Déli Hírlap, 1971. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-27 / 22. szám
Újságíró a reklámról Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek kereskedelmi szakemberei találkoztak tegnap Mezőkövesden. Lelik János, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője a kereskedelempolitikai irányelvekről adott tájékoztatást. Ezután Gombó Pál újságíró, a Magyar Sajtó főszerkesztője a reklámról tartott előadást. Négyezer rossz tévé, rádió Tavaly 4 ezer televíziót és rádiót javítottak meg Miskolcon a különböző szervizekben. Ezeknek hetven százaléka televíziós készülék volt. >jc Évente 400 tonnányi készáru hagyja el a városlődi majolikagyárat. A folyamatban levő üzembővítés befejeztével — 1971-től — termelési értékét megkétszerezi a nagy múltú gyár. Szükség is van rá, hiszen a modern vonalú, ízléses dísztárgyaik keresettek belföldön, külföldön egyaránt. (Képünkön: Hajgató Kálmán kézi munkával díszíti a Miska-kancsókát.) Városunk gazdálkodása III, Javult a lakosság ellátása Az efcmrúat esztendőben a központi és a helyi intézkedések hatására lényegesen javult a kereskedelmi vállalatok munkája. A városi pártbizottság megállapítása, s mindaiuiyiunk tapasztalata szerint is Miskolc lakosságát az egyes hiánycikkek (olaj- kályha, néhány bútorféleség, olcsó ruházati cikkek, sertéshús stb.) ellenére nagyobb mennyiségű, jobb összetételű, s szélesebb árskálán mozgó árukkal látták el, mint a korábbi években. Vásárlás 4,4 milliárdért A kereskedelem és a vendéglátóipar 1970. évi tevékenysége külön kis tanulmányt is megérdemelne. Mindenesetre mindennél többet mond az, hogy mintegy 4,4 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le. Nemcsak a vállalati nyereségük, hanem a nyereségrészesedésük is növekedett. Figyelemre méltó az is, hogy az e területen dolgozó mintegy tízezer foglalkoztatott fele nő. Elgondolkoztató azonban, söl fel kell rá figyelni, hogy e vállalatoktól tavaly 5303-an számoltak le, s 5801 volt az újonnan felvettek száma. Ilyen mérvű munkaerőmozgás csak kevés iparágnál tapasztalható. Még kevés az olcsó áru Térjünk azonban vissza a város lakóinak ellátásához. Mennyiben elégítette ki MisAi udvariassági verseny győztese A taxisofőrök újabban egyre figyelmesebbek a járókelőkkel szemben. A Dziennik Baltycki című lapban megjelent hirdetés azonban, melyet egy taxisofőr tett közzé, viszi a pálmát: .,Ezúton kérek elnézést azoktól a gyalogosoktól, akiket nem szándékosan lefröcsköltem, amikor taximmal a Srebrzysko temető felé tartottam.” kolc lakóit, dolgozóit az az ellenértók, amit a 4,4 milliárd forintért, vagy annak egy részéért kaptak? Noha az ellátás sokat javult, s nőtt a választék is (az importáruk aránya elérte a forgalom 16 százalékát!), az olcsó áruk növelésére tett intézkedések csak szerény eredményeket hoztak. A fogyasztói árszínvonal alakulása úgyszólván mindennapos érdeklődés tárgya, különösen a munkások körében, akik sokszor kételkedve fogadják a fogyasztói árszínvonal tervezett, s egyéhként bizonyított 1.5—2 százalékon növekedését. (Koval Pál, a DI- GÉP szociális igazgatója: „Mi, gyári dolgozók, sokszor a magunk bőrén tapasztaljuk, hogy az áremelkedés magasabb a tervezettnél., A városi pártbizottság feladata, hogy amennyiben lehetséges, Miskolcon megakadályozza a tervezettnél nagyobb arányú áremelkedést.”) Új üzletek — nagyobb forgalom A jobb áruellátás, kulturáltabb es udvariasabb kiszolgálás, s a bérek növekedése meghozta a vásárlókedvet. Ezt bizonyítja, hogy a Centrum Áruház 131, a Miskolci ÁFÉSZ 123. az ÉTEX 120, a V ASMÜKERV ÁLL 119, a MÉK 114 százalékos forgalmazási tervteljesítésről tett jelentést. Alaposan megnőtt a forgalom a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak, amely döntő módon járult hozzá a város élelmiszer-ellátásához. Két új ABC-áruháza a konkur- rens cégek új üzleteivel együtt jelentősen fokozta a vásárlás kulturáltságát. Ebben az évben a konkurrálás tovább folytatódik, ami nemcsak a vállalatoknak, hanem — vagy talán elsősorban — a vevőknek is hasznos. Nőtt a szolgáltatások színvonala Végül, de nem utolsósorban, szót kell ejtenünk arról is, hogy nőtt azoknak a szolgáltatásoknak a mennyisége és színvonala, amelyeket a tanácsi vállalatok és ktsz-ek nyújtanak városunk lakóinak. Különösen a Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat, az Avas Bútorgyár, a Miskolci Köztisztasági Vállalat, a Patyolat Vállalat, a Miskolci Kertészeti Vállalat ért el szép, a lakosság életére közvetlenül kiható eredményeket. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy most már minden rendben volna. A párt és a város lakói várják és igénylik a szolgáltatások mennyiségi és minőségi színvonalának további javítását A szolgáltatásokat biztosító tanácsi és szövetkezeti ipar egyébként 765, illetve 226 millió forinttal vette ki részét a város üzemeiben foglalkoztatottak által produkált termelési értékből. NY. I. (Folytatjuk) (Folytatás az 1. oldalról.) A beépítés tervét — a Centrum Áruház és a már megtervezett épületek figyelembevételével — úgy alakították ki, hogy valamennyi létesítmény harmonikusan illeszkedjék a külön-külön időpontokban felépülő kereskedelmi egységekhez. A távlati tervek persze azt is meghatározzák, hogy a kereskedelmi objektumokon kívül, a területen, több mint 2 ezer ember számára, lakásokat is kell építeni. A távlati elképzeléseknek megfelelően a kereskedelmi létesítmények a bevásárló negyed középpontja a Centrum Áruház közvetlen szomszédságában csoportosulnak. így a lakóépületek számára a benzinkút vonalától északra eső terület maradt szabadon. Vagyis, a Petőfi térig nyújtózó tömb egyhar- madán kellett elhelyezni a kizárólag házgyári technológiára tervezett 9 emeletes lakóházakat. A merev, robosztus hatású épületek azonban ilyen parányi területen — városképi szempontból —• nehezen illeszthetők a könnyed, változatos környezetbe. A feladatot csupán az könnyítette meg, hogy a Szeles utca érintett szakaszának már az eredeti vonala is enyhe ívben közelíti meg a Petőfi teret. A lakóházak többségét ezért az ív mentén — a diósgyőri városközpont terveihez hasonlóan — lépcsőzetesen telepítették. Ezen a Szeles utcai frontos 7, egyenként 60—60 lakásos .épületet helyeztek eh. A lakóházak földszinti részében végig kisiparos műhelyeket és garázsokat alakítanak ki. A tömb északnyugati oldalán — a Petőfi térig meghosszabbított Beloiannisz utca mentén — az előbbiekhez hasonló, három, 9 emeletes lakóházat telepítettek. A tervező a lakótömb belső területén helyezte el a 100 férőhelyes óvoda-bölcsőde „kombinátot”. Ettől délre, a Horváth Lajos utca és a Búza téri benzinVas-, építő- és szállítóipar figyelem! Bőrből készült munkásvédelmi cikkek nagy választékát kínálja a budapesti Tímár Ktsz. Bőr hegesztőkötényeket, kesztyűket, rakodáshoz váll- és tenyérvédőket, útépítéshez térdvédőket, csuklószorító- kat — összesen mintegy 65-féle cikket — gyárt a kívánt mennyiségben és méretben megrendelés szerint. Ezeken túl speciális igények kielégítését is vállalja. Az érdeklődők január 28. és 30. között tekinthetik meg a Tímár Ktsz termékeit a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban rendezendő kiállításon A megrendelők részére cikklistás árjegyzéket bocsát a ktsz, melynek címe: Budapest, IV., Lipták Lajos u. 3. Telefon: 493-146 kút vonalában lesz a lakótelep belső, kiszolgáló útja. A lakótelepi út déli oldalán — a Beloiannisz utca mellett — egy 800 négyzet- méter alapterületű, 7 emeletes irodaház kapott helyet. Az irodaháztól keletre, a belső út mentén —közvetlenül a benzinkúttal szemben — épül fel a város már teljesen megtervezett másfél ezer négyzetméternél is nagyobb óriás ABC-je. Az említett irodaháztól a Centrum áruház felé eső, Beloiannisz utca melletti területen — a mai Szűcs Sámuel utca fölé — egy 1200 négyzetméter alapterületű, 3 emeletes épületet emelnek. Az épület egyik felében vasműszaki és bizományi áruház lesz, másik felét — homlokzati falak nélkül — 200 gépkocsi megőrzésére alkalmas parkolóháznak képezik ki. A tervek szerint az emele-, tekre liftek szállítanák fel az autókat. Ez a „parkolóáruház” szervesen kapcsolódik a mai Szűcs Sámuel utca mentén megépülő közös ÁFÉSZ—GELKA székházhoz. A parkolóháztól délre — a Zsolcai kapu meghosszabbításában — egy, a Debrece- nyi utca vonalát követő belvárosi összekötő út megnyitását tervezik. Az út északi oldala mentén, a parkolóházhoz kapcsolódva egészen a Búza térig nyúló, hosszanti épületegyüttest kívánnak elhelyezni. Az együttes Búza téri szárnyán — az elképzelések szerint egy 12 emeletes magasház épül, amelyben a kereskedelmi vállalatok számára rendeznek be irodákat. A magasházat a parkolóházzal összekötő épületrészt földszintes pavilonok alkotják. A pavilonsort különböző üzletek számára építenék meg. A megnyitásra váró belvárosi összekötő-tehermentesítő út szemközti oldalán — a Centrum és az Ady-híd közötti területre — egy nagy kiterjedésű, kétszintes épületcsoportot terveztek. Ez a labirintus-szerű, fedett épületcsoport — az elképzelések szerint — teljesen betöltené a főutca és az összekötő út közötti területet. A benne kialakított épületrészekben kis áruházak és bemutató szalonok elhelyezését tervezik. A lakó- és üzlettömb külön érdekessége, hogy az utak várható nagy forgalmára való tekintettel valamennyi kereskedelmi épületrészt magasjárdákkal kötnék össze. Az egész természetesen még csak terv. Egyes részei — például a GELKA-szék- ház és az óriás-ABC — ugyan már 1975-ig megépül, a tervek teljes megvalósításáig azonban várhatók 'kisebb módosítások. Az évtized végére 'előreláthatólag- az egész területet beépítik. L. P. Budapesti építők Hejőcsabán Az új cementgyár I rz* r /I bölcsőjénél Hejőcsabán a HCM szomszédságában megkezdték a felvonulási épületek felállítását a budapesti, 31-es számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Őket az ugyancsak budapesti Üt-, Vasútépítő vállalat követi. Az ország kiemelt nagyberuházásai közül a legnagyobb az új’ Hejőcsabai Cementgyár lesz, amelynek felépítése három és fél milliárd forintba kerül. (A többi hat, ugyancsak nagy fontosságú beruházás két és fél milliárdon osztozik.) Akik az első csoporttal érkeztek Budapestről Hejőcsa- bára, hasonlóképpen nyilatkoznak, mint a HCM vezetői: — Bár ismerjük a terveket, a majdan elkészülő új gyár nagysága, termelékenysége, a berendezések korszerűsége szinte meghaladja a képzeletünket. Hihetetlenül precíz, a jövő századba illő óriás születésének lehetünk a tanúi. Akik a gyár bölcsőjénél az első munkálatokat megkezdik. figyelemmel kísérik azt is. hogy a régi gyár zavartalanul termeljen. Ez korántsem látszik könnyű feladatnak, hiszen az új cementmű vasúthálózata és egyéb fontos bázisa a meglevőre támaszkodva épül meg. Az idén a tavalyi termeléshez képest 6 ezer tonnával több cementet vár az ország a HCM-től, függetlenül a beruházás ütemétől, munkálataitól. Ahogy javul az idő, megtelnek a barakksorok. A mostani száz építőt újabb háromszáz, a tavasz végére ezer szakmunkás, illetve segédmunkás követi. A munkák megkezdését követő időszakban pedig már kétezren dolgoznak a születő óriásnál Hejőcsabán. NAGY JÓZSEF Egytizedével több diósgyőri papír A létszámot 21 százalékkal növelték az elmúlt évben, s az 1969. évinél egyharmad- dal nagyobb termelési értéket állítottak elő a Diósgyőri Papírgyár dolgozói. A gyárban erre az esztendőre a termelés újabb 10 százalékos növekedését irányozták elő, s 1970-hez képest megháromszorozódik a beruházások értéke is. A széparcú főutcáért Miskolc főutcai üzletsorának díszítését 9—10 dekorációs részleg, illetve csoport végzi. A kirakatrendezésb t nem kevesebb, mint hatvan dekoratőr, reklámgrafikus és kirakatrendező veszi ki. a részét. ADH városfejlesztési P-/ • Óriás-ABC i OT*!l 1T1 íí * Parkolóház 200 gépkocsinak M.\J1 QJ.111U # üzletek a „labirintusban”