Déli Hírlap, 1971. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-28 / 99. szám

ic Ezerkilencszázötvenöt, a Barátnők című filmjének bemutatója óta áll a nemzetközi érdeklődés középpontjában Michelangelo Antonioni olasz filmrendező. Eredeti egyéni­sége, hala ló szellemű társadalomkritikája és művészi alkotásai teszik világszerte is­mertté és elismertté. A Miskolcon holnaptól bemutatásra kerülő Zabriskie Point című legújabb alkotása, amely „... Antonioni szá­mára is új tetőpontot jelent. A legelevenebb, a legmodernebb, s a legtöbb embert most leginkább érdeklő kérdésekkel foglalkozik. Mint látvány is izgalmas és folytatja kísér­leteit az emberrel.” A Kiáltás, az Éjszaka, a Vörös sivatag kiváló rendezője ezúttal is lát­ványos, szép, tematikájában pedig állásfog­lalásra kényszerítő és gondolatsürgető fil­met készített. Zabriskie Point-nál, a tíz­millió éve kiszáradt ősi tavak medrében orgatták azt a képsort, amely a Los Ange- tes-i tüntetés mellett a film mondanivalójá­nak hordozója; a gondolat azonban túllép a helyen és időn, ahol a cselekmény játszó­dik; a polgári társadalom ellen, az ifjúsági mozgalmak mellett szól. A filmet a Kossuth mozi mutatja be. Tájoló színjátszók A közeljövőben két vidéki útra indulnak a Bartók Bé­la Művelődési Központ Va­sas Pódiumának tagjai. A műsorukban szereplő három egyfelvonásost holnap az óz­di munkásszálláson mutatják be, utána a kisgyőri műve­lődési házban lépnek fel. A két előadás után tovább folytatják borsodi kőrútju­kat. Elsősorban olyan fal­vakba látogatnak el, ahol sokan laknak a Lenin Kohá­szati Művek és a Diósgyőri Gépgyár dolgozói közül. Edith Piaf Edith Piairól, a francia sanzon nemrég elhunyt vi­lághírű reprezentánsáról tart előadást holnap este 6 óra­kor Varsányi Zsuzsa, a Mis­kolci Rádió zenei szerkesztő­je a Molnár Béla Ifjúsági és Úttörőházban. Az érdeklő­dők meghallgathatják az énekesnő legismertebb és legszebb dalait is. DÓRI BÁCSI Az országos döntő előtt Holnap lesz 75 éves. Fia­talos, elegáns, mozgékony alakja, mindig jó kedve nem árulja el a kort. „Tudja, kedves, az ember felfrissül a fiatalság között. Szolidan élek, sokat levegő- zöm, olvasok, tv-t nézek, 10 órakor már lefekszem, de reggel hatkor talpon vagyok. Segíteni kell a feleségemnek a házimunkában, aztán gya­korolni kell. Meg a zene­kar! Állandóan próbákra já­rok, koncertezünk, és még van egy növendékem is. Má­sodéves főiskolás. Hiába mentem nyugdíjba, a taní­tást nehéz abbahagyni. így van ez. Ameddig az ember bírja — dolgozik!” Konti Izidórus nevét az országban minden muzsikus ismeri. Az ausztriai Steier- markhof nevű községben lát­ta meg a napvilágot. Tíz­éves korában került szülei­vel Magyarországra. A va­dászkürtös apa korán felfe­dezte fia zenei képességeit, aki tehetségét a Nemzeti Zenedében, majd a Zenemű­vészeti Főiskolán bontogatta. 1923—44-ig volt a Magyar Állami Operaház első kürtö­se. Világhírű karmesterekkel játszott együtt. Furtwängler, Weingartner, Ormándy, Knappertsbursch és Faiion' neveit emlegeti úgy, mint akiktől a legtöbbet tanult. Legkedvesebb emlékeként idézgeti Richard Strauss di­rigálását a Rózsalovag, és Mascagni vezénylését a Pa­rasztbecsület előadásán. Me­séli, hogy a szenvedélyes olasz karmester egy ízben nyomdahibát talált a parti­túrában, nyomban kiharapta és földhöz vágta a kottát. 1950. szeptember 1-től tanít Miskolcon, attól a perctől kezdve, amikor városunkban is megalakult a Zenekonzer- vatórium. „Nehéz volt a. kezdet — mégis lett belőle valami. Két rozoga, pumpás kürtünk volt még Noé idejéből. Négy­öt növendék gyakorolt raj­tuk. Kottánk se volt. Meg nem is ismerték a kürtöt. A tanévnyitón játszottam egy szólót, az megtetszett min­denkinek, azóta ismerik”. Ez alatt a húsz év alatt sok növendék került ki a keze alól. Az ország szinte valamennyi zenekarában ta­lálunk kürtösöket Dóri bá­csi tanítványai közül. Min­dig szívesen emlékeznek szi­gorúságára, lelkiismeretessé­gére. „Édes fiam, ha ez így megy, akkor 100 év múlva leszel kezdő tehetség! — mindig ezt mondtam nekik”. Hatvanadik születésnapján pedagógiai és művészi ered­ményeiért „Szocialista kultú­ráért” kitüntetést kapott. Ta­valy ment nyugdíjba, de még mindig tanít óraadó tanár­ként a miskolci tanárképző főiskolán. És még mindig tagja a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak is. Nemcsak a kitűnő muzsikust szeretik benne, hanem az életvidám embert, a kissé idegenes ak­centussal elmondott story- kat, a rekedtes „Hogy va­gyunk?” köszöntését, állandó tennivágyását, példamutató- * sát . Holnap, 75. születésnapja tiszteletére hangversenyt rendez a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola és a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozata — közösen. A műsorban a tanár úr elő­adásában elhangzik majd Albin Freshe: Andantéja és Mozart: Esz-dúr kürtverse­nye. — Ez a koncert lesz a bú­csú az aktiv zenéléstől? Hát még nem! Ameddig az t ember kérem zenél, addig marad fiatal. És én fiatal szeretnék maradni. De mun­ka nélkül még a fiatal sem tud megmaradni! ■ VARSÁNYI ZSUZSA ' legjobb borsodi, hajdúsági, hevesi és szabolcsi öntevé­keny művészeti együttesek (színjátszó csoportok, irodal­mi színpadok), hogy részt ve­gyenek a Szóljatok, szép sza­vak területi versenyén. Mint ismeretes, ezen a fórumon A középiskolai tanulmányi versenyek utolsó szakasza az országos döntő lesz. Ebben a „fordulóban” szép számmal szerepelnek miskolci közép- iskolások. A Közgazdasági Szakközépiskola ipari tagoza­tának négy tanulója jutott be ipari könyvvitelből az or­szágos döntőbe, belkereske­delmi könyvvitelből pedig a Kereskedelmi Szakközépisko­la két diákja versenyez. Fi­zikából öten, orosz nyelvből négyen, magyarból pedig ket­ten jutottak tovább az orszá­gos versenyekre. Miskolcot és Borsod megyét a Gárdonyi Géza Művelődési Ház irodalmi színpada kép­viseli a Négerek imája című mimetikus oratóriummal. A verseny harmadik fordulóját vasárnap délelőtt 9 órakor a rádió is közvetíti az egri Gárdonyi Géza Színházból. A matematika oktatás szín­vonalát dicséri, hogy ebből a tantárgyból tizenkét harma­dik-negyedik osztályos diák versenyezhet a legjobb tíz közé jutásért. Közülük kilen­cen a Földes Ferenc Gimná­zium tanulói, heten speciális matematikai osztályba jár­nak. De szépen szerepeltek ebből a tantárgyból az első és második osztályosok is. az Arany Dániel országos ma­tematikai versenyen. Közülük heten jutottak tovább. Szexuális nevelés az Iskolatelevízióban is. A következő két adás alapvető feladatának azt tartja, hogy a biológiai in­formációkon kívül a pszichi­kai tényezők fontosságával és morális kérdésekkel is foglalkozzon. A sorozat utol­só részét május 28-án tűzik műsorra, amikor a négyré­szes program készítői iskola­orvosok, nőgyógyászok, peda­gógusok bevonásával vála­szolnak az előző adások nyo­mán érkezett kérdésekre. utánpótlás Hazánkban tízezer lakosra számítva — valamennyi ta­gozatot figyelembe véve — átlagosan ötven diák tanul felsőfokon. Ehhez képest évek óta országosan vezet Szeged városa, ahol ez az arány jelenleg 90. Rögtön utána a főváros következik, ahol minden tízezer lakos közül 82 egyetemi, főiskolai hallgató. A harmadik helye­zettek „holtversenyben” a debreceniek és a miskolciak: 75—75-ös átlaggal. Kiemelke­dő Pécs eredménye is, ahol 70 hallgató jut jelenleg 10 ezer városi lakosra. A nagyvárosokhoz képest lényegesen kisebb az egyes megyék aránya. Évek óta Vas megye vezet, de az or­szágos legjobb megyének is csupán 53 az átlaga, alig ma­rad mögötte Győr-Sopron, 52-es arányával, majd Veszp­rém megye következik har­madikként, itt 46-an tanul­nak egyetemeken, főiskolá­kon minden tízezer lakosból. Szép szavak Ma Egerben találkoznak a Szülők és nevelők kérésé­nek tesz eleget az Iskola- televízió, amikor április 29- én, csütörtökön megkezdi a szexuális neveléssel foglalko­zó négyrészes sorozatát. Az első műsorra a Szülők—ne­velők egymás közt késő esti programjában kerül sor. Cél­ja, hogy részletesen infor­málja a pedagógusokat és a szülőket a diákoknak szóló következő adásokról. Bemu­tatják a tanulóknak szóló műsorok lényegesebb részeit Diplomás Érdekes statisztikai felmé­rést végez évek óta a Műve­lődésügyi Minisztérium. Azt figyelik, hogy egy-egy tan­évben hogyan alakul az egyetemi, főiskolai hallgatók­nak lakhelyük szerinti össze­tétele. SZERDA Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Szovjet népek dalaiból, táncaiból. — 13.41: A szövetkeze­tek szerepe a népgazdaságban. —■ 14.01: Régi hangszerek világa. I. rész. — 14.21: „Szóljatok szép szavalt!” Irodalmi színpadok és amatőr színjátszók országos ver­senye. — 14.36: Válaszolunk hall­gatóinknak.! — 14.51: Juhász Fri­gyes-Szilágyi György: Az idő parancsa. Kantáta. — 15.10: Az élő népdal. — 15.20: Iskolarádió. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Zenekari muzsika. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Richard Tauber énekel. — 17.33: Építkeznénk, de hogyan? Gácsi Sándor műsora. — 17.48: Üj felvételeinkből. — 18.21: Egy ember élete. Epizódok Kassák Lajos regényéből, m. rész. — 19.25: Egy rádiós naplójából. — 20.25: Ádám Jenő: Arany János dalai. — 20.59: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 21.39: Holnap közvetítjük. — 22.15: Páholyból. Beszámolók a könnyűmúzsa ott­honából. — 22.51: Üj fogalmak a modem filozófiában. — 23.06: A Francia Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hang­versenye a Párizsi Rádióban. — 0.10: Tabáni legenda. Részletek az operettből. Petőfi rádió: 12.00: A Kamara- beat-együttes játszik. — 12.20: Fauré műveiből. — 13.03: Opera- részletek. — 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Kis magyar nép­rajz. — 18.15: Táncdalok. — 18.25: Túlórázók. Bán János riportja. — 18.40: Hangverseny a stúdió­ban. — 19.25: Hallgatás. Regény- részletek. — 20.25: Üj könyvek. (Ism.) — 20.28: Debussy: Három noktürn. — 20.54: Made in Hun­gary. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. — 21.40: Emlékezzünk régiekről. A Wesseiényi-össze- esküvésről. — 22.00: Operaegyüt­tesek. — 23.15: Nóták. Miskolci rádió: Megyei körkép. — A miskolci vasutasok ünne­pén. — A fűt'őház szerelőműhe­lyében. — Fúvósmuzsika. — Gyó­gyítás vagy bürokrácia? — A ve.őmagbolti brigád aranykoszo­rús jelvényt kapott. — A hús­kombinátról. — A megye sport­életéből. — Előadó: a szerző. Televízió: 13.10: Iskolatévé: Ma­gyar irodalom. — 16.30: Irány az egyetem! — 17.15: Hírek. — 17.20: Ütlevél nélkül. — 17.55: Riporter kerestetik! VI. előnöntő. — 18.45: Bart ók-bemutatók nyomában. — 19.05: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Századunk. 17. rész: Az első' bukás. — 21.0<h Telesport. — 22.00: Tv-híradó. Bratislava! televízió: 16.55: Hí­rek. — 17.00: Telesport. — 17.30: Ifjúsági adás. — 18.15: Napjaink szemszögéből. — 18.40: Esti me­se. — 19.00: Tv-híradó. — 19.25: Szemtől szembe. — 19.40: Dalok. — 19.50: Mi történik a nagyvi­lágban? — 20.00: A kommün nappalai és éjszakái. Tv-játék. — 21.20: Uzbegisztáni filmdokumen­tum. — 22.00: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (f4. hn6): Ezópus (Színes bolgár—csehszlo­vák film; 8): Égi bárány (Színes magyar film, 16 éven felüliek­nek!). — Kossuth (3): Idegen a cowboyok között I—II. rész. (Szí­nes amerikai film, dupla helyár­ral!; f7): Bűntény a via Venetón (Magyarul beszélő, színes olasz film, Ifi éven felülieknek!). — Filmklub <6): A hullaégető (Cseh­szlovák film, 18 éven felüliek­nek!). Miskolci Nemzeti Színház (7): Hawai rózsája (bérletszünet). Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18 óra között): Városi képző- művészeti gyűjtemény. — Lib- resszó (13—20 óra között): Agotha Tibor riport- és zsónerfotói. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.20: Színes népi muzsika. — 9.10: Kozmosz. — 9.35: Könnyűzene Bródy Tamás szerzeményeiből. — 10.05: Rádió­egyetem. — 10.35: Mascagni: Pa­rasztbecsület. Egyfelvonásos ope­ra. Petőfi rádió: 8.05: Versenymű- vek. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.35: A legújabb ter­melőerő. Dokumentumműsor. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Magánvélemény közügyek­ben. Televízió: 8.10: Iskolatévé: Földrajz. — 9.00: Környezetisme­ret. — 11.55: Földrajz. 1971. márciusában vizsgázott, generálozott Trabant Combi 500 \ kifogástalan állapotban eladó. ! Megtekinthető naponta 15 órától Miskolc, III. kér., Lorántffy Zsu­zsanna u. 10. Nováknál, a dél-ki- líáni bérházak előtt. Propán­butángáz házhoz szállítás Miskolc egész területén. Megrendelés, felvilágosítás: Zsolcai kapu 18. Telefon: 33-572. Házhoz szállítás díja: 11 kg-os palack 9,— Ft 22 kg-os palack 18,— Ft VOLÁN 3. sz. VÁLLALAT Otthon Rongygyűjtő hetek ÁPRILIS 15-TŐL MÁJUS 29-IG minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér, és minden 5 kg vég háztartási pamutrongy ellenértékén felül a /MEH ajándéksorsjegyet is ad. FŐNYEREMÉNY: SKODA személyautó. IBUSZ külföldi utazások, ORION televíziók, ezernél több értékes nyeremény

Next

/
Oldalképek
Tartalom