Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)
1971-10-21 / 248. szám
belföld T1TTEL PÁL EMLÉK. TABLAJA. Szerdán leplezték le Pásztón Tittel Pálnak, a matematikusnak és csillagásznak, az Egri Csillagda, később a Gellérthegyi Csillagvizsgáló vezetőjének szülőháza falán elhelyezett már - ványtáblát. VÁROSREKONSTRUKCIÓ. Nagyszabású városrekonstrukció indult Szombathe- . lyen. Mindenekelőtt a városmagot korszerűsítik, emellett levegősebbé teszik. Jórészt az itteni utcákban mintegy ezer régi lakást bontanak le. A földbe süppedt apró házacskák helyén áll majd a megyei művelődési és ifjúsági központ, valamint a megyeszékhely kollégiumi negyede. II. LAJOS DÉNÁRJA.. Űjabb leletekre bukkantak a Tolna megyei Györkönyben, ahol római kori temetőt tárt fel nemrégiben a Szekszárdi Múzeum. A falu főutcáján, vízvezeték ásásakor csontvázakat találtak, s előkerült II. Lajos királynak, a mohácsi vész évében — 1526 —, vert ezüst dénárja. SZÍVEN SZÚRTA FELESÉGÉT. Kántor Mihály 57 éves, nyugdíjas, tihanyi lakos lakásán szóváltás közben konyhakéssel többször szíven szúrta 55 éves feleségét, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vétel mellett indított eljárást Kántor Mihály ellen. SZB-TITKÁROK TAPASZTALATCSERÉJE, A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége tapasztalat- cserét rendezett Tatabányán a szénmedencék vállalati szb- titkárai számára Az ország minden részéből Tatabányára érkezett szakszervezeti titkárok tapasztalatokat gyűjtöttek többek között arról, hogyan foglalkoznak a szak- szervezeti bizottságok a bányászok ügyes-bajos dolgaival. ÜT- ÉS HÍDÉPÍTÉS. Az év elejétől mintegy 130 millió forintot költöttek Vas megyében a hidak és az utak építésére, karbantartására. A 34 kilométer hosszban hét, illet- *e kilenc centimeter vastagságú aszfaltszőnyeget húztak a 8-as, a 86- és a 88-as számú főútvonalakra. Elkészült továbbá, illetve folyamatban van több bekötő út korszerűsítése Még az idén elkészül a szentgotthárdi Rába-híd és a szombathelyi Perint híd is. TESTVÉRVÁROSOK. A kecskemétiek .tíz éve, 1961. óta ápolnak testvérvárosi kapcsolatot Szimferopollal, az Ukrán SzSzK krími kerületi székhelyével. Az 1971-es jubileumi évben számos rendezvénnyel erősítették a barátságot. Jelenleg például a szimferopoli Május 1. konzervgyár küldöttsége tanulmányozza a Kecskeméti Konzervgyár tevékenységét. A ZALAI OLAJMEZÖN. A zalai olajkutatók 1969 óta intenzív munkát folytatnak Göcsejben az ortaházi szénhidrogén-lelőhely feltárására. Hazánk új kőolaj- és földgázlelőbelyének néhány kútját kísérleti jelleggel egy év óta termeltették. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. Eddig körülbelül 30 000 köbméter olajat hoztak felszínre az ortaházi kutakból. ÜJ ERŐSÍTŐ ÁLLOMÁS. A délnyugati országrészen a rádió és a televízió műsorvételének megjavítására erősítő állomás építését határozták el a Nagykanizsa közelében levő kerülő-pusztai tetőn, a környék legmagasabb pontján. Az előmunkálatok: az útépítés, a kútfúrás, valamint a 180 méter magas torony alapozási munkái befejeződtek. Munkában a csatornabúvárok 3+c Reggeliző (Ágotha Tibor felvétele) Papp Laci Becsben A háromszoros magyar olimpiai ökölvívó-bajnok, Papp László, az osztrákok felkérésére amatőr ökölvívók részére két hétig edzéseket vezet Bécsben. Papp a BC Wien meghívására érkezett az osztrák fővárosba, s esténkénti