Déli Hírlap, 1971. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-13 / 10. szám
§afáaságpofífíJíai kislexikon (9.) Állami visszatérítés A belföldi és a világpiaci árak között szoros kapcsolatot teremtenek a devizaszorzók, amelyek segítségével a vállalatok az export- és az importtermékek devizaárát forintra átszámíthatják. A szorzószüm lényegébei} a népgazdaság exportra kerülő termékeinek átlagos termelési költségét veszi figyelembe, sok exportterméket viszont ennél drágábban állítanak elő. Ilyen esetekben — ha a kivitelhez népgazdasági érdekek fűződnek — az exporttermékek után állami visszatérítést kapnak a vállalatok'. Vagyis az államnak befizetett adók egy részét visszajuttatják a vállalatoknak, átmeneti időre, előre meghatározott feltételek teljesítése esetén. Az állami visszatérítés összegét devizaegységekre (egy rubelre vagy egy dollárra) vetítve számolják, mértékét több évre előre meghatározzák. Az 1968—70-es évek állami visszatérítésének mértéke még vállalatonként különbözött, 1971-től már iparáganként többnyire egységes. Vagyis az új ötéves tervben intézményesen is azok a vállalatok kerülnek anyagilag előnyös helyzetbe, amelyek az iparági átlagnál alacsonyabb költségráfordítással érnek el egy rubelnyi, illetve egy dollárnyi exportbevételt. A vállalatok változatlanul érdekelteik az előnyösebb devizaárak elérésében, a termelési költségek csökkentésében, az export áruösszetételének javításában. Az iparágilag egységes állami visszatérítések egyúttal az iparágak export összetételének javítását is elősegítik. Azok a vállalatok, amelyek az iparági átlagnál drágábban termelnek ki egy rubelt, illetve egy dollárt, az iparági átlagot kiegészítő állami visszatérítést is kaphatnak átmenetileg évről évre csökkenő mértékben. Így arra serkentik őket, hogy minél előbb zárkózzanak fel, érjék el az iparági szintet. Áz új, szigorúbb feltételek mellett esetenként veszteségessé válhat a kivitel. Ilyenkor a vállalatok, ha más megoldást nem találnak, csökkenthetik, vagy meg is szüntethetik a gazdaságtalan exportot. A kiesést más vállalatok a gazdaságos export növekedésével pótolják. Egyébként külön pénzügyi eszközökkel, kedvezményekkel központilag is hatékonyan ösztönzik a népgazdaságilag előnyös kivitel fokozását. így a IV. ötéves ten'' időszakában minden bizonnyal gyors ütemben tovább növekszik az export egésze, egyszersmind javul a gazdaságossága, összététele is. Áz import gazdaságosságának növelése egészen másként vetődik fel, mint az exporté. Elsősorban a legelőnyösebb beszerzési (gr, hitel stb.) feltételek felkutatása a feladat. Nem lény^egtelen követelmény azonban, hogy főleg azokból az országokból vásároljunk, amelyekbe irányuló exportunk is nagy és. gazdaságos.. Az import országonkénti ás árucsoportonkénti megoszlását a jövőben is különböző mértékű vámok és letéti díjjik. szabályozzák. K. J. Meny nyitás Expresséknél------------- Elutazott az első idei csoport A DH városfejlesztési • Nem lesz drótkötélpálya • Panorámaút az Avasra • Parkolóhely kétszáz autónak Tegnap elutazott Miskolcról-.». borsodi fiataloknak az a csoportja, amely az Express Ifjúsági és Diák Utazási iroda szervezésében 7 napot tölt a Magas-Tátrában, Zakopanéban és Krakkóban. Az idénynyitás az idén minden eddiginél korábban kezdődött. A folytatás: márciusban utazás a lipcsei tavaszi vásárra. Egy évvel ezelőtt még nem indult külön borsodi csoport Lipcsébe. Az idén pótcso- portot is kellett alakítani.- A két csoport tagjai zömmel a Borsod megyei Tanács dolgozói lesznek. Az Express, a tavaszi szünet ideje alatt középiskolások részére különvonatot indít Zakopanéba és Krakkóba. A fiatalok összesen 6 napot töltenek ott. Megkezdődött a helyfoglalás a közép- iskolások tavaszi országjáró túráira is. Egyes miskolci iskolák még tavaly bejelentették igényeiket, mondván: így biztosan nem maradnak fi krasziiojarszki óriás Ha elkészül a Jenyiszej folyónál épülő krasznojarsz- ki villamoserőmű, az erőmű kapacitása meghaladja majd mindazon erőművek össz- kapacitását, amelynek építését Lenin javaslatára fél évszázaddal ezelőtt az állami villamosítási ten.' kitűzte. Az új villamoserőmű teljes kapacitása — ha a tizedik turbinát is üzembe helyezik — ötmillió kilowatt lesz. le a szokásos tavaszi országjáró túráról. S ez az előrelátás annál is inkább kívánatos. mivel az elő.'-tes becslések szerint 1971-ben minden eddiginél több középiskolai osztály veszi igénybe az ifjúsági utazási iroda autóbuszait, szolgáltatásait. S ha már a szolgáltatásoknál tartunk, hadd mondjuk el: az Express Borsod megyei Irodája külön kívánságra olyan pótutakat is szervez az idén, amelyek nem szerepelnek az előre Összeállított programokban, így például az ÉMÁSZ KISZ fiataljainak '.-ülőn 5 napos cseh—lengyel túrát szerveznek. Sínek az Amur jegén A befagyott Amur folyó jéghídján áthaladt az idei tél első vasútszerelvénye. Minden évben síneket fektetnek le a befagyott folyó jegén, hogy a hosszú és kemény tél idején is folytatódjék az áru- szállítás a folyó két partja között. — Nem gondolod, hogy ez már túlzott féltékenység? (A Tempo karikatúrája) Lényegében a fővárosban is csak kísérletről van szó. A rozslisztből készített „mindennapi eledel”-hez olyan vegyszert adagolnak, aminek még a nevét is nehéz kimondani: gücerinmonostea- rát... Még nehezebb azonban ennek a vegyszernek a beszerzése. Egyelőre csak külföldön kapható drága pénzért. A sütőipar — mint azt a fővárosi példa is igazolja — ilyen áldozatokra is kész. Miskolcon is. Egy hónappal ezelőtt itt is megtették a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy hozzájussanak e fontos és új alapanyagához a kenyérnek. Felkérték a Borsodi Vegyikombinátot is, segítsen — külföldi kapcsolatait felhasználva — a beszerzésben. Ugyanakkor __nagy reményeket fűznek az Északmagyarországi Vegyiművekben folyó kísérletekhez is. Egyelőre külföldről Az újfajta vegyszer előállítására való alapkísérleteket még a múlt év közepén megkezdte a gyár. Nyolc-tíz típussal kezdődött a munka, ' amiből a Sütőipari Kutatóintézet kettőt választott ki, ami minden tekintetben megfelelne az élelmiszeripar követelményeinek. Jelenleg ezeknek a kimunkálásán fáradoznak Sajóbábonyban. Nem fóruma Az Avas Miskolc egyik nevezetessége. Egy időben a gyomrába futó pincesorok érlelték a Fugger-család által Európa királyainak pincéjébe szállított tokaji borokat. Az utóbbi évtizedekben nem erről, hanem a város fölé emelkedő kilátójáról híres. Hábel György MÁV- főmérnök, lapunk budapesti olvasója, már 1963-ban papírra vetette ötletét: készítsenek személyszállító drót- kötélpályát a domb aljától a kilátóig. Lapunkhoz nemrég rajtuk, hanem azokon a szerveken múlik a nagyüzemi gyártása ennek a vegyszernek, akik engedélyezik az élelmiszeriparban való fel- használását, illetve tanúsítják, hogy nem ártalmas az emberi szervezetre. Ha az .ezzel összefüggő mindenfajta vizsgálat végére érnek, akkor minden akadály elhárul az újfajta kenyér rendszeres sütésének az útjából. Addig azonban .csak _a külföldről behozott vegyszer segítségével. dolgozhatnak, illetve kísérletezhetnek. Az önköltség terhére is' Ezt tervezik Miskolcon is, ahol a sütőipari vállalatnál közölték: a televízióból már (Tudósítónktól) Űj csarnok épül a TVK 11-es számú műanyagfeldolgozó üzemében. A Gyár- és Gépszerelő Vállalat munkásai most kezdték meg annak a 67 tonna súlyú acélszerkezetnek a szerelését, amely különböző fóliatömlőt gyártó gépek állványaként szolgál majd. Az acélszerkezet egyik fontos kelléke lesz a 41 daeljuttatott indítványában külföldi példákra hivatkozik, s az Avas egyre növekvő idegenforgalmi vonzerejével érvel. fl Toronyaiia utcától a csúcsig A Hábel György elképzelte kosárülőkés drótkötélpálya indítóállomása a Toranyaija utca 3. számú telken lenne, melyen egy épületrom és egy ismert különleges minőségű kenyér gyártásához — külföldről hozott vegyszer segítségével —, e hónap végén, vagy a jövő hónap elején hozzákezdenek. Még akkor is, ha ez a vállalat önköltségét hátrányosan befolyásolja. Természetesen a kenyér ára nem változik. A sütőipar szakembereinek véleménye szerint is mindenképpen hasznos és gazdaságos, a fogyasztók érdekeit szolgálja az új eljárással sütött kenyér. Még mellékhatásaiban is kedvező a helyzet. Az új eljárás amellett, hogy meggátolja a kenyér . . öregedését, azonos mennyiségű alapanyag fel-, használásával sakkal tétsze-. tosebb kivitelű, terjedelmében nagyobb, lyukacsosabb termék készíthető. Miskolcon is nagy várakozással tekintenek a sütőipar új terméke elé, amely várhatóan — az ígéret szerint — legkésőbb február elején kapható lesz a boltokban. T. F. rab Reifenhäuser-tipusu, ám TVK-gyártmányú fólia-fúró extrüdernek is. Az új csarnok érdekessége lesz, hogy az ide kerülő gépek üzemelési technológiájában hazánkban először alkalmazzák majd a granulátum adagolását központi tárolóhelyről csővezetéken keresztül, sűrített levegő nyoma tásával. szanálandó, avult lakóház található. A fogadóállomást a kilátótorony keleti oldalára képzeli. A két pont között áthidalandó távolság 340. a szintkülönbség pedig 82 méter. A kötélpálya nyomvonala az avasi harangtoronytól nyugati irányban 30 méter távolságra, a temető szélén haladna el. Közöl még egy másik alternatív elképzelést is, de ő maga az itt említettet tartja célszerűnek, hiszen az indítóállomás nem messze a városcentrumtól, a Szabadság tér mellől fogadná az utasokat. Számításai szerint az utasforgalom teljes kihasználás esetén hegy- és völgymenetbeA összesen 300 fő lenne. Naponta 8 órát, és az évente 205 napos üzem 50 százalékos kihasználtságát tekintve, ez évi 300 ezer utast jelentene. Nézete szerint Miskolc város lakosságát. városunkat érintő idegenforgalom méreteit, valamint az Avason építendő u;( városnegyed forgalomnövelő szerepét figyelembe véve »• kötélpálya üzemeltetése gaz daságilag megalapozott lenne. Sem az Avasra, sem Fehérkölápára Az említett ötlethez Miskolc város tanácsának illetékesed a következő megjegy zéseket fűzték. Szekrényt Jenőnek, a tervosztályveze • tőnek véleménye szerint a negyedik ötéves tervidőszakban ilyen, elsősorban idegenforgalmi célokat szolgáló beruházásra aligha adódik lehetőség. A tanácsnak a legjelentősebb gazdasági erőltet a lakásépítkezésekbe kefej. összpontosítania. Éppen ezért más személyszállító drótkor télpálya tervét sem tudják, megvalósítani, például a már elkészült tervdokumentációval rendelkező fehérkőlápai Lebegő tervét sem. Hozzáfűzte még, hogy fenntartási költségeit tekintve egyáltalán nem látszik kifizetődőnek egy ilyen vállalkozás. Másrészt a tanácsnak áz Avas turistaforgalmát növelendő. már megvannak a negyedik ötéves terv időszakéban megvalósításra kerülő elképzelései, melyekről bővebb felvilágosítást az építési osztály ad majd. A mostani ötéves terv időszakában Különösen az autóval rendelkező, vagy autóbuszon csoportosan ide látogató turisták örülnek majd annak az útnak, melyet a mostam ötéves tervidőszakban építtet a tanács a Szabadságharcos utcától a Dessewffy utcán át a kilátóig. Fónyad László, a tanács építési osztályán elmondotta, hogy az úgynevezett panorámaút építési munkálatai már az idén elkezdődnek. Ehhez csatlakozó munkálatokat végeznek a Mindszenti templom feletti tetőrészen és a Panoráma söröző mellett is. mely területeken összesen kétszáz autó befogadására alkalmas parkolóhelyet építenek az Uvaterv mérnökei által készített tervek alapján. (nyakas) Hová lett a vattacukor-árus? Az elmúlt évben Borsod megyében 74 kiskereskedőnek adtak ki iparengedélyt. Ezzel 519-re emelkedett a kiskereskedők száma a megyében. Érdemes megíigyel- ni: lassan kihalnak az olyan különleges szakma képviselői, mint például a vattacukor árus is. Pintér István TEA 5 DOLLÁRÉRT 4 ^-) Éppen hozták a vacsorát. Elég gusztustalanul nézett ki. Nem voltam annyira éhes, hogy ráfanyalodjak. Sepi viszont úgy vetette rá magát a csajkájára, hogy majd meghasadt a szívem. És ezek után csak tér. mészetss. hogy érintetlenül eléje toltam az én adagomat is. Egy szempillantás alatt bahabzsolta. , AztáA jóllakottan elnyúlt a priccsen. Én is ledőltem, örültem, hogy cellatársam elcsendesedett, és átengedhettem magam gondolataimnak, amelyek már h"—afelé kalandoztak. Az órámat is elvették, és nem tudom, mennyi idő telhetett el, amikor Sepi egyszer csak hörögni kezdett. Felugrottam. Sepi arca szederjes volt. Szegény fiú. nagyon nehezen kapkodta a levegőt. Kétségbeesetten dörömbölni kezdtem az ajtón, és hamarosan meghallottam a foglár közeledő lépteit. Ezzel nyitott be a zárkába; — Mi van a magyarral? Azonnal orvost hívok. De tátva maradt a szája a csodálkozástól, hogy nem én vagyok rosszul, ha. nem Sepi. Hívta is az orvost, de hiába. Sepi meghalt. Szegény feje megmenekült a kosárfonástól. Milyen szerencse, hogy Sepinek adtam az adagomat! Reggel a feketekávét azonnal a küblibe öntöttem. Majd bolond leszek még egy lehetőséget adni rá, hogy Banless úr bebizonyíthassa, milyen messzire ér a keze ... Aztán ismét dörömbölni kezdtem a zárkaajtón: követeltem, hogy azonnal vigyenek el a magyar követségre. El is vittek, de útközben gúnyosan mosolyogtak, hogy kár annyira sietnem, mert hiszen négy-öt hét is beletelhet, amíg Budapestről megérkezik a hazatérési engedély! Addig pedig nem fogom kibírni étlen-szomjan. Mosolyuk azonban lehervadt az arcukról, amikor hazatérési engedéllyel a kezemben léptem ki a követség kapuján. A magyar tisztviselő nagyon megértőnek bizonyult, és nemcsak a papírt adta ki azonnal, hanem velem is tartott, ő is elkísért a határig... Egy fél rúd téliszalámit is hozott magával, hogy útközben ne unatkozzunk... Azt rágcsáltuk, és ügyet sem vetettünk a két detektívre, akik meglehetősen savanyú képet vágtak, amikor a vonat elindult Hegyeshalom felé. így aztán mostanában Budapesten élek Átkozottul jó dolog ez, különösen, ha az ember már megjárta a tengerentúlt» és annyi mindenen ment keresztül, mint én. Ezt a történetet is azért meséltem el, hogy ki-ki láthassa: néha a kalandokból is megárt a sok. Egyébként nem vagyok irigy ember, sem titkolózó, és nem bánom, ha bárki tovább meséli. Csak egyet kérek: Ruthról hallgassanak. Fiatal házas vagyok, a feleségem féltékeny természetű, s a végén még a fülébe jutna a dolog. (Vége) A kísérlet stádiumában „Hadüzenet“ a száraz kenyérnek Miskolcon is megkezdik a négy napon át íriss kenyér sütését Újfajta eljárással olyan kenyeret sütnek a fővárosban, amely még a negyedik napon is friss, mintha akkor került volna ki a boltokba. Erről adott hírt a tv-híradó. Önkéntelenül is arra gondol mindenki: milyen jó lenne, ha Miskolcon is megkezdenék az ilyen minőségű kenyér sütését, ami azt jelentené, hogy a fogyasztók mindig ízletes, magakellető áruhoz jutnának. Súlya: 67 tonna