Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-16 / 166. szám

STOP! EGY PERCRE! Gyalogosok és autósok Autósok—motorosok rovata Mióta megjelentek az első autók, azóta a vicclapoknak állandó témája a gyalogosok és gépkocsivezetők ellentéte. Pedig nagyon is komoly do­logról van szó. Tegnap dél­előtt városunk több forgal­mas pontján megfigyeltük, hogyan is állnak udvariasság dolgában az autósok és a motorosok. A villanyrendőrtől j a lanácsház térig Miskolc egyik legforgalma­sabb pontját, a villanyrend­őrt választottuk utunk első megfigyelőhelyéül. Itt bizony inkább a gyalogosokat kell elmarasztalni. Többen ugyan­is a villogó zöld alatt is le­lépnek a járdáról, sőt, azt is láttuk, hogy egy fiatalem­ber a piroson szaladt át. Annyira sietős lenne útja, hogy kockára teszi érte az életét?! Aligha. De sietős volt egy, a Szemere utcából a Ti­szai pályaudvar felé beka­nyarodó dzsipnek is. Türel­metlenül dudált az előtte le­vő Trabantra, mert az meg­állt és megvárta, amíg át­mennek a gyalogosok. Jó néhányan tartózkodtak a volt Állami Áruház és Sö­tétkapu közötti zebrán. Az IG 04—51 rendszámú Volks­wagen vezetője azonban úgy látszik, rosszul lát, mert elég nagy sebességgel hajtott a gyalogosok közé, csakúgy, mint az AD 91—35 számú kocsi. Az IF 94—21 autó ve­zetője legalább fékezett. A Kossuth mozi előtt már több udvarias vezetővel ta­lálkoztunk. Az AB 89—75 és az IE 09—40 rendszámú Wartburgok vezetői, úgy lát­szik, jól ismerik a KRESZ-1: udvariasan megálltak a gya­logosok előtt. A CM 65—44 személygépkocsi hátulján ott díszelgett a „T” betű. Veze­tője viszont még nem tanulta meg, hogy ha a zebrán gya­logosok vannak, meg kell állni! Majdnem baleset A KRESZ többek között előírja a vezetők számára, hogy a járda és a járdasziget között fokozott óvatossággal kell haladniuk. Az AE 47—48 rendszámú Warszawa veze­tője viszont úgy látszik, hi­ányzott arról az óráról, ami­kor ezt a szabályt tanították. A Tiszai pályaudvar előtt ugyanis egy család akkor lé­pett le a járdáról, amikor még híre hamva sem volt a Warszawának. Amikor azon­ban az út közepére értek, nagy sebességgel közeledve rájuk dudált az említett ko­csi. Ha az apuka félre nem rántja kisfiát, könnyen bal­eset is történhetett volna!... Mindkettőn múlik 2 millióval több nyereség Je Épül az észak—déli metróvonal Budapesten. (Sarkadi János felvétele) Szesz, sör A Miskolc és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet a saját szesz­főzdéin kívül a Sárospataki Szeszipari Vállalattól szerzi be a minőségi pálinkát az üzleteibe. Sörből, miután a hazai gyárak nem tudják biz­tosítani a Szövetkezet igé­nyeit, az idén is, a tavalyihoz hasonlóan a HUNGARO. FLUCHT-on keresztül ju­goszláv, a FÜSZÉRT-től pe­dig csehszlovák sört vásárol. Csereüdülés Négy éve tart már az Északma'»"arországi Áram- szolgáltató Vállalat és a Drezdai Energiaszolgáltató Kombinát gyümölcsöző kap­csolata. Az idén nyáron is csereüdültetést szervezett a két cég. Mintegy félszáz NDK-beli dolgozó üdült a miskolci vállalat mátraszent- imrei, balatonszárszói és haj- dúszoboszlói nyaralójában, míg a miskolci üzem dolgo­zói Schönekben és Drezdá­ban pihennek. Még két napig! Olcsóbbak a nyári méteráruk Harmincöt szocialista bri­gád 700 tagja június 5. óta megfeszített munkával dolgo­zik az Ózdi Kohászati Üze­mek finom- és dróthenger- sorozatámak főjavításán. Cé­lul tűzték ki, hogy a javí­tásra tervezett 12 nap és 8 óra időit sorozatonként 40—40 órával csökkentik, hogy az így nyert időt a hengerészek terven felüli hengerelt áruk gyártására hasznosíthassák. A