kétórás edzésein az osztrák trénerek igyekeznek elsajátítani oktatási módszereit. Papp, aki évekkel ezelőtt a bécsi sportcsarnokban is bemutatta „kemény öklét” — nagyon népszerű sportember Ausztriában, ezért edzései zsúfoltak, látogatottak. Súlyos karambol Súlyos közlekedési baleset töirtént tegnap reggel Miskolc és Szakszó között a 3-as számú főútvonalon. Fehér Lajos 22 éves gépkocsivezető, forrói lakos a Hernádmenti Építőipari Szövetkezet SB 22—49 rendszámú tehergépkocsijával a sűrű ködben, szabálytalan előzés közben összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő és Juhász Ferenc, 38 éves szikszói lakos által vezetett, encsi járási hivatal tulajdonát képező AE 15—88 forgalmi rendszámú személygépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. Kovács Lajos 38 éves encsi lakos, a személygépkocsi utasa tegnap este a kórházban halt bele sérüléseibe. Súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett a személykocsi másik két utasa: dr. Kurek József 52 éves és Abádi András 53 éves, mindketten szikszói lakosok. A rendőrség Fehér Lajos ellen, előzetes letartóztatás mellett, szakértők bevonásával nyomozást rendelt el a baleset okának részletes kivizsgálására. Borsodiban egyedül a Vízügyi Igazgatóság különleges szervizszolgálata foglalkozik ipari szennycsatornák tisztításával. Az utóbbi időben, felismerve ennek a munkának a gazdasági jelentőségét — egyre több vállalat ad rendelést a csatornabúvár brigádnak. Jelenleg a kazincbarcikai Borsodi Hőerőmű savas csatornáját tisztítják. Előreláthatólag még az év végéig befejezi ezt a munkát a szervizszolgálat két csatornabúvára. Megjátszotta az elmebeteget A galeri utolsó tagja A múlt év nyarán veszélyes galeri tagjai garázdálkodtak Ózdon. Az öttagú banda — Jacsó János, Görcsös László, Üjfalusi János, Szabó János és Czimer Tibor — fiatal nőkkel szemben követtek el súlyos bűncselekményeket. Az Ózdi Járásbíróság elé került galeri tagjainak bűntettében — hosszan tartó bizonyítási eljárás után — január 6-án született ítélet. Többek által elkövetett, két rendbeli erőszakos közösülés bűntettében marasztalták el őket. Ezért az elsőrendű vádlott Jacsó Jánost 6 év és hathónajM, a másodrendű vádlott Görcsös Lászlót 4 év és hathónapi, a negyedrendű vádlott Üjfalusi Jánost 5 évi, míg az ötödrendű vádlott Szabó Jánost 3 év és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Nem lehetett azonban ítéletet hirdetni a harmadrendű vádlott, Czimer Tibor bűntettében, aki a bizonyítási eljárás idején elmebetegnek tetette magát. A 27 éves ózdi esztergályosnál el kellett rendelni az elmemegfigyelést. A hónapokig tartó vizsgálatok után az igazságügyi elmeszakértők kétséget kizáróan és egyértelműen megállapították: a galeri utolsó tagja sem elmebetegségben, sem gyengeelméjűségben nem szenved, tettei elkövetésekor tudatában volt azok társadalmi veszélyességének. Az Ózdi Járásbíróság a napokban befejezte Czimer Tibor ügyében is a bizonyítást, akiről megállapították: a már elítélt társaival együtt két leányon követett el nemi erőszakot. A galeri utolsó tagját a büntetőtanács 3 évi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet ellen a tárgyaló ügyész súlyosbításért fellebbezett. Czimer Tibor és védője enyhítést kért. M. T, Garázda a kultúrteremben Különböző bűncselekmények miatt már öt lkalom- mal ítélték el Piskóti János