lyek eddig ismeretlenek vol­tak. Ezek közé tartozik a rezgésártalom. Lengyelországban a külön­böző termelési ágakban (leg­főképpen a7. erdészetben! kö­rülbelül 4no ooo embert fe­nyeget állandó rezgésárta­lom. A rezgésártalom felis­merésére és a gvó®vTTiódok kutatására most felállították a viláe eevik első elvan sza­natóriumát. amelvben kizá­rólag a rezgésártalmat gyó­gyítják. A szanatóriumot a Kosalin vajdaságban fekvő Polczyn Zdrojban nyitották meg; ez a gyönyörű fekvésű kis város messze van a lár­más ipari központoktól, való­sággal a csend oázisa. A kö­zelében levő iszap- és sósfür­dők már a XVII. században is ismertek voltak. Az egykori kis kabinok helyett ma 1200 ággyal rendelkező kórház- épületek emelkednek a gyö­nyörű tájon, amelyek a ha­talmas park közepén jó pi­henést nyújtanak az ide be­utalt betegeknek. A rezgés- ártalmak gyógyítására az Irena Szanatórium egyik szárnyát rendezték be. A be­tegek a speciális kezelés ke­retében az erősítő fürdőkön kívül gerincmasszázst, vala­mint narafin- és iszannako- lást kapnak. Megéri-e ax árát? L r! rr99 n 1 ^ z/ elegzo műbőr

Next

/
Oldalképek
Tartalom