Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-10 / 34. szám

belföld * olajkutatók ösz­töndíja. Az Országos Kő­olaj- és Gázipari Tröszt Nagy-alföldi Kutató és Fel­táró üzeménél sajátos ösztön­díjrendszert dolgoztak ki, amely tervszerűen segíti a szakember-utánpótlás bizto­sítását. Az egyetemek olaj­mérnök-, geológus-, gépész-, vegyész- és geofizikusképző szakain jelenleg harmincán tanulnak üzemi ösztöndíjjal. Az ösztöndíjas technikusok száma pedig eléri negyve­net. * GYARAPSZIK A MÚ­ZEUM GYŰJTEMÉNYE. A Herman Ottó Múzeumban befejezték a tavalyi ásatások leletanyagának feldolgozását. Több mint ezer tárgyat vet­tek számba s ezekkel együtt a múzeum régészeti gyűjte­ménye immár negyvenezer leletet tartalmaz. Tavaly nagyértékű ritkaságok kerül­tek elő az ásatások során. Ezek közül is kiemelkedik az aisódobszai kincslelet. * ÉS AZ ÉRETTSÉGI UTÁN? Több mint ötvenezer idén érettségiző diákot kér­deztek meg az egyetemi szá­mítóközpont szakemberei: mit szándékoznak tenni, ha befejezték középiskolai ta­nulmányaikat. A gimnazisták zöme tovább kíván tanulni, a szakközépiskolások és a technikumot végzők közül is csak alig több mint 50 szá­zalék szándékozik munkába állni. * NŐ A BONTŐPEREK SZÁMA. A házassági bontó- pereknek az elmúlt években tapasztalt állandó emelkedé­se 1970-ben is folytatódott: számuk az előző évi 33 500- ról több mint 35 000-re, csak­nem öt százalékkal emelke­dett. * MATYÓ RÓZSÁS HÚS­VÉTI TOJÁSOK. A mezőkö­vesdi Matyó Háziipari Szö­vetkezetben megkezdték a matyórózsás húsvéti tojások festését. Az idén ebből mint­egy ötezer darabot készíte­nek, nagyobbrészt exportra, de jut belőle a hazai „locso­lóknak” is. * „TIKVERÖZÉS” Far­sangi népszokás a mohai tik­verőzés. Álarcos tikverő le­gények, s menyecskeruhás tojásszedők betérnek a há­zakba, tréfás rigmusokkal köszöntik* a ház népét, majd bebújnak a tyúkólakba, s „elrabolják” az aznapi tojás­termést. Az összegyűjtött to­jásokból este közös rántotta- lakomát rendeznek. * HELYREÁLLÍTJÁK A JURISICH-VÁRAT. Kétmil­lió forintos költséggel még az idén helyreállítják a kőszegi Jurisich-vár nyugati árkának leomlott támfalát. Tavaly áp­rilisban 45 méter hosszan le­omlott a hatalmas, pontosan meg nem határozott korú fal, s 300 tonna építőanyag zúdult a hat méter mély vizesárok­ban levő játszótérre. * MEGTÖRT A BALATON JEGE. A napsütéses, szeles, tavaszias időjárás több helyen megtörte a Balaton még min­dig 17 centi vastag jégpán­célját. Az elmúlt napok erős széljárása először a Tihanyi­öbölben tördelte darabokra és hordta a déli partra a jeget — kedden azonban már a Keszthelyi-öbölben is lezaj­lott ugyanez a folyamat. Most már ott is hullámzik a Bala­ton vize. * OLCSÓ TXJRÁK. Ebben az évben 1020 új autóbuszt vásárol a Volán Tröszt, s eze­ket a bel- és külföldi utazá­sokhoz, csoportos kirándulá­sokhoz, üdültetésekhez hasz­nálják fel. Mindenkor előny­be helyezik a csoportos uta­zásokat. Úgynevezett „olcsó túrákat’’ szerveznek hazánk legszebb tájaira, kiránduló­ig üdülőhelyeire. Munkakörülmények, üzemi demokrácia Uj vezetőségei választ az ÉDOSZ Több mint 11 ezer élelmiszeripari dolgozó képviseleté­ben ma választják újjá szakszervezeti bizottságukat az ÉDOSZ-küldöttek. A városi pártbizottság előadótermében megrendezett küldöttértekezleten Garami Ottó, az ÉDOSZ Borsod megyei Bizottságának vezet beszámolóját. A küldöttközgyűlésen egye­bek között megvitatták a szakszervezeti munka leg­utóbbi alapszervi választáso­kon szóba került hiányossá­gait. A taggyűléseken elhang­zott bírálatokban vezető he­lyet foglaltak el az élelmi- szeripari dolgozók mostoha munkakörülményei. Számos bírálat érte néhány vállalat gazdásági vezetőjé­nek elavult szemléletét és az alapszervezetek közönyössé­gét. A tagság, felszólalásai­ban kifejezésre juttatta, hogy titkára ismertette a szakszer­nyekkel párhuzamosan emel­kedjék a dolgozók jövedelme. A legtöbb helyen a termelés növekedését is létszámbőví­téssel érték el. A túlórák alakulását — a kedvezőtlen munkakörülmények miatt — hátrányosan befolyásolta a túlzott mértékű munkaerő­vándorlás. A beszámolót követően a küldöttek meghallgatták a Gazdasági Bizottság jelenté­sét. Lapzártakor a közgyűlés még tart. Á úr. Bíró József magyar és Janus Burakiewicz lengyel kül­kereskedelmi miniszter áruszállítási és fizetési egyezményt írt alá. Képünkön: a két miniszter kicseréli az okmányokat. (MTI telefotó) külföld o BÚCSÚ VACSORA. Willy Brandt búcsúvacsorát adott Szemjon Carapkinnak, a Szovjetunió Bonnból távozó nagykövetének tiszteletére. Carapkin 19G8 nyara óta kép­viselte hazáját az NSZK-ban. Utódja Valentyin Palin, © AMERIKAI BEREPÜ­LÉS. A Kínai Népköztársaság légterét amerikai katonai re­pülőgép sértette meg. Az újabb provokáció miatt a kínai külügyminisztérium szóvivője a 482. komoly fi­gyelmeztetést intézte az Egyesült Államok kormányá­hoz. az alapszervezetek a vi­tás kérdésekben, egy-két esettől eltekintve, nem képviselik megfelelően a dolgozók érdekeit. Néhány vállalatnál a gazda­sági vezetők a szakszervezet véleményét mellőzve hozzák meg döntéseiket. Vannak azonban olyan alapszerveze- tek is, amelyek egyáltalán nem igénylik a kölcsönös vé­leménycserét. Egyes gazda­sági vezetők pedig még a szociális segélyek, üdülője­gyek elosztásába is beleavat­koznak. Az alapszervi választások során sokan felvetették, hogy a munkakörülmények az elmúlt négy év alatt rendkívül lassan fejlőd­tek az élelmiszeriparban. Az ÉDOSZ-hoz tartozó vállala­toknál még problémát jelent, hogy a termelési eredmé­Ráesett a gázpalack Tegnap délelőtt Lyukdbá- nyán üzemi baleset történt. K. József tizenhét éves mis­kolci lakos, ipari tanulóra munka közben rásett egy száznegyven kiló súlyú gáz­palack. A sérült fiatalembert mellkasi zúzódásokkal, borda­törés gyanújával szállították be a mentők a vasgyári kór­ház sebészeti osztályára. (©) Képr e jlvény-pályázat Érdemes még bekapcsolód­ni a február végéig tartó pá­lyázatunkba, amelynek nyer­tesei 1000, 700, illetve 400 fo­rint jutalmat kapnak. Az e heti hat — 7—12. szá­mú — álarcos kép megfej­tését a február 13-án közlen­dő pályázati szelvényen 18- án, déli 12 óráig egyszerre kell beküldeni szerkesztősé­günkbe. Hivatalos személy elleni erőszakért Négy év szigorított börtön Butykai Alfréd halmaji lakosnak az elmúlt 17 év alatt kilencszer volt dolga az igazságügyi szervekkel. Sokszor ült már lopásért és társadalmi tulajdon megkárosítása miatt. Most negyedszer ítélték el hivatalos személy elleni erő­szakért. Az első lopásért csak hathónapi javító-nevelő mun­kát kapott 15 százalékos bércsökkentés mellett. Később há­rom, majd hét, aztán nyolc hónap börtönbüntetés várt rá. 1970-ben az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet­ben kényszerelvonó kezelést kapott. Tavaly novemberben sza­badult. Ahogy elhagyta a börtönt, rá két napra újra beszállították súlyos részeg­ség miatt a detoxikáló állo­másra. Alig engedték ki, máris italozni kezdett. A Tiszai pályaudvaron megle­hetősen részegen egy isme­retlen nőt nekiszorított egy oszlopnak. A vasúti rendőr­őrs egyik dolgozója kérdőre vonta Butykait, majd felszó­lította, hagyja el az állomás épületét. A szép szó azonban nem használt. Butykai to­vábbra is erősködött és amint az épületből kiértek, a hi­vatalosan fellépő BM-dolgo- zónak leütötte a sapkáját. Az ütést csák a védekezés árán kerülhette el az őrsön szolgálatot teljesítő rendőr. Ismeretlenek siettek a rend­őr segítségére, így sikerült megfékezni a támadót. A harmincnyolc éves többszö­rösen büntetett férfit meg­bilincselték és újra a detoxi- kálóba szállították, ahol is­mét megállapították; sok szeszt fogyasztott. Tífusz mindössze két eset­ben fordult elő februárban, Budapesten. A tífusz kóroko­zójához hasonló salmonellák okozta bélhurutok száma va­lamivel nagyobb volt a szo­kásosnál, de csak egyedi meg­betegedések történtek, étel- mérgezés nem fordult elő. Ez a közétkeztetés higiéniájának javulására utal. Salmonella- fertőzések főleg a szennyezett tőkehústól származnak. A nyershúst sohasem szabad összekeverni a többi élelmi­szerrel, különösen veszélyes, ha ugyanazzal a késsel szele­teljük az elkészített ételeket, amellyel előzőleg a nyershúst vagdaltuk. A húsvágódeszkát zetes letartóztatásban tartot­ták Butykai Alfrédot, Sem­mit sem ismert be,' még azt A nagy erejű földrengés, amely megrázkódtatta a kali­forniai Los Angelest, a város környékén is pusztított. Ni­xon elrendelte, hogy nyílvá­nítsák egész Dél-Kaliforniát katasztrófa sújtotta körzet­nek. Agnew alclnök még ma a helyszínre utazik. is csak fertőtlenítés után sza­bad használni. Diftéria és fertőző gyermek­bénulás — mint már évek óta — most sem fordult elő. A szamárköhögéses esetek szá­ma is elenyésző volt. Vörheny is kevés esetben jelentkezett. Az úgynevezett meghűléses betegségek meglehetősen nagy számban fordultak elő janu­árban. Nem kis szerepet ját­szik ebben a gyakori hirtelen időjárás-változás. Influenza azonban nem fordult elő. A disentéria és a hepatitis a szo­kásos év eleji szinten moz­gott. Folytatódik a kanyaró „pánikszerű” visszavonulása. sem, hogy részegen került a detoxikálóba. A Miskolci Járásbíróság Butykai Alfré­dot négyévi szabadságvesz­tésre ítélte, amit szigorított börtönben kell letöltenie. Ugyanakkor öt évre eltiltot­ta a közügyéktől, és a bün­tetés ideje alatt elvonó ke­zelésre kötelezték. Butykai még feltételesen sem bo­csátható szabadlábra. NAGY JÓZSEF A többszöri földlökések következtében Los Angeles­ben megszűnt az áramszol­gáltatás, kis ideig a rádió­adások is szüneteltek. Több híd megrepedezett, és mi­után összeomlással fenyege­tett, lezárták a forgalom elől. Ugyancsak megrongálódott több gyorsíorgalmú autóút. Az eddigi jelentések sze­rint 37 halottat szedtek ki a romok alól és kö­rülbelül 900 a sebesül­tek száma. Az adatok természetesen nem vég­legesek. A legsúlyosabb károkat a várostól északra levő New- hall település és a San Fer- nando-völgy szenvedte, ahon­nan kiköltöztették a lakoso­kat, mert két nagy duzzasz­tógát megrepedése elöntéssel fenyegeti a vidéket. Los Angeles elővárosaiban több helyen tűz ütött ki, fel­tehetően a gázvezetékekből kiáramló gáz következtében. Ellentmondó hírek érkeztek Hollywoodról. A legújabb hírek szerint azonban a film­várost nem érte súlyosabb károsodás. Los Angeles központjá­ban viszont az utcák csa­tatérre hasonlítanak: üveg- és kőtörmelék mindenütt, sok épület fala veszedelme­sen megroggyant. A tárgyalás napjaiig elő­Influenzás lueyietegeáés nem volt januáron Katasztrófa sújtotta körzet Los Angeles csatatérhez \ Agnew aleBnök ma a földrengés színhelyére utazik DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ- Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579 - Titkárság: 18-223. - Bel- és város­politikái rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226. - Sportrovat: 18-222 - Levelezés: 13-227 - Postafiók 39 - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. - Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc.. I.. Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap éra 80 fillér, hétfőn 1 Ft. — Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN o ROBBANÁS AZ ÉTTE­REMBEN. Ismeretlen erede­tű robbanás rázkódtatott meg New York központjában egy éttermet. Hatan megsérültek, az anyagi kár jelentős. o HARMINCHAT HA­LOTT. Nyugat-Németország- ban, München közelében ki­siklott és a szomszédos sín­párra fordult a Trans-Európa Expressz, s az ellenkező irányból nekiütközött egy be­érkező sínautó. A halottak száma 36, a sebesülteké 34. G OSZTRÁK ELNÖKVÁ­LASZTÁS. Április 25-én lesz az osztrák elnökválasztás — határozta el a miniszterta­nács. Az államfői tisztre elő­reláthatólag két politikus je­lölteti magát: Franz Jonas, a jelenlegi elnök, akinek man­dátuma idén tavasszal lejár, és Kurt Waldheim, volt kül­ügyminiszter, Ausztria állan­dó ENSZ-küldötte, a Néppárt jelöltje. O HUSZONNÉGY HA­LOTT. A Peru délnyugati vidékein levő Cuzcótól 85 ki­lométerre északra a nagy esőzések következtében föld­csuszamlás történt. A sze­rencsétlenségnek 24 halottja van. O FEGYELMI ELJÁRÁS. Haimbar-Lev tábornok, Izra­el vezérkari főnöke fegyelmi eljárást jelentett be három katonatiszt, a katonai bíróság pedig eljárást további egy tiszt és számos katona ellen. Az ok: a katonák egy vizs­gálat adatai szerint Gazában szükségtelen erőszakot gya­koroltak helyi lakosokkal szemben. O ATKINS KISASSZONY BEISMERTE. Suzan Atkins, a Manson-per egyik fővád­lottja az esküdtszék előtt be­ismerte, hogy részt vett mind a Polansky-villában rende­zett mészárlásban, mind pe­dig Gary Hinman dzscssz- zenész meggyilkolásában. At­kins társát, Beausoleil-t, aki­vel együtt ölték meg Hin- mant, már korábban halálra ítélték. © MINDEN INDOKLÁS NÉLKÜL. A catanzarói rend­őrség minden indoklás nélkül szabadlábra helyezte a múlt heti zavargásokkal és bom­bamerénylettel kapcsolatban letartóztatott négy szélső­jobboldali fasiszta fiatalem­bert. A 21. UTÁN SEM NYUGSZIK Nem kevesebb, mint 21. há­zasságkötését ünnepelte a Penn­sylvania állambeli Harrisburg - ban a 49 éves Anthony Autran. Ez a szám Önmagában is na­gyon szép. Ha kártyás lenne, azt mondhatná, hogy tovább menni nem szabad, mert akkor — fuccs lesz! Ö azonban nem kártyás és nem is babonás. A nem mindennapi eseményre Ha.rrisburgba gyűlt újságíróknak kijelentette: — Most ugyan 21-edszer nősül­tem, de horoszkópom szerint é! valahol a világon egy nő, akit az Isten is nekem teremtett. Ezt még meg kell találnom — ke­rüljön, amibe kerül! • . •

Next

/
Oldalképek
Tartalom