ibrányi lakost, aki legutóbb a Közlekedési Építővállalat Tokaj. műemlék Tokaj-Hegyalja egyik értékes műemléke a középkorban épült római katolikus templom. A templom tatarozása során most újabb értékes leletre bukkantak. A hajó déli oldalán egy teljesen ép, gazdagon faragott csúcsíves, gótikus kapuzat tűnt elő, amelyet a megállapítás szerint a XIV. században készítettek. Mai kommentárunk: Barcika kirándulóhelye Kazincbarcika lakossága — a becslések szerint — a negyedik ötéves terv,végére eléri a 35 ezret. Lendületesen fejlődő szocialista városunk korszerű rendezési elvek alapján épül, mégis jelentkeznek ott is az urbanizációs gondok. Hiányolja a lakosság például, hogy nincs egy vonzó — közeli — kirándulóhely. A kéréssel egyetértett a tanács is és — a városszépítési bizottság javaslatára — elhatározták, hogy kirándulóövezetet létesítenek a Tardona patak mellett. Játszótereket, szalonnasütőket alakítanak ki, s társadalmi összefogással, az üzemek segítségével csónakázótavat is építenek. Ennyi a ma reggel kapott tudósítás lényege. Mi, miskolciak kivételesen szép környezetet kaptunk ajándékba a természettől. Alig negyedóra alatt Tapolcára, valamivel hosszabb idő alatt Lillafüredre érnek gépkocsival, autóbusszal a jó levegő és zöld után vágyó családok, hogy a többi hasonlóan szép kiránduló- helyet ne is említsük. De nagyon meg tudjuk érteni a barcikaiak4 sóvárgását a szabad természet iránt, s együtt örülünk velük a pompás tervnek. Ilyenkor érezheti igazán egy város lakossága, milyen értéke van a természetes környezetnek, amit bizony néha tékozlóan pusztítunk. Ha az említett patak olyan szennyezett lenne, mint sok megyei vízfolyás, s ha a közelében levő kis erdő fáit évekkel ezelőtt kipusztll- tották volna, akkor most minden jószándék mellett sem ’ tudná teljesíteni a lakosság kérését a tanács. Azért kívánkozott ide e megjegyzés, mert 22-én természetvédelmi tanácskozás kezdődik Miskolcon. Célja, hogy a megye ipari jellegű városaiban élők — de még az unokáik, sőt ükunokáik is — találjanak egy kis zöldet, friss levegőt, lakóhelyük közelében, s meg tudják pihentetni a zajos rohanó világban fáradt idegeiket. (BÉKÉS) miskolci telepén dolgozott. Ez év júniusában ittasan a vállalati kultúrteremben tartózkodókkal kötekedett, s az egyik dolgozó pénztárcáját ellopta. A károsult hazafelé menet vette észre, hogy pénztárcája hiányzik, majd meglátta Piskótit, aki a lopott pénztárcából kiszórta az aprópénzt. A Miskolci Járásbíróság Piskóti Jánost egyévi szabadságvesztésre ítélte. Halálos villamosbaleset Tegnap uemen, 12 óra 35 perckor Miskolcon, az Augusztus 20. strandfürdő előtt levő villamosmegállónál halálos végű baleset történt. A baleset ügyében folytatott vizsgálat megállapította: a már mozgásban levő villamosszerelvény második pótkocsijáról — indulási elzés után — lelépett a 63 éves Hegedűs Bertalanné, ónodi lakos. A szerencsétlen asz- szony lába a villamos úgynevezett életmentő vaslapja és a járdasziget közé szorult, elzuhant és koponyalapi csonttörést és zúzódást szenvedett. Állapota annyira súlyos volt, hogy sérüléseibe a mentőautóban, kórházba szállítás közben belehalt. OEU (ŰRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja - Főszerkesztő:.csala LÁSZLÓ - szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 — Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 36-579, — Titkárság: 18-223 - Bél- és várospolitikai rovat: 18-221 - Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. - Pjstafiók 39 - Kiadja a Borsod megye) Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u 15. - Felelős kiadó: WIRTII LAJOS. — Telelőn: 36-121 — Hirdetésfelvétel: Miskolc. L( Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219 - Terjeszti: a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 F1 Index: 95 951 - Kéezfíit - n-reaa -r--nV.