Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-16 / 39. szám

Birkózás Juhász igazolta a válogatók bizalmát Szombaton és vasarnap igen jelentős eseményre került sor Budapesten. A Budapesti Spartacus rendezésében I— IV. osztályú kötöttfogású or­szágos versenyen indultak a válogatott keret tagjai, és a kerettagságra törő legjobb magyar birkózók. A több mint 100 fős mezőnyben né­hány görög-római stílusú diósgyőri versenyző is in­dult, akiknek szereplése a vártnál valamivel gyengéb­ben sikerült. Piricz György a közelmúlt­ban sikeres győzelem után most gyorsan elbúcsúzott a mezőnyben. Igaz, a többszö­rös világ- és olimpiai bajnok Varga János ezt a maga mód­ján jócskán elősegítette. Ber­dő László a 74 kilogrammo­sak 16 fős mezőnyében dön­tetlennel kezdett. Majd két­vállas győzelme után Torna (Vasas) ellen ugyancsak tus­sal kapott ki, s így kiesett a további küzdelemből. Hajdú­nak a 100 kilogrammosak súlycsoportjában viszonylag nehéz sorsolás jutott, de fel- készültségét ismerve, ebben a mezőnyben nem is remény­kedhetett a dobogóra jutás­ban. A kellentes meglepetést a diósgyőrieknek a mindössze 20 éves Juhász József szol­gáltatta a 87 kilogrammosak kategóriájában, ahol a 12 fős mezőnyben az igen értékes második helyet szerezte meg. Két pontozásos és két tus­győzelme után csupán a súly­csoport listavezetőjétől, He­gedűs Csabától (Vasas) szen­vedett vereséget. A fiatal sportoló szerepléséről elisme­réssel nyilatkoztak a sportág szakemberei, akik a keret­tagságával kapcsolatos bizal­mat ezen a versenyen .igazol­va látták. Sikeres szereplésé­nek eredménye a Kubában megrendezésre kerülő Barát­ság-kupára való kiküldetése lesz, s ez jó jelnek számít a jövőt illetően. Vasárnap bonyolították le a felnőtt kötöttfogású birkózók megyei bajnokságát Is. A 41 in­duló részvétele mellett lebonyo­lított versenyen a barcikai bir­kózók 5, a Papp J. SE verseny­zői 4, s az Ózdi Kohász 1 baj­noki címet szerzett. A verseny elnöke Filácz Gyula volt, akinek véleménye szerint különösen a középsúly súlycsoportokban (62— 74 kg) vívtak szép küzdelmeket a versenyzők. Kiemelte, hogy kiváló bíráskodást láthatott a közöpség a mérkőzéseket vezető Kolacsek, Munkácsi és Viczek „triótól”. Eredmények. 48 kg: i. Back (KVSE), 2. Reusz (Papp J.), 3. Beák (Saújhely). 52. kg: 1. Kó­nya (KVSE), 2. Hanzel (KVSE), 3. Mezei (DVTK). 57 kg: 1. Pi- rint (KVSE), 2. Árva (DVTK), 3. tudva (Papp J.). 62 kg: l. Czif- ra (Ózd), 2. Csatlós (DVTK), 3. Gyermekúszóink sikere Kétnapos verseny kereté­ben álltak rajtkőre a miskol­ci fedett uszodában az északi terület legjobb gyermeküszái — az egriek kivételével. A területi versenyre Debrecen­ből és Őzdról több mint száz versenyző érkezett, örömünk­re a számok többségét — húszból tizenkettőt — az MVSC gyermekúszói nyerték, bár az eredmények ezúttal sem kényeztették el a szak­embereket. A fiú versenyszámok győzte­sei: 100 gyors: Némethy (DVSC), 100 mell: Kovács (MVSC), 100 hát: Bán (DVSC). 100 pillangó: Molnár (DVSC). 200 gyors: Ko­vács (MVSC), 200 mell; Kovács (MVSC), 200 vegyes; Molnár (DVSC), 400 gyors: Kovács (MV­SC) , 4x100 vegyesváltó: MVSC, 4x100 gyorsváltö: MVSC. A leány versenyszámok győz­tesei: 100 gyors: Rentka (DVSC), ÍOO mell: Rentka (DVSC), 100 pillangó: Mestyán (MVSC), 100 hát: Kovács (MVSC), 200 gyors: Kovács (MVSO, 300 mell: Rent­ka (DVSC), 200 hát: Kovács (MVSC), 200 vegyes: Kovács (MVSC), 800 gyors: Rentka (DVSC), 4x100 vegyesváltó: MVSC. A kiegészítő versenyszámok győztesei: 100 férfi gyors: Csótai (MVSC), 100 férfi ifjúsági gyors: Tamás (MVSC), 200 férfi gyors: Kovács (Egri Dózsa), 200 ifjú­sági gyors: Tamás (MVSC), 4x100 férfi gyorsváltó: DVSC, 100 ndi gyors: Bacsa (MVSC). M. Gy. Hiinden kedden és csütörtökön Közönségszolgálat Telefon: 18-222, levélcím: Miskolc 1., Pf. 39 Kedves Olvasóink! A Déli Hírlap sportrovata uj ,.szolgáltatással” igyekszik segí­teni sportszerető közönségünk tájékozódását. Ennek érdekében minden héten két délután ügye­letet tartunk a szerkesztőségben. Kedden és csütörtökön 15-től 16 óráig, a 18-222-es telefonon vár­juk olvasóink hívását. Közönség- szolgálatunk vállalkozik arra, hogy a telefonon, levélben (cí­münk: Miskolc, I., Pf: 39.), vagy személyesen (Bajcsy-Zsilinszky u. 15. III. em. 321.) feltett, a sportra vonatkozó közérdekű kérdéseikre lapunk hasábjain vá­laszolunk. Ezekben az órákban várjuk hozzászólásaikat is cik­keinkre, de szívesen vesszük té­majavaslataikat vagy ötleteiket arra vonatkozóan, hogy kit mi­lyen témában szólaltassunk meg. A rendkívül jó ötletet adók a cikk megírásában is közremű­ködhetnek; ez esetben a cikkért járó szokásos honoráriumot az ötlet szerzőjének fizetjük ki. A levélbeni érdeklődést meg­könnyíti, ha az alábbi kérdőla­pon fordulnak sportrovatunk­hoz: ITT KEKJÜK LEVÁGNI! A kérdező neve: ................................................................................... címe: ........................................... ................... telefonja: ................... A kérdés, ötlet, javaslat rövid lényege (esetleg megjegyzés): A megjegyzés mely cikkünkhöz kapcsolódik? .......... (Ha bővebb tájékozódás szűk- gégét érezzük, akkor a meg­adott címen vagy telefonon meg keressük a kérdezőt.) Fodor (DVTK). 68 kg: 1. Szom­bati (Papp J.), 2. Rakaczki (DVTK), 3. Hacsi (KVSE). 74 kg: 1. Molnár (Papp J.), 2. Nagy (KVSE), 3. Kovács (KVSE). 82 kg: 1. Budavári (KVSE). 2. Bu- rucs (Papp J.), 3. Kovács M. (Papp J.). 90 kg: 1. Mátyási (Papp J.), 2. Szabó (Papp J.), 3. Gál (KVSE). 100 kg: i, Rusző (KVSE), 2. Tóth (Papp J.), 3. Zólyomi (Papp J.). Nehézsúly: 1. Gibárszki (Papp J.), 2. Hudák (KVSE). 3. Horváth (Papp J.), Röplabda Meglepetés a Téli-kupa nyitányán Több mint kéthónapos szünet után újra háló mellé léptek röp­labdacsapataink is. A szakszö­vetség a már hagyományos Téli­kupával indította az „idényt”, mellyel tulajdonképpen felkészü­lési lehetőséget kívánt biztosíta­ni a bajnokságra csapatainknak. Az egyesületek éltek is a lehe­tőséggel, hiszen minden számot­tevő röplabdacrapatunk küzdő­térre lépett, vagy lép e torna keretében. Az első forduló hatalmas meg­lepetéssel indult. A most NB I- be jutott ÓVBSE csapata vere­séget szenvedett az NB II-től elbúcsúzott MVSC együttesétől! Jól mutatkozott be a .MEAFC csapata is, ahol több új arcot is láthattak a nézők. Az ifjúsági találkozók viszont rácáfoltak az eddigi hagyományokra. mert mérkőzéseik meglehetősen ala­csony színvonalon folytak, s csupán a 2. sz. Szakközépiskola +; A csehszlovák trojka. A Pospisil testvérpár és edzőjük, Rudolf Harth a lehető legszemléletesebben bizonyítják, mi­lyen az igazi jó szakmai vezetés. S mindezt egy-egy keréken. (Szabó István jelvétele) A papírformát igazolták a kosarasok Remekelnek a Sportiskola csapatai A kosárlabda Téli-kupa harmadik fordulója ezúttal meglehetősen elhúzódott. Egy mérkőzés — méghozzá a fér­fi rangadó — már pénteken lezajlott a sportcsarnokban. Ezen a találkozón az NB I- es DVTK ismét bizonyított és kereken 100 kosarat -dob­va meggyőző fölénnyel győz­te le jó képességű NB Il-es ellenfelét, az MVSC csapatát. Szombaton és vasárnap a Ki­lián gimnázium, illetve az MVSC-pálva tornatermében folytatódtak a küzdelmek. A figyelem ezúttal a női mér­kőzések felé fordult. Kisebb meglepetést keltett, hogy a tartalékos MVSC-együttes nem tudott komoly ellenál­lást kifejteni az LMTK csa­patával szemben. A DVTK gárdája szinte „lelépte” a Postást. Az ifjúságiak talál­kozóin a Sportiskola csapatai továbbra is nagy formában szerepelnek és szinte „szá- molatlanul” szórják a kosara­kat. Eredmények: DVTK I.—MVSC I. 100:44 (43:20) (f). — Női mér­kőzések: LMTK—MVSC I. 54:30, DVTK I,—M. Postás I. 80:18. — Ifjúsági leány mérkőzések: Sportiskola I.—I. sz. Szakközép­iskola I. 53:14, Sportiskola TI.— I. sz. Szakközépiskola II. 61:18. DVTK II.—MVSC TI. 28:22. Her­man G.—Földes G. I. 31:29. Az MVSC I.—-Egri Gárdonyi és a KFSC—Egri Gárdonyi női első­osztályú mérkőzések elmarad­tak. — Ifjúsági fiú mérkőzések eredményei: DVTK IV.—MVSC TV. 48:25. Kilián G.—MVSC IV. 52:38, Herman G.—Kossuth G. 63:18, T. sz. Szakközépiskola— Földes G. IV. 49:20, Sportiskola —Földes G. Iir. 80:10, I. sz. Szak- középiskola—Földes G. II. 38:21. — I. o. férfi mérkőzés: MVSC I. —DVTK II. 59:43. A középfokú tanintézetek országos kosárlabda-bajnok­sága II. korcsoportjának fiú középdöntői során már a visszavágó mérkőzésekre is sor került. A Földes gimná­zium csapata ezúttal Veszp­rémben a Lovassi gimnázi­um együttesének vendége­ként lépett pályára. A mis­kolci fiúk az előző mérkő­zésen 24 pontos előnyt sze­reztek. így nyugodtan néztek az újabb találkozó elé. Első félidei játékukkal nem is volt baj, hiszen Miskolcon szerzett előnyüket további nyolc pont­tal növelték. A hajrában azonban a hazai közönség óriási hangorkánjától meg­ijedtek, s végül a mérkőzést 3 ponttal elvesztették. Tovább­jutásukat azonban ez már nem akadályozta. Az ered­mény: 62:59 (24:32) volt a Lovassi gimnázium csapata javára. A legtöbb kosarat Fuhrmann (19), Debreczeni (16) és Soós (12) szerezte. (monostori) együttese nyújtott ezúttal elfo­gadhatót. A Téli-kupa keretében rendez­ték meg a középfokú tanintéze­tek országos röplabda-bajnoksá­ga középdöntőjének egyik visz- szavágó mérkőzését is. Ezen a Villamosipari Technikum fiúcsa­pata találkozott a Kecskeméti MŰM XTSK együttesével. A mis­kolciak Kecskeméten 3:0 arányú vereséget szenvedtek, s igy nem sok esélyük volt a továbbjutás­ra. Sajnos, ez így is történt. A mérkőzést ugyan 3:1 (13. 12, —8, 10) arányban megnyerték, ez azonban kevés volt az idegenben szerzett hátrány kiegyenlítésé­hez. A miskolci csapat tehát el­búcsúzott a további küzdelmek­től. A Téli-kupa férfi felnőtt mér­kőzéseinek eredményei: MVSC—B. Volán 39:11, MEAFC —KVSE 29:23, MVSC—ÖVBSE 33:31 (!), ÓVBSE—B. Volán 61:16, MVSC—KVSE 30:35. Férfi ifjúsá­giak: MEAFC—ÓVBSE 36:31, KVSE—2. sz. Szakközépiskola 37:26, Abaúj szántó—ÓVBSE 30:27, KVSE—MEAFC 41:12, Abaújszán- tó—Villamosipari T. II. 30:16, 2. sz. Szakközépiskola—Villamosipa­ri T. n. 35:8. 2. sz. Szakközép- iskola—ÓVBSE 44:13. KVSE— MEAFC 41:12. aj állas Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót azonnali belépéssel felvesz a MEZÖBER B.-A.-Z. megyei kirendeltsége, Miskolc. Szemere ,u. 15. sz. alatt. adás-vétel Erőművek! Vállalatok ! Eladó EKM 50 to/ó 132 att. nyomású szénportüzelésű gőz* kazánhoz (EGÁR 50 to/ó) sa= mott idomtégla. Érdeklődni le­het: Csepeli Papírgyár, Bp., XXI., Duna u. 42. Ügyintéző: Brozsek Imre. Tel.: 279-620/459 vagy 278-644. Termelőszövetkezetek, vállala­tok, figyelem! Egy db Ciclope Savigliano 105 F. tip. (szántásra, árokásásra, széntolásra) 105 LE traktor üzemképesen, olcsón el* adó. Valamint 1 db Sz 100-as (T. 100) tip. vontatóhoz hidraulikus ekeemelő, új állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Csepeli Papír gyár. Bp., XXI., Duna u. 42. Telefon: 279-620 459 vagy 278-644. Ügyintéző: Brozsek Imre. Tilos a kocsi és a beat-frizura Még az olasz profi labdarúgókörökben is meglepetést keltett, hogy a bajnokság középmezőnyében tanyázó Fiorentina elnöksége, külön­böző fegyelmezetlenségekért, mily szokatlanul kemény pénzbünte­téseket szabott ki játékosaira. Kezdődött a Milántól elszenve­dett 5:2 arányú, súlyos vereséggel, mely után a firenzei klub el­nöksége, a mérkőzésen mutatott „lélektelen” játék miatt, mind a 11 játékost, egyenként 260 dollárra büntette. Ugyanakkor Chiarugit, a csapat válogatott játékosát, edzőjével szemben tanúsított enge­detlen magatartásáért még külön is 1600 dollárra büntették. Ennél sokkal súlyosabb büntetés várt Bandinira, a csapat tartalékkapu­sára, aki engedély nélkül hagyta el az edzőtábort, ami 2200 dollár­jába került. Ferrantét, a csapat másik válogatott játékosát pedig taktikai fegyelmezetlenség címén 1300 dollár büntetéssel sújtották. Mindezeken felül az elnökség szigorúan elrendelte: ha a beailes- frizurások továbbra is játszani akarnak a csapatban, kötelesek hajukat levágatni és — talán ami a legfájóbb volt a Fiorentina játékosai számára — még azt is megtiltották nekik, hogy drága sportkocsijaikon utazzanak az edzésekre ... s. I. l'iTT1RT3 KBDD Kossuth radios 12-.30: Melódiá­koktól. — 13.48: Törvénykönyv. — 14.04: Pol-beat. A Gerilla együttes műsorából. — 14.13: A Gyermekrádió műsora. — 15.10: Beethoven: Fidelio. A II. felvo­nás fináléja. — 15.25: Rádióisko­la. — 16.05: A mikádó. Operett­részletek. — 16.28: Félfogadás — fél fogadás? — 16.38: Népdal­gyűjtő úton Kodály Zoltán nyo­mában. (Ism.) — 17.20: Bemu­tatjuk új felvételünket. — 17.45: Ismeretterjesztő előadás. — 18.00: Könnyűzenei híradó. — 18.30: A Szabó család. — 19.25: Magyar századok zenéje. Az MRT Szim­fonikus Zenekarának hangverse­nye. — Közben, kb. 19.55: Emlé­kezés. Klasszikus magyar költők versei. (Ism.) — Kb. 20.G5: A hangverseny-közvetítés folytatá­sa. — 21.03: A XX. század nagy írói. Jaroslav Hasek. — 21.43: Könnyűzene. — 22.20: Gulyás László: Hevesi szvit. — 22.34: Alfa. Az Éjszakai Rádiószínház bemutatója. — 23.00: Meditáció. — 23.10: Esztrádparádé. — 0.10: Rimszkij-Korszakov: Cári menjr- asszony. Részlet az I. felvonás­ból. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Az álarcosbál. Részletek Verdi operájából. — 14.00: Randevú kettőtől hatig. — 18.10: Fiatalok hullámhosszán. — 20.25: Üj könyvek. (Ism.) -- 20.28: A testvériség ágyúja. Jean Pierre Chabrol regényének ismertetése. — 20.58: Népdalcsokor. — 21.50: Hangverseny a stúdióban. — 22.35: Hawai rózsája. Operett­részletek. — 23.15: Zenekari mu­zsika. URH: 18.10: Hanglernezparádé. — 18.55: Orosz nyelvvizsga-elő­készítő. II. fejezet, 27. lecke. — 19.10: Galina Visnyevszkaja és Nicola Rossi-Lemeni énekel. — 19.40: Zenélő nagyvilág. — 20.26: Madách: Az ember tragédiája című drámájáról beszél Kubay Miklós. H. rész. (Ism.) — 21.04: Zongoramuzsika. — 21.17: A dzsessz kedvelőinek. — 21.35: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: Megyei kör­kép. — A lehetőségek és mód­szerek tükrében az urbanizáció­ról. — Az év fontosabb beruhá­zásairól a Tiszai Vegyikombi­nátban. — Könnyűzene. — Be­kecs község ellátása. — Falusi kultúrmunkások között. — Az egészségügyi kultúra kérdései. — Operarészletek. Televízió: 13.10: Számtan-mér­tan. — 14.00: Olvasás. — 14.55: Fizika. — 16.38: Életet az évek­nek. Nyugdíjasok műsora. — 17.25: Hírek. — 17.30: A forró Universum. Régi kérdések, új válaszok. I. rész. (Ism.) — 18.20: Kuckó. — 18.40: Vendégasztal.— 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­hirackv — 20.00: Olasz film, 14 éven felülieknek! — 21.15: Telegroteszk. 2. rész: Sajdi-k Ferenc. — 21.35: Integrál. — 22.15: Tv-híradó. Bratislavai televízió: 14.00: Is- kolatévé. — 15.35: Csehszlovákia —Hollandia férfi kézilabda-mér­kőzés. — 16.50: Hírek. — 16.55: Francia nyelvlecke. — 17.25: Ifjúsági esztétikai vetélkedő. — 18.40: Esti mese. —■ 19.00: Tv- híradó. — 19.25: A Tv-híradó jegyzete. — 19.30: Az energetika jelene és jövője. Publicisztika. — 20.00: Párbaj az emlékezettel. Vetélkedő-sorozat. — 20.35: Gála­koncert a Nemzetközi Diákszö­vetség X. kongresszusa résztve­vőinek tiszteletére. — 21.35: A diadalmas szerelem dala. Len­gyel tv-novella. — 22.05: Tv­híradó. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Pompadour (bérletszünet). Filmszínházak: Béke (f4, hnC, 8): Ne búsulj! (magyarul beszé­lő színes szovjet). — Kossuth (i‘3, fő, f7). Olsen bandája (színes dán). — Filmklub (6): Rövid­filmek. — Fáklya (f5, 17): A kardforgató nő (színes japán).— Petőfi (f7): Magasiskola (ma­gyar). — Táncsics (fő. f7) : A gyilkos a házban van (magyar). — Szikra (5. 7): 12 + 1 (magya­rul beszélő színes francia—olasz, 16 éven felülieknek). — Ságvári (fő, hn7): Banditák hálójában (színes angol). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Szalóky Sán­dor textiltervei és akvarelljei. — Miskolci Képtár (10—18 óra kö­zött) : Demeter István festmé­nyei. Tóth Sándor szobrász- művész kiállítása. — Libresszó (13—20 óra között): Nagy Ernő akvarelljei. — Bartók Béla Mű­velődési Központ (10—18 óra kö­zött) : Képzőművészeti kiállítás a Diósgyőri Vasas Képzőművész Kör anyagából az Oprendek pártszervezetben. SZERDA Kossuth rádió: 8.20: Schumann- és Brahms-művek. — 9.00: A kék dosszié. XIV. rész. — 9.20: Kedvelt régi melódiák. — 10.05: ..Nyitnikék.” Kisiskolások mű­sora. — 10.40: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. (Ism.) Petőfi rádió: 8.05: Déki Laka-' tos Sándor népi zenekara lát­szik. — 8.47: Tallózás a világ­sajtóban. (Ism.) — 9.02: Próba közben. (Ism.) — 11.55: Néhány perc tudomány. Televízió: 9.00: Delta. (Ism.) — 9.25: V. Frank. NSZK film. 18 éven felülieknek! (Ism.) — 11.25: Telegroteszk. I. rész: Kaján Ti­bor. (Ism.) Bratislava! televízió: 8.25: Is­kolatévé. — 10.3»; Tv-hiradu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom