Déli Hírlap, 1971. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-06 / 81. szám
* Miskolc nagyüzemei készülődnek a BNV-re, iparunk nagy seregszemléjére. A Dl GÉP többek között a képen látható húzógépet is kiállítja. A berendezés próbáján a szovjet Kábelipari Tudományos Intézet munkatársai is közreműködtek. Az éjszaka friss áru érkezett Exportmarha, országút és egyebek Korán kelő ember vagyok, s így reggelente — ha úgy tetszik: hajnal on ta — rendszeresen végighallgatom a rádió mezőgazdasági műsorát. A minap arról beszélgetett két szakemberrel a riporter, hogy az Olaszországba exportált vágómarhák súlya sokszor nem éri el a kívánt határt. A jó üzleti érzékkel megáldott olasz partnerek „feljavítják” 50—100 kilóval az állatokat, s így adják tovább, vagy dolgozzák fel. Nem kell állattenyésztési szakembernek lenni ahhoz, hogy belássuk, mennyivel gazdaságosabb volna egy kicsit tovább hizlalni a jószágokat. Így ugyanis a magyar mezőgazdaság vágná zsebre azokat a dollárokat, helyesebben dollárezreket, amelyeket az olaszok „ráetetnek” a marhákra. De nem akarok én most a mezőgazdasági export szakmai gondjaiba belemerülni. A műsort hallgatva inkább azon gondolkoztam, hogy a népgazdaság más területein is találkozhatunk hasonló jelenséggel. A kátyús borsodi úton döcögve magyarázta gépkocsivezető barátom: „Nézd, ez a szakasz ősszel még kitűnő állapotban volt. Most csupa kátyú. Az időjárás — különösen az olyan, amit e télen tapasztaltunk — minden utat megvisel. De ha. ezt a betont rendesen alapozták volna annak idején, akkor nem tehetett volna benne ilyen nagy kárt a tél. Amit az építésekor kispóroltak belőle anyagban, munkában, azt most duplán rákölthetik”. Az egyik női csizmatípusból azért vittek vissza a vásárlók a boltokba több ezer párat, mert az egyébként elfogadható minőségű lábbelibe rendkívül gyenge sarokkérget ragasztottak. Máskor az indított reklamációáradatot, hogy a férficipők egy részének a talpbélése néhány órai használat után felgyűrődött. Szaklapban olvashattunk cikket arról, hogy az egyik magyar motorkerékpár-típusnak csak a fékberendezését kellene egy kicsit tökéletesíteni ahhoz, hogy — az egyébként kiváló minőségű jármű — egyenlő esélyű versenytársa lehessen a világpiacon hódító márkáiénak. A házgyári lakások tulajdonosai igen gyakran olyan apró hibák miatt bosszankodnak, amiket egy kis lelkiismeretességgel, valamivel jobb minőségű anyag használatával el lehetne kerülni. Gondolok itt például a málló vakolatra, a rosszul záródó ajtókra, a recsegő parkettára stb. Talán kicsit messze kalandoztam az állattenyésztés gondjaitól, de úgy vélem, nemcsak én fedezek fel rokonvonásokat az említett példák között. Kevés hiányzik ahhoz, hogy termékeink zöme mind a külföldi, mind a hazai fogyasztókat, használókat elismerésre késztesse. De amíg ezt a pluszt nem tesszük hozzá munkánkhoz, addig továbbra is mások fölözik le a haszon egy részét, nem csökken a reklamációk száma, s végső fokon kevesebb jut közös kasszánkba, amiből, pedig mindannyian évről évre többet szeretnénk kivenni. BÉKÉS DEZSŐ Tanulják a demokratizmust Az üzletek húsvéti nyitva tartása A B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. és Miskolc m. j. városi Tanács V. B. kereskedelmi osztályai a 12 1970. (VIII. 30.) Bk. M. sz. rendelet 5. §-a alapján az üzletek, vendéglátó egységek, piacok és vásárcsarnokok húsvéti ünnepek alatti nyitva tartási rendjét a megye és Miskolc város területén, az alábbiak szerint szabályozzák. 1971. ÁPRILIS 9. (FENTEK) A kétműszakos élelmiszer- és egyéb boltok hétköznapi, az egy- műszakos fűszer-, hüs-, tej- és édességboltok hosszabbított nyitva tartási idővel üzemelnek. A vendéglátó egységek, vásárcsarnokok, piacok és egyéb kereskedelmi egységek a szokásos hétköznapi rend szerint tartanak nyitva. 1971 APRILIS 10. (SZOMBAT) Az egyműszakos fűszer-csemege- és húsboltok 18 óráig, a tejboltok 16 óráig, az édességboltok i 10—29 óráig tartanak nyitva. A kétműszakos élelmiszerboltok rendes szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. A ruházati boltok, a Centrum áruházak, OFOTÉRT. óra- és ékszer- és könyvesboltok, piacok és vásárcsarnokok szombati nyitva tartás szerint árusítanak. A vegyesiparcikk üzletek hosz- szabbított szombati nyitva tartási rend (15, illetve 17 óráig) szerint árusítanak. A vendéglátó egységek hétköznapi rend szerint tartanak nyitva. 1971. APRILIS 11. (VASÁRNAP) Valamennyi kereskedelmi egység zárva tart, kivéve a főútvonalakon levő édességboltokat és az egyébként vasárnap is nyitva tartó dohányboltokat, melyek a szokásos vasárnapi nyitva tartási rend szerint árusítanak. A vendéglátóipari egységek a szokásos szombati nyitva tartási rend szerint üzemelnek. 1971. APRILIS 12. (HÉTFŐ) Az élelmiszerboltok a szokásos vasárnapi nyitva tartást rend szerint, az édesség- és dohányboltok Miskolcon 12—20 óráig, a megye területén 8—12 óráig tartanak nyitva. A lakosság kölni-igényét a megye és a város területén a nyitva tartó dohányboltok és mozgó árusok útján elégítjük ki. 1 A vendéglátó egységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzeméinek. A vásárcsarnokok, piacok zárva tartanak. Köztudott, hogy Borsodban általában három héttel később érnek be a primőrök, mint az ország kedvezőbb éghajlatú megyéiben. Éppen ezért az Agrokonzum szövetkezeti közös vállalat szerződést kötött a szomszédos és a távolabbi megyékben működő társvállalataival a korai zöldségfélék szállítására, amelyekből ' egyre nagyobb mennyiséghez juttatják. A primőrök forgalmazásában bizonyos javulás várható, amit annak alapján lehet remélni, hogy a vállalat jogelődje, a MÉK, ez év első negyedében nagyobb mennyiséget szerzett be és értékesített, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. így például, amíg tavaly március végéig 21400 fej salátát, 1250/kiló paradicsomot és 11 4ÓÖ darab zöldpaprikát bocsátott áruba, addig a mostani év első három hónapjában e primőrökből 32 ezer fej, 5100 kiló, illetve 32 600 darab volt az értékesített mennyiség. Űjkaralá-? béből és uborkából is többet vásárolhattak a fogyasztók a vállalat 59 szakboltjában; csupán a hónapos retek volt kevesebb (a tavalyi 6200 helyett 5700 csomó), ami a Hosszan elnyúló, földszintes, kertes kis házak sora alkotja a III. kerület 111-es számú választókörzetét. A zegzugos, minden mértani alakzatot nélkülöző diósgyőri utcák három tanácstagjelöltje közül az egyik: Juhász Istvánná. Kerek tíz esztendeje dolgozik a Mis'- kolci Közlekedési Vállalatnál. Jegykezelőként kezdte, s ma ellenőr. Férjét is — aki villamosvezető — itt ismerte meg. A jelölőgyűlésen sok választó számára ismeretlen volt a neve. A szomszédok, a „falubeliek” ugyanis egyszerűen Ilonkának szólítják 1961 óta, amikor ideköltöztek a Bartók Béla utcába. Gyermeket vár. A jelölőgyűlésen többen megkérdezték: kismama létére el tud- ja-e látni a tanácstagi teendőket? Ö úgy véli, míg szülési szabadságon lesz, köny- nyebben el tud járni egy- egy ügyben. A szüleivel lak. nak, így lesz, akire rábízhatja a gyereket. Az önzetlen munkaszeretet, a másokért való tenni akarás családi hagyomány náluk. A 111-es számú körzet peremkerület; átmenet a falu és a város között. Az kedvezőtlen időjárás következménye. A Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Hajdú, Heves, Pest, Szabolcs és Szolnok megyei társvállalatok a június elejéig tartó primőrszezonra összesen 1 millió 280 ezer fej saláta, 700 ezer, 300 ezer és 130 ezer csomó hónapos retek, karalábé, illetve zöldhagyma, 300 ezer darab .zöldpaprika, 550 mázsa uborka, s 200 mázsa sóska szállítását vállalták. Az éjszaka egyébként a déli megyékből összesen 8 ezer fej saláta, 4500 csomó hónapos retek, 3000 és 2000 darab zöldpaprika, illetve újkaralábé, valamint 400 kiló uborka érkezett Miskolcra, s került azóta az Agrokonzum boltjaiba. emberek zöme a gyárban és az erdészetben dolgozik. Akad itt még egynéhány gazdálkodó is, de az árnyékos tornácok előtt már több Trabant és Wartburg pihen, mint szekér. Ezzel együtt is a belvárosi tanácstag számára ismeretlen, helyi gondokkal kell szembenéznie. Nincs köves út. Állandóan szivárog a talajvíz; egészségtelenek a kis szoba-konyhás lakások. A vizet vödrökben hordják az utcáról. Telefon A csehszlovák sajtó nemrégiben érdekes adatokat közölt a dohányzásról. A fiúk 12 éves korukban, a lányok általában 16 éves korukban kezdik a rendszeres dohányzást. A fiatalok közül a legerősebb dohányosok a tanulók; az általános iskolás fiúk 55, a lányok 30 százaléka; a középiskolás diákok közül a fiúk 45, a lányok 25 százaléka dohányzik. A felnőttek közül a legMárcius 25 és április 25 között félezer iskolai KISZ- alapszerv választja újjá vezetőségét a város oktatási intézményeiben. A választás előtt mindenhol kiértékelik az előző vezetőség kétéves munkáját. Ugyanebben az messze környéken nincs. Erre a vidékre már építési engedélyt sem adnak ki. Juhász Istvánná mindennek nagyon jó ismerője, s tudja: nem lesz könnyű dolga. De bátran vállalja, ha bizalmat kap. A jövő reményt kelt: hamarosan bekebelezi a házakat a már látóhatárnyira magasodó diósgyőri város- központ. több munkás dohányzik, — férfiak 81, a nők 64 százaléka ; a mezőgazdaságban dolgozók közül a férfiak 72. a nőknek viszont csak 1 százaléka dohányzik. A prágai kórházban dolgozó férfiorvosoknak majdnem a fele dohányos, míg a női orvosoknak egy harmada. A statisztika szerint a matematikusok és az atomfizikusok dohányoznak a legkevesebbet. időszakban választ az ország nagykorú lakossága. Az új választójogi törvény a demokratizmus szélesebb körű érvényesítését biztosítja. Ez elsősorban lehetőségként adott, valósággá a mindenkori választópolgár váltja, aki él is vele. Az iskolai KlSZ-vezetőségválasztások a fenti nagy választásnak elő- iskolái, próbái. Itt tanulhatják meg a fiatalok a demokratizmus gyakorlását, hogy aztán később jól tudjanak élni vele a közösség hasznára. A KTE lamilmánvútjai Május a tanulmányutak hónapja lesz a Közlekedés- tudományi Egyesület miskolci csoportja életében. A miskolci postaigazgatóság dolgozói szervezetten tekintik meg a Budapesti Nemzetközi Vásárt, a Miskolci Közlekedési Vállalat dolgozóinak egy csoportja pedig azt tanulmányozza majd a fővárosban, hogyan alkalmazzák a tömegközlekedésben az URH- berendezéseket. A miskolci MÁV Igazgatóság dolgozói a budapesti MÁV Adatfeldolgozó II. sz. üzemét tekintik meg, míg a 3. sz. Volán küldöttsége a győri 19. sz. Volánhoz látogat tapasztalat- szerzésre. S végül még egy program a sok közül: a MÁV miskolci Igazgatóságának egy másik csoportja Dunaújvárosba látogat, ahol a Dunai Vasműben, a Dunaújvárosi Házgyárban és a Dunaújvárosi Papírgyárban a szállítás szervezését tanulmányozzák majd. BÉRLŐK KISLEXIKONA A lakáshasználatbavétefi díj megállapítása A lakásügyi hatóság a lakást kiutaló, illetőleg a lakás- bérleti jogviszony folytatását elismerő határozatban állapítja meg és közli: a lakásra megállapított lakás-használatbavételi díj összegét; a bérlőt megillető szociálpolitikai kedvezmény jogcímét és összegét; a lakás-használatbavételi díj részbeni vagy teljes elengedését, és annak indokát, a halasztást, valamint a bérlő kérelmére engedélyezett részletfizetést és annak feltételeit; a bérlő által fizetendő, illetőleg a' bérlőt megillető lakás-használatbavételi díj összegét. A lakásügyi hatóság az engedélyezett kedvezményt, elengedést, halasztást, illetőleg részletfizetést, a lakásmyilván- tartó lapon köteles feljegyezni. Mégpedig azért, hogy a bérlő fizetési kötelezettségének teljesíthetőségét folyamatosan lehessen ellenőrizni. A tanácsi bérlakás bérbeadója köteles lakásonként a lakásügyi hatósággal közölni: a lakás szobaszámát és komfortfokozatát; a lakás használatbavételi díjának összegét; beszámítás és térítés esetében: a megállapítható lakáshasználatbavételi díj összegét. A tanácsi bérlakás bérbeadója ezen közlési kötelezettségét a kezelésében levő valamennyi bérlakásra vonatkozóan — a már időközben lebonyolításra kerülő felmérés adatainak felhasználásával — folyamatosan, de legkésőbb 1971. szeptember 30-ig köteles teljesíteni. 1971. július 1-e után kezelésébe vett tanácsi bérlakás esetében pedig nyomban a kezelésbe vételt követően köteles a fenti adatokat közölni a lakásügyi hatósággal. A közlési kötelezettségnek'igen fontos — garanciális jellegű — tartalma van, mert a közlés pontosságától függ a lakáshasználatbavételi díj összege. Ezárt van jogi jelentősége annak, hogy a városunkban most folyó — a 20/1970. (X. 23.) ÉVM számú rendelet alapján — végrehajtásra kerülő felmérés adatainak helyességét maga a bérlő vagy megbízottja aláírásával igazolja. A bérbeadó a tanácsi bérlakás lakáshaszmálatbavóteli díjának módosítására kiható változtatásokat — a lakás szobaszámának, illetőleg komfortfokozatának módosulását — köteles figyelemmel kísérni, nyilvántartani és a lakáshasználatbavételi díj összegében bekövetkezett változásokról a lakásügyi hatóságot értesíteni. Hasznos tudni, hogy a bérbeadó a nyilvántartott lakás- használatbavételi díj összegéről köteles az érdekeltek kérelmére tájékoztatást adni. DR. TÍMÁR LÁSZLÓ A 111-es körzet Ilonkája (szántó) Kerülik a dohányzást