Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-29 / 229. szám

Rendőrnek lenni Vallomások a hivatásról A rendőri munkál nem lehet forintra átszámítani. Fárad- például két. több százezer hatatlan hivalásszeretetet hivatástudatoi igényel Aki a BM forintos kárt okozó bűnszö­kötelékébe lép. az a nyolcórás ..műszak” után sem szűnhet vétségét, meg rendőrnek lenni Dobó Imjos törzsőrmestert eredményes munkásságáért a fegyveres erők napja alkal­mából soron kívül előléptet - ték főtörzsőrmesterré. Tíz éve rendőr, körzeti megbí­zott, a Kazinczy utcától a Szent Annáig terjedő terüle­ten ő ügyel a rendre. — Nem vagyok miskolci, de igazán mondhatom, hogy a körzetemben mindenkit is­merek. Jönnek hozzám az emberek ügyes-bajos dol­gaikkal,. persze, hogy segí­tek. És . csak természetes, hogy engem is mindenben se­gítenek körzetemben az ál­lampolgárok. Egyedül nem is bírnám ezt a sűrűn lakott részt. Nemegyszer az itt élők hívják fel a figyelmemet a szabálytalanságokra. Segítsé­gükkel sikerült leleplezni Ili. pusi fekély gyógyítását bőr- átültetéssel oldja meg. Az Egészségügyi Minisztérium raktárában talált bőrátültető gépet sikerült összeszerelnie, és eredményesen alkalmaz­nia. ... Regényt lehetne írni a másfél év alatt szerzett él­ményeik alapján Demeterek­nek. S nyilván jelentős or­vostudományi tapasztalattal, tanulmánnyal gazdagodva térnek majd újra haza a kö­vetkező másfél év múlva is. Mert visszamennek — ahogy ők mondják: TERMÉSZE­TESEN! — s nem csupán a megkötött szerződés miatt. A miskolci orvosházaspár megszerette Afrikát. S mert gyógyító munkájukra nagy szüksége van a távoli nép­nek, és mert tudják is, hogy milyen sokat jelent kettő­jük segítsége számukra, tel­jesítik a hivatásukkal együtt­járó missziót: elplántálják pácienseikben az egészség- ügyi szellemet. (Vége) RADVÁNY! ÉVA hozza, segítséget kérnek szü­lőig vágy éppen maguk a fiatalok is. Majd egy önkén­tes rendőr jelentkezik: az esti portyát. beszélik meg. — A belvárosi szórakozó­helyeken. az Avaron, tere­ken nézünk körül. Ha fiatal­lal találkozunk., akiről kide­rül: szülei nem tud'-''- hogy merre jár. behozzu. . gye­rekszobára. s értesítjük a szüleit, jöjjenek érte. Ám sokszor nem jönnek. S a fiatal sorsát, jövőjének alakulását ilyenkor helyet­tük is a rendőröknek kell figyelemmel kísérni, esetleg irányítani is. Jellemző pél­dát szolgáltatott a véletlen: egy asszony érkezett Salgó­tarjánból 17 éves lányáért, aki két napja várja. — öt elviszem. De a ba­rátnőjét, aki elcsalta, azt nem. Az a szomszéd gyereke! — jelentette ki. — Mennyivel jobb lenne, ha állampolgáraink megérte­nék: minden felnőttnek fele­lősséget kell éreznie a „szom­széd” gyerekéért is — sóhajt a főhadnagy. Szívesen segítenek 0 ' REFLEKTOR Ma Budapesten a szocia­lista országok tbc- és tüdő1 gyógyász társaságainak ve­zetői értekezletet tartanak. ^ Győrött magyar—NDK barátsági hét kezdődik. Mezőfalva községben (Fejér megye) társadalmi összefo­gással épített ifjúsági házat avatnak. + Nyíregyházán hultámdoboz- és zsákgyár építéséről tanácskoznak, sfc Pákozdon délelőtt az 1848-as honvéd-emlékműnél koszorú­zás! ünnepséget rendeztek, Tatabányán úttörő munkás­őr századot avattak. ^ Veszprémben folytatja mun­káját a IXX. nemzetközt bá­nyászati és automatizálási konferencia. Dr. Demeter Györgyöt és feleségét, dr. Fekete Erzsé­betet idén májustól az obub- rai kórház vezetésével bíz­ták meg. — Ez a kórház a dzsungel­ben van. 80 ágyas, és most már jól felszerelt. A miskolci orvosházaspár szívesen beszél obubrai mű­ködéséről. Annál is inkább, mert a félig-meddig lebombá­zott, hosszú idő óta orvos nélkül volt kórházat tulaj­donképpen ők hozták rendbe. — Nem csupán a szerve­zettség szempontjából kellett rendet teremteni. E téren nem volt különösebben nagy problémánk, hiszen — s ez általános tapasztalatunk — jól képzett ápolószemélyzet és asszisztensi gárda van a nigériai kórházakban, akik kitűnő segítőtársak a gyó­gyító munkában. Inkább a felszereltségen kellett javí­tani. Ehhez viszont nagy­részt az UNESCO nyújtott segítséget. Komplett, 30 ágyas kórházi berendezést — mű­szereket és technikai beren­dezéseket — adtak* Obubrá- nak. A villany nélküli kórház­ban heteken át petróleum- lámpa fényénél operált De­meter dr. Később sikerült egy fejre erősíthető bá- nyászlámpát szereznie, majd egy másfél watos kis benzin­generátort. hogy villanyfényt tudjon biztosítani a súlyos műtétekhez. — Magam szereltem fel! — s ezt nem kis büszkeseggel hangsúlyozza. Nevetve mesélik' Demete­rék, hogy a főorvos techni­kai érzéke milyen hatalmas elismerést vált ki az obub- raiakból. Miután látták, hogy saját kezűleg javítja ki a sterilizáló készüléktől a mű­tőasztalig, valamennyi repe- rálásra szoruló felszerelést, karórától gépkocsiig, min­denféle szerkezetet elvisznek hozzá. — 900 mérföld Obubrától Lagos, ahol megfelelő szak­embert találnának. Ezért, no meg azért is. hogy bízzanak bennünk jobban, mint a Dzsu-dzsu „doktorokban”, ha tudok, segítek — magyaráz­za az itthoniaknak az orvo­sok számára szokatlan gesz­tust. Azt már a feleségétől tu­dom, hogy ez a műszaki ér­zék segítette ahhoz, hogy a népbetegségnek számító tró­Lengyel orvosok Miskolcon Lengyel orvosok érkeztek Miskolcra Nowy Saczból. Családtagjaikkal együtt, har­mincnyolcán élvezték a Vas­gyári Kórház orvosainak ven­dégszeretetét. Magyar kollé­gáikkal ez év májusában te­remtették meg a kapcsolatot, amikor a Vasgyári Kórház 13 orvosa baráti látogatást tett Nowy Saczban. Labda­rúgó-mérkőzésen is össze­mérték erejüket. A mostani háromnapos látogatás alkal­mával a lengyel orvosok eredményesen visszavágtak a a DVTK-stadionban — amint erről már írtunk is. De a hétfői félnapos szak­mai tanácskozás is szorosab­bá tette a két testvérnemzet orvosai kapcsolatát, alapot adva a további tudományos munka kiépítéséhez. A len­gyel orvosok tegnap utaztak el Miskolcról. Még nem tűntek el c az árvíz nyomai A Tisza—Szamos közi ár­víz sújtotta területen a leg­nagyobb gondot most már a közintézmények helyreállítá­sa okozza. Felmérések sze­rint ezelc költsége meghalad­ja a 200 millió forintot. A ta­nácsi épületekben keletkezett károknak eddig mintegy 50— 55 százalékát számolták fel. Az új létesítményeik felépí­téséhez szükséges kivitelezői kapacitásnak azonban csak a 80 százaléka biztosított. Legelőször az alapellátásé nyújtó egészségügyi intézmé­nyeket építik fel. A további sorrend: alsófokú oktatási hálózat, gyermekvédelmi és szocális létesítmények, igaz­gatási épületek, végül a köz- művelődési intézmények új­jáépítése. Űjabb összegeket szavaztak meg az árvíz súj­totta területeken kialakult új lakótelepek út-, járda- és vil­lanyhálózatának bővítésére. Rangja: oroag) Megelőzni a bűntettet o És akik önként vállalnak társadalmi kötelezettséget a rendőri munkából: az önkén­tes rendőrök. Közéjük tarto­zik Leskó Mihály, a HCM munkása. Több mint tíz éve portyázik a járőrökkel. „Aktív, lelkiismeretes” — így jellemezte a közrendvé­delmi osztály vezetője. — Nem oly régen egy 120 ezer forint értékű társadalmi tulajdont károsító lopást si­került felfednem. Idejében. Meg is térült a kár. jf: Csomaghegyek között a miskolci postán (Agotha Tibor felvétele) Társadalmi munkások r kitüntetése Ozdon Tegnap délelőtt kedves megemlékezéssel kezdődött Özdon a városi tanács ülése. A városi tanács a párt- és tö­megszervezetek jóváhagyásá­val, a Hazafias Népfront ja­vaslatára több ózdi dolgozó számára ..közösségért” ki­tüntetést nyújtott át az 1970- ben kifejtett társadalmi mun­kájuk elismeréséért. Tíz év átlagában évente 500 ezer forint volt az az összeg, amelyet az ózdi dol­gozók városukért társadalmi munkában elvégeztek. 1970- ben viszont munkájuk értéke 5,7 millió forintra növeke­dett. összességében az el­múlt évtized alatt ez a szám 37 millió forintot tett ki. 1970-ben a társadalmi munkavégzés leginkább az oktatási intézményeknél emelkedett jóval a tervezett fölé. Több mint egymillió forintot ért el. ség székházában. A 2500 klubtag honvédelmi munká­ját irányító hatvan titkár tennivalóit Eperjesi János, az MHSZ miskolci vezetőségé­nek főelőadója ismertette, majd tegnap délután gyakor­lati bemutatóval tettek pon­tot a továbbképzés végére. A Nyírfa úti lőtéren az Észak­magyarországi Állami Építő­ipari Vállalat gépjavító rész­lege — Szász Béla és Varga Lajos által vezetett — mo­torszerelő, illetve lakatos A ..Tiszán innen — Dunán túl” vetélkedőn az ózdi fia­talok is jelentős részt vál­laltak Borsod megye ered­ményeihez. a piac-pavilon megépítésével. A városi tanács a megyei tanács vb jóváhagysával a „közösségért” kitüntetés arany fokozatát 18, ezüst fokozatát 14, a bronz fokozatát 18 ózdi dolgozó érte el A kollektí­vák közül az arany fokozat plakettjét hat brigád, ezüst fokozatát öt. míg a bronz fo­kozatát 18 kollektíva érte el. Valamennyien a szocialista brigád kitüntető cím váro­mányosai. A következőkben Ózd vá­rosi Tanács a negyedik öt­éves terv állóeszköz fejlesz­tési tervét, valamint tanács­rendeleteket, lakáskiutaláso­kat tárgyalt. VINCZE ZOLTÁN senyen a motorszerelők csa pata győzött. Föcze Lajos Borsodban Borsod megyébe látogatott tegnap Föcze Lajos, a KISZ KB titkára. Tájékozódott a KISZ-választásokról, találko­zott a miskolci és mezőcsáti járás KISZ-vezetőivel, majd ellátogatott Kazincbarcikára, ahol a város és a BVK ifjú­sági vezetőivel időszerű poli­tikai kérdésekről folytatott beszélgetést. Egynapos útján elkísérte Dudla József, a KISZ Borsod megyei Bizott­ságának első titkára és Ha­vasi Béla, a KISZ Borsod me­gyei Bizottságának titkára. Eszperantó tanfolyamok A Magyar Eszperantó Szö­vetség 4. sz. területi bizottsá­gának közép- és felsőfokú, „B” és „C” levelező tanfolya­mai szeptember 12-én kez­dődtek meg. Az alapfokú. „A” levelező tanfolyam októ­ber 3-án kezdődik a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban. Mindhárom tan­folyamra még lehet jelent­kezni a 36-426-os telefonszá­mon. Naponta 280—300 ügyfél jelentkezik az igazgatásren­dészeti osztályon. S ha ne­tán várakozni kell — ami megesik, különösen személyi- igazolvány-csere idején — ingerültek, idegesek. — Mi nem feledkezhetünk meg magunkról, nem lehe­tünk türelmetlenek az állam­polgárokkal szemben. 17 éve foglalkozik az ügy­felekkel Schneider Lászlóné őrnagy. A városi kapitánysá­gon a lakcímnyilvántartás, a I személyi igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés, s az erkölcsi bizonyítványok ki­adása tartozik hozzá. Azt már a kapitányság ve­zetődtől tudom, hogy Schnei­dernd őrnagy munkabírása vetekszik a férfiakéval. Sőt! Hivatali munkáján túl csa­ládanya, alapszervezeti párt­titkár s a BM városi rendőr- kapitánysága pártbizottságá­nak nőfelelőse. S a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatának tulajdo­nosa. Ha csen» a telelőn • 0 Kertész István főhadnagy immár 9 éve -foglalkozik a fiatalkorúak bűnözésének megelőzésével a BM Miskolc városi és járási Rendőrkapi­tányságán. Jelenleg az ifjú­ságvédelmi csoport megbízott vezetője. Irodájában sűrűn cseng a telefon. Tanácsért fordulnak Miskolci orvosházaspár Nigériában Kórház a dzsungelben Továbbképzés lövészversennyel Városunk MHSZ-lövész- szocialista brigádjainak tag­klubjainak titkárai hétfőn és jai lóversenyen merték ösz- kedden szakmai továbbkép- sze képességeiket, s a lövé- zésen vettek részt a szövet- szetvezetői tisztet felváltva a klubtitkárok látták el. A ver-

Next

/
Oldalképek
Tartalom