Déli Hírlap, 1971. augusztus (3. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-26 / 200. szám

belföld A BUDAPEST] IPAR TERMELÉSE. Az év első fe­lében nőtt a budapesti ipar termelése, bár az emelkedés üteme kisebb volt, mint a múlt év azonos időszakában, s nem érte el az országos nö­vekedést sem. Ugyanakkor a budapesti vállalatok vidéki telephelyein nagyobb arányú volt a termelésnövekedés. KOCSIMÜZEUM. Párádon szerdán felavatták a régi szépségében helyreállított .,cifra istállót'’: a látványos épületben két intézmény ka­pott helyet: kocsimúzeum és a méntelep központja. ; SZÁMÍTÓGÉP ÉS KEMI- ZÁLÁS. Űj módszerekkel, fi­gyelemreméltó kezdeménye­zésekkel segíti a Magyar Vegyipari Egyesülés számí­tóközpontja a mezőgazdaság kemizálását a vegyianyagok gyártásától a felhasználásig. Harminc mérnök és közgaz­dász dolgozza ki azokat a módszereket, amelyek alap­ján. a számítógépek részt vehetnek a technológiai pa­raméterek meghatározásában, a műtrágyák, növényvédősze­rek felhasználási arányainak megállapításában és kivá­lasztásában, NÉPRAJZI KIÁLLÍTÁS. A bajai Türr István Múzeum­ban új, érdekes néprajzi ki­állítást készítenek elő. Be­mutatják majd az utóbbi ■másfél évben szerzett több ■mint ezer muzeális értékű tárgy legértékesebbjeit, köz­tük régi paraszti bútorokat, s a három nemzetiségű vidék xzínpompás népviseletének szinte teljes anyagát. lUXOMPOKKAL, OSTOROK­KAL. A batatonfelvidéki szSlö- «» gyümölcsös- területein u se­regélyek. amelyek eddig kisebb csapatokban repültek, a szőlő érésével hatalmas seregekbe ve­rődtek. A riasztó szolgálat em­berei kora reggeltől sötétedésig riasztó fegyverekkel, kolompok- tcal és karikás ostorokkal tartják távol a falánk madarakat. FINN VERSEK. NÉPDA­LOK. A székesfehérvári Vas­vári Pál Gimnázium irodal­mi színpadának tagjai rend­szeresen részt vesznek a vá­rosban tevékenykedő magyar —finn baráti kör rendezvé­nyein. „Repertoárjukban” számos finn vers, dal, zene­mű szerepel. HANGULATOS HÁZAS­SÁGKÖTŐ TERMEK. Szol­nok megye városaiban és községeiben mintegy három­millió forintot fordítottak a házasságkötő termek beren­dezésére. A szépen díszített termeket értékes képzőművé­szeti alkotásokkal is gazda­gítják. VJ STÜDIÖSZINPAD. Szep­tember 9-én álakul meg a Vígszínház stúdiószínpada, ahol a tervek szerint éjszakai előadásokat tartanak. A meg­nyitó napján Peter Nicols Tojás Joe halálának egy napja című darabját tűzik műsorra a fiatal Keim And­rás rendezésében. ASZ ÉPÍTÉS GÉPESÍTÉSE. A Debrecenben megrendezett nem­zetközi korszerű magasépítési és automatizálási konferencia kere­tében szerdán háromnapos gép­bemutató kezdődött. A magyar gyártmányú gépek mellett a legújabb holland, svéd, NDK- beli és svájci vállalatok is be­mutatják termékeiket. Összesen harminc szakipari munkát befe­jező kisgépet állították ki. DEÁK FERENC MÚZEUM. Deák Ferencnek szülőfalujá­ban, Söjtör községben, a ne­ves politikus 1760 körül emelt szülőházát védetté nyilvání­totta az Országos Műemléki Felügyelőség. Az egyemele­tes, barokk stílusban emelt épületet tatarozzák, és falai között múzeumot rendez­nek be. Szomorú, de szép festménynek is beillő felvétel Dél-Vietnamból. pihenő parasztok Mai hoc térségében, egy dél-vietnami nehézüteg szomszédságában. (MTI telefoió) Kenéstechnika, korrózió Diósgyőri konferencia-program „Szépséghibái Pécs egyik büszkesége az el­múlt években épült hőerőmű. A sok száz milliós beruházásnak azonban „szépséghibája” is volt: az erőmű szazmeteres kéményei erősen szennyezték a levegőt. A széljárás ugyanis becsapta a tervezőket. éppen ellenkező irányba szállította a pernyét, mint ahogy eredetileg számítot­ták. Most újabb 110 millió fo­rint felhasználásával pernyeel­választó berendezést szereltek a kéményekre. Ez a ma reggel kapott egyik telex-hír lényege. Olvastán