Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

belföld * ELTEMETTÉK ERDÉ­LYI KÁROLYT. Tegnap a Mező Imre úti temetőben nagy részvéttel búcsúztatták el Erdélyi Károlyt. az MSZMP KB tagját, s külügyi osztályának vezetőjét. A gyász-szertartáson a hozzá­tartozókon kívül részt vettek és a koporsó mellett diszőr- séget álltak párt- és állami vezetők; lerótták kegyeletü­ket a különböző tömegszerve­zetek képviselői, az elhunyt munkatársai, barátai, tiszte­lői. A Központi Bizottság ne­vében .iakab Sándor, a KB tagja és osztályvezetője bú­csúzott az elhunyttól. * NAGYKÖVETEK FOGA­DÁSA. Losoncai Pál, az El­nöki Tanács elnöke tegnap fogadta V. J. Pavlovot, a Szovjetunió új magyarországi nagykövetét, aki aladta meg­bízólevelét. Ugyancsak teg­nap hasonló fogadáson Haul Maria Pereira, a Perui Köz­társaság első magyarországi nagykövete is átadta meg­bízólevelét. * KITÜNTETÉS. Molnár Lászlónak, a Diósgyőri Gép­gyár gazdasági igazgatójának nyugállomány ba vonulása al - kalmábol dr. Kocsis József miniszterhelyettes tegnap ad­ta át Budapesten a Munka­érdemrend ezüst fokozata kormánykitüntetést. Az át­adásnál jelen volt Gácsi Mik­lós vezérigazgató és Mónus Antal, a gyár pártbizottságá­nak titkára. * FEDETT USZODA PÉCSETT. A közismerten vízszegény Pécsett a negye­dik ötéves tervidőszak végén megkezdik fedett uszoda épí­tését. Ezzel kapcsolatban ter­málvíz-kutatást végeznek a város környékén. Az uszoda építésének költségéhez a ta­nács másfél millió forinttal járul hozzá. * JUBILEUMI NAGYTÁ­BOR. Az úttörőmozgalom létrejöttének 25. évfordulója alkalmából júniusban a Csongrád megyei Szeri-pusz­tán, a sövényltázi ligetben jubileumi nagy tábort tarta­nak. Az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból 2500 pajtást várnak az öt­napos táborba. * EXPORT-MEGÁLLA­PODÁS. Tegnap Budapesten a Metrimpex Külkereskedel­mi Vállalat vezérigazgatója megállapodott az egyik szov­jet partner cég képviselőjé­vel abban, hogy a magyar vállalat az idén 2,8 millió rubel értékben szállít a Szovjetunióba komplett la­boratóriumokat és egyedi la­boratóriumi műszereket. * KISOSZ-TAGGYÜLÉS. Holnap délután fél 5 órai kezdettel tartja évi rendes taggyűlését Miskolcon, a Debreczenyi u. 4. sz. alatti klubhelyiségben a KISOSZ megyei szervezete. Napiren­den többi közt az- 1970. évi gazdálkodás és az idei költ­ségvetés megtárgyalása sze­repel. * A VADÁLLOMÁNY PÓTLÁSA. A tavalyi . Sza- mos-közi árvíz által a vad­állományban okozott károk pótlására a megyék vadászai vállalták egy-egy ottani va­dásztársaság patronálását. Ennek eredményeként már az elmúlt évben 2600 fácán­csibét szállítottak a Számos- közbe, nemrég pedig 227 élő nyulat és 2300 fácánt enged­ték el a károsult vadásztár­saságok területén. * ŰRHAJÓS A MODERN ZENÉRŐL. Ma délután a közkedvelt „Kettőtől hatig” rádióműsor rendkívüli , ki­adással jelentkezik. A négy­órás programban többek közt a híres űrhajós, Jegorov’ ar­ról beszélt, hogy milyennek képzeli a XX. század mo­dem zenéjét. Üzemi balesetek Tegnap a Besenyői utcai Me­zőgazdasági Gépjavítóba üzemi balesethez hívták a miskolci mentőket. Sz. János 21 éves segédmunkás, rudabányai lakos­nak munkahelyén egy 3 mázsa súlyú kábeldobot keresztülgurí­tottak a jobb lábfején. A sérül­tet több zúzott sebbel és nyílt ujjperec-csonttöréssel szállították a baleseti sebészetre. A Vágóhíd utcából, a BAÉV lakatosüzeméből D. Miklós 17 éves, rakodómunkás, mezőke­resztesi lakost szállították be a baleseti segcszetre. A fiatalem­ber a mozgó teherautón ült, amely vaslemezt szállított. Az egyik vaslemez rácsúszott D. Miklós lábára. A fiatalember jobb bokáján és lábszárán 20 centi hosszú, csontig hatoló seb keletkezett. Rács mögött a brutális térj Konyhakéssel támadt különélő feleségére Rudolf Pál, 37 éves se­gédmunkás. budapesti lakos. Az iszákos férfi, akit erőszakos és garázda bűncselekményekért ko­rábban négyszer megbüntettek, feleségét ütötte-verte, keresetét erőszakkal elvette, s még a négy gyerek után kapott családi pót­lékot is több alkalommal elitta. Amikor legutoljára szabadult a börtönből, az asszony nem fo­gadta vissza a brutális férjet. Ru­dolf egv este, miután alaposan felöntött a garatra, elment fele­ségéhez. Betörte a bejárati ajtó ablakát, s behatolt a lakásba. Az asszony élettársával és gyerme­kével együtt a rendőrségre ment. Rudolf a lakásban maradt, majd magához vett egy konyhakést. Amikor hazaérkeztek, az asszony észrevette, hogy eltűnt a kés, visszakövetelte azt, s ekkor Ru- dólf kétszer nagy erővel meg­szúrta. A szerencsétlen asszony életét csak a gyors orvosi segít­ség mentette meg. A fővárosi bí­róság Rudolf Pált 10 évi szabad­ságvesztésre ítélte. képeket — a pályázati szel­vénnyel együtt — összegyűjt­ve, március 31-én, szerdán délig kell eljuttatni szerkesz­tőségünkbe (Miskolc, Bajcsy­^ Ifjú korát meghazudtoló- an, elhanyagolt a külseje a Vörösmarty utcai házgyári épületnek. Nemcsak azért, mert a zöldterületet még nem újították fel a kerté­szeti vállalat szakemberei, s jelenleg végzik a garanciális javításokat a BÁÉV iparosai. Az épület környékén kupa­cokban áll a szemét. A ház­mesterek szerint, a köztisz­tasági vállalat nem üríti ki rendszeresen a kukákat, de a lakók sem óvják az épület környékének tisztaságát. FA- szomorító az is, hogy több Zsilinszky utca 15). Ismétel­ten felhívjuk pályázóink fi­gyelmét, hogy több megfej­tett képet is bektildhetnek; minden beküldött kép 1 pon- ot ér. lépcsőház földszinti bejárati ajtaján szabadon kószál ke­resztül a port, hulladékot röpítő szél, mert a gondat­lanság áldozatául esett nagy üvegtáblákat hónapok óta A Hazafias Népfront városi bi­zottsága értesíti a lakosságot, hogy az alábbi időben és helyen lesznek városi tanácstagi jelölő- gyűlések. MARCIUS 25-ÉN 17 ÓRAKOR AZ I. KERÜLETBEN BÁÉV kultúrterem, MSZB tér 4. sz. alatt a 15. sz. városi vá­lasztókerület részére (ide tartozó utcák: Földes Ferenc u., Mély­völgy u., Papszer u., Rákóczi u., Rudas László u., Szamuely Ti­bor u., Mélyvölgyi pincesor, Kisavasi pincesorok I—IV-ig, Arnóti sor. Csabai sor. Győri sor, Sziget-sor, Zsolcai sor, Ma­gyar-Szovjet Barátság tér 2-töl 12-ig, Avasi haranglorony). Pártiskola, Tizeshonvéd u. 21. sz. alatt a 21. sz. városi váJasztó- kerület részére (ide tartozó ut­cák: Aranka u., Ágnes u., Ilona u., Kormnün u., Magdolna u., Teréz u., Tizeshonvéd u,). Miskolci Ingatlankezelő Válla­lat kultúrterme, Dózsa György u. 30. sz. alatt a 26. sz. városi választókerület részére (ide tar­tozó utcák: Árok u., Balázsdiák u., Bérc alja u., Börzsöny u., Bojtár-tanya. Csermely u., Esz­ter u., Fábián u., Forrásvölgy u. és folytatása. Felmező u., Mecsek iu, Pallos u.. Pilis u., Sánc u., Sólyom u., Tag u.). Katowice utcai iskola, a 35. sz. városi választókerület részére (ide tartozó utcák: Katowice u. 1-től 49-ig és 2-től 16-ig). Általános iskola, Szabó Lajos u. 7. sz. alatt a 20. sz. városi választókerület részére (ide tar­tozó utcák: Bartók Béla tér, Dajka Gábor u., Szabó Lajos u., Hunyadi u. 1-töl végig és 2-től 32-ig). MARCIUS 23-ÉN 17.30 OKAKOR A II. KERÜLETBEN Kerületi tanácsháza, Csabavc- zér u. 53. sz. alatt az 53. sz. vá­rosi választókerület részére (ide tartozó utcák: Csabavezér u. 2- től 60-ig és l-töl 57-ig, Gárdonyi Géza u.. Nádas u., Rodostó u., Segesvári u., Tallér u., Vanczák János utcai bérházak, I., II., III., IV. épületek). Gárdonyi Géza Művelődési Ház az 56. sz. városi választókerület részére (ide tartozó utcák: Al­máskert u., Beniczki Lajos u. páros oldala, Boglárka u., Dália u., Haladás u., Egri u., Epres u.. Izsó Miklós u., Jegenyés u., Ka­locsai u., Kisdobos u., Kürt. u., Málnás u., Pillangó u., Pionír u., Próbatétel u., Sátor u.. Síp u., Szputnyik u. 2-töl 16-ig, Tábor­tűz u., Zászló u.). Tapolcai iskola zsibongója, a 61. sz. városi választókerület részé­re (ide tartozó utcák: Aradi u., Bach Dénes u., Bakonyi u., Bar­lang u., Bokros u., Brassói u., Csabai u., Denevér u., Dési u., Esze Tamás u., Fecske u„ Fe­nyő ti., Garas Sámuel u.. Gö- rörabölyi u., Harkály u., Kisbc- nedek, Mátra u„ Páva u., Sze- beni u., Thaly Kálmán u.. Újjá­építés u., Vadgalamb u., Váradi u„ Verne Gyula u., Zilahi u.). Görömbölyi iskola, a 64. sz. vá­rosi választókerület részére (ide nem javítják ki. Az ingat­lankezelő vállalat feladata, hogy megtéríttesse a kárt, majd gondoskodjon a javí­tásról. tartozó utcák: állam! gazdaság üzemegysége, Dallos Ida u., Gő­gös Ignác u,. Hamburger Jenő u., Szabó Ervin u., Szolárcsik S. tér, Tapolcai u., Tégla u., Tégla­gyár területe, Tücsök u.). Szirmai iskola a 66. sz. városi választókerület részére (ide tar­tozó utcák: Babits Mihály u., Benczúr Gyula u.. Dienes László u., Hajnóczi János u., Marek J. u., Nyírjestanya, Pólya J. u.). MÁRCIUS 25-ÉN 18 ORAKOR A III. KERÜLETBEN öregek napközi otthona, a Nagy Sándor u. 32. sz. alatt a 70. sz. városi választókerület, részére (ide tartozó utcák: Salétrom u., Hutás u., Dobó u.. Kalló u., Bercsényi u., Wesselényi u.). Ifjúsági ház, Győri kapu 27. sz. alatt a 73. sz. városi választó- kerület részére (ide tartozó ut­cák: Chlepkó Ede u. 1-től 47-ig). Általános iskola, Győri kapu dél, a 75. sz. városi választóke­rület részére (ide tartozó utcák: Herman Ottó u„ Virág u., Bok­réta u., Ságvári Endre u. 2.). 30. sz. Általános Iskola, Ság­vári Endre u. 17. sz. alatt a. 78. sz. városi választókerület részé- | re (ide tartozó utcák: Rácz Adám I u. l-töi 17-ig, 2-től 18-ig, Győri S kapu 94-től 120-ig, Oprendek S. | u. 1-től 27-ig és 2-töl 52-ig, Ság- S vári Endre u., a Győri kapu északi oldalán 13-tól és 16-tól í végig, Báthory István u. 24-től I végig). 32. sz. Általános Iskola, Miklós U. 13. sz. alatt a 79. sz. városi választókerület vészére (ide tar­tozó utcák: Győri kapu 122-től 130-ig, Gyula u. 17-től és 16-tól végig, Örs u., Újítók u., Brigád u., Pál u., Kohász u., Oprendek Sándor u. 54-töl végig, Méhész u.). Szakközépiskola, Rácz Adám u. a 80. sz. városi választókerület részére (ide tartozó utcák: Győri kapu 132-től végig, Rácz Adám u. 19-től és 20-tól végig, Miklós u.. Károly u., Előd u.). Nyírjesi pártszervezet, Gorkii .< telep 1. sz. alatt a 91. sz. városi választókerület részére (ide tar­tozó utcák: Ládi fatelep, Ládi lőtér, Mexikó telep, Mexikó- völgy, Gorkij sor, Gorkij télén. Komlóslető u.. Ivomlósárnyék. Olvasztár u.. Üttörő u., Élmun­kás u., Lomb u„ Nyárfa u.. Cserfa u., Orgona u., Pajtás u., Szeder u., Szegedi u., Vörös- bérc u., Szántó Kovács János u.). Oprendek pártszervezet tanács­terme, Marx Károly u. 49. sz. alatt a 92. sz. városi választó- kerület részére (ide tartozó ut­cák: Lyukóbánya, Lyukóvölgy, Kutyor és Danlos, Lyukó-kitérő, Császárhegy, Kishajtás. Kiski­rály, Nagy király, Annabánya). A Hazafias Népfront városi bi­zottsága kéri az említett városi választókerületek választópolgá­rait, hogy a megjelölt helyen és időben a tanácstagi jelölőgyülé- sen vegyenek részt, éljenek a törvény áltál biztosított jelölési jogukkal. HAZAFIAS NÉPFRONT VÁROSI BIZOTTSÁGA külföld © TITO OLASZORSZÁG­BAN. 1944 óta ma érkezik először Olaszországba Tito. A hatóságok szigorú elővi­gyázatossági intézkedéseket tettek az esetleges jobbolda­li, jugoszlávellenes tünteté­sek megakadályozására. A jugoszláv államfő már dél­után megkezdi tárgyalásait Saragat köztársasági elnök­kel, Tepavae külügyminisz­ter pedig olasz kollégájával. Moréval találkozik. A két ál­lamtő holnap már Colombo miniszterelnök bevonásával folytatja megbeszéléseit. O TÖRVÉNY A SZTRÁJK ELLEN. Az angol parlament alsóháza nem sokkal éjfél után megszavazta a munkás­ság sztrájkjogát sújtó tör­vényt. Ezt 307:269 arányban fogadták el. Most már csak a lordok házának jóváhagyá­sa szükséges. Az alsóházi szavazás idején több száz brit munkás tüntetett az épü­let előtt a jogaikat súlyosan csorbító törvény ellen. © EBAN MEXIKÓBAN. A hivatalos látogatáson Mexi- kó-városban tartózkodó Eban izraeli külügyminiszter me­xikói kollégájával, Rabasával tárgyait. © ISMÉT ZAVARGÁSOK DÉL-OLASZORSZAGBAN. Reggio Calabriában ismét fellángoltak az összetűzések. A szélső jobboldaliak mosta tartományi végrehajtó bizott­ság elnökének látogatását használták fel ürügyül a rend­bontásra. A tüntetők kőzá­port zúdítottak az ellenük kivezényelt rendőrökre, majd mcgostromolták a keresz­ténydemokraták és a szocia­listák helyi székhazát. o HEINEMANN DÉL- AMERIKÁBAN. A dél-ame­rikai körúton levő Heine- mann nyugatnémet köztársa­sági elnök Venezuelából t- ahol kereskedelmi kapcsola­tok elmélyítéséről, elsősorban olajüzletröl tárgyal — ma Bogotába, Kolumbia főváro­sába utazik. Az elnök kísére­tében levő Scheel külügymi­niszter szombaton Bolíviába látogat. © NIXON ALULMA­RADT. Űjabb érzékeny te­kintélyveszteség érte Nixont a törvényhozással folytatott kötélhúzásában. A képviselő- ház után a szenátus is elve­tette az amerikai szuperszo­nikus utasszállító repülőgép tervezésének további állami támogatását. Köztudott, hogy Nixon minden tekintélyét latba vetette javaslatának megszavazása érdekében. így az USA-nak nem lesz egye­lőre a TU—144-hez vagy a Coneordc-hoz hasonló repü­lőgépe. O A JUNTA JÓVÁ­HAGYTA. Az UPI jelenti Buenos Airesből, hogy a ka­tonai junta jóváhagyta a bérből élők keresetének 19 zúzalékos emelését. Ez az intézkedés a kormány sze­rint fölöslegessé teszi ;* szak- szervezetek'. és a munkások további tárgyalásait. túlságosan — DK ENNYIRE? Maria Concetta ZZ éves olasz, hölgy felesé-oi ment a 23 éves Biagio di N:<-olához. BiagíOnák van egy 28 éves báty.fá. Giu- sepne. Ebben eddig nem is lenne sem­mi különös. De ami ezután történti . . . Alig ért véget ugyanis a temp­lomi esküvő, a most már Maria asszony visszavonult szobájába. — Várj, míg becsomagolok, az­tán indulhatunk — nyugtatta meg a nászútra türelmetlenkedő ifin férjet. Biagio mit (ehetett mást — vári. Azóta is vár. Maria asszony ugyanis a ház másik a.ita >án távozva a báty. Giuseppe társaságában ült be a nászútra induló gépkocsiba és vele távozott. Ha férjét nem is, édesanyját értesítette a változásról, de csak ezzel a két szóval: túlságosan szeretem. Túlságosan — de ennyireT 22. SZÁMÚ PÁLYÁZATI SZELVÉNY A varos neve: ........................... Mit ábrázol o kép? ........................... A beküldő neve: ...................... A beküldő lakcíme: ................... DEU HÍRLAP - a Magyar szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSvla LÁSZLÓ -Szerkesztőség. Miskolc. Balcsy-Zslllnszky u. 15 - Központ: 36-132. 16-672, 35-380. 36-579 - Titkárság: 18-223 - Bel- és város­politikai rovat: lb-221 - Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 - Levelezés: 13-227 — Postafiök 39 - Kiadja a Borsod megyei Lapkiaoo Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Fele-ős kiade: WIRTB LAJOS. - Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc.. I. Széchenyi o. IS—17 - Telefon: 16-213 - Terjeszd: a Magvar Posta - Kapható a hírlapárusoknál - A lap éra 80 fillér, hétfőn 1 FI - Index: 25 051 - Készült: a Borsod meeve! Nvomdatpar-1 vállalatnál. Miskolc. Bajesy-Zs u. 15. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN „Szeretném bejárni a földet... ff A UH. us Állami Biztosító és as IBUSZ kosos fotórejtvény-púlyásata A 19—24. számú megfejtett (Ágotha Tibor felvétele) Tanácstagi jelölőgyűlésck

Next

/
Oldalképek
Tartalom