Déli Hírlap, 1971. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-12 / 110. szám

Mint arról bírt adtunk, újonnan választott országgyű­lésünk ma tartja első, ala­kuló ülését. Megválasztja sa­ját tisztikarát, bizottságait, a Népköztársaság Elnöki Taná­csát és a forradalmi munkás­paraszt kormányt. A négyéves időtartamra választott 352 tagú új or­szággyűlést — az ügyrendi előírás értelmében — a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke nyitja meg. Ez­után kerül sor a korelnök és a körjegyzők kijelölésére. A tisztségviselőik megválasztá­sához ugyanis az alakuló ülést a legidősebb képviselő vezeti mint korelnök, a jegy­zői teendőket pedig a két leg­fiatalabb képviselő látja el. A korelnök a hagyományok­nak megfelelően rövid szék­foglaló beszédet tart. Az országgyűlés alakuló ülése meghallgatja az Orszá­gos Választási Elnökség el­nökének beszámolóját a vá­lasztások előkészületeiről és lezajlásáról. Ezen az első ülé­sen választják meg az ország­gyűlés elnökét, két alelnökét és hat jegyzőjét, majd az or­szággyűlés állandó bizottsá­gainak megválasztására kerül sor. Az ülésszakon alakul meg az Interparlamentáris Unió magyar csoportja is. A mai alakuló ülésen — amely 11 órakor kezdte meg munkáját — választják meg a Népiéiztiarsasag Elnöki Ta­nácsát: a testület elnökét, két helyettes elnökét, titkárát és 17 tagját. A hagyományok­nak megfelelően az Elnöki Tanács még az ülésszak ide­jén megtartja alakuló ülését, majd javaslatot tesz az or­szággyűlésnek az új kor­mányra. Érmeit alapján vá­lasztja meg az országgyűlés a Minisztertanácsot, amely­nek tagjai az Elnöki Tanács elnöke előtt tesznek esküt. Hm ^POLITIKAI NAPILAP Hl. ÉVFOLYAM 110. SZÁM 1971. MÁJUS 12., SZERDA I ÁRU: 80 FILLÉR íwailat a hadsereg parancsnokaival tárgyalt Jarringot mára vár fák ISew Yorkba \ iSzuezi-csatorna megnyitása szerepelt az Európa Tanács közgyűlésén is A Közel-Kelettel kapcso­latban a két legfrissebb ese­mény, hogy egyrészt Kairó­ban Szadat egyiptomi állam­fő a hadsereg parancsnokai­val folytatott megbeszélést, másrészt New Yorkban — hírek szerint — már mára várják Jarring megérkezését. Az ENSZ közel-keleti meg­bízottja U Thant főtitkárral . találkozik, továbbá a négy nagyhatalom ENSZ-kepvise- letének vezetőivel. Ezen kí­vül az egyiptomi, az izraeli es a jordaniai delegátussal is megbeszélést folytat. Első­sorban Rogers amerikai kül­ügyminiszter közed-keleti út- lanak tapasztalatairól tájé­kozódik. Mialatt Szadat alkum o tá- xmokaivaL ismertette azo­kat a megbeszéléseit, ame­lyeket Rogersszel es Sisco külügyi államtitkárral foly­tatott a múlt héten, az Eu­ropa Tanacs strassbowgi közgyűlésén is szoba került a Közel-Kelet. Eszmat Abdel Megid egyiptomi állammi- niszter itt megerősítette: kor­mánya ragaszkodik: anhoz, hogy a Szuezi-csatomát csak akkor lehet megnyitni, ha az egyiptomi csapatok átkelhet­nek annak — jelenleg meg­szállt — keleti partjára. Eb­ben az esetben Egyiptom kész újabb korlátozott idő­tartamú tűzszünet elfogadá­sára — mondotta Megid. Hangsúlyozta végül azt is, hogy az EAK semmilyen formában nem tűri meg Iz­rael jelenlétét a Sh arm-el Sheikh erődben-ár Néhány nap óta gyakran átírnák meg egy-két pillanatra a miskolci járókelők, s ég félé emelt fejjel integetnek, mutogatnak. Fehér gombák, ejtőernyők ringnak a magasban, s úgy tűnik, hogy egyenesen leszállnak a házak közé. Pedig a célpont sok száz méterrel arrébb, az MHSZ repülőterén van. Lodz es