Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-30 / 230. szám
VÉRADÓ VASUTASOK. A MÁV miskolci igazgatóságán a mai véradó napon százhuszonegyen jelentkeztek véradásra. Reggel kilenc óráiig már hetvenen adtak vért, s a jelentkezetteken kívül még legalább ötvenen vesznek részt a mai önkéntes véradáson. NEM FABULA — FABU- LON. Elkészültek az első hazai gyártmányú gyógyító kozmetikumok, amelyek nemcsak a bőr szépségét őrzik, hanem annak egészségére is vigyáznak, s ezáltal biztosítják a zavartalan biológiai funkcióját. A „Fabulon” elnevezésű bioaktív arckrémek családját szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek a kőbányai gyógy szer ár úgy ár. A dorogi üzemrészben saját technológia alapján állítják elő a Fabulon- variánsokat, amelyeket E-vitaminnal, B- vitaminnal dúsítottak. ÍJJABB KARAMBOL A SZENT- P ÉTERI KAPUBAN. A hét elején történt halálos kimenetelű gázolás után ma újabb karambol történt a Szentpéteri kapuban. Lapzárta előtt néhány perccel kaptuk az értesítést, hogy a 19 emeletes magasház mellett szabálytalan kanyarodás következtében összeütközött egy motorkerékpár és egy pótkocsis vontató. Súlyosabb sérülés ezúttal nem történt, az anyagi kár sem jelentős. A közlekedési szabályok fokozottabb betartására és óvatosabb vezetésre intő baleset körülményeit a rendőrség lapzártakor még vizsgálja. HARMINC MILLIÓS SZÉNV AGYON. Dorog közelében, az úgynevezett Lencsehegy alatt mintegy 30 millió tonna érintetlen szénvagyon rejtőzik. A gazdag széntelepek kisebb részének kiaknázására egy közepes teljesítményű aknát építenek. BERNÁTH AURÉL KÉPEI SOMOGYBÁN. Somogybán az idei múzeumi hónap gazdag programját október 10-én Bemáth Aurél Kossuth-díjas festőművész gyűjteményes kiállítása nyitja meg. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum képtárában a somogyi származású festőművész 35 alkotását mutatják be. BORSODI SIKER. Szerdán a vadászati világkiállításon kihirdették annak a zsűrinek a döntését, amely a világkiállításon működő vendéglátóipari, kereskedelmi ki- rendeltségek munkáját bírálta el. A legjobb étteremnek a mezőkövesdi Áfész által fenntartott Hubertus-t találták, személyzetét 20 ezer forinttal jutalmazták. MAGYAR—NDK BARÁTSÁGI HÉT. A Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei és a Német Szocialista Egység- párt Erfurt megyei bizottsága, valamint az NDK budapesti kulturális és tájékoztató ^ Türelemjáték a Gömöri sorompónál. (Hegedűs Béla felvétele) A szikvízüxemi bűnszövetség pere Meglepő dokumentumokat produkált a fővádlott Tegnap reggel kezdődött meg, s ma folytatódik a megyei bíróságon a bizonyítási eljárás a szik vízüzemi bűnszövetség perében. Mindkét napon az elsőrendű vádlottat, az előzetes letartóztatásban levő Braun Miklóst hallgatja meg a büntető- tanács az ellene felsorolt vádpontokkal kapcsolatban. Braun Miklós, a Miskolci Itatós Vegyicikkgyár volt üzemvezetője — miként korábban is — kitart álláspontja mellett:, ő nem volt tagja a bűnszövetségnek, tulajdonképpen nem is tudott semmiről, tehát nem is vállal felelősséget a gyár ólelmiszerüz) bitében történt bűntettekért. miért nem kérte A LEVÁLTÁSÁT? — Engem 1969-ben a gyár igazgatónője utasított, hogy elsősorban új piaci lehetőségek felkutatásával foglalkozzanak, az üzemet pedig bízzam a művezetőkre, akik — mint az igazgatónő mondta — „megbízható emberek”. Akkor még az igazgatónő férje is ott dolgozott művezetőként. Így kezdtem én