-- M„emda1r>ari vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15 — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld NEW YORK. U Thant derűlátását fejezte ki a nemzetközi kapcsolatok fejleményeiről, s rámutatott, hogy bizonyos jelek szerint a rá' w hatalmak feladják vi- izályködó magatartásukat. Ezeket a kijelentéseket a főtitkár október 24-i ENSZ-na- pi beszéde tartalmazza, amelynek szövegét most hozták nyilvánosságra. SALISBURY. Sir Philips Adams vezetésével háromtagú angol külügyminisztériu- mi küldöttség utazott Salis- burybe, hogy újabb puhatolózó 'tárgyalásokat folytasson a Nagy-Britannia és Rhodesia között felmerült politikai kérdések rendezésének lehetőségeiről. OTTAWA. Bandaran’aike asszony, ceyloni kormányfő ma tájékozódó udvariassági látogatásra Ottawába érkezik. Találkozik Trudeau kanadai miniszterelnökkel és Sharp külügyminiszterrel. Ellátogat Montrealba is, onnan pedig Londonba utazik. KAMPALA. Az ugandaj légierő sugárhajtású gépei megtámadták, és teljesen ej- pusztították a tanzániai hadsereg egyik határmenti táborát — közölte az ugandai elnök szóvivője. A támadás oka: a tanzániai táborból nehéztüzérséggel és légelhárító ágyúkkal lőttek ugandai területet. KOPPENHÁGA. A dón parlament 90 szavazattal, 88 ellenében * megszavazta a kormány által javasolt 10 százalékos import pótadó bevezetését. (Tegnapi számunkban már hírt adtunk róla, hogy Bonnban sajnálatosnak tartják a dán intézkedést.) BERLIN. November 4-én „Zaj elleni védelem és városépítés” címmel tudományos tanácskozást rendeznek az NDK fővárosában. JERUZSÁLEM. A Jeruzsálem Post című angol nyelvű izraeli lap megbízható forrásból úgy értesült, hogy Nixon fontolgatja: moszkvai és pekingi útjával kapcsolatos diplomáciai akciója keretében Egyiptomba, Izraelbe, sőt Szaúd-Arábiába is ellátogatna. BELGRAD. Jugoszláv geológusok nagy kiterjedésű grafitlelőhélyet találtak Mis közelében. Szakemberek véleménye szerint az ú.i lelőhely készlete lehetővé teszi majd, hogy Jugoszlávia beszüntesse a grafit importálását KAIRO. A kairói, úgynevezett forradalmi törvényszék megkezdte a Szadat elnök ellen irányuló puccskísérletben való részvétellel vádolt utolsó három személy kihallgatását. LENINGRAD. A Lenin- grádban megnyílt nemzetközi szőrmeaukció során a külföldi kereskedők megvásárolták a felkínált perzsaprém- kollekció 95 százalékát. A legnagyobb üzleteket nyugatnémet és olasz cégek kötötték. Gazdára talált valamennyi ' hiúzprém is; főleg nyugatnémet. francia és skandináv cések vásárolták. UAKLAND. A védelem kérésére a Kalifornia állambeli Oakland esküdtszéke egy hétre elhalasztotta a Fekete Párducok elnevezésű amerikai néger polgárjogi szervezet vezetője, Huey Newton perének tárgyalását. Newtont korábban egy rendőr meggyilkolásának vádjával 15 évi fegyházra ítélték, az ítéletet azonban a fellebbvi- teli bíróság — semmisségi panasz alapján — megsemmisítette. /