Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-13 / 163. szám
HA PÉNTEK, AKKOR EZ FIRENZE • Péntek — Pont ezen a helyen égették meg Savonarolát, aki... Mintha egy parázs itit maradt volna az egykori vesztőhelyről, úgy ugrottam odább. Félezer év után sem megnyugtató érzés úgy látszik egy megszállott ostorozó, a firenzeieket kegyetlenül kemény prédikációival, aszkézisával egészen a máglya aljáig magával ragadó pap vesztőhelyén álldogálni. A máglya aljáig — mondtam, mert a megtért firenzei nép, a felülkerekedett signo- ria mellett és a máglya tövében maradt végül is, hogy végignézze haláltusáját annak, akit a minap még megszállottan követett. Nem, nem a tömeg volt áruló. Savonarola volt irreális. S annak idején az irrealitást keményen büntették. Például máglyahallálal ötszáz évvel ezelőtt, itt, a Firenzei Köztársaság főterén, ahol három évvel ezelőtt méter magasan állt a víz. Későn jött, fél évezredet késett, hogy Savonarola mág- lyatüzét eloltsa, de úgy tűnt, hogy ahhoz nagyon is időben, hogy elpusztítsa Firenze kincseit. Majd minden kincsét. Az emlékezetes firenzei árvíz nyomai ma is láthatók — a falakon. A zöld- hófehér Santa Maria del Fiore falain, a Santa Crocé- ben Dante jelképes sírkövén, a Mediciek ősi palotájának megfeketedett kövein vont fehér csíkot az ár, amely behömpolyödött az Uffizi termeibe, az évszázados paloták, s tán’ évezredes kora gótikus házak lépcsőin kapaszkodva egyre feljebb Toscana íővárosa: Firenze. Három esztendeje a pusztulás városa volt. Otthonosan járkálok utcáin; hogy kincsei közös kincsek, hogy múltja a jelen lehet és a jövő is, hogy kövei, amelyek mögül kihaltak az egykori signorok, ma is lüktető életre tekinthetnek — abban nekünk is részünk van. Csekélyke tán, de jogos részünk van Firenze jelenében. Magyar tudósok, magyar szakemberek egy csoportja is dolgozott itt, hogy mentse, megmentse a rettenetes víztől a rettenetesen szép, félelmetesen magával ragadó középkori freskókat, hogy megőrizzék Tiziano színeit, Dürer tekintetét, mindent, ami ma Firenze. Mindazt, ami a világ kultúrtörténetének egy darabja. Jussomat jöttem vissza — nézni! Nézem és lelkem rajta, kicsit irigykedem is. Azt mondja az idegenvezető, egy kutat díszítő szoborcsoportra mutatva: — Ez kicsit gyengécske. A firenzeiek szerint az volt az érték, amit elfaragtak, ipíg ez a szobor kialakult. A kő! Michelangelo Dávidja mellett valóban elnagyoltnak tűnik a kutat díszítő férfialak — de nem fércmunka. Művész alkotta! Egy műkincsekben gyengébben eleresztett város, vagy ország igencsak nagy becsben tartana egy középkori szoborremeket, Borsodi szakemberek a Hajdúsági Iparmíívekben Ma délelőtt borsodi és hevesi boltvezetők és miskolci szerelők utaztak a Hajdúsági Jparművekbe. Látogatásuk célja: üzemelés közben tanulmányozni a gyár új terméke, a Super-Automat 706-os típusú mosógép működését. A FÉMVILL Nagykereskedelmi Vállalatnál megtudtuk, hogy minden idők legkorszerűbb magyar mosógépéből már az idén 20 ezer darabot gyár a Hajdúsági Iparművek. Ebből a FÉMVILL 800 darabot rendelt, amit Borsod és Heves megye üzleteiben hoznak forgalomba. Mivel a korszerű bolti eladás megkívánja, hogy az eladók jól ismerjék a gép működését, tanácsokkal tudják ellátni a vevőket, a hajdúsági gyár a helyszínen rendez számukra 2 napos szakmai bemutatót. A Hajoúsági Iparművekbe látogatóJ kereskedelmi szakemberekkel utazik a Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat három szerelője is. Tegnap a VIMELUX-nál elmondották; a miskolci szolgáltató vállalat és a Hajdúsági Iparművek között tárgyalások folynak arról, hogy a megyénkben forgalomba hozott Super-Au tómat 706- os mosógépek javítását a VIMELUX végezné. A tárgyalások előreláthatólag augusztus elején fejeződnek be, s mivél jelenleg jó mederben haladnak, már most elküldik szerelőiket a helyszínre, hogy jártasságot szerezzenek a korszerű, ám bonyplult gépek szerelésében. amely a firenzeiek szerint „gyengécske”... A bőség nagyképűsége ez, nem a nagyképűség bősége — kétségtelen, bár így is, és mégis bosszantó. Hazagondolok, a naponta meg-megújuló harcra a műemlékvédelemmel, vagy amiatt, hogy megőrizzük-megvédjük a kor kórjától egy-egy követ, házfalat, ívet a kapu felett, vagy egy-egy épületet. Firenze belvárosa, az ősi Firenze, még ma is százezrek otthona, lakása, munkahelye, élete és halála — egységes és remekbe szabott műemlék. Nem műemlékekből áll, hanem az egész az. Az építkezések szerkezete, az utcák vonalvezetése, az egész város belső struktúrája — műemlék. Évszázados, évezredes emléke az embernek, aki a halott kőből életet teremt. Péntek volt és Firenze. És szállodánk dolgozói sztrájkoltak. Bennünket, magyarokat és egy szovjet csoportot azonban kiszolgáltak. És főztek is nekünk. És takarítottak is ránk. Mi „odaátról” jöttünk, ahol a munka szépsége talán még nem kézzelfogható, de elismert, és mintegy törvénybe iktatott és a teremtő, alkotó ember nem megégeti Savonaroláját — megmosolyogtatja már. És dolgozik, kutat tovább. Például azon: hogyan lehet megóvni Rubens, Raffael színeit itt, az Uffizi vásznain, A Ponte Vecchio aranyműveseinek talpa, alatt, az évszázados öreg híd ívei között csendesen folydogál most az Amo. Csendesen és ártatlanul. Valóban: ő nem volt bűnös. A dolgát tette. Mikor megindult a hó a hegyekben, megáradt! Miért nem tette a dolgát akkor az ember, is? De ennek már három éve. Firenze újra a régi és mindent elfelejtett. Magyar szó is csendül az öreg utcák között, szájtáti turisták bámulják azt, amit talán serény kezű magyar szakemberek adtak vissza a száj táti bámulásnak. Na ugye, Arno, mégiscsak teszi a dolgát az ember! GYURKÓ GÉZA (Folytatjuk) Bolyai Appendixe Bolyai János fő művének, az Appendixnek, első levonata ezelőtt 140 évvel látott napvilágot Marosvásárhelyen, a Református Kollégium nyomdájában, íelsővisontai Káli József betűivel. Mint ismeretes, Bolyai János munkája, habár csak az Appendix (Függelék) nevel viseli, alapvető jellegű mű a nem- euklideszj geometria megteremtésében. A Bolyai János által megalkotott, és ma is az ő nevét viselő nem-euklideszi geometria lényege, tulajdonképpen már évekkel az Appendix megjelenése előtt készen volt. Az 1823-as év végén, mikor a nevezetes temesvári levelet írta, egy téli éjszaka csendjében állapította meg a fiatal Bolyai János azt az összefüggést, mely a párhuzamossági távolság és a párhuzamossági szög között fennáll. Ekkor, a felismerés boldog örömében, a felfedezés mámorában, hogy felvillant előtte az új geometria felépítésének teljes körvonala és lehetősége, tollat ragad és írja haza édesapjának, hogy „a semmiből egy új, más világot teremtettem”. Tv-antenna a mikrobuszon Az idén állítják be a szovjet városi és távolsági autóbuszközlekedésbe a ZIL—119 típusú mikrobuszt, amely felhasználható az idegenforgalomban társasgépkocsiként, a városban iránytaxiként és szolgálati autóbuszként. Az utastérben légkondicionálással biztosítják az év bármely szakában a megfelelő hőmérsékletet. Az autóbuszban 17 személy fér el. A ZIL—119 óránkénti 120 kilométeres maximális sebességgel haladhat, és utasai közben — az autóbusz tetején felszerelt tv-antenna jóvoltából — nézhetik a televízió műsorát. + A D1GÉP „kulcsátadással” vállalta a békéscsabai hütőhát építését. A 130 millió forintos beruházással készült létesítményben világcsúcsot is felállítottak: a szokásos egy-másfél év helyett, két hónap alatt végeztek a gépház szerelésével. (Képünkön: a hűtőházi berendezések egy részlete.) Vihar a oorma körül A sok túlóra „ette” a pénzt Ez év májusában normarendezés volt a Mezőgazda'- sági Gépjavító és Szolgáltató Vállalatnál. Az esemény alaposan felkavarta a kedélyeket, a vita még ma is gyűrűzik, de a „csata” lényegében eldőlt. A dolgozók túlnyomó többsége egyetért az intézkedéssel, helyesnek, időszerűnek és igazságosnak ítéli meg még akkor is, ha egyesek tiltakoznak is ellene. „Öntudat' a pénztárcában A tiltakozás egyik formája, hogy sokan faképnél hagyják a vállalatot. Ezt tette Eszlári László, Tóth István és sokan mások, köztük Tomkai László is, aki így búcsúzott, amikor bevitte a párttitkárhoz, Ádám Mátyáshoz aláíratni a leszámoló cédulát: „Nálam az öntudat a pénztárcánál kezdődik!” Ezt a pénztárcát ilyenfajta öntudattal igencsak soványan tömhették meg az új munkahelyen, mert röviddel később újra a gépjavítóba kér„Nem beszélőknek” Egy angol képviselő törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben. Javasolja, hogy a vonatokon a „Nem dohányzó” szakaszokhoz hasonlóan legyenek fülkék „Nem beszédes” utasok részém*. Mit hozzá, hogy... ... új rendelőt kapott az állatkórház? — Helyesebb lenne, ha ez ügyben egy krónikus bronohitisben szenvedő papagájtól kérne véleményt. De, ha már pont az én álláspontomra kíváncsi, akkor meg kell mondanom, hogy az emberek számára készült gyógyintézetek állapota jobban érdekel. A minap elkísértem a kisunokám egy első kerületi rendelőbe. Amilyen állapotok ott uralkodnak ... — Bizonyára igaza van. De nehogy azt higgye, hogy az állatkórház új rendelőjét az állatok kedvéért építették. Oda is emberek járnak, kedvenc jószágukat gyógykezeltetni. — S az eddigi rendelő nem felelt meg Stanci néninek, akit mondjuk kedvenc cicájának az étvágytalansága aggasztott? — Azt hiszem, hogy magát kiskorúban megkergette egy csípős kakas, s azóta mélységes ellenszenvvel viseltetik minden állat és állatbarát iránt. Szinte felesleges a szót tovább vesztegetnem, de azt azért megkérdem: miért kért tejszínt a kávéjába? — Ki nem találná ... Azért, mert szeretem. — No, lám. Ha még azt is tudja, hogy kedvenc étkének az alapanyagát a tehénnek nevezett emlőstől nyerik, akkor talán jobb véleménye lesz az állatkórházról. Ott ugyanis nemcsak a Stanci néni cirmosát kezelik, hanem a környék gazdaságainak beteg jószágait is. — Kezdem magam úgy érezni, minima az állatvédő liga dísztagja lennék. Fennkölt gondolatok ébredeznek bennem az állatszeretetröl. — Gúnyolódik? — Dehogy gúnyolódom. Higgye el. hogy mától kezdve egészen mgs szemmel nézem azt a lófogatos cirkuszos kocsit, amit — világcsúfjára — mindmáig alkalmaznak városunkban a gyepmesterek. — Milyen szemmel? — Eddig csak azt vettem észre, hogy ronda és nem illik az ország második városához ez a jármű. Mától kezdve azonban így gondolkozom: minél primitívebb járművel erednek nyomába a kóbor ebeknek, annál több marad szabadlábon. Éljen az állatvédelem! — Magától kitelik, hogy komolyan gondolja, amit most mondott. Hát figyeljen ide! A döcögő cirkuszos kocsit ki kell és ki is fogják cserélni rövidesen gépkocsira. — Szegény kutyások! — Ne vágjon közbe, még nem fejeztem be... Kicserélik, mert a kóbor ebeket éppen a kutyák érdekében gyűjtik össze. — No, ez egy olyanféle okoskodás, mint amikor azt mondják, hogy a vadász az állatok legjobb barátja. — Hággyá békén a vadászokat és figyeljen! A kóbor ebek megbetegednek és ráadásul megfertőzhetik az egészségeseket is. Tehát korszerű gyepmesteri eszközökre van szükség. S jobb munkára is, mert eddig bizony napokig heverhetett a Szinvában egy dög, amig elszállították. — Tudja mit? A koszos Szinvának olyan mindegy. De ha már így benne vagyunk az állatvédelemben, akkor megkérdem: miért nem hordanak a lovak Magyarországon nyáron kényelmes szandált? — No, látja, ezt nem tudom. — Szégyellje magát! Ezt minden igazi állatbarát tudja. Azért, mert a magyar cipőipar termékeinek a minőségét csak a rendkívül strapabíró emberi idegzet képes elviselni. Az érzékeny pacikat kímélnünk kell. BÉKÉS DEZSŐ te a felvételét. Csakhogy a kapuk bezárultak előtte. Mii lehet várni tőle, s a hozza hasonló vándoroktól, akik, mint Tomkai is, a vállalatnál eltöltött éveket félredobva, hűtlenül távoztak. A gyár vezetői — nagyon helyesen — szigorúak. Nem engedik, hogy átjáróház legyen az üzemből. Aki megy, menjen... — Az igazat megvallva — mondja a párttitkár —, a távozók többségét sajnáljuk. De mi — egyelőre — semmit sem ígérhetünk. Különösen magasabb bért nem. Bérek és arányok J Nehéz helyzetben van a gyár, Nem is titkolják: az elmúlt években követett helytelen bérgazdálkodásért a tandíjat most fizetik. Tavaly például 12 százalékos béremelés volt, amit a pártszervezet tiltakozása ellenére rendeltek el. Ez is egyik oka annak, hogy kimerült a vállalat pénztárcája, amit újra megtölteni csak termelékenyebb munkával lehet. Ezt segíti elő a normarendezés is. Olyan lazák voltak a normák, hogy egyesek 5—8 ezer forintot kerestek havonta, a többség viszont meg sem kő-* zelítette ezt az arányt. A nagykeresetűek körét — 30 —40 embert — természetesen érzékenyen érintette a normák szigorítása, hiszen a mammutjövedelmek elsősorban a hihetetlen mértékű túlóra-felhasználásból származtak. A múlt évben 90 ezer órát „fogyasztottak el”, ami „ette” a pénzt, de hátrányosan befolyásolta a vállalat jövedelmezőségét. — Mi azt akarjuk — mondja a párttitkár —, hogy kiegyenlítődjenek a bérek és az arányok is helyes irányba fejlődjenek. Az első tapasztalatok A normarendezés időszerűségét tanúsítják az első tapasztalatok is. Amíg áprilisban 105—125 százalékos teljesítményt 87 dolgozó ért el, addig májusban — az új normákkal — ez az arány 103-ra növekedett. — Egy biztos — mondja a párttitkár —, 1972-ben nem lesz olyan dolgozója a vállalatnak, aki hátat fordítana nekünk, mert kevés a kereset. Ez az esztendő kegyetlenül nehéznek ígérkezik, mert senkinek sem ígérhetünk több pénzt, magasabb bért, de biztonságot és megalapozott jövőt igen (tötäii