elsősorban piackutatással foglalkozni, mielőtt írásos utasításban teljes önállósággal bíztam meg a művezetőket. Erre azért is szükség volt, mert a piackutatás miatt ritkán tartózkodhattam az üzemben. — Kapott az új megbízatással kapcsolatban munkaköri leírást? — kérdezte a tanácsvezető bíró. — Nem. De az 1969. januári igazgatói értekezleten —, amelynek jegyzőkönyvi másolatát ezennel átadom —, az igazgatónő megbízta a főmérnököt, hogy készítsen új munkaköri ügyrendet, mivel a régi elavult. Ám az új ügyrend nem készült el. — Tapasztalhatta, hogy mint „piackutató”, nem tudja ellátni üzemvezetői munkakörét. Miért nem mondott le? S miért nem kérte, hogy új munkakörének megfelelő státuszt biztosítsanak? Braun Miklós nagyot sóhajtott: — Hát igen. Ezt kellett volna tennem! HÁROM LEVÉL! A tegnapi tárgyaláson más meglepő dokumentumok is előkerültek. Így többek között három levél másolata, amelyek eredetijét még 1969 januárjában küldte el Braun Miklós az Ital- és Vegyicikkgyár igazgatónőjének, főmérnökének és főkönyvelői ének. Ezekben — különböző témákkal kapcsolatban — felhívta a három gyárvezető figyelmét a különböző súlyos üzemi problémákra. Sőt! Konkrét javaslatokat írt le, amelyek a minőség javítását, a társadalmi tulajdon gondosabb védelmét, a takarékosság fokozását szolgálták volna —, ha a címzettek figyelembe veszik. — Egyikre sem kaptam választ. Végül jeleztem a problémákat a városi tanács ipari osztályán is. Azt mondta az osztályvezető: „Tíz éve dolgozol együtt az igazgatónővel. Miért bántod?” — fűzte magyarázatként a három levélhez az elsőrendű vádlott. — Ha ennyi jót alkart, miért segítette elő utasításaival az üzemben a visszaéléseket? A kérdés válasz nélkül maradt. MIÉRT CSAK MOST? A tárgyaláson produkált dokumentumok okozta meglepetés érthető: Braun március óta letartóztatásban van. Mi az oka, hogy eddig nem rukkolt elő velük, holott birtokában volt a másolatoknak, hiszen azok már januárban elkészültek? — A három művezető letartóztatása után számítottam arra, hogy fegyelmit eg engem is felelősségre fognak vonni a gyárban. A fegyelmire felkészültem, azért másoltattam le ezeket. Am a nyomozáskor, de az ügyészségen sem állt módomban csatolni. Ennyi a magyarázat. A bizonyítási eljárás során, a tanúk kihallgatásakor nyalván tisztázódik: csökkenthetik-e a volt üzemvezető felelősségét a hirtelenjében előkerült dokumentumok? Újra itthon aüVÍK Hazaérkezett szovjetunió- beli túrájáról a DVTK labdarúgó-csapata. A mérleg ugyan nem kedvező: egy döntetlen és négy vereség, de az ellenfelek között jelentős játékerőt képviselő együttesek szerepeltek (a szovjet olimpiai válogatott: -a Kijevi Dinamó, a szovjet bajnokság első helyezettje). Az eredeti tervtől eltérően a szombati, Csepel elleni mérkőzésre itthon készülnek fel a diósgyőri labdarúgók. 10 ezer Ionná acél Az Ózdi Kohászati Üzemekben négyezerhatszáz fiatal készül a KISZ nyolcadik kongresszusára. A fiatalok kongresszusi versenyéhez a vállalat kilenc gyáregységében eddig hatezázötvenhárom szocialista brigád js csatlakozott. Elhatározták, hogy az országiban jelentkező acél- hiány enyhítésére az év végéig terven felül tízezer tonna acélt, az expartfeladatok maradéktalan teljesítésére pedig az előírásokon felül harmincegyezer tonna hengereltárut gyártanak, illetve szállítanak ki. Borsod megye az élenjárók között Egy évvel ezelőtt vezette be az Országos Takarékpénztár az ifjúsági takarékbetétet. A