Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-28 / 176. szám
Nemzetközi tiltakozás Kivégezték Mahgubot íjabb információ a szudáni események hátteréről Az UPI amerikai hírügynökség gyorshírben jelentette ma reggel, hogy Szudánban kivégezték a tegnap este halálra ítélt Mahgubot, a kommunista párt főtitkárát. — Világszerte folytatódik a nemzetközi tiltakozás a szudáni kommunista-ellenes hajsza miatt, miközben a szudáni események hátteréről újabb információk kerültek nyilvánosságra. Mint köztudott, Mahgubot azzal a váddal állították a szudáni vérbíróság elé, hogy köponti szerepet játszott a múlt heti baiodali hatalom- átvételben. Mahgub a nyílt tárgyaláson tagadta a vádakat, így zárt tárgyalást rendeltek el. A ma reggel történt kivégzésével tizennégy már azoknak a száma, akiknek a múlt heti hatalomátvétel miatt a Ni- meri-kormány életét vette. A szudáni véres akciót tegnap nyilatkozatban ítélte el a Szakszervezeti Világszövetség Titkársága és a Nemzetközi Lenin-békedíj Bizottság. A vérontások megszüntetését követelte az Egyesült 'Államok Kommunista Pártjának főtitkára, Guss Hall, a Francia Kommunista Párt főtitkár- helyettese, Georges Marchet, a szíriai, a libanoni, a jor- dániai és az iraki kommunista párt, valamint egy sor európai szakszervezeti szövetség. Mint köztudott. hosszabb nyilatkozatban hívta fel a véres akció veszélyességére a szudáni vezetőséget a TASZSZ. A szudáni események hátteréről nyilvánosságra került újabb adatok szerint a líbiai forradalmi tanács két tagja nyíltan beszéli — közli az iraki hírügynökség —. hogy a tripoli egyezmény országai titkos találkozón állapodtak meg: beavatkoznak Szudánban. Amikor azután a Londonból hazatérő két szudáni politikus, el-Nur Oszmán és Hamadallah fogságba került, úgy döntöttek: nem egy héten hanem 24 órán belül avatkoznak be a szudáni eseményekbe. *6 POLITIKAI NAPILAP *r ÉVFOLYAM, 176 SZÁM | fln r.. . 1971. JÚLIUS 28., SZERDA | HI\H. Oil (ILLEK Összeülnek a kairói egyezmény aláírói? Riadókészültség Szuezi-csatornánál ^ Holnap reggel 6 árakor a Szentpéteri ka púi kórházzal szemközti hegyoldalban nyílik meg a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat legújabb ABC-üzlete. A Zamat ABC-t az ÉSZAKTERV tervei alapján, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat építette. A 8 millió forintos költséggel készült ABC-üzlet alapterülete 860 négyzetméter, amiből csupán az eladótér 208 négyzetméter. A bolt élelmiszer, trafik és zöldséggyümölcs részlege másfél millió forint értékű árukészlettel indul a nyitáskor. Ma délelőtt 10 órakor a szakmai közönségnek ünnepélyes bemutatót tartottak a vállalat vezetői az üvegpalotának tűnő új ABC kis- áruházban. (Hegedűs Béla felvételef 35 millió forint gyermekintézményekre Ülést tartott az SZMT elnöksége Miközben — a kairói A1 Akhbar című lap szerint — csütörtökön várhatóan ösz- szeül a palesztin gerillák és a jordániai kormány viszonyát szabályozó kairói egyezmény aláíróinak csúcsértekezlete, az egyiptomi hadsereget teljes riadókészültségbe helyezték a Szuezi-csatorna térségében. A kairói A1 Ahram című lap adta hírül a riadókészültséget, azzal a megjegyzéssel, hogy a fegyveres erőknek szembe kell nézniük minden esetleges fejleménnyel. A lap céloz arra is, hogy Az Ózdi Kohászati Üzemek szomszédságában a cen- teri térségben megkezdték az új rúddrótsor épületeinek alapozási munkáit. A vasút felkészült a nagy teljesítméErdakes összeállítást bocsátott ki a fogyasztói árak változásairól a KSH és a Statisztikai Kiadó Vállalat. A többéves összesítés szerint a fogyasztói árszínvonal 1960. és 1970. között 6 százalékkal nőtt. Ezen belül az utóbbi három évben 3,1 százalékos volt a növekedés. Hosszútávon a ráfordításoknak megfelelő irányban fejlődött az árrendszer, vagyis az élelmiszerek és a szolgáltatások átlagárai tíz év alatt számottevően olcsóbbak voltaik, mint 1960-ban. A.felmérés összefoglalásként megállapítja: 1968-ban a megszokottnál lényegesen jobb volt az áruellátás, 1969-ben viszont a helyzet romlott, a különféle intézkedések hatására azonban 1970-ben az ellátás nagymértékben javult, ami nemrégiben mind az izraeli, mind az egyiptomi csapatok hadgyakorlatokat tartottak a Szuezi-csatorna mentén. Noha a brit Observer és az izraeli Jeruzsálem Post egyaránt hírt adott róla, hogy a nemrégiben Izraelben tárgyaló Macovescu román külügyminiszter kínai javaslatot hozott magával Izraelbe, — Golda Meir miniszterelnökasszony parlamenti beszédében tagadta, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolat-felvételről tárgyaltak volna a román vendéggel. nyü üzem leendő szállítási gondjainak megoldására. Center a megnövekedett jelentőségének megfelelően új álfomást kap az ötéves terv folyamán. nyugodtabb fogyasztói közérzetet teremtett. Ez a tendencia 1971-ben is folytatódik. Az év első negyedében 1,2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Az amerikai Apolló—15 űrhajó már jóval túl van a Holdhoz vezető út felén és jelenleg mintegy 260 ezer kilométerre van Földünktől. A háromfőnyi legénység két tagja: Scott és Irwin — Ma délelőtt ülést tartott az SZMT elnöksége. Többek között a kollektív szerződések megkötésének tapasztalatai valamint a nők helyzete került az elnökség elé. Az MSZMP Központi Bizottságának 1970. február 18 —19-i határozata alapján a nők gazdasági, politikai és szociális helyzetének megjavítása belpolitikai életünk homlokterébe került. A határozat végrehajtásának eddigi tapasztalatairól tárgyalt — előterjesztés alapján — ma délelőtt az SZMT elnöksége. Arról is szó volt, hogyan javult a nők bérezése az elmúlt időszakban. így — többek között — a szülési szabadságról visszatérők több vállalatnál nyomban fizetés- emelést kaptak, mihelyt a gyermekgondozási időszak lejárt. Ez a 3. sz. AKÖV-nél és az ÓKÜ-nél egy-egy anya számára 100—150 forintos havi jövedelem-emelkedést jelent. Gondoltak a szülési szabadságon levőkre a szakmai továbbképzések megszervezésénél is, s ahol erre aki a tervek szerint leszáll majd a Holdra — éjszaka megvizsgálta a holdkomp berendezéseit. Ezt a műveletet a televízió is közvetítette. Az Apollo-15 egyre csökkenő sebességgel halad célja felé. lehetőség nyílt, meghívták az előadásokra a szabadságon levő kismamákat. A nők szakmai -politikai képzése, oktatása a számok alapján egy év alatt 11,4 százalékkal javult. Az elmúlt oktatási évben 4 ezer 359 nő vptt részt különböző szakmai-politikai tanfolyamokon. A dolgozó nők életkörülményeinek javítását szolgálják’ azok a törekvések is, hogy minél több gyermek- intézmény épüljön Borsodban. A megye vállalatai eddig 35 millió forintot ajánlottak fel ilyen intézmények építésére. Ha a tervezett óvodák, bölcsődék átadásra kerülnek, a jelenlegi igények mintegy 40 százalékát lehet Bukarestben folytatódik a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 25. ülésszaka. A szocialista országok gazdasági integrációjának elmélyítésével foglalkozó tanácskozáson Maurer román miVárható időjárás Miskolc térségében csütörtök délig: Derült, száraz idő. Mérse. majd kielégíteni. Az egyedülálló gyermekes anyákról való gondoskodás szép példája: a vasútigazgatóság területén 12 lakást osztottak ki az idén azoknak, akik erre rászorultak. Ezt követően a kollektiv szerződések előkészítésének, kidolgozásának és aláírásának tapasztalatai kerültek napirendre. A kollektív szerződések a vállalatok középtávú koncepcióival összhangban készültek el, de helyet kapott ebben a törzsgárda anyagi elismerése, a túlóra szabályozása, az éjszakai pótlékok mértékének meghatározása, a kitüntetések, elismerések odaítélésének kérdése. fl KGST 25. ülésszaka folytatja munkáját Meleg idő niszterelnök elnököl. Tegnap Radulescu, a román kormány elnökhelyettese — a KGST végrehajtóbizottságának jelenlegi elnöke — tájékoztatót terjesztett elő a napirenden szereplő kérdésekről. kelt szél. A hőmérséklet hajnalban 15, délben 26 fok körül alakul. Center új állomást kap Hogyan alakultak a lakosság kiadásai? Apollo—15 Jóval túl az út felén ÉJFÉLTŐL REGGELIG ÖNMAGA VÉDŐÜGYVÉDJE LEHET Angéla Davis és védőügyvédje egyaránt jogi győzelmüknek tekintik, hogy előbbi szeptember végén kezdődő kaliforniai perében ő maga lehet az egyik védőügyvéd. Ez Lehetőséget ad arra, hogy a tanúknak ő is kérdéseket tegyen fel. RÉSZT VESZ A MOSZKVAI BEMUTATÓN Dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon részt vevő magyar filmművész-küldöttség vezetője Moszkvába érkezett, hogy ma részt vegyen az Isten hozta, őrnagy úr! című magyar versenyfilm bemutatóján. SZAKADÉKBA ZUHANT Szakadékba zuhant egy zsúfolt autóbusz India északi részén. Tizennégyen életüket vesztették, negyvenötén megsebesültek. A KATÓNAK MARADNAK Reginaid Maudling angol belügyminiszter kijelentette: szó sem lehet az Észak-trország- ban állomásozó brit csaljatok kivonásáról. Az angol katonák „addig maradnak”, amíg szükséges — mondotta MAGYAR ÍRÓK BELGRÄDBAN A Magyar írók Szövetségének küldöttsége Dobozy Imre főtitkár vezetésével Belgrédba érkezett. A RENDŐR NEM HALLOTT SEMMIT A bank közelében állott Brüsszelben egy rendőr, miközben három álarcos fegyveres kirabolta a kasszát. Noha az egyik bandita a támadás során a levegőbe is lőtt, a rendőr azt állítja, hogy — nem hallott és nem látott semmit. NEM AKARJÁK LEMONDATNI FRANCOT Noha a Washington Post madridi tudósítója megírta, a washingtoni külügyminisztérium cáfolja azt a hírt, hogy az amerikai kormány lemondásra szeretné bírni Franco tábornokot, hogy kijelölt utódja, Juan Carlos lépjen örökébe. 120 EZER SZTRÁJKOLÓ Tizedik napja tart az Egyesült Államokban 120 ezer vasúti dolgozó bórikövetelési sztrájkja. ZAVARGÁSOK KÉT NAPJA Indiai sajtó jelentések szerint már két napja tartanak az újabb zavargások India és Ke- let-Pakisztán határán. Hírak szerint pakisztáni tüzérség lőtt egy haitár- menti indiai teíelpülést, majd az indiai határőrség viszonozta a tüzet. SIKERES VENDÉGSZEREPLÉS Nagy sikerrel vendég.' szerepel Franciaországban a szovjet fekete- tengeri flotta énék- és táncegyüttese. A művészek eddig Lyonban, Jancyban és Grenoble- ban léptek fel.