Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-18 / 220. szám

^ Szeptember 13-án az Ózdi Kohászati Üzemek energiaszolgáltató gyárrészlegének oxi­géngyára éves főjavításra leállt. A javítást eredeti terv szerint 14 nap alatt kellene be­fejezniük, de szeretnék elérni, hogy 5 nappal lerövidítsék a javítás határidejét. Képün­kön: a nagynyomású levegőkompresszor javítása. (Fotó: Strohmayer László.) A város történelmét őrzi Az avasi temető Tízezerszeres kicsinyítésben Készül Miskolc geológiai térképe Segít i Volán iárnapi autóbuszjárat a Málvi-tóhoz Mályi-tó partján gom- módra megszaporodtak a régi házak, sőt több na- bb vállalati üdülő, csó- ház is épült. A nyáron ezren töltötték ott va- íapi, hétvégi pihenőnap- at. Még ma is sokan jár- a tóra, és javában foly- az építkezések. Hsak a közlekedéssel van ’ — írják a panaszosok: ptember 12-én megszűnt mszjárat, noha az idő ; kedvez a kirándulók- , az új házak építőinek, yiba, a községbe kijut­lak ugyan az átmenő já- >kikal, de onnét még kö­két kilométer a tópart. >gos a panasz. Ezért is estük meg a miskolci 3. nú Volánnál Publik Fe­lét, a személyforgalmi ály vezetőjét. Meggyő- tünk róla, a dolguk nem nyű. Nem autóbuszhiány . A gépkocsivezető és a rőszemélyzet kevés. A ttok legtöbbje havi 350 ; ül a volán mellett. En- ellenére, ha nem is tu- . teljes megoldást találni Zolán, azért segít: szep- ber 19-től, vasárnaptól 8 15 perces indulással köz- ■dik az új járat Miskolc- Mályiba, s a tóparttól 18 ror jön vissza Miskolcra, új járat október utolsó irnapjáig közlekedik. Az Avast már az átmeneti kőkor- embere lakhelyként használta, szerszámkészítő műhelyét a mai tv-torony helyén találták meg. A domb város felé néző olda­lának előreugró teraszára épült Miskolc első templo­ban. Így joggal nevezhetjük Miskolc első, legősibb temet, kezőhelyének a harangto­rony szomszédságában levő református temetőt. A templomhajó alatti kriptákba még kegyúri jogon temette kisfiát, Istvánt és fe­leségét, lllavölgyi Katalint 1588-ban és 1589-ben Miskol­ci Ambrus diósgyőri vár­nagy. Faragott sírkőtábláik a szentély falán láthatók egy későbbi kegyúr, Szepessy János 1746-ból származó cí­meres kőtáblájával együtt. A Szepessyek és az ugyancsak ide temetkező Dőryek nem­csak vallásszabadságukért, hanem nemzetük, s e város létéért küzdő ősök is voltak itt, hiszen a kálvinizmus azokban az időkben már több mint vallás, politikai mozgalom is a Habsburgok elnyomó politikájával szem­ben. A templom körül jeltele­nül két gályarab prédikátor, Harsányi Móricz István és Köpeczi Haller Balázs ham­vai nyugodnak valahol. Ta­lán a fekvő, koporsó alakú legősibb sírkövek valamelyi­ke az övék volt. Ugyanígy nem tudjuk, hol pihennek a hanangtomyot mai formájá­ra építő első református pa­punk, ahogy akkor nevezték, Gergely „presbiter” hamvai. Gombos Pál bíró és Szíj­gyártó Mátyás gondnok sír­ja is ismeretlen. A későbbi századok síremlékei már be­szédesebbek. nagyrészük az akkori új, a város fejlődésé­nek bizonyítékai. Jóst Adolf teremtette meg a cukrász­ipart Miskolcon. Csöglei Tóth Lajos volt első állandó, itt letelepedett nyomdá­szunk. Tóth István kisded­nevelő. úgy is mondhatnánk, hogy férfi létére „óvónő” volt. aki a ma is meglevő Tanácsház téri óvodát alaoí- totta. Tompa Mihály szüle­in kívül több író és lapszer­kesztő nyugszik itt: Berecz Károly, üudok Pál, Balogh Albert. És sok neves szín­házigazgató, színész: Wán- tza Mihály Erdélyből, aki itt nemcsak mint fegtő dolgo- zött. de ő írta meg a nép­színmű elődjét. a ..Zöld Marci”-! Latabár Endre és családjának több tagja itt nyugszik, eléggé elhanyagolt kriptában. Pázmány Mihály és felesége a Schabinszky- kriptában. Rácz Sándor, Thu- ry János, kit életében ..ma­gyar táncművésznek” titulál­tak és „Az elveszett meny­asszony” c balettjét 1832- ben adták elő. Külön csoport tudós-, írótanárokból: Ko­vács Lajos. Vágó Jözsel, Solymosi Sámuel. Pores Já­nos és Pores Kálmán stb. fró éc tudós püspökök, pa­pok: Apostol Pál, Nyilas Sá­muel stb. — nehéz lenne mind számba