Miskolc legjobb ejtőernyősei mérik össze tudásukat a szombaton záruló egyhetes yer*nnyben. A verseny eddigi eredményeiről nyilatkozott, la­punk munkatársának Szabó Pál főrendező, aki — stílszerűen — az „égből” érkezett a rövid sajtótájékoztatóra. (Riport a 3. oldalon.) (Agatha Tibor felvétele) Hétórás ffte a hmm parlamentben Ülésezik a Közös Piac Anglia csatlakozása továbbra is problematikus Az európai valutavalsag ulohullámai hétórás ülésen csapódtak le a bonni parla­Nyári idő Várható időjárás Miskolc térségében csütörtök délig: Kevés nappali felhőképző­dés, eső nélkül. Gyenge, napközben kissé megélénkü­lő északi, északkeleti szél A hőmérséklet hajnaliban 12, délben 26 íök körül alakúi. Jelenleg 1500 gyermeket oktatnak Befejeződtek a gyógypedagógiai napok Ma délelőtt a megyei ta­nács dísztermében tartották meg a gyógypedagógiai napok zárótanácskozását. A május 3-tól tartó, igen sikeres és eredményes rendezvénysoro­zaton 17 előadás hangzott cl. s szakköri, gyakorlati bemu­tatók, a gyógypedagógiai ok­tatásban részesülő gyerekek munkáiból rendezett kiállítás színesítették. A zarotanacskozasi Tok Miklós, Miskolc megyei Vá­ros Tanácsának elnökhelyet­tese nyitotta meg, s üdvözöl­te a megye gyógypedagógiai iskoláinak, intézeteinek szak­embereit, s az ország más megyéiből érkezett neves gyógypedagógiai szakembere­ket. Ezt követően Merényi József, a megyei tanács mű­velődési osztályának helyettes vezetője tartott előadást a gyógypedagógiai oktatás és az általános iskolák közötti kap­csolatról, A tíznapos rendezvényso­rozat összegezését adta dr. Hetényi György, a megyei ta­nács művelődési osztályának vezetője, aki elmondotta: a gyógypedagógiai napok elér­ték azt a célt, amelyet kíván­tak. A 26 rendezvényen csak­nem háromezren vettek részt, ami bizonyítja, hogy felkel­tették megyénk társadalmá­nak figyelmét a rendkívül humánus célokat szolgáló ne­velési programok, s a jelent­kező gondok iránt. Hangsúlyt kapott a gyógy­pedagógiai intézményhálózat fejlesztésének szükségessége. Jelenleg csaknem 1500 gyer­mek oktatását tudják ellátni ebben a formában, de továb­bi 300 gyermek elhelyezésére lenne szükség. A zárótanácskozas befejezé­seképpen Tok Miklós köszö­netét mondott a résztvevők­nek, s a rendezvények szer­vezőinek, előadó :nak a tíz­napos munkáért mentben, ahol a marka ár­folyamának felszabadítását és a kormány egyéb gazda­ságpolitikai intézkedéseit vi­tatták meg. Ausztriában Kreisky kancellár ma ismer­teti a parlamentben: miért értékelték fel a Schillinge!. — Brüsszelben viszont ma folytatódnak a tárgyalások Anglia közös piaci csatlakozá­sának előkészítéséről, amely­re ugyancsak rávetette ár­nyékát a múlt héten kezdő­dött valutaválság. Brüsszelben tegnap a ha­tok illetékes miniszterei nem tudtak megállapodni Nagy- Britannia küldöttségével az angol cukorimportról és to­vábbra is tisztázatlan maradi a legfontosabb kérdés: mek­kora összeggel járuljon hozzá Anglia a Közös Piac költség­vetéséhez. A tárgyalások folytatására vonatkozó készség ennek el­lenére sem hiányzott az ed­Hírmagyurázal i Mint kitűnik, műd a Közös Piac minisztereinek vitkjában, mind a valutaválság elsimításának ügyében szinte dominál a szempont: Nyugat-Európa próbáljon saját lábára állni Amerikával szemben. Ott áll ez az Amerikával legszorosabb kapcsolatban álló Anglia kö­zös piaci belépése mögött is, mint fenyegető árnyék, de még jobban ott áll a nyugat-európai valuták mögött, valahogy úgy, ahogy Ho­ratius lovasa mögött a fekete gond. Az amerikai nagyhatalmi poli­tika Inflációt teremtő válsága miatt Európában jobb piacot kereső dollár elleni védekezés a fő gond ma Nyugat-Európában. A legérde­kesebb hangol talán az olasz nagytőke orgánuma, a Corriera della Sera ütötte meg amikor szinte mementőként vetette fel a kérdést a Nyugat-Europát jelentő Közös Piaccal kapcsolatban és « veszélyes amerikai befolyásra célozva: „Meddig maradhatunk hitek ahhoz az Európához, amely nem m létezik?'’ digi utrgyialásokrúi, viszont általános feltűnést keltett Giscard . d’Estaing francia gazdasági pénzügyminisz­ter bejelentése: a francia szakértők mindaddig nem vesznék részt a pénzügyi unióval kapcsolatos teendők kidolgozásában, míg be nem szüntetik a nyugatnémet márka és a holland gulden hullámoztatását”. A bonni parlament vitájá­ban a legfontosabb probléma a mezőgazdasági termelők­nek nyújtandó jövedelem-ki­egyenlítés volt, amely egy­részt a márka—dollár küzde- emmel, másrészt a Közös Piac gondjaival függ össze. Brandt kancellár ilyen értel­mű kérést intézett a Brüsz- szelben tanácskozó földműve­lésügyi miniszterekhez. Az osztrák minisztertanács tegnapi ülése után a belföldi urak megszilárdításával in­dokolták a schilling értéké­nek emelkedését. ÉJFÉLTŐL REGGELIG A RADIO feltalálója Abból az alkalomból, hogy A. Popov 76 éve feltalálta ■ a rádiót, Moszkvában tudomá­nyos ülésszak kezdődött, amelyen 11 ország — köztük az USA — tu­dósai vesznek részt. PILOT ASZTRÁJK Két japán légitársa­ság pilótái alacsony bé­rük miatt 12 órás sztrájkba léptek, s ezért 110 belső légijáraton tegnap szünetelt a for­galom. ILLEGÁLIS KONGRESSZUS A paraguayi kommu­nisták lapja, az Ade- lante közli, hogy a PKP illegalitásban megtartot­ta 3. országos kongresz- szusát, amelyen 26 kül­dött vett részt. VÁDEMELÉS NÉLKÜL A rendkívüli állapot idejére a török parla­ment új törvényt foga­dott el, amely szerint a letartóztatottakat vád­emelés nélkül 30 napig lehet őrizetben tartani. ISMÉT A POLGÁRI HATÓSÁGOK Ceylon három körze­tében megszüntették a zendülések miatt beve­zetett közigazgatást; az ügyek intézését átadták a polgári hatóságoknak. HAZAARULOk PERE Ueningradbao meg­kezdődött egy kilencta­gú csoport nyílt bírósá­gi tárgyalása; a vádlot­tak a többi közt rend­szeresen juttattak kül­földre a társadalmi és áUamrendei snrownaCioKaU LŐTÉRI TILT AKOZ AT» Japán parasztok be­hatoltak a Kitafudzi ne­vű amerikai lőtérre, s ott — tiltakozásul az amerikaiak tüzérségi gyakorlatai ellen — ülő- sztrájkba kezdtek. FEGYVER­CSEMPÉSZÉS A török—bolgár hatá­ron a bolgár határőrök svéd fegyvercsempészl vettek őrizetbe, aki pót­kocsis teherautóján két­ezer Mauser-puskát. 1600 pisztolyt és mint­egy 100 géppuskát akart Törökországba szállíta­ni. IGÉNY­JOGOSULTAK SZÁZEZREI Bonnban jugoszláv— nyugatnémet tárgyalá­sok kezdődtek a nácik jugoszláviai áldozatai­nak kártalanításáról; 950 ezer igényjogosultat emlegetnek. ÉP MAMMU3 Egy teljesen ep mam- muttetem került elő az Indigirka szibériai fo­lyó egyik mellékágánál; a lelet külön értéke, hogy a jégkorszakbeli állat testét borító bőr és szőr sértetlenül került elő az örökfagy talajá­ból. FILMESEK BALESETE Palermo közelében le­fordult az útról egy autóbusz, amely a Zeffi­relli új filmjét forgató csoport' technikai sze­mélyzetét szállította; ketten súlyosan megsé­rültek. m & # ni i Az országgyűlés ma tartja alakuló ülését

Next

/
Oldalképek
Tartalom