Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-12 / 137. szám
Emlékpark Pusztaszeren Ülést tartott tegnap a Hazafias Népfront Országos Elnöksége. A tanácskozáson állást foglaltak arról, hogy a választások tapasztalatait vitassák meg a fővárosi és megyei népfrontbizottságok elnökeinek és titkárainak értekezletén és vonják le a tapasztalatok tanulságait. Barati József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára a tanácskozáson előterjesztette azt a javaslatot — amelyet még az elhunyt Erdei Ferenc dolgozott ki —, hogy létesítsenek Nemzeti Emlékparkot Pusztaszeren, a 896. évi első ország- gyűlés színhelyén, ahol az 1945-ben meghirdetett földreform végrehajtását is hivatalosan és ünnepélyesen megkezdték. Irodalmi es. Szirmán Harangszó a tengerészért címmel ma este 7 órakor a szirmai Radnóti Miklós Művelődési Házban kerül sor a görömbölyi könyvtár irodalmi színpadának műsorára. Nemcsak kérni, tenni is (Béla Ottó felvétele) Kis ház, nagy költőnk emlékére A geszti Arany-lak Tiszta időben Gesztről ellátni a határön túlra, Nagyszalontára. Itt született, sokáPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A KGM Tüzeléstechnikai Kutatóintézet nyilvános pályázatot hirdet olajés alkalmas direkt működésű gázüzemre mágnes hazai gyártásának l ¥ megoldására (Vili. alkatrészekkel együtt.) Pályázni lehet 02—12 mm oiajmágnesszelepek (15 kp/cm2 nyomás elleni nyitás) V2"—1 1/2”gázszelepek (6 kp/cm2 nyomás elleni nyitás) és 80—200 mm 0 (1 kp/cm2 nyomás elleni nyitás) gázszelepek kategóriájában. A pályázónak legalább 2 méretű szelep műhelyrajzait, 1—1 mintapéldányát kell benyújtania. Segítséget kell adnia a gyártás betanításában. (Vidékieknek kiküldetést térítünk.) A pályadijak az alábbiak: I. díj 40 000 forint II. díj 20 000 forint III. díj 10 000 forint A díjakat felerészben a kihirdetéskor, felerészben a gyártás megindításakor fizetjük. Az összeg a termék gyártási jogának ellenértéke. A pályázatokat a KGM 7UKI Miskolc, Egyetemváros címre kell beküldertl. TUKI IGAZGATÓSÁG ig itt élt és idősebb korában idejárt megpihenni Arany János. Nagyszalonta története, csakúgy mint Nagykőrösé, összekapcsolódott Arany nevével, s most újabb község, a Békés megyei Geszt jelentkezett, hogy illő helyet kapjon az Arany Jánoshoz fűződő helységek sorában. Június 8-án ünnepélyes külsőségek között avatták fel azt a nádfedeles kicsiny házikót, amely a Toldi írójának emlékére készült, hogy helyt adjon egy állandó kiállításnak. Az Arany-lak a Tisza-kastély szomszédságában épült, az évszázados tölgyek alatt. Ezzel az ünnepséggel országunk-világunk tudtára adatik, hogy a régi Biharban, a mai Békésben van egy község, amelyhez nemcsak a Tiszák neve kapcsolódik, hanem Arany Jánosé is. Arany 1851-ben, a veszteit szabadságharc után, fáradtan és' csalódottan, a sok munkát adó nagykőrösi évek előtti erőgyűjtés időszakában került Gesztre. Házitanítónak szerződött a Tisza családhoz. Mindössze néhány hónapig tartózkodott a nyugalmat adó parkban. A közelmúltban felavatott kis irodalmi múzeum itteni életének dokumentumait mutatja be csakúgy, mint a nagy művek születésének, Petőfi barátságának, a nagykőrösi éveknek, és az Öszikék korszakának egy-egy rekvi- zitumát. Az Arany-lak — amelynek eredetije a háború után teljesen elpusztult — a község hagyományőrző lakóinak jóvoltából épült fel, hirdetve ezzel Arany Jánosnak, a szalontai paraszitháztól az Akadémia bársonyszékéig ívelő küzdelmes életútját és a geszti emberek nagy költőnk iránti tiszteletét. Brackó István A közérdekű javaslatok sorsa A választásokat megelőző hetekben az országgyűlési képviselő- és tanácstagjelöltek több mint 15 ezer választóval találkoztak Miskolcon, Minden jelölőgyűlés egy-egy kis fórummá alakult, melyen okos felelősséggel cseréltek véleményt az elmúlt ciklus eredményeiről, a negyedik ötéves terv városfejlesztési célkitűzéseiről. A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén összegezte, milyen javaslatok, észrevételek hangzottak el, s mit kell tenni a tanácsnak a közérdekű bejelentések, kívánságok érdemi felülvizsgálata, -illetve megvalósítása érdekében. Központban a városfejlesztés Elöljáróban, egy kis statisztika. Az elhangzott 1213 felszólalás túlnyomó többsége kifejezte a párt és a kormány célkitűzéseivel való egyetértést, eredményeink elismerését. Ugyanakkor számos olyan igény is megfogalmazódott, mely sokakat és indokoltan foglalkoztat Miskolcon. Közérdekűnek nevezhetünk 517 bejelentést és — jellemző adat — ezeknek több mint 60 százaléka a városfejlesztéssel kapcsolatos. A tanács megítélése szerint e javaslatok 22 százalékát még ebben az évben teljesíteni lehet, — mivel összhangban van az idei város- fejlesztési tervekkel. A többit bár méltányolják, elfogadják, megvalósításukra csak a következő években kerülhet sor. Mielőtt részletesebben szólnánk a jogos kérelmekről, megemlítjük, hogy a javaslatoknak mintegy 20 százaléka teljesíthetetlen kéréseket tartalmazott. S ha teljesíthetetlennek nevezi a tanács e javaslatokat, akkor nem csupán anyagi megfontolások alapján teszi. Megfogalmazódtak ugyanis olyan kérések is, melyek egy- egy háztömb, vagy csupán néhány ember érdekeit fejezték ki, ugyanakkor ellentétben állnak a nagyobb közösség, a város lakosságának érdekeivel. Jó példa erre azoknak a kívánsága, akik engedély nélkül építettek otthont valahol a periférián és most azt követelik, hogy vezessék el hozzájuk az áramot, illetve közművesítsék a területet. Nem lehet méltányolni azt a kérést sem, hogy jelentős költséggel építsenek úthálózatot olyan területeken, melyeken a házak rövidesen szanálásra kerülnek. Garázs, telefon Ennyit a jogtalan igényékről, és most beszéljünk azokról, melyeket a tanács roesz- szemenően méltányol, s anyagi lehetőségétől függően folyamatosan teljesít is. Jegyek már igényelhetők A sah kecskéje A Budapesten augusztus 28-án megnyíló vadászati világkiállításra városunkból és a megyéből már számosán igényeltek belépőjegyet Szabó Jánostól, a megye erdészeti és vadászati főfelügyelőjétől. Egyébként Borsodban esak tőle, a megyei tanács székhazának negyedik emeleti irodájában szerezhetők be a belépő-, a kiállítási Óvónőképző Ha j dúböszörmén y ben Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács tegnap ülést. tartott. Megtárgyalta és elfogadta a tanács azt a jelentési, amely az ifjúság érdekvédelmében hozott 1967. évi kormányhatározat végrehajtásának tapasztalatait foglalja össze, s úgy döntött, hogy a jelentést a kormány elé terjeszti. A tanács elfogadta a szak- középiskolát végzett dolgozók technikus minősítésére előterjesztett állásfoglalást is. A tanács döntése értelmében az Eötvös Loránd Tudományegyetemén szociológiai szak indul, Hajdúböszörményben óvónőképző intézetet létesítenek, amely a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola intézeteként működik majd. Megtárgyalták azt is, hogy a,'. 1972—73-as tanévben milyen szakokon és milyen létszámban képeznek külföldi ösztöndíjasként magyar egyetemi és faiskolai hallgatókat, s számukat 370-ben állapították meg. sorsjegyek és a kedvezményes vasúti jegyek is. A már rendezés alatt álló több mint hatezer trófea, s mintegy négyezer vadkoponya és -bőr nagyszabású bemutatója, valamint a különböző rendezvények gazdag élményben részesítik majd a kiállítás látogatóit. A főfelügyelő — aki a hasonló tisztségviselők közül az országból egyedül volt tagja a trófeákat értékelő nemzetközi zsűrinek — elmondotta, hogy hazánk vadászai mintegy 1400. a szovjet vadászok pedig ezer trófeával szerepellek, s rajtuk kívül mind az it földrész jeles „nimródjai” óbb-kevesebb értékes gyűj- eményt küldtek el. A mongol vadászok küldeményében például különleges szarvasfajták trófeái, s rengeteg vad-, főként farkas- és hiúzgerezna (bőr) van. A vadjuhhoz, vagy a muflonhoz hasonló, de azoknál nagyobb, másfél mázsa súlyt is elérő szarvasfajta, az argari egyik példányának csigája (szarva) 35,4 kilós, ami világrekordot jelent. A több mint másfél száz gazella-trófeájuk I is nagyon szép, valamennyi aranyérmes, „világrekorder” is akad közöttük. A mi gím- szavasunkhoz hasonló marál kehelyszerűen szétágazó agancskoronáját, s az ázsiai szarvasként is emlegetett vapidi trófeáját minden bizonnyal sokan megcsodálják. Az iráni vadászok közül a sah is elküldte rendkívül szép teljes gyűjteményét a kiállításra. Egy általa elejtett kő- ,záli kecske kitömött állapotban, sziklára „építve” kétségtelenül egyik emlékezetes látványossága lesz a *emu- tatónak. Úgy hírlik, hogy a sah is megtekinti majd a kiállítási, T. L Általános igény volt, hogy a lakótelepeken ne a játszóterek megcsonkításával old- iák meg a garázsproblémákat, s egyáltalán, tegyen lépéseket a tanács a jelenlegi, áldatlan garázshelyzet megoldására. Nos, mint a végrehajtó bizottság ülésén hallottuk, a tanács átfogó terv készítésével bízta meg a Miskolci Tervező Vállalatot, de ennek elkészültéig is megakadályozza az ötletszerű garázsépítéseket. Indokolt igény a telefonhálózat bővítése, fejlesztése is. Első lépésként már épül a bulgárföldi új telefonközpont, s a későbbi években a posta még további fejlesztéseket is végrehajt. — Büntessék meg a parkrongálókat, szemetelő- ket! — sürgette nagyon sok választó a jelölőgyűléseken. Ezzel a témával a Déli Hírlap is számos cikkben foglalkozott a közelmúltban is, s a szabálysértési ügyek között tallózva kétségkívül egyre több, de még mindig nem elegendő ilyen bírsággal találkoztunk. Közös erővel Az érem másik oldala, hogy a parkok védelme nemcsak a hatóság feladata. A város egész lakosságának az összefogására van ahhoz szükség, hogy fülön csípjék és megbüntessék a parkok, játszóterek barbár rongálóit, jobb belátásra bírják a notórius szemetelőket. S ha már az összefogást emlegettük: a jelölőgyűléseken elhangzott kérelmek csak akkor teljesülnek mielőbb, ha ■ a kérés mellett egyre többen megfogalmazzák azt is. mit hajlandók ten-ni ők maguk a város szópülésóért, épüléséért. Gondolunk itt például az olyan kezdeményezésekre, mint a „Fiatalok Miskolcért” mozgalom, vagy — amire sok és szép példa volt az elmúlt években is — egy-egy utca, lakótelep lakosságának az összefogása a járdaépítési, parkosítási tervek megvalósításáért. B. D. Li helyett Riviéra A székesfehérvári Videoton gyár rádió II. üzemében tegnap új táskarádió sorozat- gyártását kezdték meg. ?-Z új rádió, amely a Riviéra nevet kapta, a híd ót váltja fel a hazai piacon. REFLEKTOR Ma Budapesten aláírják a posta kollektív szerződését. ■+■ Debrecenben vendégszerepei a pármai operaház együttese. 4: Egerben befejeződik a X. közgazdász vándorgyűlés. * Fertődön „Interfórum 71” címmel hangverseny kezdődik. Győrött kommunista műszakot tartanak a textilipari vállalat fiataljai. k Győrszentivánon az 1 sz. /általános Iskola f"’veszi ,7íci Mi%ily nevét. sk Gy*lán Dürer emlékülés-sorivat kezdődik ^ Szegeden a József Attila Tudományegyetemen doktor-avatási ünnepséget rendeznek.