Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1971-03-08 / 56. szám
Kosárlabda Balszerencsés rajt A Komló ellen most sem sikerüli Komló—DVTK 1:0 (1:0) Egy esztendő leforgása alatt ötödször játszott a DVTK a Komlói Bányásszal. Az öt mérkőzésből mindössze egyet sikerült megnyerni, volt olyan eset is, hogy a komlóiak Diósgyőrben is győzni tudtak. A DVTK-nak ezúttal sem sikerült a Komló ellen győznie és a tavalyi 0:2-es mérkőzéshez hasonlóan most is a jobban játszó csapat kapott ki. Lapzártáig nem sikerült egyetlen diósgyőri vezetővel sem beszélnünk, mégis ezt a megállapítást kell tennünk, hiszen az MTI komlói tudósítójának beszámolójából is erre lehet következtetni. Ha pedig ő is úgy látta ... ! Eger nem bírt riválisával Eger—VM Egyetértés 0:0 Fagyott talajú pályán, enyhe hószitálásban, 3000 néző előtt kezdődött az NB I. B tavaszi rajtja Egerben, Münch játékvezető sípjelére. A két vezető csapat mérkőzése végig kitűnő iramú volt. A hazaiak több mint nyolcvan percen át lendületesen rohamoztak, nagy erőbedobással, sőt erőlködéssel harcoltak, de képtelenek voltak megbirkózni a gyakran teljes létszámmal, remek szervezettséggel védekező fővárosi csapattal. Kikapott a MEAFC BP. KÖZG. EGYETEM— MEAFC 83:79 (42:41) Az NB II. nyitányán a jól indító fővárosiak az elején meglepték a kényelmesen kezdő miskolciakat, s a félidő közepéig a MEAFC csak egyenlít- getni tudott. Fordulás után a jól záró fővárosiak ügyesen szorították Iá palánkjuk alól a hazaiakat, akik nemcsak sok személyit hibáztak, hanem a távoli dobásokkal sem volt szerencséjük. Kosárdobók: Sípos (26),Bar- dóc (21), Bátki, Varga (10—10), Bukta (8), Pelyhe, Németh (2—2). Jók: Sípos, Bardóc. KOSÁRLABDA NB III. Több mint háromhónapos szünet után a kosárlabdázók harmadik vonalában is megindultak a küzdelmek, s két együttes (Debreceni ÉFSE, Özdi Kohász) kivételével valamennyien túljutottak az első fordulón. A nőknél az MVSC jól használta ki magassági fölényét az egyetemistákkal szemben, a férfiaknál az LMTK biztosan nyert Szerencsen. A női mérkőzések eredményei: KFSC—M. Postás 51:38 (23:16), MVSC—MEAFC 49:35 (28:16). Férfimérkőzések eredményei: LMTK —Szerencsi Kinizsi 87:64 (45:32), Nyíregyházi FMGT—Nagykálló 62:61 (22:27). (m. gy.) Kéthetes szünet után hajrájához ért a röplabdázúk Teli-kupája is. Vasárnap az ifjúságiak végküzdelmére került sor a 3. sz. Szakközépiskola tornatermében, egy hét múlva pedig a felnőttek zárják a küzdelemsorozatot. Az egész napos „mérkőzés- dömping” tisztázta az ifjúságiak mezőnyében a végső sorrendet is. A fiúknál a végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtó KVSE együttese pontveszteség nélkül nyerte a bajnokságot. A leányok küzdelméből ugyánesak hasonló teljesítménnyel a Miskolci Sportiskola került ki győztesen. E két eg s szereplése elé bizalommal nézNB I, XVI. FORDULÓ "Rába ETO—Bp. Honvéd 3:0 (0:0). Csepel—MTK (1:1) (0:0). Szombathely—Pécsi Dózsa o:o, Ferencváros—Tatabánya 3:0 (1:0), Vasás—Szeged 5:0 (2:0), Videoton— Dunaújváros 1:1 (0:0), Salgótarján—Újpesti Dózsa 2:1 (0:0). Komló—DVTK 1:0 (1:0). A bajnokság állása: l. Újpest 16 9 4 3 44:18 30 2. Vasas 16 11 1 4 40:14 2 3. FTC 16 8 4 4 26:13 28 4. MTK 16 6 8 2 28 :20 27 5. Honvéd 16 8 3 5 29:18 23 6. Csepel 16 4 8 4 16:17 22 7. Pécs 16 4 8 4 17:16 21 8. DVTK 16 6 4 6 17:29 21 9. SBTC 16 7 4 5 27:25 20 10. Tatab. 16 6 3 7 22:21 19 11. Videoton 16 4 8 4 13:16 1!» 12. Fába ETO 16 7 2 7 17:20 17 13. Szombath. 16 5 4 7 22:29 17 11. Komló 16 4 4 8 18:28 11 1». Duna új v. 16 2 3 11 13:35 11 16. SZEOL 16 2 f> 12 9:39 7 NB 1. B T'ÖSPED—Kecskemét 1:2, Eger —Egyetértés 0:0, BKV Előre— Várpalota 1:0, Békéscsaba—Szí. MÁV 2:1, Oroszlány—MÁV DAC 2:0. DVSC—BVSC 4:1, Pécsi Bányász—ZTE 0:0, Bp. Spartacus— Ganz-MA VÁG 1:1. Szolnoki MTE—Ózdi Kohász 2:0 (1:0). A Szolnokon, 1500 néző előtt lejátszott találkozón a minKielemezve az MTI-től kapott tudósítást, rögtön szembetűnt, hogy amíg a komlóiaknak mindössze kettő, addig a diósgyőrieknek nyolc jelentősebb helyzetük akadt, s ezek között volt olyan is, amikor már a kapus is verve 'volt. A legpechesebb játékos kétségtelenül Vass volt, aki három helyzete után a negyedik abszolút gólhelyzetet sem tudta kihasználni. Rajta kívül Gass, Sikora, Kovács és Fekete is kihagyott egy-egy nagy lehetőséget. A végén azután annak kellett örülni, hogy nem lett most is 0:2 az eredmény, hiszen a 85. percben Salamon a bal felső sarokból fejelt ki egy gólba tartó labdát. nek a szakvezetők a területi bajnokságot illetően is. A íiúmórkőzések eredményei: MEAFC—2. sz. Szakközépiskola 19:13, MEAFC—Villamosipari T. 45:16, KVSE—Villamosipari T. 38:5, 2. sz. Szakközépiskola—Abaúj- szántó 45:16, KVSE—OVBSE 45:18, MEAFC—Abaújszántó 43:23, Vil- lamosipari T.—ÓVBSE 25:13, KVSE—Abaújszántó 44:12. A leánymérkőzések eredményei: KVSE—Zrínyi G. 43:13, DVTK—MVSC 34:31, M. Sportiskola—Zrínyi G. 43:11. KVSE— MVSC 33:23, DVTK—Közgazdasági Szakközépiskola 28:20, M. Sportiskola—KVSE 36:10, MVSC— Közgazd. Szakközépiskola 27:18, DVTK—Zrínyi G. 31:14, KVSE— Közgazd. Szakközépiskola 34:3, M. Sportiskola—MVSC 32:18, KVSE—DVTK 22:17, Zrínyi G.— Közgazd. Szakközépiskola 14:13, M. Sportiskola—DVTK 30:16, MVSC—Zrínyi G. 23:13, M. Sportiskola—Közgazd. Szakközépiskola 33:9. (monostori) den részében jobb hazai csapat megérdemelten nyert. Az egyik gól 11-esből született. I AZ NB IB állása: 1. Egyetért. 18 11 7 _ 26:6 37 2. Eger 18 9 6 3 26:12 29 3. Oroszlány 18 8 4 6 26:19 27 4. MÁV DAC 18 9 3 6 19:13 27 5. Kecsk. 18 7 6 5 19:17 27 6. Bp. Sp. 18 5 7 6 16:17 25 7. Pécsi B. 18 5 6 7 16:24 25 8. Békéscs. 18 7 4 7 21:18 24 9. FÖSPED 18 4 6 8 16:22 23 10. ZTE 18 6 5 7 23:21 22 11. Ganz-M. 18 6 6 6 20:21 22 12. DVSC 18 7 5 6 20:19 21 31. Szf. MÁV 18 6 6 6 13:18 20 14. SZMTE 18 5 5 8 17:24 19 15. BVSC 18 6 5 7 25:31 is 16. Özd 18 6 3 9 18:26 18 17. •Várpalota 18 3 8 7 16:18 15 18. BKV El. 18 4 4 10 8:19 15 Az első tavaszi fordulóban 19 gól született az NB I-ben és hat csapat nem tudott gólt lőni. Az NB I B góltermése ettől is sze- gényesebb volt. hiszen a kilenc találkozón 18 gólt lőttek, s hét csapat eredménytelen volt, hat pedig mindössze egy gólt ért el. Az NB I góllövőlistáján sem történt különösebb változás, Bene három gólra növelte előnyét Kozma előtt, s Branikovics a negyedik helyre jött fel, megelőzve Dunai Il-t. 17 gólos: Bene, 14: Kozma, 11: Juhász (Komló) 10: Branikovics. 9: Dunai II., 0. Farkas (Vasas), Horváth F. (SBTC) és Tóth (Tatabánya). A jelentés szerint az élénk iramú mérkőzésen a Diósgyőr nagyobb technikával, színesebben és szervezettebben játszott, mindkét félidőben irányította a játékot, csak épK. VEGYÉSZ—GY. SPARTACUS 12:2 (2:2) Kazincbarcika, 500 néző. Vezette: Barna. A K. Vegyész már a Volán ellen kialakult csapatát küldte pályára, amely a következő lesz, ha sérülés nem jön közbe: Fü- löp, Lipcsei, Ködmön, Erdősi, Szitka, Várhelyi, Lázár, Varga, Ráczi, Szűcs, Cservenka. A második félidőben Fülöp helyett Győri védett, míg a sérüléséből felépült Várhelyit Verbovszki váltotta fel. A tucat gól ellenére nehezen indult meg a hazaiak gólgyártása, sőt az 5. percben az NB III-as éllovas megszerezte a vezetést, és a 25. percben a második gólt is. A 30. percben Ráczi szépített, majd a félidő befejezése előtt Szűcs egyenlített. A második félidőre a vendégek teljesen elkészültek erejükkel, a Vegyész pedig pen a gólhelyzeteket nem tudta kihasználni. A mérkőzést eldöntő gól a 40. percben született, egy szögletből beívelődő labdát Bordács fejelte a jobb felső sarokba. A mérkőzésen a DVTK a következő összeállításban szerepelt: Bencze — Kovács, Salamon, Hajas, Kolláth — Gál, Horváth, Sikora — Fekete, Gass (Csuhany, 77. perc), Vass. A tudósítók szerint Salamon, Hajas, Gál és Sikora nyújtott átlagon felüli teljesítményt. H. K. egyre-másra vezette formás támadásait, sorozatban rúgta góljait. Volt köztük 11-es, amit Varga értékesített. Ragyogó kapásgól Ráczi által, majd Lázár földön ülve rúgta az egyiket. Szűcs szemfüles góljai és hasznos, sok mozgásos, csupaszív játéka hozta lázba a közönséget. Végeredményben a 12 gólon a következők osztoztak: Szűcs. Lázár, Varga (3—3), Ráczi (2) és Cservenka. MEAFC—MVSC 5:4 (4:1) MEAFC: Takács — Horváth, Bárczi, Szőcs (Pordán), Magyar, Horák, Sárkány, Szabó, Szűcs, Demkó (Dikán), Sárközi. MVSC: Kun (Vadas) — Krompaszky, Hernádi, István, Locker (Szendrei), Molnár. Kunfalvi, Jónás (Tóth), Sármány, Kiss, Buczkó. Az MVSC kezdte jobban a Már az első percektől kezdve kapujukhoz „szögezték” a vendégcsapatot az egri fiúk. Sorozatban rúgták a szögleteket, egyik veszélyhelyzet követte a másikat, a gólra törő akciókat azonban rendre szétrombolták a biztosan játszó hátsó alakzatok. Eredménytelen maradt a játék azért is, mert az egri csatárok sokat bizonytalankodtak Varga kapuja előtt. Az utolsó percben két ígéretes akció is lázba hozta a szurkolókat, ám egyik esetben a vendégek kapusának bal lába, másodRÖPLABDA A Téli-kupa harmadik fordulójában csak Ifjúsági csapatok vetélkedtek. Délelőtt a fiúk, délután a leánycsapatok mérkőztek az ÓIK területi döntőjén való részvételért. Bár a program túlzsúfolt volt, végig jó mérkőzéseket játszottak az utánpótlás leg- fiatalabbjai. Kiemelkedően szerepelt a MEAFC és a KVSE fiú, valamint a Sportiskola és az MVSC leánycsapata. Az ÓIK területi döntőjén, melyet Miskolcon rendeznek, a Sportiskola leány- és a KVSE fiúcsapata jogosult indulni. Eredmények: Női: Kazincbarcikai G.—Zrínyi G. 43:13, DVTK—MVSC 34:31, Zrínyi G.—Sportiskola 11:43, MVSC —Kazincbarcikai G. 26:33, DVTK —M. Közgazdasági Szakközép- iskola 28:20, Sportiskola—Kazincbarcikai G. 36:10, M. Közgazd. Szakközépiskola—MVSC 18:27. DVTK—Zrínyi G. 31:14, Kazincbarcikai G.—M. Közgazd. Szak- középisk. 34:8, MVSC—Sportiskola 18:32, Kazincbarcikai G.— DVTK 22:17, Zrínyi G.—M. Közgazd. Szakközépisk. 14:13, Sportiskola—DVTK 30:16. MVSC—Zrínyi G. 23:13, Közgazdasági Szak- középiskola—Sportiskola 33:9. Fiú: MEAFC—2. sz. Szakközépisk. 19:13, Villamosipari T.— MEAFC 10:45, KVSE—Villamosipari T. 58:5, 2. sz. Szakközépisk.—Abaújszántói G. 45 :16, KVSE —Özd 45:16, Abaújszántói G.— MEAFC 23:43, Özd—Villamosipari T. 13:21, Abaújszántói G.—KVSE 12:44. MOSZKVA ÉS RUSSZE Moszkvában, a szovjet nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon megkezdődtek a csapatversenyek. A magyar női együttes vereséget szenvedett a szovjet ifjúsági válogatottól, viszont a Börzsel— Rózsás—Harangi összetételű férfi- válogatottunk az elődöntőben 5:2-re verte az NSZK csapatát, s igy a döntőben a Szovjetunióval mérkőznek. játékot, ám a vendégek rövidesen átvették az irányítást Egy gyors támadás után Kiss megszerezte a vasutasok vezető gólját, de rögtön a kezdésből kiegyenlített a MEAFC. Az egyetemisták nagy iramot diktáltak, sorra vezették támadásaikat. Az MVSC védelme gyakran zavarba jött. A kapu előtt is passzol- gattak, de ez jellemezte a csatárokat is. Későn vették észre, hogy a hóban a labda elakad, nem lehet „finoman” játszani. A MEAFC kihasználta a hazaiak gyengéit és gyors csatárai révén rúgták a gólokat. A második félidő első perceiben is az egyetemisták voltak fölényben, de elfáradtak. Ekkor kezdett kidomborodni az MVSC erőnléti fölénye. Góllövők: Szabó. Sárkány 2—2 és Horváth, illetve Kunfalvi 2, Kiss és Tóth. szór pedig a kapufa mentett. A második játékrész is egri „bombákkal” indult. Sorozatosan zavarba hozták a soroksári játékosokat, ám ezeket a megingásokat az egriek nem használták ki. A 80. percben szöglethez jutottal! az egriek, s a közönség már boldogan gólt kiáltott, de ezúttal is mentett — a felső kapuléc. Eger: Landi, Kárpáti. Mészáros, Cecéli, Rajna, Berán, Tóth M. (Miklós), Bánkúti, Vígh, Kovács F., Tóth F. PATAKY DEZSŐ Russzeban a Molnár Anna— Kuchár—Galambos összetételű magyar női együttes a csapat- versenyben a 4. helyen végzett Lengyelország, Bulgária és Csehszlovákia mögött. A második és a negyedik helyezettnek azonos volt a pontszáma, s a játszmák aránya is, így a játszmákon belüli pontok döntöttek! JÉGKORONG VB Hollandiában tegnap befejeződött az 1971. évi jégkorong világbajnokság C-csoportjának küzdelemsorozata. Magyarország az utolsó, 7. fordulóban, Dániával találkozott és nagy küzdelemben győzött, de ennek ellenére csak a 3. helyet tudta megszerezni. BRÉMA Brémában vasárnap folytatódtak a nemzetközi úszó verseny küzdelmei. A férfiak gyengébb szereplése után a nők mezőnyében magyar sikerek is születtek, A 100 méteres pillangóúszási Gyarmathy Andrea nyerte, a 200 méteres vegyesúszásban pedig Turóczy Judit második lett. BARÁTSÁG-KUPA Magdeburgban, a fiatal vívók Barátság-kupa nemzetközi versenyén megrendezték a párbajtőr- versenyt is. Ennek a számnak ugyancsak szovjet sportoló lett a győztese, míg a hatos döntőbe magyar részről bekerült Székely az utolsó helyen végzett. A diósgyőri Gellért eredményeiről nem érkezett jelentés. VASA-MARATON Svédországban kedvező időjárási és hóviszonyok mellett rendezték meg a világ leghosszabb, távú sífutó versenyét, az úgynevezett Vasa-maratont. A 85,8 kilométeres távon 6000 (!) részvevő közül a norvég Öle Ellefsaeter bizonyult a legjobbnak 5:12,56 órás idejével. CLAY—FRASIER A Clay—Frasier nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki döntő mérkőzést 36 országban közvetíti a televízió. Közöttük Ausztriában. Jugoszláviában és Romániában is. A Reuter jelentése szerint a televízión mintegy 300 millió ember nézi majd a küzdelmet. Ű.ÍABB VERESÉG Neubrandenburgban a hatos nemzetközi női kézilabda-tornán Magyarország a jugoszlávoktől elszenvedett kétgólos (12:10) vereség után vasárnap a Szovjetuniótól is ugyanilyen arányban kapott ki. A szovjetek 7:4 arányú félidő után 13:ll-re nyertek. A magyar csapatból Tóth—Har- sányi Borbála hat gólt lőtt. Totó 1. Salgótarján—Ü. Dózsa 2:1 1 2. Haladás—Pécsi Dózsa 0:0 X 3. Videoton—Dunaújváros 1:1 X 4. Komló— Diósgvőr 1:0 1 5. Ferencváros—Tatabánya 3:0 1 6. Eger—Egyetértés 0:0 X 7. FÖSPFD—Kecskemét 1:2 2 8. BKV Előre—Várpalota 1:0 1 9. Pécsi B.—Zalaegerszeg 0:0 X 10. Internazionale—Milan 2:n 1 11. Juventus—Napoli 4:1 l 12. Lazio—Bo'ogna 2:2 X 13. Sampdoria—Roma 0:0 X POTMEKKOzES: 14. Eiorentina—Torino 1:1 * Röplabda Bajnokokat avattak a Téli-kupában Labdarúgás Hétvégi krónika ^ Ez a dobás is lepattant a kosárról... A szombati, hazai NB 1-es bajnoki mérkőzésen a fehérmezes diósgyőri kosarasok sok hibát vétettek, idegesen játszottak, ami meg is bosz- szwlta magát: hazai pályán 72:66 arányban vereséget szenvedtek a Bajai Bácska együttesétől. A szombati balszerencsés mérkőzés és a tegnapi hosszú utazás után nem valami bizakodó hangulatban léptek pályára a DVTK kosárlabdázói Székesfehérvárott. A Videoton végig irányította a játékot, s különösen a távoli dobásaikkal szerezték meg a győzelmet 84:62 arányban. A DVTK-ból Király 16, Eperjesi 14, Nagy 10 ponttal emelkedett ki. (Szabó István felvétele) Edzőmérkőzések Gólözön Kazincbarcikán, kikapott az MVSC hírek-eredmények