betétek átlagos összege 220 forint. Az ifjúsági betétállomány mintegy 130 millió forint. A legtöbb ifjúsági betétet Borsod, Győr és Tolna megyében tartják nyilván. (radványi) Párnahuzatban lopta a harisnyanadrágot Statisztikai zsebkönyv A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában ma napvilágot lát Budapest 1971. évi Statisztikai Zsebkönyve. A zsebkönyv áttekintést ad a gazdasági eredményekről, a lakosság egészségügyi helyzetéről, és a kulturális élet főbb jelenségeiről, az 1969. évtől napjainkig. Különleges lopási ügy ben mondott ítéletet a budapesti XX. kerületi bíróság. Kovács Péter és 12 társa — köztük 8 családtagja — állt az ítélőszék elé, hogy a társadalmi tulajdont hosszú időn át, súlyosan megkárosító tettükért feleljenek. A 70 éves Kovács Péter a Budapesti Harisnyagyár pesterzsébeti gyárában dolgozott portásként. Megfigyelte, hogy az üzemben — ahol csak félig készítik el a harisnyákat, s a III. kerületi Vihar utcai gyáregységben festik meg — nyaranta a hőség miatt nem zárják be az ablakokat. Kovácsnak szabad bejárása volt az üzembe, s megdézsmálta a még el nem szállított harisnyanadrágokat. A nyomozás megállapítása szerint 1968 júniusától naponta átlag 20 harisnyát tulajdonított el sorozatosan. Egyetlen „szezon alatt” tehát mintegy 800 darabot. Napi „szállítmányát” egy párnahuzatban csente ki a telepről. Mivel a festetten harisnyanadrágokat bajos lett volna eladni, különféle festékeket vásárolt és mosdótálban, üstben próbálta elérni a gyári árnyalatot. A portás három éven át több mint 2 ezer festetten harisnya- nadrágot tulajdonított el, amelyeket aztán egész kis családi hálózat segítségével folyamatosan értékesített, darabonként 30 forintért. A felmérések szerint mintegy 160 ezer forintos kárt okozott a népgazdaságnak. A XX. kerületi bíróság társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító lopás bűntettében mondta ki bűnösnek az idős Kovács Pétert és háromévi börtönbüntetésre, valamint a közügyelcfől való három év eltiltásra ítélte, figyelembe véve a vádlott magas korát. Kis egészségőrök külföld KAIRÓ. Váratlan látoga tásra Kairóba érkezeit a Lí biai Forradalmi Parancsnok ság Tanácsának két lagj« Azonnal felkeresték Szadat elnököt. A kiadott szűkszavú közlemény csupán azt hangoztatja, hogy a találkozón részt vett Szadek, Egyiptom hadügyminisztere is. BONN. Frank nyugatnémet külügyi államtitkár a minisztertanács ülésén szá molt be háromnapos práp-- tájékozódó megbeszélésed f Az NSZK—csehszlovák t • gyalások döntő probléma' „elfogadható megfogad zást” találni a münche egyezmény érvénytelensége nek vitatott kérdésébei Csehszlovákia ragaszkodii hozzá, hogy Bonn nyilvánít sa kezdettől fogva érvénytelennek az egyezményt amelynek alapján Hitleréi feldarabolták Csehszlovákiái RÓMA. Moro olasz külügyminiszter Mintoff minisz terelnök meghívására Máltára látogat. Az utazás idő pontját később határozzák meg. LONDON. Douglas Hom> angol külügyminiszter m. tesz látogatást — magyar id- szerint 21 órakor — Nixon nál. Az amerikai elnök elő zőleg Souvanna Phoumalao szí miniszterelnökkel folytai megbeszélést. NEW YORK. A Biztonsági Tanács (magyar idő szerint) éjszakai ülésén meghallgatta a portugál gyarmatosítók intervenciós akcióiról szóló je lentést, amelyeket szenegá helységek ellen hajtotta! végre. Ugyancsak szóba kr' rült a' Guinea elleni porti1 gál támadás ügye. ÚJ-DELHI. Indira Gandhi India miniszterelnök-asszo nya háromnapos hivatalo látogatásáról visszaérkezet Indiába. PÁRIZS. Franciaorszéj szeretné, ha U Thant mine, addig állásában maradni amíg Kína elfoglalja helyt. a Biztonsági Tanácsban ’ mondotta Schumann franc külügyminiszter. WASHINGTON. Az ami rikai igazságügyminisztériur statisztikai kimutatást tel közzé, amelynek crtelmébei az USA-ban ez év első ha hónapjában 7 százalékki nőtt a bűntettek száma, z előző esztendő hasonló id< szakához képest. Az FBI ' mutatása szerint január augusztus között nyolcvs rendőrtisztet gyilkoltak me; A rablások száma 14 száz, lékos emelkedést mutat és százalékkal több gépkocsi tu központjának rendezésében magyar—NDK barátsági hét kezdődött szerdán Győr-Sopron megyében. A MOSZKVAI NAGYSZÍNHÁZ BÚCSÜ ELŐADÁSA. A Moszkvai Nagyszínház társulata szerdán este Pro- kofjev Szemjon Kotko című operájának előadásával fejezte be nagysikerű budapesti vendégszereplését. ÜTTÖRÖ MUNKÁSÖRÖK. Tatabányán, a kertvárosi általános iskolában, megalakult a város első úttörő munkásőr százada. A hetedik és nyolcadik osztályos tanulókból szervezett szakasz ünnepélyes eskütételén részt vettek a város vezetői és a tatabányai Tóth Bucsoki István munkásőr egység képviselői js. Megfiatalodik a hazai ifjú vöröskeresztesek gárdája. A Magyar Vöröskereszt bizalmat szavazott a 7—10 esztendős kisdobosoknak: soraikból a következő hetekben több százan léphetnek be az ifjúsági vöröskereszt újonnan szervezett „Kis egészségőr” csoportjaiba. Hathetes gyűjtőút eredménye Hazaérkezett hathetes gyűjtőútjáról a Koreai Demokratikus Köztársaságból a Természettudományi Múzeum két munkatársa. A két tudós körülbelül 60 000 szárazföldi és édesvízi rovart és több kisebb állatot gyűjtött. Idomvasból készült kétrészes kerti kapu és kerítéselemek olcsó áron beszerezhetők a megyei MÉH-telepen B.-A.-Z. megyei Vállalat UELl HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc varos) Bizottságának politikai napilapba. - Főszerkesztő; CSAL.-» LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-ZstUoszky a. IS - Központ: SS-132, 16-672, 85-880, 36-579. - Titkárság; 18-223. - Bel- es város- ooUtikal rovat: 18-221. - Művelődés] rovati 18-226. - Spnrtrovat: 18-222. - Levelezés: 18-227. - Postafiók 39 - Kiadja s Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsllloszky o. 15. - Felelős tdadó: W1RTH Lajos. - Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvetel: Miskolc. U Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-31». - Terjeszti! a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál. - A lap ára 80 túlér, hétfőn i Ft index: 25 951 - Készült! e Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál. Miskolc, BaJcsy-ZslUnszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN nik el naponta, mint tavai} MOSZKVA. A Budapes Fővárosi Tanács küldöttsége amelyet Szépvölgyi Zoltán, ; tanács elnöke vezet — ta pasztalatcsere látogatásoi tartózkodik a szovjet fövi rosban. Rapai Gyula, hazán moszkvai nagykövete fog;- dást adott a küldöttség láti gatása alkalmából TOKIÓ. Szato japán m niszterelnök csinos csomagé kapott, amelyben revolv volt és mellette az üzene „Öld meg magad!” fi „ajándékot” egy jobbolda szervezet vezetője küldte, ai azt kifogásolta, hogy Szál „elrontotta a japán—amer kai kapcsolatokat”, ezért kel lett most „a császár őfelsé gének Alaszkába utaznia’ Az „ajándék” küldője ellei illegális fegyveríartás miaf indult eljárás.