az ember első gondo­lata az, hogy lám, végre a, le­vegő szennyeződése elleni küz­delem is meghozza az első si­kereket. És nemcsak Pécsett, ha­nem Miskolcon is, hiszen, mint ismeretes, a hejőosabai cement- mű rekonstrukciójánál már ar­ra is gondoltak, hogy szűrőbe­rendezéseket építsenek, s ezzel legalább csökkentsék a környé­ket elárasztó porfelhőt. Az első öröm elmúltával azonban óha­tatlanul felmerül az ember fe­jében a gondolat: vajon nem lehetett volna a pécsi kéménye­ket eredetileg is úgy építeni, hogy ne szennyezzék a levegőt? Mert bár a hír szerint „szép­séghiba” volt csak a tervezői tévedés, a következő sorokban olvasható 110 millió forint arról győz meg bennünket, hogy igen drága tévedés volt ez. Reméljük, hogy a hejőcsabai cementmű rekonstrukcióját tervező szakem­berek gondosan számba veszik majd a szél járást, és egyéb kö­rülményeket is. Nem úgy, mint a pécsi beruházás tervezői, s azok, akik a Miskolcon is sok gondot, vitát okozott termofor- kéményekről sokáig nem tudták megállapítani, hogy végül is raegfelelnek-e rendeltetésüknek, avagy nem. Az ilyenféle „szép­séghibák” ugyanis mérhetetlen bosszúságot okoznak és nem ke­vés pénzébe kerülnek a nép­gazdaságnak. (békési Koos a durva játék eHen Aa Angol Labdarúgó Liga által a durva játék ellen megindított kampány vi­lágméretekben meghallgatás­ra talált. A „hullám” elju­tott Sir Stanley Roushoz, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökiéhez is. „A FIFA ebben a harcban lándzsahegy” — mondotta a Nemzetközi Szövetség elnöke — a legutóbbi mexikói lab­darúgó világbajnokságon pl. jelentős előrehaladásnak le­hettünk szemtanúi, mivel a VB alkalmával kiáltványt intéztem az edzőkhöz és já­tékosokhoz, kérve a korrekt játékot. Az angol szövetség a közelmúltban igen sók pa­naszoslevelet, beadványt ka­pott, amely kéri a durvasá­gok szigorúbb elbírálását. Sajnálom, hogy a mexikói üzenetem Londonban „zárt ajtók elé érkezett”. Befutottak az első jelent­kezések a MTESZ megyei irodájára a Diósgyőrben ok­tóber 25—28 között sorra ke- i-ülő nagyszabású, korszerű kenéstecunikaá és korrózió elleni védekezési nemzetközi konferenciára. Az 5 napon át zajló konferencia a diós­győri vasas műszaki és kul­turális napok legjelentősebb eseménye lesz. A Bartók Bé­la Művelődési Központban adnak egymásnak találkozót a hazai és nemzetközi mű­szaki élet jeles, kenéstechni­kával és korrózióvédelemmel foglalkozó szakemberei. A 11 vállalat, tudományos egyesület és intézmény szer­vezésében sorra kerülő nem­zetközi konferencia október 24-én délelőtt fél tizenegy­kor ünnepélyes megnyitóval kezdődik. Ezt követően ke­rül sor a konferencia téma­körébe vágó kiállítás meg­nyitására, majd plenáris elő­adás következik. Az első nap délutáni programjában sze. repel a Kohászati Múzeum és az Öskohó megtekintése, majd kultúrprogrammal fe­jeződik be a mozgalmas nap. Másnap a konferencia két szekcióülésre válva folytatja munkáját. Az A-szekció : észt vevői a legkorszerűbb kenéstechnológiákról és ke­nőanyagokról tartanak és hallanak előadásokat, míg a B-szekció témája a gazdasá­gos korróziógátló szerek és azok alkalmazása lesz. Ez a nap aggteleki kirándulással és ugyancsak kultürprogram- mal ér véget. A konferencia további napjain folytatódnak a szek­cióülések, majd október 28- án délelőtt közös szekció­ülésre is sor kerül. Folyta­tódnak a kirándulások is, a Tegnap délután a DVTK labdarúgó-csapata Aíberttele- pen a helyi együttes éllen ed­zőmérkőzést játszott. A végig résztvevők Tokajiba és Mis­kolc-Tapolcára is ellátogat­nak, s részt vesznek egy ze­nekari hangversenyen. Az előadások és ismertetők szövegét kiadványban jelen­tetik meg a diósgyőriek, akik lehetőséget adnak arra is, hogy az előadásokban ismer, tetett termékeket a konfe­rencia résztvevői a Bartók Béla Művelődési Központ klubjában kiállításon mutas­sák be. Ny. I. fölényben játszó vendegek biztosan győztek 9:0-ra. Gól- lövők: Fekete és Vass 8—3. Udvarev 2. Földest 1. külföld ERFURT. Eddig az iissz< kiosztott aranyérmekül több mint a felét magyart nyerték az erfurti nemzetki zi kertészeti kiállításon: b; zánk már kilenc arany-. i ezüst- és négy’ bronzérm szerzett. LA PAZ. A bolíviai job! oldali puccsista kormányt e< dig elismerte Argentin Uruguay, Peru, Venezuel Paraguay és Brazília. VALETTA. Mintoíí mail miniszterelnök bejelentette: közeljövőben magas szín NATO-küldöttség érkezik szigetre, hogy tárgyaljon Máltában levő NATO-p rancsnokság felszámolásán Két angol hadihajó látog tását is várják e hét vég re Valetta kikötőjébe. KÓMA. Hivatalos közi inényt adtak ki az olasz I rói szervek az úgynevez« Borghese-ügyben folytat« nyomozás eddigi eredm nyeiről. Mint ismeretes. Borghese herceg vezet olasz újfasiszta nemzeti fro múlt év decemberében s lamcsínyt készült végreha tani. Az államcsíny — e dig ismeretlen okokból — : utolsó pillanatban elmara« Borghese hercegnek azonbi sikerült megszöknie. Mo azt is vizsgálják, kinek mulasztásából tudott otléb állni. LAHORE. Bhutto, a ny gat-pakisztáni néppárt vez tője öt órán keresztül tá gyait Jahja Khan elnökki milyen módon vehetnéne részt a kelet-pakisztáni Av mi Liga decemberben me választott képviselői az o szag politikai életében. Egy lőre nem egyeztek meg. BANGKOK. Julianna h< land királynő thaiföldi lát gátasát befejezte, és n reggel Bangkokból Indon ziába utazott. DELHI. A PTI indiai hl ügynökség azt közli, hogy kelet-pakisztáni felszabadi erők az elméit öt hónap ab vívott harcokban 30 ezer p kisztáni katonát semmisít« tek vagy sebesítettek m< Használhatatlanná tett több fontos közlekedési v Inga)áraiban Becs és Debrecen között Csempészáruval üzérkedtek DVTK—Mákvölgyi Bányász 9:0 (4:0) Finita ia (MIK) commedia Hétfőn azt irtuk, hogy nem a mi dolgunk felülbírálni a Magyar Ifjúság térdeié MTK-játékosokat ábrázoló képének szövegét, azt, ami a kilenc játékos szigorú fegyelmijét hozó elnökség követke­zetlenségét látszott feltételezni, véleményünk most már módosítás­ra szorul: az idézett megjegyzés nem feltételezésnek, inkább jó megérzésnek tűnik. Mármint azon fordulat megérzésének, ami teg­nap bekövetkezett! Az eltiltott kilenc játékos bűnbánó levelet írt, az elnökség meg­értő volt, s az egyéves eltiltást „a labdarúgás érdekeit leginkább szolgálva” egyévi próbaidőre felfüggesztette! (Mit sem törődve az­zal. hogy a bűnbánók néhány nappal korábban még nyugodtan odatérdepeltek a fegyelmi döntési majdhogynem kigúnyoló kép készítőjének fényképezőgépe elé.) Hát befejeztetett! Finita la com- media! Napok óta sokan jósolgatták, hogy nem adnak sok Időt, .1 a ki- lencek ismét játszani fognak. Ügy tűnik, más is megérezte, mi várható. Vagy inkább — s mint kiderült, joggal — egyszerűen népi tudták elhinni, hogy egy klub képes legyen teljes következetesség­gel kiállni a labdarúgás morális helyzetének radikális megjavítása mellett, vállalva ennek minden következményét. A hír hallatán az a kissé rosszmájú és egyébként hihetetlennek minősített feltételezés jutott az eszembe, amelyiket így lehetne ösz- szefoglaini: talán még az is elképzelhető, hogy a játékosokat rá­beszélték a leállásra, s a „klubmentési akció” keretében kicsikart kedvezmény alapján leigazolt kölcsönemberek megszerzése után a büntetést feloldva, fejre billentik a gyengén sikerült átigazolást, az MTK megerősítését. És most már csak kérdezünk: milyen következtetéseket vonnak majd le ebből a játékosuralmi helyzetet erősítgetni igyekvő labda­rúgók? Mit szól mindehhez az MLSZ. miután korábban megerősí­tette az MTK elnökségének eltiltó határozatát? (Egyáltalán, jelen­tett-e valamit az, hogy az MLSZ „megerősített”?) Most hogyan kell érteni azt, miszerint az MLSZ Sárközi és Dunai ügyét „visszaadta” súlyosbítás végett? Mi lesz Kovács Bélával, akit a fegyelmi utáni kedvezménnyel egy évre kapott meg az MTK? Mi történne most, ha az MTK megkapta volna az altala kert embereket: Káposz­tát, Kársait, Solymosit, s az álló játékosokat, Gasst, Szabót és Va­rad»? És a legfontosabb: mennyiben szolgálja ez a döntés — az MTK érdekein túl — a magyar labdarúgás egesze ügyének fel­lendítését? . , . . . Helytelenítettük, hogy a Magyar Ifjúság az ominózus koppéi megrendítette a fegyelmi döntés komolyságába vetett hitet. Ki­derült, nem alaptalanul! És most kérjünk bocsánatot? HORVATH KALMAN Mintegy 40U ezer forintnyi értékkel üzleteltek Magyar- országon Curnovics Féter és Toldi Antal jugoszláv állam­polgárok — amíg az illeté­kes hatóságok közbe nem léptek. 1971. januárja és áp rilisa között személygépko­csijukkal tízszer is megfor­dultak Budapest és Bécs kö­zött: — rendszerint ingpuló­ver, harisnyanadrág, textília volt a rakományuk, amit Bécsben leértékelt, illetve al­kalmi áron beszerezhettek, s Magyarországon busás ha­szonnal adhattak tovább. Cumovicsék vállalkozásuk­hoz hamarosan egész „keres­kedelmi” hálózatot építettek ki Debrecenben és környé­kén. A Központi Kerületi Bíró­(jj kar Pécsett A Pollack Mihály Műszaki Főiskolán — a már meglevő gépészeti kar mellett — meg­kezdi működését az építő­ipari kar. ság Curnovics Pétert üzérke­dés. devizagazdálkodást sér­tő bűntett és hivatali veszte­getés miatt két év szabad­ságvesztéssel, valamint a Magyar Népköztársaság te­rületéről való kiutasítással sújtotta. Toldi Antalt, aki nem vett részt minden „üz­leti úton”, egy évre ítélték és kitiltották hazánk terüle­téről. A vádlottaknál, vala­mint az értékesítőknél talált árut elkobozták. A MISKOLCI TÜZÉP VÁLLALAT értesíti vásárlóit, hogy a Marx Károly utcán levő 3. sz. megrendelő iroda NYITVATARTÁSI IDEJÉT a vásárlók kívánságára megváltoztatta: A nyitvatartási idő: reggel fél 7 órától délután fél 3 óráig deli HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 13. — Központ: 85-135, 10-672, 85-380, 86-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- es város­politikai rovat: 18-221 - Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovet: 18-222. — Levelezés: 18-227. — Pcstaöék 39 — Kiadja a Borsod megye) Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 - Felelős kiadó: W1RTH LAJOS. — Telefon: SS-1S1 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. L. Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-519. - Terjeszt): a Magyar Pcsta - Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 tillér. hétfőn l Ft Indes: 25 931. — KéS2ült: s Borsod megye) Nyomdaipar) Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető; SZEMES ISTVÁN nalat. és elsüllyesztettek teherhajót. VELENCE. Veienceb megnyílt a XXXII. néma közi filmfesztivál. Húsz c szag filmművészeinek 40 < kotását mutatják be. A í regszemlén először képvisi teti magát a Kínai Népke társaság egy forradalmi t lett filmváltozatával. MOSZKVA. Rutherford 1 res angol fizikus születés nek 1O0. évfordulója alk: inából a szovjet posta bélj get bocsátott ki. A hatkopi kás bélyegen Rutherford ai képe ós születésének, illet halálának évszáma látható. HELSINKI. A Bckc Vila tanács Helsinkiben szék« titkársága felhívással fordi száz országos békebizottsá hoz annak érdekében, ho szeptember 2-án emlékez: nck meg a VDK kikiáltás nak 28. évfordulójáról. SINAIA. Az Agerpress . lentése szerint a 21. Pugwa konferenciát (kelet-nyűg: tanácskozás) a mai napi kezdődően a hónap végi tartják a romániai Sinai ban. Mintegy 40 ország tö mint kilencven küldötte ve részt a megbeszélésen, amel re számos ENSZ-megfigyel is meghívtak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom