Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-23 / 224. szám
* A sportszerűség változatai, avagy az NB 7-ben másként síkon Ihász alaposan rátart Vass lendülő lábára. Bircsák értelmeznek? Az első képen Karcagi vigyáz a fekvő Pilt- csak „szemléli” az esetet! sukra, és nagyon sportszerűen átugorja ellenfelét, míg a má- i I ....................... ' " Önkéntes alapon jelvényszerző verseny 1948 óta folynak hazánkban olyan sport jelvényszerző versenyek, melyekben nemre és korra való tekintet nélkül az önkéntesség elve alapján bárki részt vehet. Az MHK-tól a különböző VIT és olimpiai jelvényszerző versenyeken keresztül a Kilián Testnevelési Mozgalom zárásáig ezek a tömegsportrendezvények a maguk idejében népszerűek voltak, s az adott időszak társadalmi, politikai, gazdasági, oktatási és sportviszonyai között meg is feleltek feladataiknak. A tanulók sportolási igényeit módosította az iskolai testnevelés és sport fejlődése, az oktatás színvonalának emelkedése. A tanulók többsége már a korai életszakaszban elsajátít néhány sportágban bizonyos technikai-taktikai ismeretet, azokon keresztü azt a sporttevékenységet megkedveli, s ha az sikerélményt is nyújt; szívesen műveli. A KTM is nagy népszerűségnek örvendett a mozgalom bevezetését követő években, s a kiadott jelvényeknek jóval több mint felét az iskolai tanulók szerezték meg. A közelmúltban ez a mozgalom vesztett vonzerejéből, s az érdeklődés iránta évről évre olyan rohamosan csökkent, hogy most már feltétlen indokolt az új jelvényszerző verseny bevezetése. A Magyar Űttörők Szövetsége — egyetértésben az MTS országos elnökségével, s annak hatékony támogatásával — 28 általános iskolában folytatott kísérleti versenyek tapasztalatainak felhasználásával új jelvényszerző versenysorozat módozatait, bevezetését és folyamatos megrendezésének szabályzatát dolgozta ki. Ez az Úttörő Sportjelvényszerző Verseny, mely — a napokban megjelent Ütmutató-ban foglaltak szerint — jól szolgálja az éves úttörő és kisdobos próbák játék- és sportkövetelményeinek teljesítését, s a tehetségesebbek m; isabb szintű sportigényeinek kielégítését. Az új jelvényszerző versenyben az általános iskola harmadik osztályától kezdve a végzős tanulókig minden gyermek részt vehet, ha ilyen irányú szándékát a sportág megjelölésével az úttörőc. .pat vezetőségénél bejelenti, s megkapja a versenyek folyamán saját maga által vezetendő „Önértékelő” lapot. A részvevők egy tanév alatt több sportágban is szerezhetnek jelvényt, külön-külön történő jelentkezés alapján. Az iskolán belüli — őrsi, raj, osztály, évfolyam stb. — sportrendezvényeken történő részvételért ezüst; iskolán kívüli — városi, szövetségi, úttörő-olimpiai, iskolák közötti barátságos stb. — sporteseményeken való indulásért pedig — ha azok száma vagy pontértéke a szabályzatban foglaltaknak megfelel — arany fokozatú sport- jelvényt szerezhetnek. A kisdobosok — a harmadik-negyedik osztályosok — atlétikai háromtusában és tornában; a II. korosztályba tartozó 5—6. osztályos tanulók az atlétikai négytusában, tornában és sportjátékokban (kézi-, kosár-, zsámolylabda, labdarúgás), míg az I. korcsoportos 7—8. ősz- J tályba járók atlétikai négytusában, tornában, s a kézilabda, kosárlabda, röplabda vagy labdarúgás közül választva egy sportágban nyerhetik el a sportjelvény valamelyik fokozatát. A jelvényszerző versenyek indítása a napokban történik. Sok múlik az iskolákban végzendő ügyes propaganda- és szervezőmunkán, melyből az oroszlánrészt az úttörőcsapatvezetőségeknek kell vállalniuk. A versenyek lebonyolítását — mint ahogyan a korábbi jelvényszerző mozgalmak keretében — a jövőben is bizonyára szívesen vállalják a testnevelő tanárok. MONOSTORI GYULA Nők és orvosok a stadionban Vasárnap: Vasgyár-Nowy Sacz Amikor tavasszal dr. Kiss Lajos, a vasgyári kórház orvosa beszámolt lengyelországi labdarúgó túrájuk élményeiről és sikereiről, annak az aggodalmának is hangot adott, hogy hogyan tudják majd viszonozni a lengyelek kitűnő vendéglátását. Talán emlékeznek rá olvasóink, hogy megírtuk: a Nowy Sacz-i orvosok meghívására Lengyelországban szerepelt a vasgyári kórház orvosainak labdarúgó válogatottja („Akiket érdemes kiküldeni...” — írtuk akkor róluk cikkünk címében) és kitőnűen játszva fölényes győzelmet aratott nagyszámú nézőközönség előtt. A lengyel orvosok a hét végén viszonozzák a látogatást és ismét megmérkőznek itteni kollégáikkal. Kiss doktor említett aggodalmai azóta elmúltak, amit a városban megjelenő plakátok is bizonyítanak, hiszen a találkozóra a DVTK-stadion zöld gyepén kerül sor. A megfelelő vendéglátásról is gondoskodtak. Remélik, hogy a közönség is lesz akkora, mint Lengyelországban volt (közel kétezer), és ismét sikerül győzniük. Szorgalmasan edzenek az orvos futballisták a vasárnap délután 15 órakor sorra kerülő mérkőzésre, Zeltner György dr. vezetésével. A keret tagjai a következők: Emőke dr., Kovács dr., Szerdi, Dankó, Szűcs dr., Székely dr., Kiss dr., Dankó dr. Papp dr., Szunyogh dr., Kaáli dr., Ősire dr., Tóth dr-, és Elek dr. Az orvosok mérkőzése előtt női labdarúgó-találkozóra kerül sor a Pamutfonó és az újonnan alakult MÉMTE csapatai között 14 órai kezdettel. HORVATH KÁLMÁN A legnépszerűbb sportág Az egyik német asztalitenisz szaklap minden bizonynyal saját sportágának rangsorolása céliából — összesítő statisztikát készített a világ sportéletéből. Az összesítést kétféle szempontból végezték el. Először azt vizsgálták meg, hogy melyik sportágban hány versenyzőt tud felsorakoztat* ni a világ. A másik statisztika pedig a nemzetközi szövetségi tagság alapján rangsorolja a különböző sportágakat. Azok a labdajátékok állnak a rangsor élén, amelyeknek viszonylag könnyű a pálya- és felszerelési feltételeit biztosítani. Azt viszont nem gondoltuk, hogy a kosárlabda és a röplabda versenyzőinek száma több mint kétszerese a labdarúgóknak, akik mindössze 300 ezerrel vannak többen, mint a céllövők. És az is érdekes, hogy a versenyszerűen golfozók száma másfélszerese az úszóknak, vagy a teniszezőknek. A népszerűségi rangsor szerint az atlétika még mindig nyugodtan viselheti a sportok királynője címet, hiszen ezt a sportot űzik a legtöbb az országban. Az igazolt versenyzők száma alapján a következő a sportágak rangsorának élmezőnye (milliókban kifejezve), 1—2. rangsor kosárlabda és röplabda 65—65. 3. labdarúgás 25,8, 4. céllövés 25,5, 5. asztalitenisz 22,5, 6. atlétika 19,5, 7. golf 15, 8—9. úszás és tenisz 10,5—10,5 millió versenyzővel. Az egyes sportágak nemzetközi szövetségei tagországainak száma alapján a következő sorrendet kapjuk: 1. atlétika 143, 2. labdarúgás 135, 3. kosárlabda 127, 4. ökölvívás 117. 5. röplabda 108, 6. kerékpár 107, 7—3. asztalitenisz és úszás 98—98, 9. céllövés 94, 10. súlyemelés 93 tagországgal. dAindeniéle A Vatikán bélysgeket égettetett el A vatikáni állam vezetői elégettettek 20 millió 999 000 darab felhalmozódott bélyeget, körülbelül másfél milliárd líra névértékben. Először azt az el nem adott bélyegkészletet adták át a lángok martalékának, amelyet VI. Pál pápa uralkodásának első hat éve alatt bocsátottak ki, azután az 1969- ben kiadott bélyegeket, és mindazokat a bélyegeket, amelyek XXIII. János pápa uralkodása alatt kerültek kibocsátásra. T réf á k A HIVATÁS ÁLDOZATA — Volt egy gyönyörű postagalambom. — És már nincs meg? — Sajnos nincs. Hivatása teljesítése közben kimúlt. — Hogy-hogy? — A postán a pecsételésnél agyonütötték. IDŐZAVAR Egy szépasszony panaszkodik: — Annyi gondom-bajom volt az utóbbi öt évben, hogy legalább két évet öregedtem! KI A GYILKOS? — Képzeld, ennek a könyvnek az íróját tegnap meggyilkolták. — És már megtalálták azt az olvasót, aki a gyilkosa volt? Álarcok a vadászati világkiállítás mongol pavilonjában A szemétlevezető csatorna a környezet ellensége? Hosszú évtizedek óta a szemétlevezető csatornát nem csupán a modern élet kényelmét biztosító alapvető megoldásnak tartották, hanem egyszersmind a higiénia egyik alapfeltételének. Egy amerikai szakember első ízben — és nem minden ok nélkül — káros és szennyező hatását tekintve a szénmonoxid- dal hasonlítja össze a szemétle- vezetö csatornát. Számos ökológus szakember hívta már fal a közvélemény figyelmét arra, hogy a szemétlevezető csatornák igen nagy mértékben szennyezik a vizet. MarSzürke nyersvas gyártása közben „birkózik” a hőséggel ez a kohász az C'zdi Kohászati üzemekben. (Strohmayer felvétele) tin Lang, New York város ivó- vízellátásának biztosa úgy véli hogy rentábilis vállalkozás lenne, ha a szemétlevezető csatornák tartalmát a földek trágyázására használnák fel. Ezzel kísérleteznek pillanatnyilag Illinois államban, ahová vonator szállítják Chicagóból vidékre í városi hulladékot. Az Amerikában felmerült prob léma az egész nyugati világa érinti és ezért egyre nagyobt gondot fordítanak mindenut arra, hogy különösen az új városi települések fokozott tiszta- vízigényét kielégítsék. Mikronok szabad szemmel A leningrádi optikusok novo- szibirszki kollégáikkal együttműködve. olyan készüléket szerkesztettek. melynek segítségéve a legbonyolultabb mikroszkopikus alkatrészek hibái is a szil szoros értelmében szabad szemmel felfedezhetők. Lényegét tekintve a késziilét átalakított mikroszkóp. A szokásostól eltérően ennek a mikroszkópnak két tárgyasztak van, két tárgylencséje, de csat egy szemlencséje. Az ellenőrzés összehasonlítási módszerrel folyik, azonban nem az alkatrész« hasonlítják össze a mintával hanem a kettő optikai képét. A tárgyasztalon elhelyezeti mintát és alkatrészt szűrön átbocsátóit különböző tónusu - vörös és zöld — fénysugárral világítják meg. A két képei egyesítik és a szemlencséié vetítik. Ha az alkatrész és a minta körvonalai nem esnek egy« be, a kép körül fényudvar jelentkezik és az ellenőr a mikron tört részéig terjedő pontossággal meghatározhatja, menynyire térnek el az alkatrész méretei a normáltól.-JJ.G0L LOT BORSOD" ÜNNEPÉLYES 3 * % Ma és holnap DÍJMENTES GOMBÖCKÓSTOLÖ a Hűtőipari Vállalat készítményeiből a Bajcsy-Zs. u. 18. szám alatti 522. számú tejcsárdában. A tejcsárda dolgozói mindenkit szeretettel várnak. MAGYAR HŰTŐIPARI V. MISKOLCI GYÄRA miskolci Élelmiszer kiskek. v. ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ i * ♦ I ♦ ♦ ♦ HETEI ALATT IS NASY ELELMISZERVÄLASZTEKKAL VARJ^ ÜDÍTŐ ITALOK BEMUTATÓJA a MTESZ Szemere utca 4. sz. alatti kiállítótermében. Nyitva szeptember 23—25-ig naponta 10—18 óráig. Mindenkit szeretettel várunk. BORSOD—HEVES MEGYEI ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU NAGYKEIt V. MISKOLCI ÉLELMISZER KISKER. V. *> ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ •> ♦ ❖ ♦ ♦ ♦ Ma a HENTESÁRUK nagy választékát mutatják be látogatóiknak a Zsolcai kapu 10. sz. alatti búsbolt dolgozói. A bolt dolgozói meghívják Önt is, tekintse meg a bemutatott árukat és vásároljon kedvére valók MISKOLCI ÉLELMISZER KISKER. V. a. > $ ^7 ELELMISZERKISKERESKEDELMi VAUMAT CSILLAGEMBLEMÄS ZÁSZLÓVAL MEGJELÖLT BOL^