Déli Hírlap, 1971. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-21 / 118. szám

A filmes és televíziós szakemberek és az érdeklődő közönség soraiban ott volt a tegnap délelőtti tanácskozáson Me­gyeri Károly, a Magyar Televízió politikai adásainak főszerkesztője, a zsűri tagja (képünk bal oldalán), és Kovács András filmrendező (képünk jobb oldalán) is. (Ágotha felv.) Kimondani azt, ami van Leninnek a címünkben idézett híres kijelentésével össze­gezte Herman István, a kiváló esztéta annak a vitának mon­dandóját, amelyet Társadalmunk ábrázolása a mozivásznon és a képernyőn címmel rendeztek meg zsúfolt széksorok előtt a fesztiválon. És szenvedéllyel kimondani — tette még hozzá Herman az idézethez, mintegy megjelölve a módszert. Pedagógusok fóruma A városi tanács művelő­désügyi osztálya „Pedagógu­sok fóruma” címmel füzetet jelentetett meg, amely a na­pokban hagyta el a nyomdát. A 90 oldalas kiadványban nyolc pedagógus — két kö­zépiskolai szakfelügyelő, öt általános iskolai és egy kö­zépiskolai tanár — tollából olvashatók tanulmányok a biológia, a matematika, a fi­zika, s a magyar irodalom tanításának és tanulásának új módszereiről, illetve ezek kereséséről; a magyar és a matematikai szakköri foglal­kozások tematikáját is tar­talmazza a füzet. A tanulmányok minden bizonnyal nem kevés segít­séget adnak a pedagógusok­nak. Fiataloknak Május 22-én, szombaton 18 órai kezdettel Szirmán a Radnóti Miklós Művelődési Ház ifjúsági klubjában Ora- vec János, az Észak-Ma- gyarország főmunkatársa be­szélget el a fiatalokkal. A Kiss József filmrendező elnökletével megtartott anké- ton Berman István vitaindí­tó korrefí-erátuma után szá­mos hozzászólás igyekezett megközelíteni a hogyan to­vább kérdését a dokumen­tumfilmek elkészítésénél. A mondandók lényege talán ab­ban kulminált, hogy elköte­lezetten — mégpedig a szo­cializmus iránt elkötelezet­ten — kell vállalni mai való­ságunkat, úgy, ahogy az van, s a megoldás keresése irá­nyába kell felébreszteni az érdeklődést a nézőben. Ne az extremitások . pillanatnyi si­kerhajhászása felé haladjunk, hanem a köznapi problémák­ban kell megkeresnünk a jót és a rosszat. Avatkozzék bele a kamera az élet jelen­ségeibe; ne csak rögzítsen, hanem kérdezzen, s ha nincs válasz, kérje a segítséget a társadalomtól, amelynek fil­met készít. Örömmel számolunk be róla, hogy a meghívott kül­földi és fővárosi vendégek között egy miskolci felszó­laló, Morvái Olga, az Ifjúsági Ház rendezője is, igen helye­Tegnap délután 5 órakor az ötödik fesztiválvetítéssel folytatódott a megyei műve­lődési központ színháztermé­ben a mozifilmek versenye. A híradóösszeállítás után a Temetés című filmet vetítet­ték, amely annak a merev szemléletnek ad egy fricskát, amely akkor sem tűri a kon- vencióelienességet, ha törté­netesen egy halott feltámadá­sáról van szó. A Mással be­szélnek a modem ember kap­csolatteremtő problémáiról szólt szellemesen egy telefon- kagyló hányattatásainak ürü­gyén. A Requiem Suki Bene­dek kelyhének, a magyar gó­tikus ötvösművészet remeké­nek bemutatása, a Vallomás egy termelőszövetkezet fejlő­déséről szól. Láthattuk az Odüsszeusz kalandjairól, ké­szült azonos című filmet, és az ... enyhítő és súlyosbító körülmények figyelembevé­telével címűt, amely egy bün­tetőintézetben készült. A Szemnek, fülnek ingere a sen, a „Kegyetlen színpad” műfajára célozva a valóság keresésében, a problémák ki­mondásában látta a követen­dő utat, ugyanúgy, ahogy a jelenlevő, régi gyakorlattal rendelkező filmesek. hangosfilmekről, A krokodil pedig egy utókalkulátorról szól, aki krokodilt tart a la­kásában. Az este fél 8-kor kezdődő hatodik fesztiválve­títés püísorára elsőként Em­ber és ember címmel három egyperces rajzfilmet tűztek, amely az emberi viszonyokról szól a műfaj sajátos nyelvén. A továbbiakban a Mélyvíz című filmet vetítették, amely­ből kiderül, hogy hasztalan kiált segítségért a „fuldokló”. Láthattuk a Bartók című portréfilmet, a murkaerkölcs problémáiról szóló Munka- show-t, utolsó előttinek az Aréna című filmet, végül pe­dig a Befejezetlenül-i,, amely Editke sorsán keresztül mu­tatja meg, hogy az agresszív szülők, nevelők okozta sérü­lések, a szeretet nélküli kör­nyezetben eltöltött kisgyer­mekkor milyen súlyosan be­folyásolhatja az ember életét. T V Rendhagyó élet M. I. A tegnapi mozifilmek A Czine Mihály irodalom- történész forgatókönyve alap­ján készített, s a tv-ben a múlt hét csütörtökén bemu­tatott „Palackposta” című dokumentumfilm mozaiksze- rűen vetítette elénk Fábry Zoltán esszéíró és publicista munkásságának útját. Erre az útra akkor lépett, miután az első világháború frontjá­ról fiatalon és betegen haza­érkezett szülőfalujába, Stósz- ra. — Mindent a háború de­terminált — mondotta a nagy író a magnószalagon őrzött vallomásában; azt is, hogy a béke példamutató harcosává váljon, azt is, hogy író legyen belőle. — Olvasóból lettem író — hangsúlyozta. Mivel a tüdőbaja miatt három évig a gyógyító levegőjű falujában kellett maradnia (végül a sí­rig ott maradt), olvasással töltötte idejét, s az önszorga­lomból tanultak, valamint a frontélmények összevetése alapján megértette az impe­rialista háború lényegét és rádöbbent: felelősséget kell vállalnia az emberiség békés életéért. Ebből az „alapállásból” könnyen megértette, hogy az ' egyre jobban uralomra jutó fasizmus kegyetlen ellensége a civilizációnak, az emberiség haladásának, a békének — s ő kérlelhetetlen ellensége lett a fasizmusnak. — Műfajom neve: antifasizmus — vallot­ta. S a második világháború előtt fasizálódó Szlovákiában hiába zárták kétszer is fegy- házba, írt. írt és írt kérlelhe­tetlen logikával, szigorral; írt akkor is, amikor tudta: két­séges, hogy eljutnak-e a tö­megekhez írásai. Stószról a nagyvilágra nyitott ablakot, tevékenységével megterem­tette ott a humanizmus őrhe­lyét. Az általa „rendhagyó”- nak nevezett életével pedig példát mutatott írónak, nem­írónak egyaránt, hogy miként kell helytállni — a rendes életért. Minderre felhívta a figyel­met a tv-film: arra. hogy Fábry Zoltán, miként nagy példaképe, Ady. „újból élő, s makacs halott!” Nem lehet kivonnunk magunkat a ha­tása alól. T. I. Téma: a hazaszeretet Ma este 8 órai kezdettel a 114. sz. Szakmunkásképző Intézetben a II. Rákóczi Fe­renc Könyvtár rendezésében közös irodalmi est lesz az in­tézet tanulói és a könyvtár klubtagjai részére. Színhá­zunk két művésze, Zoltán Sára és Győrváry János ne­ves költőinktől olyan verse­ket szaval, amelyek témája a hazaszeretet. A legnagyobb német festő Albrecht Dürer festőmű­vész, a német festészet leg­nagyobb mestere 500 éve szü­letett. Nagyapja ötvös volt a magyarországi Gyula melletti Ajtós községben. Először maga is az ötvös­mesterséget tanulta apjától, aki 1455-ben telepedett le Nürnbergben. A német gó­tikus festészet eredményeit, rajzbeli hagvománvait fej­lesztette tovább, a valóság teljes megismerésére irányuló rer^Tínsz törekvések szelle­mében. Több ízben járt Olaszor­szágban (főleg Velencében), s az olasz művészet hatása észlelhető is távlat-szerkesz­tésén, képeinek színességén. Németalföldi utazása viszont művészetét realista irányba terelte. Teripékeny grafikus is volt, aki mind a fametszetben, mind a rézmetszetben kiválót alkotott. Leghíresebb rézmet­szete a Lovag, halál, ördög című: több fametszetsoroza­tot is készített, leghíresebb a Szent János jelenéseihez al­kotott 15 fametszete, köztük az Apokalipszis négy lovasa. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyű- ma? — 12.30: Tánczenei koktéJ. — 13.15: Rádióreklám. — 13.18. A Növi Sad-i Rádió tamburaze- nekarának műsorából. — 13.45: BNV-tudósítás. Népszerű pavilo­nok. — 14.00: Tudod-e? A Gyer­mekrádió műsora. — 14.25: Isko­larádió. — 15.10: Kóruspódium. — 15.25: Schubert-művek. — 16.00 A világgazdaság hírei. — 16.05: Ga­lambdúc Dokumentumjáték. — 17.05: Külpolitikai ügyelő. — 17.20: Új lemezeinkből. — 17-57: Mikro- fórum. Barikádok nélkül. — 18.14: Elmondja Lehár Ferenc ... . Be­mutatjuk a Leháf-centenárium alkalmából készített emléklemezt. — 19.30: Jelentés az országos vi- vóbajnokságról. — 19.35: A város. Ingmar Bergman rédiójátéka. — 20.46: Láttuk, hallottuk. — 21.06: Tánczenei hangverseny. — 22.20: Meditáció — 22.30: Az új magyar zene hónapja. -- 22.40: Verbun­kosok, népdalok. — 23.25: Szim­fonikus zene. — 0.10: Századunk kórusműveiből. * Petőfi rádió: 12.00: Népművé­szek a mikrofon előtt. — 12.20: Zenekari muzsika. — 14.00: Min­denki kedvére kettőtől hatig. — 18 .10: Húszas stúdió. Diákrádió­sok a Rádióban. — 19.06: Chopin: b-moll szonáta. — 19.29: Pethő Zsolt táncdalaiból. — 19.39: Az öt­éves terv programjából. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Az új magyar zene hónapja: Az ember tragé­diája. Ránki György'“operájának bemutatója. — Közben: 22.09: Er­dők, mezők. Versek. Miskolci rádió: Borsodi hangos újság. — A miskolci eszperan- tistákról. — A televízió-rendező portréja. — Legújabb lemezünk. — Kulturális életünkből. — Ze­neoktatás Mezőkövesden. — A miskolci Fotóklubban. — A dzsessz kedvelőinek. — Hirdető­műsor. Televízió: 13.10: Iskolatévé: Ma­tematika. — 14.00: Orosz nyelv. — 14.55: Fizika. — 15.50: Fizika. — 17.15: Hírek. — 17.20: Kompo­zíció. — 17.50: Rekiámműsor. — 18.00: Magyarország—Románia férfi kosárlabda Európa-bajnokr selejtező mérkőzés Katowicéből. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv­híradó. — 20.00: Telitalálat! Ve­télkedő sok szerencsével. — 21.10: Az európai együttműködés és a béke. A BVT küldötteinek ke- rekasztal-beszélgetése. — 21.45: Nyitott könyv. Örkény István: Időrendben. — 22.50: Tv-híradó. Bratislava! televízió: 14.00: Köz­vetítés a Béke kerékpárverseny­ről és a Dukla Praha—Vorwärts Berlin nemzetközi barátságos labdarúgó-mérkőzésről. — 17.45: Katonák műsora. — 18.15: Vásári híradó. — 18.20: Tavaszi hangok. Lírai filmfelvétel. — 18.40: Esti mese. - 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Barátok kikötője. Dokumentum­film. — 20.00: Emberek az útke- re^teződésben. Tv-játék két részben. — 21.05: A művészek se­gítsége az útkeresésben. 3. rész. — 21.35: Tv-híradó. — 21.55: Ma­jális. — 22.25: Tudósítás a Béke kerékpárversenyről. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8) : Várakozás (színes jugoszláv, 14 éven felülieknek!). — Kossuth (f3, f5, f7): A halál erődje (szí­nes japán, 16 éven felülieknek!). — Filmklub (6): Szerelmesfilm (színes magyar). — Fáklya (f5): Szerelmi álmok I—II. rész (szí­nes magyar, dupla heiyárral!). — Petőfi (f7): Viva Maria! (szí­nes olasz—francia, 16 éven fe­lőlieknek!). — Ságvári (f5, hn7): Jó estét, Mrs. Campbell (magya­rul beszélő színes amerikai). — Szikra (5, 7) : Pierre és Paul (magyarul beszélő színes fran­cia) , — Táncsics (f5, f7): A kö­vetek nem gyilkolnak (magyarul beszélő NDK). — Ady (7): Kar- oonárik (magyarul beszélő olasz --francia). Miskolci Nemzeti Színház (7): Hawai rózsája (bérletsz.ünet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 órá között): Rajzok. — Miskolci Képtár (10—18 óra kö­zött): Városi képzőművészeti gyűjtemény. — Szőnyi István te­rem (9.30—18 óra között: Molnár C. Pál festőművész kiállítása. — Libresszó (13—20 óra között): Fe- lédy Gyula grafikái. — MTESZ kamaraterem (10—18 ór^ között): Virágkiállítás. — Népművészeti bolt (a nyitva tartás ideje alatt): Matyó kiállítás és vásár. — Bar­tók Béla Művelődési Központ (10 —18 óra között): az NME és a Va­sas Képzőművészeti Kör közös kiállítása a Diósgyőri Vasasklub­ban. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.47: Yehudi Me­nuhin hegedül és vezényel. — 10.05: A fáklya. Móricz Zsigmond regénye rádióra. — 11.11: Az új magyar zene hónapja. — 11.32: Rita Gorr és Gianni Poggi éne­kel. Petőfi rádió: 8.05: Operarész­letek. — 8.33: Külpolitikai fi­gyelő. (Ism.) — 8.48: Nóta- és népdalest. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben 11.45: Útikalauz üdülőknek. Televízió: 9.31: Nem elég a jog. . .” A TV politikai tanfo­lyamának adása. — 10.00: Minden kilométerkőnél. 7. Szamárösvé­nyen. (Ism.) — U.OO* Függöny nélkül. Zenés olasz film. Gyakorlattal rendelkező hídda­ru-vezetőket és férfi segédmun­kásokat felvesz a Beton- és Vas­betonipari Művek Alsözsoieai Gyára, Alsózsolca. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoport­jánál. Miskolc megyei Város Taná­csának V. B. titkársága pályáza­tot hirdet jogügyi főelőadói állás betöltésére. Feltételek: jogtudo­mányi egyetemi végzettség, ál­lamigazgatási gyakorlat. Illet­mény: a 116/1960./MüM sz. uta­sítás alapján. A pályázatot rész­letes önéletrajzzal, 1971. május 30-ig lehet benyújtani a vb tit­kárságán (Tanácsház tér 8 sz.). Otthon C£ä£ Rongygyűjtö hetek MÁR CSAK MÁJUS 29-IG minden 1 kg tisita, színes vagy fehér pamut és minden 5 kg háztartási rongy ellenértékén felül a ajándéksorsjegyet is ad. FŐNYEREMÉNY: SKODA személyautó, IBUSZ külföldi utazások, ORION televíziók, ezernél több értékes nyeremény I

Next

/
Oldalképek
Tartalom