Déli Hírlap, 1971. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-07 / 5. szám

GELKA kontra nmiux Napjainkban a lakosság tömegesen vásárol olyan értéke­sebb. a korábbinál magasabb igényeket kielégítő, a hétköz­napi életet kényelmesebbé tevő termékeket, amelyek iránt a kereslet a 60-as évek elején még nagyon alacsony volt. Ma már a háztartási kisgépele — kávéfőző, kenyérpirító stb. — vagy a nagyobbak: hűtőszekrény, tv, rádió, porszívó, mosó­gép, centrifuga vásárlása hétköznapi dologgá vált, tömegmé­retekben fogy. A növekvő életszínvonal ugyanakkor új követelményt is állít: a differenciált keresletet, amit csak ugyanilyen kíná­lattal lehet kielégíteni. A negyedik ötéves tervben a kereskedelem, s általában a javító-szolgáltató vállalatok számolnak ezekkel a feladatok­kal. Számol vele a VIMELUX is, ahol elsősorban — mind­ehhez kapcsolódóan — a legnagyobb gondot az alkatrészhiány okozza. Ez az a kényes kérdés, amiről feltétlenül beszélnünk kell, márcsak azért is, mert a VIMELUX hátrányos megkü­lönböztetést érez a GELKÁ-val szemben. Mind többször ke­rül szóba a vállalatnál, hogy a GELKA kiváltságos helyzet­ben van, miután itt nemcsak javításokkal, hanem alkatrészek értékesítésével is1 foglalkoznak. Érthető, hogy ezek elosztásá­nál az elsőbbséget magának tartja fenn a GELKA. Emiatt sok nézeteltérés támad. Ha viszont problémák adódnak a la­kosságot érintő szolgáltatásokban, akkor csak a VIMELUX-ot ültetik az asztalhoz. El is hangzik a javaslat: nem ártana, ha a bank felülvizs­gálná a helyzetet és, ha van rá mód, az értékesítést bízzák egy önálló vállalatra. A GELKA monopolhelyzete az alkatrészellátásban — hang. súlyozták a VIMELUX pártszervezetének egyik vezetőségi ülésén — semmiképpen sem helyes, hiszen óhatatlan, hogy ne önmagát részesítse előnybe, ha arra lehetőség van. Hason­ló helyzetben bizonyára a VIMELUX is ugyanezt tenné,, és ugyanúgy szó érné a házatáját, mint most a "JELKA-ét. Nem­csak miskolci, megyei probléma ez, országos szintű rende­zésre von szükség. De addig is, amíg pro vagy kontra eldől ez a vita, javasoljuk: a két vállalat képviselői üljenek asz­talhoz, tisztázzák a tisztázandókat, hiszen mindkettőjük fel­adata ugyanaz: a lakosság minél magasabb színvonalon tör­ténő kiszolgálása. Fűtési gondok néhány miskolci iskolában Munkások javaslatai a% új vezetőségeknek M szakszervezeti választások tapasztalatairól Ma délelőtt ült össze a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, hogy — többek között — megtárgyalja a decembertől tartó tisztújítás eddigi tapasztalatait. Munkatársunk ezzel kap­csolatban előzetes beszélgetést folytatott a jelentést előter­jesztő Kovács Kálmánnéval, az SZMT titkárával. Ma véget ért a diákok té­li vakációja, Miskolc isko­láiban azonban nem minde­nütt várja a kis- és nagy­diákokat meleg, fűtött tan­terem. Sajnos, sok helyen van probléma — főleg a kö­zépiskolákban — egyrészt a tüzelőanyag-ellátással, más­részt pedig a fűtőkkel. A Kilián gimnáziumnak is kevés a szene. A TÜZÉP ígéretet tett, hogy a közeli napokban leszállítja a tüze­lőanyagot. Remélik, hogy igy is lesz, hiszen legfeljebb há­rom napra elegendő tarta­lékuk van. A Földes gimnáziumban központi széntüzelésű kazán fűti a termeket, azaz csak fűtené... Négy másodállású fűtőjük van, őket azonban hol látni, hol