venni! A Major utcai tudós társa­ságot létrehozó Kun család egyik itt nyugvó tagja, Kun Klára asszony, vagy Szrogh Sámuel, aki mint színház­igazgató és költő volt, s az egész város kulturális életét szervezte, irányította, nem is akárhogy, több mint 150 év­vel ezelőtt. A templom észa­ki oldalán a városra nem ki­sebb ember sírja tekint, mint Kossuth Lajos kormányzó miniszterelnökének, Szemere Bertalannak sírja. Mindez jogosan ébreszti az itt járóban, hogy ez a te­mető nemzeti történelmünk, de Miskolc városnak is mű­emléki értékű, fontos kegye­leti helye. Ügy is mondhat­nánk, hogy a város félévez­redes történetének pante­onja. Ezért illenék is, és ér­demes is volna szépítésére az összes érdekeltek összefo­gásával az eddigieknél több gondot fordítani nemcsak Miskolc tanácsának, de a vá­ros mai lakosságának is! H. SZABÓ BÉLA Amikor Miskolc fejleszté­si terveiről beszélünk, az elkövetkező évtizedek mo­dern nagyvárosának képe le­beg előttünk. Ahhoz, hogy a tervek nyomán új városré­szek terjeszkedjenek és újak keletkezzenek, szükséges a földtani környezet adatainak felmérése. Ezt az úttörő- munkát végzik a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem földtani-teleptani és ásvány­tani tanszék oktatói, vala­mint geológusok, vegyész- mémökök, csaknem 30 ta­gú munkacsoport. Vezetőjük dr. Juhász József, a NRÍF. földtani-teleptani tanszék do­cense. A munkacsoportot a Központi Földtani Hivatal és a városi tanács támogat­ja­1969-ben indultak meg a te­repi munkák, s hozták ki az első talajmintáikat a földből a fúrógépeik. A mintákat la­boratóriumban, a mérések eredményeit térképlapokon dolgozzáik fel. 1975-ig el'ké­Egri szerzetes-barátok „ta­lálmánya” volt, s csakis gyógyszertárakban árusítot­ták — kivételes medicina­ként — az Aqua Agriensis-t, a híres Egri vizet. A gyógy- füvekből és különböző fű­szerekből főzött, magas szeszfokú ital receptjét fél­tett titokként őriztek bosszú szül a mintegy ötvenlapos atlasz, amely városunk föld­tani környezetének adatait tartalmazza. A ^áros ötven négyzetkilométeréről — az Avasról is — már elkészítet­ték a hidrogeológiai, a dina­mikai-geológiai és a szeiz­mológiai lapokat, földtani és geomorfológiai szempontból pedig befejezték Miskolc fel- térképezését — tízezerszeres kicsinyítésben. Az Avas ki­vétel, adatait ugyanis ötezer- szeres kicsinyítésben tükrözik a lapok. Jellemző a munkacsoport tevékenységének méreteire, hogy az ezzel kapcsolatos ki­adások" tavaly másfél millió forintba kerültek. Ehhez hasonló kutatást, adatgyűjtést, földtani kör­nyezet-felderítést az illeté­kes intézmények Budapesten is végeznek. Éppen most van folyamatban a főváros, Eger és a Balaton környékének fel­térképezése. S. J. emberöltőkön át. Nemrég az egri egyházi szervek a He­ves megyei Szeszipari Vál­lalat szakembereinek rendel­kezésére bocsátották a re­cepteket, s múlt év karácso­nyára már megjelenhettek az egri boltokban az első, jellegzetes formájú, kobalt- kék cimkéjű kis üvegek. Ez év jaguárjában kezdte meg sorozatban az Egri víz palackozását a vállalat. Több mint 70 000 féldecis üveget töltöttek meg azóta, s hoztak forgalomba, főleg Eger üzle­teiben. A 13 féle gyógyfűből és fűszernövényekből főzött, ízesített. 73 szeszfokos italt hamar megkedvelték. A formás kis palackokat meg­ismerték és sokan keresik már nemcsak az Egerbe lá­togató hazai turisták, kirán­dulók, de a külföldiek is. Ezért kezdett hozzá a szesz­ipari vállalat újabb sorozat palackozásához. Még ebben az évben 16 000 — külön csak erre a célra készített — félliteres üveg­be kerül majd Egri víz. A félliteres palackok újdonság­nak számítanak a korábban megszokott féldecis üvegecs- kék mellett, amelyek feltöl­téséről ugyancsak folyamato­san gondoskodnak majd to­vábbra is. A gyógyfüvekből és fű­szerekből főzött, jellegzetes ízű és illatú italt három hó­napig pihentetik az érlelő­tartályokban, ezután fejtik üvegékbe, s adják át a ke­reskedelemnek. Nemrég kö­tött szerződést a szeszipari vállalat nagyobb mennyiségű Egri víz szállítmányra