javítási munkák gondos előkészítése, a műszaki ve­zetés és a szocialista brigá­A Hejőcsabai Cementgyár üze­mi bélyeggyűjtő kör tagjai jól sikerült sportbélyeg-bemutatót rendeztek a Sütő János utcai sporttelep előcsarnokában júli­us 10—Xt-én a cementipari or­szágos sportnapok keretén belül. Az olasz postaigazgatás két bélyegből álló modern rajzú so­rozatot hozott forgalomba a Meranban megrendezett 1971. évi XU. kenu világbajnokság alkal­mából­* A ..Budapest 71” elnevezésű nemzetközi jubileumi bélyegki­állítás tiszteleti osztályában be­mutatandó érdekességeit e ro­vatban nem lehet helyszűke miatt felsorolni, csak néhányat tudunk megemlíteni ízelítőül azoknak, akik szeretnék a ki­állítást megtekinteni személye­sen is. A régi olasz államok postái igen bő anyaggal szere­pelnek, Toscana 1831—63. Nápoly 1858—60 stb. Igen érdekesek Szerbia bélyegeinek 1841—80 kö­zötti kiadásai, amelyek között szerepelnek a török idők bé­lyeg előtti levelei, valamint ugyanebből az időből a belgrádi osztrák postahivatal bélyegzései is. Az orosz és szovjet posta 200 évének története ugyancsak gyönyörű anyag. Néhány to­vábbi gyűjtemény, amely ritka­ságával. szokatlanságával és a belefektetett munka nagyságával Miskolcon sorsolják ki az autókat Eddig Borsod megyébe 514 izerencse-autót juttattak az autónyercmény betétkönyv­sorsolások. Legutóbb, a má­jusban megtartott húzáson 23 nyereményautó került me­gyéinkbe. Augusztus 19-én és 20-án Miskolcon, a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ­ban rendezik az autónyere- aiény betétkönyv-sorsolást. dók jó együttműködése ered­ményeként a kijavított soro­zatok próba járatása — a tervezettnél korábban —már tegnap délelőtt 11 órakor megkezdődhetett a termelés, s így nem 40, hanem 48—48 órát nyertek. Ez az idő a sorozatok kapacitását alapul véve, 1600 tonna hengerelt áru gyártásához elegendő, s ezzel a hengerészbrigádok a tervezettnél egymillió forint­tal több nyereséghez juttat­ják a vállalatot. különlegességnek tekinthető: az osztrák—magyar haditengerészet tábori postáinak gyűjteménye 1914—1918-ból. ..Valentine” gyűj­temény: a múlt század elejéről és közepéről származó rajzos üdvözlő- és gratulálólapok gyűj­teménye. V. Gy. A baleseti krónikákban, sajnos, előkelő helyet foglal­nak el az olyan esetek, ame­lyeknek áldozatai a gyalo­gosok. Nem állítjuk, hogy kizárólag a gépkocsivezető­ket terheli a felelősség, de az esetek nagy részében még­is az ő számlájukra kell ír­ni a hibát. Ahogy ezt az előbbiekben említett példák is bizonyítják, a sofőrök nagy része nem adja meg a gya­logosoknak a kijelölt helyen az elsőbbséget. Ugyanakkor a gyalogosoknak is sokkal óvatosabban és körültekin­tőbben kellene áthaladniuk az úttesten. A gépkocsiveze­tőknek tehát azt tanácsolhat­juk, hogy újra és újra tanul­mányozzák át a KRESZ ide­vonatkozó szabályait. A gya­logosok pedig legyenek óva­tosabbak. Közös érdekük, hogy megfogadják ezeket a tanácsokat, hisz testi épsé­gükről van szó. A Borsodi Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat már több hete megrendezi a szombattól—szombatig vásá­rok kedvezményes akció­it. Eddig már több alka­lommal jelentős árkedvez­ményt adtak a vásárlóknaK, 20—40 százalékos árcsökken­téssel árusítják a különféle ruhaneműket. Pár héttel ez­előtt az ágyneműt, azután a női nyári ruhákat, majd a selyem méterárut adták 20— 40 százalékkal olcsóbban. A ■ szombattól — szombatig akci­ók sok ezer forintos kedvez­ményt adtak a vevőközönség­nek, megéri a vásárlóknak ezeken a napokon felkeresni a Borsodi Ruházati Kiskeres­kedelmi Vállalat szaküzleteit. A vállalat most folytatta a sikeres sorozatot, a múlt hét szombatjától holnap záróráig a nyári méteráruk vásárol­hatók meg nagy árkedvez­ménnyel. Július 10—július 17-ig rendkívül olcsón adják a divatos nyári méterárut, a kartont, a szaténkartont, a selymet, a pikét és a batisz­tot. Kijelölt üzletek Még két napig tart a leg­újabb szombattól—szombatig akció, amelybe 15 megyei és miskolci szaküzletet, áruhá­zát vontak be. A Borsodi Ru­házati Kiskereskedelmi Vál­lalat miskolci boltjai közül négy üzletben található a legnagyobb választóit enged­ményes áru nyári méteráru­ból. A Széchenyi utca 10. szám alatti 81-es számú és a Széchenyi utca 32. szám alat­ti, 88-as számú méteráru- szaküzletben, valamint a vas­gyári kisáruházban nagy készletek találhatók a nyári méterárukból, amelyeket ma és holnap 20—30, egyes anya­gokat pedig majdnem 50 szá­zalékos árcsökkentéssel ad­nak. Vidéken is sok üzlet fog­lalkozik a legújabb szombat­tól—szombatig akcióval. A kisáruházak és a vegyes pro­filú boltok várják az olcsó méterárukkal a vevőket. Ka­zincbarcikán a kisáruház és a Tünde bolt, Putnokon, óz- don és Sátoraljaújhelyen a helyi szaküzletekben kapha­tók az engedményes nyári ruhaanyagok. Selyem, batiszt, szaténkarton A holnap estig tartó szom­battól—szombatig akció so­rán a legdivatosabb nyári jellegű méteráruk kaphatók nagy árengedményekkel. A Borsodi Ruházati Kiskeres­kedelmi Vállalat ezzel lehe­tővé teszi, hogy ne csak a nyár végi vásár idején, ha­nem már most a szezon dere­kán is jóval olcsóbban vásá­rolhassanak a vevők, A ked­vezményes nyári méteráru­vásáron olcsóbban vásárol­hatók a sokféle színben és mintával készült selymek, ki­váló mosókartonok, pikék és könnyű nyári anyagok. Az árengedmény egyik-másik ruhaanyagnál olyan jelentős, hogy ezekben a napokban akár féláron is felújíthatják a hölgyek nyári ruhatárukat. Nagy árengedmények Hogy milyen olcsó anyagok kaphatók holnap estig a Bor­sodi Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat szombattól— szombatig akciójába bevont üzletekben, annak érzékelte­tésére álljon itt néhány adat: pikét 90 centiméter széles­ségben, már 26 forint 90 fil­lérért vásárolhatnak. A szi­várvány színeiben tündöklő, mutatós műselyemből most csupán 37 forintba kerül egy méter. Az idei szezonban új­ra divatba jött a batiszt, ez sem hiányzik a Borsodi Ru­házati Kiskereskedelmi Vál­lalat holnap estig tartó mé­teráruvásáráról : métere csu­pán 37 forint. Mosókartont már 16 forint 50 fillérért ad­nak, és a divatos mintás piké métere sem több 28 forintnál. A sokféle színben és mintá­val készült szaténkartonból egy méter mindössze 24 fo­rint. Olcsóbb ezenkívül a nyári ruhaszövet is. A Borsodi Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat e heti szombattól—szombatig akció­ja még két napig tart, ma és holnap érdemes felkeresni a kijelölt szaküzletekef ’ — O — BŐTA SÁNDOR ■. * M e i. 230 literes hűtőszekrény: a lakás hűtött éléskamrája Kipróbált és jól bevált magyar alkatrészekkel készül. A 16 literes mélyhűtőrészben —12 °C alatti hőmérséklet. Hőszigetelése a legkorszerűbb. A belseje nem nedvesedik és nem rozsdásodik. Csendesen működik, hosszú élet­tartamú, csekély áramot fogyaszt. Az élelmiszerek elhelyezésére a mélyhűtőrekesz, zöldség- és gyümölcstároló tálak, valamint hat rakodópolc szolgál. Belső világítása a mágneszáras ajtó nyitásával működik. Kétévi garancia! Tökéletes szerviz- ellátásról gondoskodunk. Ara: 5680 íorint. ­Gyártja a Hűtőgépgyár BÉLYEGGYŰJTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom