Déli Hírlap, 1971. augusztus (3. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-18 / 194. szám

Gyermekek — be vásárlókosárral

P-né dolgozó családanya, s a „második műszak” terheit kénytelen megosztani 15 éves fiával. Különösen a nyári szünidőben segít sokai a kislegény, ügyesen elvégzi például a bevásárlásokat. A minap azonban a felháborodástól csaknem sírva tért haza a Búza téri piacról: el panaszolta anyjának, hogy egy dinnyeárus lopással gyanúsította — sokak füle hallatára —, pedig csak válogatni próbált a kupacban éppúgy, mint a felnőttek.

P-né címünkre küldött levele alapján lehetetlen pontosan rekonstruálni a piacon történteket, de én is hihetetlennek tartom, hogy az anya elmondása szerint rendes, szorgalmas fiú görögdinnyelopással próbálkozott. Dinnyét lopni egyébként még egy gyakorlott tolvajnak sem lehet egyszerű feladat, hiszen a több kilós gömböt nem lehet csak úgy hipp-hopp az ingderékba, vagy a zsebbe csúsztatni. Az anyának adok tehát igazat, aki szerint a gyerekeket sokszor nem úgy szolgálják ki, ahogy illene, egyes kereskedők rajtuk vezetik le az idegességüket és — sajnos nem ritkán — még az elmondottakhoz hasonló jelenetek is lejátszódnak a boltokban, piacokon.

„A gyermek a szülőt helyettesíti, az ő munkáját próbálja megkönnyíteni, amikor játék, szórakozás helyett bevásárlókosarat cipel. Éppen ezért legalább annyi figyelmességet, udvariasságot érdemel, mint a felnőtt” — írja P-né.

Hát igen, legalább annyit, de inkább még többet, hiszen az ügyesebbje is tájékozatlanabbul táblából a bevásárlás útvesztőiben, mint a felnőtt. És nemcsak a kereskedőtől érdemlik meg a segítséget, hanem mindnyájunktól. Milyen könnyen ítélkezünk, általánosítunk felnőttek, ha udvariatlan, hangoskodó, feltűnősködő fiatallal találkozunk. De vajon mi úgy viselkedünk-e mindig, ahogy azt tőlük elvárjuk?

P-né fia talán soha sem felejti el a nyilvános megszégyenítést, hiszen nagyon érzékeny egy ilyen nyurga kamasz. Mint ahogy megjegyzi magának minden korosztályához tartozó, ha félrelökik a pénztár előtt kígyózó sorban, a villamos megállóban — „a kölyök jobban ráér!” jelszóval —, ha kényszeredett, flegma választ kap gyámoltalan kérdésére.

Egy kicsit messzire kanyarodtam a Búza téri inzultustól. De talán nem felesleges erről a témáról szót váltani így a nyilvánosság előtt, hiszen megértő, udvarias felnőtt csak akkor válik fiainkból, lányainkból, ha bevásárlókosarukban nem cipelnek haza olyan emléket, mint P-né kisfia.

BÉKÉS DEZSŐ

Nyomdásztábor

Rakacán

Minden bizonnyal felejthetetlen alkotmányünnep lesz az idei augusztus 20-a a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat fiataljai részére. A háromnapos ünnepet kihasználva, a vállalat KlSZ-szer- vezete táborozást szervez a Rakacai-tó partján. Kedv és festői környezet már előre biztosított, most már csak a jó idő a fontos.

Vizsgálat a tejiparban

A városi Népi Ellenőrzési Bizottság megbízásából az Élelmiszervizsgáló Intézet komplex ellenőrzést végez a tejiparban. Megvizsgálják a tejüzembe érkező alapanyagok, valamint a késztermékek minőségét.

Az intézet munkatársai állandó ellenőrzést gyakorolnak a megye 16 nagy élelmiszerüzemének és gyárának termékei fölött is, s rendszeres vizsgálatokat végeznek az élelmiszert árusító üzletekben. A jelentések szerint a bolti eladók gyakran nem tartják be az élelmiszer tárolásának higiéniai szabályait.

Egy-egy minőségvizsgálat 1500—2000 forintjába kerül

az intézetnek. Ugyanakkor a súlyosabb szabálytalanságok is legfeljebb szabálysértésnek minősülnek, így a kiszabható büntetések értékhatára viszonylag alacsony. Eléggé gyenge tehát a visszatartó erő, amivel a krónikus szabálysértőket próbálják megfékezni.

Hatszorosára nő az export

A negyedik ötéves terv időszakában több mint 55 százalékkal nő a DIGÉP kovácsüzemének termelése. A közelmúltban megvalósított rekonstrukció eredményeképpen ezen belül a süllyeszté- kes kovácsüzem mintegy 80 százalékkal bővíti árutermelését. Ez lehetővé teszi, hogy a vállalat rubelrelációs kovácsipari termék exportját megnégyszerezze, dollárrelációs exportját pedig meghat- szorozza.

Szintetikus fonal Miskolcról

A textilipar rekonstrukciójára 14—15 milliárd forintot költünk a jelenlegi tervidőszakban. Ebből a Miskolci Pamutfonó anyavállalata, az Országos Pamutfonóipari Vállalat több mint 400 millió forinttal részesül. Az anya- vállalat 5 gyára közül a miskolci 31,8 millió forintot kap fejlesztésre. A pénzt Miskolcon a korszerűbb gyártmányszerkezet kialakítására, s a munkakörülmények javítására fordítják. Előbbi következménye lesz például, hogy a világpiacon keresett szintetikus fonálból a jelenlegi évi 200 tonna helyett 1975-ben már 900 tonnányit gyártanak majd Miskolcon.

Tavaly már 50 millió 464 ezer forintot fizettek ki az LKM-ben társadalombiztosítási szolgáltatásokra. Ez a hatalmas összeg mintegy 9 millióval haladta meg az 1967. évit, úgy, hogy a növekedés üteme évente 2—4 millió forint volt. A szolgáltatások közül minden évben a táppénzre kifizetett pénzösszeg aránya a legnagyobb, amely 1967-ben meghaladta a 18, tavaly pedig már a 26,6 millió forintot! A táppénzes napok száma 1970-ben már 420 ezren felül volt, s növekedő tendenciát mutat az üzemi balesetek miatti táppénzes napok száma is. Az 1 táppénzes napra eső kiadás 1967 és 1970 között 53 forintról 63 forintra nőtt.

jjc A Tisza Tokajnál a legkelle mesebb fürdő- és csónakázóhelyeket kínálja. A kis horgász időnként hálót merít a vízbe, de a szákja még üres. Talán egyszer mégis erre jön a nagy

hal • • • (Kerényi László felvétele)

„ Elfuserált lovag vár...

99

Giccs-e a Palotaszálló?

Amikor először hallottam, hogy korszerűsítik a lillafüredi Palotaszállót, azonnal • elhatároztam: leírom azokat a gondolataimat, melyek miatt giccsnek tartam ezt az épületet. Lelkiismeretbeli kötelességemnek teszek eleget ezzel, mert az elmúlt évben, amikor a Déli Hírlap hasábjain „Lillafüred—Bethlenfü- red” címmel ötrészes cikksorozatom megjelent, az erre vonatkozó megállapításom — amivel egyébként nem állok egyedül — egyesekben visz- szatetszést váltott ki.

Nem műemlék

„A valóban kiváló építészeink tudják, hogy a készülő épület giccs, annak ellenére, hogy tervezője Lux Kálmán, aki egyébként ugyancsak kiváló építész. De szakembereink tisztában vannak azzal, hogy a korszak építészetében nincs helye haladó irányzatnak, igazi értéknek, az uralkodó körök szinte mindenkit megalkuvásra késztettek. A páratlan szépségű környezetben álló épület ezért nem szerepel nemcsak műemlékeink, hanem még műemlék jellegű épületeink között sem, elfuserált ónémet lovagvárra emlékeztető formájával. A napjainkban szerencsés, hasznos célt — a dolgozók SZOTúdültetését — szolgáló épület külön írást érdemelne meg abból a célból, hogy megmagyarázzuk és megértessük sokakkal, hogy miért is giccs ez az annyiak által szépnek, csodálatosnak tartott épület.” — írtam a DH, 1970. július 15-i számában.

A lap szerkesztősége már másnap levelet kapott — D.

O. oki. építészmérnöktől, aki kifejtette, hogy a Lillafüredről szóló építészeti jellegű megállapításokkal nem ért egyet. „A Palotaszállót igazán kár giccsnek nevezni, kivéve, ha pontosan meghatározza a cikkíró, hogy mihez képest az. De ezért kár lenne, mert ily módon bármely eklektikus épületről — legyen az a budapesti Vígadó, Halászbástya stb. — hasonló vitát lehetne kezdeményezni, ami sem nem árt, sem nem használ, csak egyszerűen értelmetlen lenne, és a tényeken nem változtat.” — írta, többek között.