Bács- Kiskun megye áfészeivel. a budapesti SZÖVTERMÉK- kel és a Csemege Vállalattal is, így ezentúl nemcsak az egri boltokban, de az ország más részeiben is található lesz a különleges ital. P. O. ma is, még az Árpád-kor­/lennyit eszünk? — Mennyit iszunk? szakembereket erősen fog- oztatja: a különböző élel- zercikkekből várhatóan lesz a fogyasztás növeke- j? Százszázalékos határo­sággal természetesen ez i állapítható meg, az igé- k elemzéséből, a lehető­ik — mezőgazdaság, élel- zeripar — gyors ütemű ődéséből, továbbá a kö- núít fogyasztási tényezői- azonban többé-kevésbé Mihatók az előzetes kö- íeztetések. Lássuk a fel- ések alapján, mit mutat „élelmiszer-prognózis” ? úsféleségekből, hallal ütt 1967-ben még 54 ki­fogyasztott átlagosan egy- lakos. A becslések sze- ; 1975-ben ez már eléri a kilót, 10 évvel később pe- a 84-et is. Tejből és tej- nékből 105 kiló jutott -egy személyre. A várható yasztás ebből 5 év múlva , 15 év múlva pedig mint- 200 kiló lesz személyen- it. Nem kevesebb, mint kiló tojást ettünk meg fe- ként 1967-ben. Itt is emel- iésre számíthatunk: 1975- i már 4 kilóval, 1985-ben iig 7 kilóval kerül több az asztalunkra évente, mint 1967-ben. Zsiradékfélékben — az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelő­en — várhatóan csökkenni fog a fogyasztás. A legutóbbi felmérés szerint 12 hónap le­forgása alatt 26 kilót is meg­ettünk, 15 év múlva, úgy ter­vezik, legalább 6 kilóval ke­vesebbet fogyaszt minden állampolgárunk. Ezzel szem­ben zöldségből, gyümölcsből jelentős emelkedés várható. Zöldségfélékből személyen­ként 82 kiló volt az átlag 4 esztendővel ezelőtt, s ezt 15 év múlva 115 kilóra szeret­nék emelni. A gyümölcsfo­gyasztási tervekben pedig az szerepel, hogy a személyen­kénti 71 kiló helyett elérjük az 1 mázsát. Élvezeti cikkekből legin­kább a kávéfogyasztás emel­kedésére számíthatunk. A fe­jenkénti egykilós évi átlag több mint négy és félszere­sére ugrik 15 év alatt. De nagyarányú emelkedés vár­Csúcsforgalom t Patyolatnál Megkezdődött az őszi icsforgalom a Miskolci tyolat Vállalatnál. A köz- ati tisztító és festő telep- augusztusban naponta ntegy 600 ^ruhaféle érke- ,t. Ez a szám szeptember isodik felében 1500-ra nö- fcedett, jóval meghaladva telep kapacitását. A gyors- ztító szalon is 150 száza- íos igényemelkedést mu- t ki. Ezért a Patyolat Vál­lat fióküzleteiben most két rt helyett csak három hét­vállalnak tisztítást és fes- st. iicuu cX£j cu-ivuju cm nemes lók vonatkozásában is: 1W­évi 35 literről 60-ra növekszik a személyenkénti „italozás” mértéke. Szépül a vállalati ebédlő A Miskolci Műanyag feldol­gozó Vállalat 36 tagú KISZ- alapszervezete a vállalati ebédlő átalakításánál több ezer forintos társadalmi munkát végez. Munkaidő után festik a falakat, má­zolják az ablakokat, javít­ják a mennyezetet, takarítják a felújított termet. Sürgető a munka, vendégeket vár a KISZ-alapszervezet; baráti találkozón fogadják a szép- j tember 28-án Miskolcra ér- j kező szovjet küldöttséget. A BORSODI VEGYIKOMBINAT AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZ vegyipari szakmunkásokat, VEGYÉSZ ÉS GÉPÉSZTECHNIKUSOKAT ÉS ÉRETTSÉGIZETT FÉRFI MUNKAERŐKET RENDSZERKEZELÖI MUNKAKÖRBEN LAKATOS, CSŐSZERELŐ, HEGESZTŐ. FU RB1N AGÉPÉSZ, VlZVEZETÉKSZERELÖ SZAKMUNKÁSOKAT és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT Bérezés a vállalati kollektiv szerződésben foglaltak szerint, megállapodás alapján Munkásszállást — térítés ellenében — biztosítunk. Jelentkezni lehet szombat kivételével mindennap 7-től 15 óráig a VÁLLALATI MUNKAERÜ- GAZDÁLKODASI OSZTÁLYON. KAZINCBARCIKÁN A Miskolci ingatlankezelő Vállalat keres felvételre kasán fűtőket, gázkazán-kezelőket, valamint kőközpont-kezelőket Szakképzetlenek részére vállalatunk díjmentes tanfolyamot biztosit. Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila utca 62. szám alatt, Matisz László fődiszpécsernél. Gyógyfüvekből, fűszerekből főzik Az Egri víz sokaknak ízlik 16 ezer palackot töltenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom