Déli Hírlap, 1971. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-13 / 10. szám
Emelik a hálózati dolgozók alapbérét Szakszervezeti küldöttértekezlet az MIV-nél Tanácskozott az SZMT elnöksége (Folytatás az 1. oldalról) A szakszervezeti tanács írásos beszámolóját a tegnap megtartott vezetőségválasztó icüldöttértekezleten Molnár ;srtalanné, a Miskolci Ven- glátóipari Vállalat szb-tit- ára egészítette ki. Ebből csakúgy, mint a beszámolóból, kiderült, hogy a jövőben még nagyobb gondot kell fordítaniok dolgozóik erkölcsi és anyagi támogatására. Az szb-titkár néhány szóban elintette a tagság eszmei- politikai nevelésével kapcso- tos kérdéseket, majd a kulturális igényekről beszélt. És ersze, ha néhány szó erejéig iS, de értékelte a vállalat porttevékenységét. A sok- sck szervezeti kérdés mellett Molnár Bertalanná rámutatott az olyan problémákra is, amelyek megoldása egyre sürgetőbbé válik. A dolgozók igényelnék például a jogi előadásokat is, de erre — helyiség hiányában — nincs lehetőség. Utalt arra is, hogy a szakszervezeti bizottságon belül ifjúsági reszortfelelőst szeretnének kinevezni. Ez az intézkedés lehetővé tenné, hogy jobban együtt tudjanak működni a vállalat KISZ- szervezetéveL Az szb-titkár szóbeli kiegészítője után vita következett, amelynek során érdekes és rendkívül figyelemre méltó javaslatok és felszólalások hangzottak el. Az egyik felszólaló véleménye szerint — Igen, drágám, én vagyok! És ott ki beszél? (A Vjesnik karikatúrája) Miskolc a vendéglátipar szempontjából még nem az ország második városa. Többen a szakmunkás-utánpótlásra hívták fel a figyelmet, amely bizony az égető problémák közé tartozik. Legjobban talán nyáron, a főszezonban mutatkozik meg, hogy milyen nagy szükség van a munkaerőre. Sok felszólaló említette a bérproblémákát, amelyet mind az írásos beszámoló, mind pedig a szóbeli kiegészítés hangsúlyozottan érintett. Ezekre a felszólalásokra mintegy válaszként, Bonyhádi Ernő főkönyvelő közölte, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium 1971-ben felemeli a hálózati dolgozók alapbérét. A küldöttértekezlet második részében megválasztották a vállalat szakszervezeti vezetőit és a megyei küldött- értekezlet részvevőit. B.S. Könyv a gyárban 650 ezer forint értékű könyvet adtak el tavaly a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat LKM-ben levő könyvesboltjában. A gyári dolgozók egyaránt szívesen vásárolták a műszaki és szépirodalmi kiadványokat, de sok fogyott a szakács- és kézimunka-könyvekből is. A vevők többsége a törzsgárda tagjai közül került ki, sőt az üzletnek már kialakult törzsvevő-gárdája is van. Ez egyébként arra ösztönzi a MNKV-t, hogy sok új kiadványt juttasson el ebbe a gyári üzletbe. A kis könyvesbolt munkáját 40 könyvbizományos segíti, akik a gyár különböző, a Il-es hivatalházban székelő könyvesbolttól távolabb eső üzemekbe is eljuttatják a könyveket. Ma délelőtt 9 órai kezdettel ülést tartott a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége. Először Tóth József, az SZMT vezető titkára értékelte a szakszervezetek elmúlt évben végzett munkáját, és vázolta az ez évi feladatokat. Kádár Sándor, az SZMT Közgazdasági Bizottságának vezetője a negyedik ötéves terv megismertetésével, végrehajtásának segítésével kapcsolatos szak- szervezeti feladatokról tett javaslatot. Napirenden szerepelt még az 1971. első félévi munkatervének megbeszélése. Az elnökség végül bejelentésekkel foglalkozott. Rehonstruhció Szerencsen Több élesztő és csokoládé A 4. ötéves terv előirányzata szerint 1971-ben két fontos élelmiszeripari beruházáshoz biztosítanak fejlesztési kölcsönt; idén kezdik meg a Budafoki Élesztő- és Szeszgyár élesztőüzemének és a Szerencsi Csokoládégyárnak a rekonstrukcióját. Az élesztőt jelenleg két budapesti üzem gyártja, évente összesen 9500 tonnányit készítenek. Ez azonban már nem elégíti ki a szükségletet és ráadásul a minőséget is kifogásolják a kenyérgyárak. Ezért a negyedik ötéves tervben a hazai sütőélesztő-termelést 13 000 tonnára növelik és a minőséget is megjavítják. A nagyobbik, jelenleg mintegy 7000 tonna élesztőt adó budafoki gyárban új üzemrészt emelnek és ezzel csaknem 4000 tonnával több élesztő gyártását teszik lehetővé. A Magyar Édesipar 1969. évi 4767 vagonos termelését 1975-re 6500 vagonra fokozza, részben azzal, hogy a szerencsi gyárban rekonstrukciós bővítést hajtanak végre. A gyár rekonstrukciójára 270 millió forintot irányoztak elő. Gondos mérlegelés után jelölték ki a szerencsi üzemet a rekonstrukció színhelyéül. A számítások szerint ugyanis ebben az üzemben lehet a legkisebb költséggel megoldani a termelés hozzávetőleg 600 vagonos növelését. Mint megállapították, hasonló kapacitásbővítés másutt legalább 350—450 millió forintba kerülne. Szerencs mellett szólt az is, hogy a szomszédos cukorgyárból, kis távolságról szállíthatják az üzembe a nyersanyagot, és innen kaphat gőzt is a gyár. „A hivatali nemtörődömség és hanyagság miatt írok Önöknek, és kérem segítsenek kinyomozni, hogy hol van az édesanyám pénze T’ — hangzik a szerkesztőségünkhöz Szikszóról írt levél meglepő bevezetője. Katona Sándomé írta a keserű sorokat. S a történet, amelyet levelében tudtunkra ad —, reméljük — nem mindennapi. A szülőtartást megítélték A Szikszóm élő özvegy Gönci Józsefné két évvel ezelőtt kénytelen volt szülőtartásért beperelni fiát. Gönci István kőműves kisiparost, mivel az egyébként rokkantsági nyugdíjas férfi rendszeresen „megfeledkezett” gyermeki kötelességéről, a minden jövedelmet nélkülöző édesanyja támogatásáról. A ma már 81 éves idős asszony számára 150 forint szülőtartást ítélt meg a Szikszói Járásbíróság. Csakhogy Gönci István ennek ellenére sem fizetett hónapokon keresztü'. Holott dolgozott, mint kőműves, és nyilván nem keresett keveset. Az anya tudomására jutott, hogy fia gyakran vállal munkát a Szikszói községi Tanácsnál is. Újabb eljárást indított tehát, amelyben kérte: fia jövedelméből tiltsák le a hét hónapja elmaradt szülőtartást. S tavaly október 16-án a Szikszó járási végrehajtó iroda ki is küldte a letiltási rendelvényt a községi tanácshoz. A pénz eltűnik A községi tanács annak rendje és módja szerint levont Gönci István járandóságából 790 forintot, utasítva a Magyar Nemzeti Bank en- csi fiókját, hogy emelje le egyszámlájáról, s utalja a 270—90163—4875 sz letéti számlára. Az MNB encsi fiókja november 20-án a pénz „leemelését” visszaigazolta, s átutalta az MNB mefent gyei igazgatóságára a említett számlaszámra. És teltek-múltak a napok, a hetek. December közepén már türelmetlenkedni kezdett a néni, s megkérte a lányát, utazzon Miskolcra a megyei végrehajtó irodába, ahová a pénznek ekkorra már meg kellett volna érkeznie. „Legnagyobb meglepetésemre ott közölték velem, hogy a pénzről nem tudnak, különben is, a számlaszáni — amelyre az átutalást a községi tanács küldte — téves!” — írta Katonáné. „S szegény öreg anyám hiába várta a pénzt legalább karácsonyra, csak nem jött meg.” És nem érkezett meg a mai napig sem! A pér.z eltűnt. A MNB megyei illetékese utánanézett: bár a letéti számlaszám valóban téves volt („A gépírónő ütötte rosszul!” — védekezett az encsi végrehajtó. „Ha Gönci fizetett volna, nem lenne ez a herce-hurca” — mentegetőzik „mi is emberek vagyunk, tévedhetünk” alapon a gépírónő), a megyei bank korrigálta a hibát, s november 27-én átutalta a pénzt — a 273 sz. kivonaton — a megyei végrehajtó irodának. „Egyéb állami bevétel” És itt ismét egy bökkenő: most a szikszói tanács ügyintézője (vagy gépírója? Ki tudja?) is eltévesztett egy számot. A végrehajtási számot! S hogy minél rejtélyesebb legyen a dolog, nem közölte a végrehajtást kérő öreg néni nevét sem. A megyei végrehajtó iroda december 3-án tehát levelet küldött Szikszóra: árulja el a tanács, hogy kitől-kinek jár a 790 forint. Újabb meglepetés! Szikszón lepecsételték a nyílt levelet, ráírták, hogy számukra az érintett végrehajtás ismeretlen, és — továbbküldték Aszalóra! (Mit nem adnék érte, ha tudnám, hogy minek?) Onnan érkezett vissza a megyei bíróság végrehajtó irodájához, ahonnan — mivel a pénz ismeretlen eredetű és célú volt —, átutalták a pénzügyminisztérium „egyéb állami bevétel” rovatába. A nyomok tehát a pénzügyminisztériumba vezetnek. Elgondolni is fölséges, micsoda jó napja lesz az öreg nénikének, ha végre-vala- hára előkerül pénzecskéje. Már csak azért is, mivel fia most sem fizeti a kötelező 150 forintokat. Ne adj’ isten, hogy az azóta felszaporodott négyhónapos hátralékért is végrehajtást kellessen kérnie a néninek. Mert ki tudja, hogy a bürokrácia hányadik szélességi, s a hanyagság milyen hosszúsági fokán találna újra a számára sokat jelentő forintokra. RADVANYI ÉVA Magasabb szinten - önmagunkért A városi párt-végrehajtóbizottság a tegnapi ülésén — miként hírül adtuk — többek között megvitatta a városi gazdálkodás múlt évi tapasztalatairól és az 1971. évi feladatokról beterjesztett jelentést. Ismerjük eredményeinket, tudjuk, mi szorul korrekcióra, s éppen ezért konzekvensek lehetünk a feladatainkat tekintve is. Gazdasági helyzetünk reális megítélése nem „egyszeri meglátásból” származik. A városi párt- bizottság gazdaságpolitikai munkájára a szigorú következetesség jellemző. A Központi Bizottság és a Borsod megyei Pártbizottság határozatainak szellemében, s a maga tapasztalatait hasznosítva, évek óta vissza-visszatérően elemzi helyi gazdasági életünket, és segíti a maga pártpolitikai eszközeivel. A következetes munkát jól érzékelteti egyetlen szám is: a végrehajtó bizottság az elmúlt évben 12 alkalommal tűzte napirendre a gazdasági élet különböző részterületeinek vizsgálatát. A gazdasági élet pártellenőrzése és segítése rendkívül fontos politikai munka. Miért? A válasz egyszerű. Dr. Havasi Béla, a pártbizottság első titkára összefoglalójában így fogalmazott: a gazdálkodás — az életszínvonal-politika alapja. Ez az a felismerés, ami a pártszerveket, a pártszervezeteket egyre jobb munkára ösztönzi. S örvendetes — bár hibák is tapasztalhatók még —, hogy nemcsak az igyekezet, hanem az eredmény is mindinkább szembetűnő. Még friss és érvényes a városi pártértekezlet megállapítása: „A munka tartalmi színvonala javult, az operatív gazdaságszervező munkát mindinkább felváltja az elvi-politikai tevékenység, az átfogó lényeges kérdésekkel való foglalkozás előtérbe kerülése. Munkánk eredményeként a város dolgozóinak munkaaktivitása fokozódott, növekedett a gazdasági, párt- és társadalmi vezetők politikai és közgazdasági felkészültsége, vezetői alkalmassága.” Ez az év, a negyedik ötéves terv első esztendeje azonban a „magasabb szint” érdekében még többet követel. A feladatokat világosan megjelölik a X. kongresszus határozatai. A végrehajtás megfontoltságot, előrelátást követel. Egyöntetűen hangsúlyozta ezt tegnap a végrehajtó bizottság. Részletekre menően, tudományos alapossággal tárta fel a helyi teendőket, a gazdasági mechanizmus támasztotta igényességgel, tekintetbe véve az összefüggéseket. És nyomatékkai aláhúzta a gazdasági, valamint a pártpolitikai munka egymásrautaltságát, kölcsönhatását. „Minden területen kiemelkedő jelentősége van a pártszervek ellenőrző tevékenységének. Ez nyílt kritikai légkörre épüljön. A kritikát a valóság feltárásának eszközeként kezeljék és ne engedjék meg annak elfojtását, vagy semmibevételét. Szolgálja mindez az egészséges munkahelyi légkör kialakítását, segítse a tisztánlátást és a problémák reális feltárását” — hangsúlyozta többek között a vb egyetértésével találkozott jelentés. Jó kritikai légkör, reális megítélések, tisztánlátás nélkül a szocialista gazdaságban elképzelhetetlen az összhang, az egyéni és a közös érdek harmóniája, a tervszerűség követelményeinek megtartása, a termelékenység — mint alapigény! — növelése, az ésszerű árképzés, a munkaerő helybentartása... és így sorolhatnánk tovább. Mint ahogy a vb elé terjesztett jelentés sorolja is! Természetesen nem csupán a pártpolitikai teendőket, hanem a konkrét gazdasági feladatokat is — ágazatonkénti bontásban, összesítésben városi szinten, évek teljesítményeinek hasonlításában. Elektronikus számítógépek számadataival szerepel ebben a kohó- és gépipar, a szállítás és közlekedés, az élelmiszeripar, az építő- és anyagipar, a kereskedelem... és mindaz, ahol termelnek, szolgáltatnak az ember számára. Az eredmények rögzítésére, s az év gazdasági feladataira vonatkozó javaslatot a végrehajtó bizottság jóváhagyás és megvitatás végett rövidesen a városi pártbizottság elé terjeszti. A téma alapos elemzése révén világos, tiszta képet kapunk a város gazdaságáról. Életszínvonalunk további emelkedése — természetesen nem elvonatkoztatva az országos eredményektől — azon múlik, hogyan sikerül a X. kongresz- szuson megfogalmazott „magasabb szintet” elérni. A végrehajtó bizottság jegyzőkönyvileg rögzítette: köszönet az eredményekért a nagyüzemek, a város dolgozóinak, akik derekasan helytálltak. Ez a helytállás — a jövő garanciája is! Régi sirám ez. Ha szóba kerül valahol, az illetékesek — a martintelepiek és a szirmaiak — már csak legyintenek rá. talán a „sors kezét” látják benne. Meggyőződésükké vált, hogy ennek így kell lennie. Hogy mi az a megváltoztathatatlan? Mindössze annyi, hogy a szirmai és a martintelepi autóbuszok a Tiszai pályaudvar felé járnak a Búza térre. Ezért nagyon sokszor hosszú percekig áll az autóbusz a nagy híd után, a sorompó előtt. Viszont: ha a járatok a Kun Béla utcán keresztül közlekednének, sok időt takaríthatnának meg! Nem hisszük, hogy ez még senkinek sem jutott volna eszébe. De akkor mi lehet az oka annak, hogy ez eddig nem valósult meg? Mert igaz: munkakezdéskor és végzéskor a tömeg a Tiszai pályaudvar felől jön, illeve arra tart. Eddig rendben is volna. Az ésszerű megoldás tehát: a reggeli és a késő délutáni órákban mindkét irányban közlekedtessenek autóbuszokat! No persze, ez nem olyan egyszerű, mint ahogy mi laikusok elképzeljük! Hiszen akkor a szirmai járat bérlete a martintelepire, illetve fordítva, már nem lenne érvényes. Ugyanis a közlekedési vállalat szigorú törvényei kimondják: csak az egymással párhuzamosan futó járatokon érvényesek a másik autóbuszjárat bérletei. El kell ismernünk: ez igencsak fontos érv, az ésszerűnek látszó megoldás ellen. Megállt a tudomány. Nincsen megoldás. A híd utáni sorompót naponta mintegy kétszázötvenszer zárják le. S ha ezt a számot mindössze három perccel szorozzuk be — mivel ez a kötelező lezárási idő a vonat érkezése előtt —, máris hosszú órák kerekednek ki belőle. Vajon mikor sikerül valami módon megoldást találni erre? SZ. I. Bevált a finomkonfekció- üzem Érdekes kezdeményezést valósítottak meg 1969-ben az ÉTEX-nél: 50 dolgozót foglalkoztató finomkonfekció- üzemet hoztak létre. A kezdeményezés a tapasztalatok szerint helyesnek bizonyult, 1970-ben már 8 millió forint értékű olyan árut termelt az üzem, amelynek nagy része azonnal a vásárlókhoz jutott. A finomkon- fekció-üzemben gyártott női szőrmebundák, divatpantallók, szoknyák és különféle ruhák keresettek. Borsod és Heves megyén kívül ezek a termékek eljutnak a fővárosba is. Budapesti szereplésüket jól segíti az 1970-ben nyitott fővárosi megrendelő iroda, amelyen keresztül közvetlen kapcsolatot tartanak a ruházati iparral és a fővárosi vevőkkel. Öreg néne pénzecskéje autóbuszok