A szakemberek véleménye

Kénytelen vagyok idézni korábbi megállapításom igazolására a legfontosabb és legnevesebb szakembereink idevonatkozó véleményét. Németh Lajostól olvashatjuk a Magyar Művészet II. kötetében, mely az 1800—1945 közötti időszakot öleli fel, hogy

„A hazug társadalom építészete nem mondhatott Igazat, s az építészek nagy része a megrendelők ízlése szerint gyártotta a neobarokkot, a neorománt, vagy épp azt, amit a klebelsbergi művészetpolitika megszabott.” „A két világháború közötti magyar építészet tehát kevés esztétikai értékben maradandót alkotott. A legnagyobb része a művészet szféráján kívüli építészeti tevékenység volt, a modern törekvések is — eltekintve néhány önállóbb tervtől — inkább csak a konzervatív irányokkal szemben látszottak újnak.”

Álromantika

Vegyen lángost BB-től

REFLEKTOR

Ma Budapesten az Operaházban délután 5 órakor megnyitják a VII. nemzetközi akusztikai kongresszust.

Bábolnán háromnapos nagyszabású lovas verseny kezdődik, jjc Debrecenben éttermet avat a nádudvari Vörös Csillag Tsz. >k Egerben, a várban megnyitják Trojann 1 Marian helybeli grafikusművész kiállítását. Kecskeméten megkezdődik az ifjúgárdisták négy napig tartó

II. országos seregszemléje. + Pécsett ülésezik a Nemzetközi Földrajzi Unió európai konferenciája, rjc Székesfehérvárott a Finommechanikai Vállalatnál MSZBT-tag- csoport alakul. ★ Várpalotán „A magyar vegyipar fejlődése a XIX. századig” címmel kiállítás nyílik.

Őszintén sajnálom azokat az ingerlékeny embertársaimat, akik minden apróságon felháborodnak, jóllehet az ügy nem is érinti közelebbről őket. A minap is megkérdezték, mi a véleményem arról, hogy Pelé, a labdarúgás koronázatlan királya nadrágot árul. Az illető magyar állampolgár, aki a kérdést mellemnek szögezte, felháborodva idézett a sportláp felháborodott cikkéből: „Pelé, a világ elvitathatatlanul legjobb labdarúgója lemondta a válogatottságot, de arra van ideje, hogy filmezzen, a táncdalénekesek babérjaira törjön, s eladja fényképét, nevét különböző reklámokhoz. Számunkra különösen az volt furcsa, hogy férfi manökenként ruhát is árul.” Szóval a magyar sportlapnak ez bizony furcsa, sőt kifejezetten rosszallja, hogy Pelé király reklámképen mosolyog, s vadonatúj öltönyéről így nyilatkozik: „Ha én mondom önnek, elhiheti: Diolon ruhában más az élet”.

Bizony, ott más az élet, ezt tudomásul kell venni. Ezt próbáltam magyarázgatni felháborodott ismerősömnek. Ha az ember ilyen távoli és ráadásul piti dolgokról értesül, nem kell mindjárt a plafonon lenni, Pelé király öntrónfosztása miatt inkább a brazil szurkolók feje fájjon, nem igaz? Ehelyett nálunk a hazai ügyekre kell figyelni, bár ilyen gusztustalanságra szép hazánkban nemigen kerülhet sor.

Hazaérve kinyitottam az újságot és megakadt a szemem egy bekezdésen. A cikk ugyan nem Pelé királyról szólt, hanem egy császárról, a „Császárról”, gondolom, már eny- nyiből is kitalálhatja bárki, hogy Albert Flóriánról van szó. Azt írják róla, hogy Albert minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a Fradiban, innen kíván majd nyugíjba menni. De mit fog csinálni, ha az a szigorú edző bácsi nem lesz hajlandó beállítani őt az első csapatba? Akkor sem történik nagyobb baj, mert a középcsatár, aki erre is gondolt, így felel: „Nem fogok unatkozni. Feleségem hamarosan gebines boltot kap a Filmmúzeumnál. A cégtáblán zöld-fehér mezőben egy kilences lesz. Oda is besegíthetek.”

Alighanem más is olvasta ezeket a kivételesen őszinte

szavakat, azért mondom gyorsan, hogy a felháborodásra hajlamosak, mielőtt elvesztenék a fejüket, számoljanak fegyelmezetten tízezerig, az ingerlékenyebbek esetleg húszezerig — félreértés ne essék, nem a gebines bolt várható jövedelmére célzok — és meglátják, hogy nincs okuk rosszallásra. Jó, a gebines bolt cégtábláján zöld-fehér mezőben egy kilences lesz, na és. Igaz, a cégtáblán szereplő kilences szám viselője annak idején szintén pályázott táncdalénekesi babérokra, el is készült egy lemeze, akárcsak Pelének, de eszébe sem jutott öltönyt reklámozni, mint Pelé királynak, mert nálunk ismerik az ízlés határait, ilyen elő nem fordulhat.

Efelett tűnődtem éppen, amikor a rádióból váratlanul érdekes dolgokat kezdtek el mondani. Hogy két táncdalénekes azért vállal nyárra fellépést, mert más elfoglaltsága akadt. Lángossütö boltot nyitott BB. Most látom, hogy ez így megint félreérthető, jobb volna BBB-t írni, ugyanis nem Brigitte Bardot az ügy szereplője, hanem Bakacsi Béla és Bencze Márta. Azt mondta a rádió, hogy rosszallja ezt a lépésüket, gúnyolódik, különösen azért, mert a két ismert énekes állítólag csak a pénzét adta a bolthoz.

Elképzelem, hogy ezen megint mennyi felháborodásra hajlamos ember háborodott fel, holott természetesen nincs igazuk. Mert tessék csak ezúttal fegyelmezetten harmincezerig számolni, hát nem megtehetné a két népszerű táncdalénekes, hogy holmi öltönyök reklámozásával keressen különpénzt? ök azonban tudják, hogy ez csúnya dolog.

Arról nem is szólva, hogy a dolgok ezúttal is összefüggnek és sok kérdést más megvilágításban láthat bárki, ha nem háborodik fel első hallásra minden apró-cseprő ügy miatt, hanem szép nyugodtan végiggondolja. Tegyék szívükre a kezüket és őszintén mondják meg: nem volna mindannyiunk számára jó, ha még több táncdalénekes nyitna lángossütö boltot? Még azt sem bánnánk, ha némelyikük nadrágot reklámozna, némán.

Hát így kell nézni a dolgokat, összefüggéseikben.

ARKUS JÓZSEF

Major Máté Építészettörténet c. munkájának III. kötetében felsorolja Lechner Ödöntől kezdve Lajta Bélán át az 1935 után külföldre kényszerült Breuer Marcelig azokat a keveseket, akik még az említett nehéz korban is szórványosan hagytak maguk után művészi mondanivalójában tartalmas és korszerű épületeket, amelyekre joggal lehetünk büszkék. (Iparművészeti Múzeum, Földtani Intézet, a Kozma Lajos tervezte Átrium ház, a Pénzintézeti Központ székháza. a pasaréti Ferenciek temploma, a Dob utcai posta.) De egyik sem a 20-as évekből való; vagy korábbiak, vagy későbbiek.

Ezekhez képest giccs a Palotaszálló és akkor is annak bizonyul, ha az ugyanebben az időszakban született külföldi alkotásokhoz mérjük. De nem sorolható Feszi Frigyes Vígadójához és Schulek Frigyes Halászbástyájához sem, mert ezek, esztétikai értékük alapján, indokoltan műemlékeink — kisebb-na- gyobb hibáik ellenére is.

Egy épület esztétikai, művészi értékét nem emelheti a jelenlegi hasznosítás formájú sem, az. hogy ma dolgozóinkat szolgálja.

Külső megjelenésében, főleg tornyaival, függőkertjével, a vízesésnél látható hazug felvonós kapujával, és belsejében a Nagy Lajos-, a Mátyás-teremmel, a társáVí? falképeivel és színes üvegablakaival maszlagot sugároz. Munkát, kenyeret nem tudtak adni az ország népének, de a „dicső múltból” fakadó álromantikát igen! A kivándorlás és nyomor közepette a sokmilliós Sneyer-kölcsönből erre tellett. Nem kis összeg; 3 millió 400 ezer pengő!

Műemlékké nem bizonyos idő eltelte, hanem művészi értéke avat valamelv építészeti alkotást. Ha a létrejötte pillanatában e követelményeknek nem felel meg. nem lesz műemlék soha.

H. SZABÓ BÉLA