Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-28 / 228. szám
7 örzsífár da az iskolában A jó munkahelyi' közösségek kialakítása talán sehol nőm annyira fontos, mint az iskolákban. Az oktatás-nevelés célkitűzéseit nem egy-egy órán valósítja meg az iskola, hanem ■ a gyermekek szellemi és testi fejlesztésének több éven át tartó folyamatában. Ez a feladat nemcsak sokoldalú nevelői személyiséget követel, hanem tantestületi egységet is. Ennek kialakításához ugyancsak hosszabb' időre van szükség. A munkahelyet sűrűn változtató nevelő nem lehet képes egyik percről a másikra asszimilálócjni, sok energiát kell fordítania a környezet megismerésére, az osztályok, gyerekek felmérésére. Az a tantestület, amely hosszú időn át együtt dolgozik, jobb eredményeket képes elérni. Nagyon indokolt tehát, hogy oktatási intézményeinkben is kialakítsuk — az üzemi közösségekhez hasonlóan — a törzsgárdát. A gondolat nem új, sürgős megvalósításának gondolata azonban alig néhány hete merült fel, miközben a pedagógusok élet- és munkakörülményeiről tárgyalt a Városi Tanács Művelődési Állandó Bizottsága. A szakszervezeti javaslatként napirendre tűzött programot örömmel fogadták a szakemberek. Szentesítésével kettős célt érhetünk el. A nevelői tevékenység színvonalának emelése mellett, javulnának a pedagógusok életkörülményed is. A jövőben a tanárok, tanítók, óvónők és az iskolai dolgozóik is élvezhetnék a törzsgárda tagsággal együtt járó erkölcs« és anyagi megbecsülést. (Miután az iskola nem termelő üzem, elsősorban szociális juttatásokra és a bérezésre gondolunk.) A törzsgárdatagságból származó előnyökön kívül azonban a megbecsülés más formájára is gondoltak a javaslattevők. Különböző állami kitüntetéseket az eddigiek folyamán évenként általában hót pedagógus kapott a városban. Figyelembe véve az itteni magas nevelői létszámot, ez igen kevés. Felmerült tehát a különböző díjak alapításának gondolata is, melyekkel városunk honorálná a „szakma” legjobbjainak fáradozásait; politikai, tudományos, illetve módszertani munkájukat. A javaslatok október 14-én kerülnek Miskolc város Tanácsa elé. Bízunk abban, hogy tanácstagjaink megértéssel fogadják és törvényesítik ezeket a társadalmilag rendkívül hasznos elképzeléseket. GY— jjc Sztárok civilben. Ezúttal nemcsak Grace Kellfi magánember (képünk jobb oldalán), aki a monacói hercegnő „szerepében” már évek óta nem filmsztárként hívja fel magára a figyelmet. Társaságában IAz Taylor és Richard Burton, akik a nyilvánosság előtt aratott sikereik privát elismeréseként fényképeztethetik magukat együtt a hercegnővel. Haydntól Debussyiq A Nagy-kvartett Az Egressy Béni Zeneiskola tanári hangversenyeinek sorában — ezúttal első ízben — vonósnégyes-koncertre kerül sor halnap este a Bartók teremben. Az előadók: Nagy Ferenc X. hegedű, Nagy Lász- lóné Füzes Mária II. hegedű, Nagy László brácsa és Nagy Ferencné Weither Ilona górKét borsodi kiadvány Egy régi, szép hagyományokkal rendelkező és egy új kiadvány látott napvilágot a napokban Miskolcon. A Népi hagyományok Borsodban című évkönyv az í. sz. Ipari Szakközépiskola néprajzi szakkörének munkájaként ezúttal negyedszer jelenik meg. A Borsodi levéltári füzetek szép számúnak ígérkező sorából pedig az első füzetet tarthatja kézben az érdeklődő. Feudális kori összeírások a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei levéltárban, olvashatjuk a Borsodi levéltári füzetek I. számának címlapján. A füzet összeállítói — ismervén a helytörténeti kutatás tárgyait és a kutatók körét — szándékosan indítják a sorozatot a levéltár városi és megyei anyagai között található feudális kori összeírások ismertetésével. A továbbiakban természetesen hozzáférhetővé teszik az egyéb levéltári anyagokat is. A kiadvány, melyhez Varga Gáborné országgyűlési képviselő, Borsod megye Tanácsának elnökhelyettese írt előszót, és Román János, a levéltár igazgatója bevezetést, jelentősen megkönnyíti a szakemberek levéltári kutatómunkáját. Közvetlen tájékoztatásul szolgál a 'forrásanyagok és a helytörténeti feldolgozások ismertetésével. A bevezetés ismerteti a füzet összeállításával és használatával kapcsolatos legfontosabb, elsősorban technikai jellegű tudnivalókat. 1965- ben a Művelődésügyi Minisztérium levéltári osztálya által kiadott, illetve a levéltári igazgatóság megbízásából a Magyar Országos Levéltár gondozásában négy évvél később megjelent A területi levéltárakban őrzött feudális kori összeírások jegyzéke című, háromrészes kiadvány felhasználásával készült. Közli a városi összeírások adatait, az országos összeírások és állami adóösszeírások jegyzékét, illetve ezek táblázatos kimutatását. A kutatók és az érdeklődők számát tekintve, szükség volt az említett országos kiadvány mellett, ennek a megyei adatokat tartalmazó füzetnek a megjelentetésére. A saját igényekhez igazítva, ahol kellett, leszűkítve, más vonatkozásban kibővítve, 400 példány kerülhet a kutatással foglalkozók kezébe. Tudományos munkához nyújt segítséget a levéltári kiadvány és kutatómunka eredménye az I. számú Ipari Szakközépiskola néprajzi szakkörének évkönyve. Akik írták — diákok, fiatalok — jórészt most tanulják, mit. iá jelent egy, számukra érdekes témakörrel behatóan, forrás értékű hitelességgel, vagyis a tudomány követelményeinek megfelelően foglalkozni. A kötetet Barha László tanár, a szakkör vezetője szerkesztette. Istvánffy Gyula neves palóckutató, Miskolc város szülötte emlékének ajánlják, halálának 50. évfordulója alkalmából. A neves tudósra dr. Bodgál Ferenc emlékezik. A gondos munkák sorában Balázs Károly, Béres Erzsébet harmadik osztályos tanulók dolgozatait, Hevitán Rozália elsős diák, Varga János egyetemi hallgató munkáit találjuk a felnőttek írásai mellett. A jegyzetekkel ellátott, rajzokkal illusztrált évkönyvet Miskolc város művészeti és pro- pagandairodája adta ki. M. M. Országos felsőoktatási konferencia A Művelődésügyi Minisztérium a felsőfokú intézményeket fenntartó társminisztériumokkal, illetve főható- ■ Ságokkal együttműködve október 28—30-ra összehívta az országos felsőoktatási nevelési konferenciát. Előkészítője és házigazdája a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanácsa, illetve nevelési bizottsága. donka. önként adódik a népszerű elnevezés: a Nagykvartett. Amikor erről kérdezem a vonósnégyes tagjait, szerényen tiltakoznak: — Nem döntöttünk még, mi lesz a nevünk — igaz, jó lenne a Nagy-kvartett, de félünk, hogy a közönség nagyképűségnek venné — mondja Nagy László. — Számos példa van rá, hogy az első hegedűs nevéről kapja a kvartett az elnevezést; igaz, nem a név a lényeg. Mióta dolgoznak együtt ebben az összeállításban? — Egy éve játszunk és nagyon szeretjük ezt a műfajt — Közös a munkahelyünk: a zeneiskola, a Miskolci Szimfonikus Zenekar. — Mi indokolja a holnap esti bemutatkozó koncertet, a teljes estét? < ) — Már jó néhány koncerten eljátszottunk egy-egy vonósnégyest, vagy egy-egy tételt, kialakult a repertoárunk. Szeretnénk tudíú, mire vagyunk képesek. — Milyen műveket játszanak? — Haydntól Debussyig ismerkedünk a vonósnégyesirodalommal, a jövőben azonban modern műveket is szeretnénk' játszani. — Hogyan tudják összeegyeztetni a sok próbát igénylő kvartettezést a tanári munkával és a zenekari játékkal? — Kamarazenét is tanítunk, ez pedig csak úgy lehet eredményes, ha mi magunk is műveljük. De a zenekari munka is igényli a kamarajátékot — a vonós-, négyes a zene legintimebb régióiba viszi a játékost. — Egyénileg jobban,’ bátrabban játszik a zenekarban, aki mellette kamarazenéi is. — A vonósnégyes örökös kontroll; szakmailag, technikailag. — Tervek? — Mindenekelőtt megismerni a zeneirodalmat, a legszebb kamaraműveket, sokat koncertezni, talán egyszer versenyre is elmenni. BARTA PÉTER KEDD Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiakoktél. — 13.42: Rádióreklám. — 13.45: Törvénykönyv. — 14.00: Offenbach: Hoffman meséi — a IH. felvonás fináléja. — 14.14: Mogyorótorta. Bálint Ágnes rádió játéka gyermekeknek. — 14.49: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10: Schubert: A-dúr rondó hegedűre és vonószenekarra. — 15.25: Rádióiskola. Szegedtől Debrecenig. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Muzsikáról — fiataloknak. — 16.35: Ritmusok az élővilágban. — 16.50: Farkas Ferenc—Devecseri Gábor: Sportkantáta. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek. — 17.05: Tallózás a világsajtóban. — 17.20: Pablo Casals gordonkázik. — 17.30: Könnyűzenei Híradó. — 18.00: Ünnepi köszöntő a fegyveres erők napjára. — 18.15: Verbunkosok. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: őszi muzsika. — 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Nemzetközi Liszt—Bartók Zongoraversefiy díjnyerteseinek hángversenye. Közben: 21.00: Hírek. — Kb. 21.03—21.20: Kosztolányi Dezső verseiből. — 22.20: Járóka Sándor népi zenekara játszik. — 22.40: Az Éjszakai Rádiószínház bemutatója. Walser úr hollói. Wolfgang Hildesheimer hangjátéka. — 23.43—0.25: Tánczene négy országból. Közben: 24.00:—0.10: Hírek. Petőfi rádió: 12.20: Szimfonikus zene. Közben: 13.00—13.03: Hírek. — 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 14.00: Randevú kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. — 18.10: Hangverseny a stúdióban. — 18.55: Üj könyvek. — 18.58: Veronika. Részletek Messager operettjéből. — 19.24: Közvetítés Hvarból, az Adria Kupa vízilabdatornáról, a Románia—Magyar- ország mérkőzésről. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika H. — 20.25: Majláth Júlia táncdalaiból. — 20.35: Lokis. Prosper Merimée novellájának rádióváltozata. (Ism.) — 21.15: Színes népi muzsika. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Hanglemezgyűjtők húszperce. — 22.40: A három testőr. Részletek Lendvay Kamilló—Er- dődy János zenés játékából. — 23.00: Hírek. — 23.15: A Veszprémi Nemzetközi Éneklő Hét díszhangversenye — L rész. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Megyei körkép. — Holnap lesz a fegyveres erők napja ... — A legfontosabb: elvetni a jövő évi „kenyeret”!... — A lehetőségek és a módszerek tükrében — a községek áruellátása. — ősz a Miskolci Kertészeti Vállalatnál. — Könnyű zenekari muzsika. — A „szocialista város” őszi művelődési programja. — Az edelényi járási könyvtárban. — Úttörődalok — megyei kórusok előadásában. Teleyízió: 17.33: Műsorismertetés. — 17.35: Hírek. — 17.40: Görbe utak. NSZK-rövid játékfilm. — 18.05: Kuckó. — 18.35: Reklámműsor. — 18.45: Esti mese. — 18.55: A fegyveres erők napján. Ünnepi köszöntő. — 19.25: Szünet. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20.00: Humoristák klubja. Arkagyij Rajkin. — 20.50: Halat a hegyilakóknak... — 21.30: Nyitott könyv. — Molnár Zoltán: Búcsú a Jóistentől. — 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! televízió: 14.00: Pedagógus-műsor. 14.30: L. Stur utolsó ütközete. — 15.05: A folyami közlekedés. — 16.20: Francia nyelvlecke. — 17.25: Iskolai vetélkedő. — 19.00: Híradó. — 19.25: Jegyzet. — 19.30: Dalok. — 20.00: A pozsonyi világítótorony. — Riport. — 20.25: Párbaj az emlékezettel. Vetélkedő. — 21.05: Ballada a külvárosi moziról. Szovjet film. — 21.45: Híradó. — 22.10: Interpódium ’71. Miskolci Nemzeti Színház (7): A bolond lány. (Csortos-bérlet.) Filmszínházak: Béke (f 4): Hahó, öcsi! (színes magyar); (hn6, 8): Csapda a tábornoknak (magyarul beszélő színes szovjet). — Kossuth (t'3): A cár tisztje és a komisszár (magyarul beszélő szovjet); (f5, f7): Jean- Paul Marat üldöztetése (színes angol, 16 éven felülieknek!). — Filmklub (6): A nagymenő (színes francia). — Fáklya (f5, f7): Ezópus (színes bolgár). — Petőfi (f7) : Sárika drágám! (magyar). — Ságvári (f5, hn7): Vök úr házasodik (színes cseh, 14 éves felülieknek!). — Szikra (5, 7): Dél csillaga (színes angol- francia). — Táncsics (f5, f7): A börtönőr (cseh). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Lenkey Zoltán grafikusművész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között) : Miskolci századok nyomában. — Somogyi Miklós kiállítása. — Libresszó (13—20 óra között) : Bozsik István festőművész kiállítása. < SZERDA Kossuth rádió: 8.20: Kedvelt régi melódiák. — 9.14: József Attila költészete. „Hazám.” XI. rész. — 9.30: Magyar honvpdzenekarok játszanak. — 10.00: Hírek. — 10.05: „Nyitnikék.” Kisiskolások műsora. — 10.40: Beethoven-művek. — 11.30: A Szabó család. (Ism.) — 12.00: Déli Krónika. Petőfi rádió: 8.05: Operák Goethe művei nyomán. — 8.45: Tallózás a világsajtóban. (Ism.) — 9.00: Vonószenekari muzsika. — 9.30: Mi van a varázsdobozban? — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Népdalok. Televízió: 8.05: Iskolatévé. Élővilág (ált. isk. 8. oszt.). — 9.30: Műsorismertetés: — 9.31: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) — 10.00:* Rózsa Sándor. Tévéfilm, VI. rész. (Ism.) — 10.55—11.35: Zenei ötletek. Belga zenés film. Bratislavai televízió: 8.25: Iskolásoknak. — 9.00: L. Stur utolsó ütközete. (Ism.) — 9.30: Az acélvár. Bábjáték. — 10.05: A folyami közlekedés. (Ism.) — 10.30: Híradó. A* állas A vám- és pénzügyőri testületbe felvétel van. Az érdeklődőknek a részletes felvilágosítást bármelyik vám- és pénzügyőri szakasz vagy vámhivatal megadja. Magyar Pamutipar, Bp. IV., Erkel u. 30. (Újpest) felvesz 15. életévüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő betanulónak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy A MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT MISKOLCI KIRENDELTSÉGE ÜJ HELYISÉGBE költözött, amelynek címe: Miskolc, Szeles utca 2 2. sz. Telefon: 16-638 HASZNÁLT GÉPEKBŐL, MŰSZEREKBŐL NAGY VÁLASZTÉK! <$G0L LOT BORSOD" ÜNNEPÉLYES HETEI ALATT IS NAGY ELELMISZERVALASZJEKKAL VARJ^ í k < * CP 7S. A „Vendégül lát Borsod” ünnepélyes hetei véget értek A Miskolci Élelmiszer Kisker. V. élei- 8 akiket ezúton is szeretettel miszerboltjaiban azonban továbbra § is nagy áruválaszték és udvarias, 8 8 gyors kiszolgálás várja a vásárlókat, 8 köszöntenek a Miskolci Élelmiszer Kisker. Vállalat dolgozói d>. > * < CQ *Cj ELELMISZERKISKERESKEDELMIVALLALAT CSILIAGEMBLEMÄ5 ZÁSZLÓVAL MEGJELÖLT BOt^