nem. A Kos­suth gimnáziumban nem fog­nak fázni a vakációról visz- szatérő diákok, (ha csak a félévi bizonyítványtól nem) ugyanis amióta bevezették a földgázt, a korábbi cserép­kályhás fűtésnél sokkal jobb és egyenletesebb a tantermek hőfoka. A próbafűtéseket már itt is elkezdték, csak­úgy, mint a Zrínyi gimná­ziumban, ahol hétfőtől kezd­ve fűtenek, hogy a termeket átmelegítsék. A Zrínyiben egyébként elmondták: van elég szenük, és a fűtőgond­juk sem olyan égető, mint más iskoláké. A nagy hideg előreláthatólag nehéz napok elé állítja a Herman gimná­— Ügy látszik, az utóbbi időben megcsúnyultam. A fő­nök egyre gyakrabban szóvá teszi a helyesírási hibáimat. (Az Europeo karikatúrája) zium két fűtőjét, akik — a Földes gimnázium fűtőihez hasonlóan — nem főállásban látják el ezt a munkakört. Az 1. sz. Szakközépiskolá­ban csupán a borsodi szén minőségére panaszkodnak. Sajnos, a 3. sz. Szakközép- iskolában rosszabb a helyzet; kevés a tüzelőjük, s a fű­tők munkája is kívánniva­lót hagy maga után. Kellemes meleg fogadja a miskolci általános iskolák diákjait, s a szakmunkáskép­ző intézeteknek sincs gondja, hiszen több helyütt gőzfűtés melegíti a tantermeket. (bóta) Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság vízmi­nőségi felügyeletének egyre nagyobb gondot okoz a me­gye folyóinak szennyeződése. Dr. Fázold Adám, a felügye­let vezetője elmondta, hogy szennyezett a Sajó, a Her- nád és — időnként — a Bodrog is. A szenny elpusz­títja a folyó élővilágát, s igen veszélyes lehet, ha vala­melyik üzembe kerül. Elő­fordulhat, ugyanis, hogy az olajos tápvíz felrobban a kazánban. Módszer az NDK>ban A vízminőségi felügyelet hivatásos gátőröket, valamint számos társadalmi ellenőrt alkalmaz. Szoros baráti kap­csolatban vannak a szom­szédos Csehszlovákia vízügyi szerveivel is, így előrejelzést kaphatnak egy-egy szennye­zett árhullám levonulásáról. Mint ismeretes, tavaly a vízszennyezésért kiróható bír­ságok összegét felemelték. Az állandó vízminőség ellen­őrzésénél most már nem a gyári vízfelvevőhely felső és Nincs fehér folt Eredményes, gazdag évet zárt a 3. számú Autóközle­kedési Vállalat. 1970-ben minden községet bekapcsol­tak a megye vérkeringésébe, ezzel megszüntették a leg­utolsó fehér foltokat is. Sze­mély - és áruszállítási tervü­ket már december 15-re tel­jesítették. Az árvíz sújtotta területek helyreállításából is kivette részét az AKÖV, 35 ezer köbméter követ szállí­tottak az újjáépülő községek­be. jjc Olvad és fagy alsó folyásának minőségi különbségét veszik alapul, hanem az üzem szennyvízle­vezető csatornájánál vett vízmintát. Eddig ugyanis szerencsésebb helyzetben vol­tak azok az üzemek, melyek szennyezték a folyókat, de a felettük elhelyezkedő üzem már megelőzte ebben őket. A bírságot ilyenkor csaknem minden esetben a folyó felső folyásánál elhelyezkedő gyár fizette. Persze, a leghatásosabb módszer az NDK-beli lenne: ott minden üzem a vízfelve­vő helye fölött köteles a szennyvizét a folyóba en­gedni. Mozgó laboratórium A vízminőségi felügyelet laboratórium-autóbusza rendszeresen ellenőrzi az észak-magyarországi folyó­kat. Egy-egy szennyvíz-min­tából rövid idő alatt meg tudják állapítani, melyik üzem a „ludas”. Ennek az állandó, lelkiis­meretes ellenőrzésnek is kö­szönhető, hogy a Szinva vize — A választások az előre elkészített ütemtervek szerint haladnak, különösebb prob­léma sehol sem volt. örven­detes jelenség, hogy általában az ünnepélyes külsőségekkel is hangsúlyozzák a választá­sok jelentőségét. Elsősorban azonban a beszámolók tartal­ma, s az ezeket követő viták színvonala tükrözi: a szak- szervezetek tekintélye az elmúlt években megnőtt — mondotta Kovács Kálmánná. — Hogyan értékelték a dolgozók a szakszervezet munkáját a csoportbizal­miak, a műhely- és osz­tálybizottságok újravá­lasztásai alkalmával? — Nagyrészt jónak. Ezt mutatja az is, hogy például a bizalmiak 70 százalékát újra megválasztották. Elmondták Az új évben kétmillió fo­rintot ütemeztek be városunk közvilágításának korszerűsí­tésére. Az ÉMÁSZ szakembe­rei az elmúlt év végéig az Ady-hídtól a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcán át a Baross Gábor utcáig felszerelték a korsze­rű higanygőzlámpa-testeket, melyek bekapcsolása folya­matban van. A nehézséget mindenekelőtt a tél jelenti, hiszen az új közvilágítás egy­ben az áramszolgáltató kábe­lek cseréjét is magával hoz­za. A kábelfektetés pedig a program folytatását az év egyre tisztább lesz. A Lenin Kohászati Művek tavaly csaknem 10 millió forint költséggel épített vákuum vízszűrője erősen érezteti már jótékony hatását. Épül az LKM olajtisztítója és víz- derítője is. azonban azt is, hogy a jövő­ben milyen gondok megoldá­sát várják a szakszervezettől, a testületektől és tisztségvi­selőktől egyaránt. A felszóla­lások nagy része az érdekvé­delemmel volt kapcsolatos. — Milyen igények merül­tek fel? — Mindenütt keveslik az üdülőjegyek számát, elsősor­ban a nyári főidényre kémé­nek több családos beutalót. A téli üdülést általában nem sikerült megszerettetni. Van­nak aztán túlzó, a lehetősé­gekkel nem számoló igények is. A Lenin Kohászati Mű­vekben és az építőknél töb­ben javasolták: a törzsgárda tagjai 35 éves szolgálat után teljes fizetéssel menjenek nyugdíjba. Másik javaslat: a nőknél 50 évre, a férfiaknál második, harmadik negyed­évére tolja ki. Egyelőre kér­déses, hogy Miskolc főutcájá­nak higanygőzlámpákkal való ellátását honnan folytatják. Van olyan elképzelés is, hogy a diósgyőri résznél kezdik el a korszerűsítést és a megnö­vekedett fényesség-léniák az Ady-hídnál találkoznak. Tovább korszerűsítik a Szentpéteri kapu közvilágítá­sát. A Zsolcai kapu útkorsze­rűsítési munkálatait is fel­használják kábelfektetésekre. Jobb világítást kap még a József Attila utca a belvá­rosban. A magas, attraktív, gomba alakú lámpatestek előrelát­hatóan tovább szaporodnak városunk területén. A Búza tér és a sportcsarnok előtti térség után a diósgyőri vá­rosközpontban is tervezik ha­sonlók felállítását. Ha a DVTK-stadionban nem is, de annak környékén akár esti mérkőzéseket is játszhatnának az idén, olyan komoly korszerűsítést hajt végre ott az ÉMÁSZ. A tél enyhültével új oszlopsor ke­rül a stadion köré, s talán ez lesz az első lépés ahhoz, hogy a stadion belülről is megkapja az esti meccseket lehetővé tevő megvilágítást. 55 évre csökkentsék a nyug­díj-korhatárt. A javaslattevők nyilván nem számoltak az­zal, hogy népgazdaságunk je­lenlegi helyzete ezt még nem engedheti meg. Más, hasonló jellegű kérés: az LKM, a MÁV, az MKV és a szénbá­nyák szakszervezeti tagsága a munka- és védőruhák kihor­dási idejének csökkentését, ugyanakkor minőségének ja­vítását kéri. Ebben az eset­ben viszont a vállalati lehe­tőségeket hagyták figyelmen kívül. — Mihez kérik még a dolgozók a szakszervezet segítségét? — Nagyon sokan felvetet­ték ugyanakkor: igazságta­lanságnak tartják, hogy egyes tanácsoknál és más hivata­lokban csak a vezető beosz­tású dolgozók ügyeit intézik el soron kívül. A fizikai dol­gozókat vagy elutasítják, vagy hosszú ideig várakozni­uk kell. míg intézkednek ügyükben. A szakszervezet hatékonyabb segítségét, ha úgy tetszik: érdekvédelmét kérik ebben az esetben is. S egy másik figyelemre méltó javaslat: a szakszervezet tár­sadalmi ellenőrei a jövőben fokozottabb mértékben ellen­őrizzék a piaci árak alakulá­sát, s lépjenek, fel a vissza­élésekkel szemben — fejezte be Kovács Kálmánná. R. É. Számítógéppel vezérlik A tehervonatok megnöve­kedett sebessége, az irány- vonatok nagy száma szük­ségessé teszi a MÁV ha­gyományos irányítási mód­szereinek korszerűsítését. Az idén egy miskolci bizottság megvizsgálja, hogyan tud­nák a számítógépeket a 12 órás vonatforgalmi terv el­készítésénél és a villamos mozdonyok vezénylésénél fel­használni. A tanulmány a Budapest—Záhony és a Bu­dapest—Debrecen—Záhony fővonalakra készül. MIESZ-provram január idusáig Izgalmas, széles körű ér­deklődésre méltó program­mal kezdi — mondhatnánk úgy is — az új évet az MTESZ helyi szervezete. A Budapesti Francia Műszaki és Tudomá­nyos Tájékoztatási Központ, valamint az Építőipari Tudo­mányos Egyesület rendezésé­ben január 12-én francia épí­tőipari filmbemutatóra kerül sor a székházban. A délután négy órakor kezdődő bemu­tató a világnak többek között Le Corbusier-t adó tekinté­lyes francia építészet ipari oldalával kívánja megismer­tetni a részvevőket. Aktuális, helyi kezdemé­nyezésű program követi az előzőt 15-én 16.30-kor — szintén a székházban. A vi­lágszerte egyre komolyabb problémát jelentő vízellátás üzemi vetületeivel foglalko­zik majd a Magyar Hidroló­giai Társaság borsodi cso­portjának klubnapján Han­nák Vilmos „A vízmű-válla­latok üzemi problémái” rím­mel. Háromszor annyit, de kinek?! A közúti forgalom legnagyobb téli ellensége a hófúvás. Az elmúlt egy hét alatt számos helyről jeleztek hóakadályt. Mint a juhász a cserénnyel, az útszakember a fonott hófogókkal védekezik évtizedek óta a legeredményesebben az útra tor­nyosuló hó ellen. Miskolcon az Erdei Terméket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat tavaly közel húszezer hófogót készitett ,és adott el a Közúti Igazgatóságnak. Kapacitásuk akár a fenti mennyiség háromszorosának előállítását is lehetővé te­szi. Árujukat a szokásos áron kínálják, az illetékesek még­sem élnek a szabad kapacitás biztosította lehetőséggel. Évről évre olvassuk, halljuk, hogy a felelős szervek fel­készültek a télre. Amikor lehullanak a nagy havaik, elkezdőd­nek a hófúvásos idők, a szöveg így alakul: váratlanul érte a nagy tél... stb. Vagy: Kapacitáshiány miaitt egyelőre nehéz­ségekkel kell számolnunk. A fent említett hófogógyártás útjába szerencsére semmi akadály nem áll. Pontosabban egy igen! Az, hogy nincs meg­rendelő. És ez öreg hiba, pláne télvíz idején 1 (nyakas) (Ágotha felv.) Emelték a bírság összegét Tisztább a Szinva vize Világosabb lesz Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom