Déli Hírlap, 1970. december (2. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-18 / 296. szám

Bemutatkozik az esélyes AVAS-KUPA lom •• Mérsékelt helyárak • Örökös vándorserleg Az Avas-kupa indulását bejelentő cikkünkben azon saj­nálkoztunk, hogy a megyei kézilabda-csapatok jó része nem juthat el a sportcsarnok pályájára, hiszen a kupát csak NB-s csapatok részére rendezik. Akkor még nem tudtuk, hogy az sem biztos: rendezhetnek-e egyáltalán terembajnokságot a „többiek” részére. Sokáig kétséges volt ugyanis, hogy a megyei kézilabda szövetség vállalhatja-e a Ságvári utcai iskola tornatermének ez alkalommal majdnem négyszeresére növelt bérét. A városi sporttanács tégül is úgy oldotta meg a dolgot, hogy támogatást ad a szövetségnek, s így semmi akadálya annak, hogy a megyei első- és másodosztályú, va­lamint a városi felnőtt és ifjúsági csapatok ezen a télen is játszhassanak bajnoki mérkőzéseket. Visszatérve az Avas-kupá­ra: a szövetségben arról is tájékoztattak bennünket, hogy a kup>a győztesének örökös vándorserleget aján­lottak fel. A február 28-ig tartó küzdelemsorozat első három helyezettje ezenkívül oklevelet és plakettet kap. Különdijat írtak ki a férfi és a női mezőny legjobb gól­lövője számára. E heti ülésén a szövetség úgy döntött, hogy a korábbi 3^ Europa-bajnoki helyezettek találkozója... A sors szeszélye folytán a DVTK—Italsider birkózóversenyen a 68 kilogram­mos súlycsoportban ismét találkozott egymással a diósgyőri Rusznyák és a genovai Brunetti, ugyanúgy, mint a legutóbbi Európa-bajnokságon, ahol Rusznyák ezüstérmes, az olasz fiú pedig bronzérmes lett. Az első két menetben Brunettinek si­került „elmenekülni” Rusznyák elől. A harmadik menetben azonban a diósgyőri versenyzőnek sikerült egy kardobással (felső kép) szőnyegre vinni ellenfelét, s kétvállas győzelmet (alsó kép) aratott. Az olasz fiúnak nem sikerült a vissza­vágás, s számunkra külön öröm, hogy Rusznyák ismét válo­gatott formában van. (Szabó István felvételei) tervekkel ellentétben, mérsé­kelt helyárakkal rendezd meg az Avas-kupa tizenegy for­dulós küzdelemsorozatát. A délelőtti és a délutáni prog­ramokra ugyan külön kell jegyet váltani, de ezek ára a felnőttek számára 8, a diákok és katonák részére 5, az út­törőknek pedig 3 forint. Kü­lön felhívták a figyelmet arra, hogy az úttörők csak igazolványuk felmutatása mellett válthatnak ilyen ol­csó jegyet. A vasárnap reggel 9 óra­kor kezdődő küzdelemsoro­zat első fordulójában kilenc férfi és négy női csapat mu­tatkozik be a miskolci kö­zönségnek. Már az első alka­lommal is itt lesznek a kas­sai, valamint a Heves, Sza­bolcs és Hajdú megyei csa­patok. Bemutatkozik a baj­nokság egyik fő esélyese, a Szondi HSE együttese is. Ez a csapat az elmúlt esztendő­ben nyert bajnokságot az NB I. B-ben, s az idei baj­nokság során újoncként vá­ratlanul, de teljesen megér­demelten az ötödik helyet szerezte meg, sőt, hosszú időn keresztül versenyben volt a harmadik helyért is. Nagyon keményen, sportsze­rűen játszanak, a közönség szereti az együttest. Több ne­ves játékossal rendelkezik, legismertebb közülük Barta- los, aki a magyar válogatott kapuvédőjeként már játszott a miskolci sportcsarnokban. Somondai és Böröczky az utánpótlás-válogatottnak. Madár pedig az ifjúsági vá­logatottnak tagja. Ugyancsak az ifi-válogatott kerethez tartozik a Diósgyőrből Szé­kesfehérvárra került Vincze is. Rajtuk kívül ismerősként üdvözölhetjük a most átiga­zolás alatt álló diósgyőri Csíkét, a Szondi NB I-es csa­patában. A jó nevű játéko­sok sora, a korszerű játék az Avas-kupa egyik esélyesévé avatja a honvédegyüttest. HORVÁTH KÁLMÁN Az év legjobb sportolói A szakszövetségek vélemé­nye alapján immár hatodszor választották meg az év leg­jobb sportolóit. A mostani választás sok érdekességet rejteget. Egyetlen olyan magyar sportoló van, aki mind a hat alkalommal első he­lyen végzett: Portisch Lajos. A férfi teniszezők közül Gu­lyás István lett az első, ő ötödször nyerte el ezt a cí­met. Balczó András, aki öt alkalommal volt első, most második helyre került az idei világbajnok Kelemen mögött. Két úszónk. Gyarmati és Hargittay megőrizte ta­valyi első helyét. Az ökölvívó Badari annak köszönheti mostani elsőségét, hogy jobban szerepelt a rangos nemzetközi viadalo­kon, mint a három felnőtt és az öt junior Európa-bajnok. Néhány sportág fejlődése stagnál, az elért eredmények nemzetközi szinten nem mér­hetők, így alakulhatott, hogy kerékpározásban 1967. jégkorongban 1966 óta nem jelölnek a szakszö­vetségek olyan verseny­zőt, aki méltó lenne az év legjobb sportági ver­senyzője címre. íme, a sportágak és a ne­vek: Asztalitenisz: Kisházi Beatrix (Statisztika). Klaxnpár Tibor (Bp. Postás). Atlétika: Balogh Györgyi (Va­sas), Major István (Bp. Hon­véd). Birkózás: Varga János (Bp. Honvéd). Cselgáncs: Molnai Károly (Oroszlány). Evezés: Soós Júlia (Vasas), Riegler György (Bp. Vörös Me­teor). Ka,íak-kenu; Pfeifer Alma (Ganz SE), Tatai Tibor (BKV Előre). Kézilabda: Fleck Ottóné (Va­sas), Simó Lajos (Tatabánya). Kosárlabda: Hegedűsné Túró- czy Nóra (Videoton), Gabányi László (MATC). Labdarúgás: Fazekas László (Ü. Dózsa). Motor: Szabó II. László (Zal­ka SE), Műugrás: Rozgonyiné Tóth Mária (BVSC), Ökölvívás: Badari Tibor (Bp. Honvéd). Öttusa: Kelemen Pétéi1 (Ü. Dózsa). „Hegyeket lehet megmozgatni 19 I Kosárlabda Hiányos m a területi döntőn A kosárlabda Országos If­júsági Kupa 6 területi dön­tője közűi egyet Miskolcon rendeztek, s a „hagyomá­nyokhoz” híven, ezúttal is hiányos voH a mezőny. Most a két saiTÓVtrjáni csapat ma­radt távol (a fiúknak NB Il-es bajnokijuk, a leányok­nak iskolai szalagavatójuk (í!) volt), s így a kétnaposra ter­vezett forna egy nap alall befejeződött. Az igazi színvonalat mind­két nem mezőnyében a to­vábbjutók (a Bp. Honvéd, illetve a Csepel együttese) képviselte. A miskolciak a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Az MVSC fiú cs,”'ofn „lelépte” a nyíregy­házi együttest, s a csapat- döntő során is méltó ellenfe­le volt a Bp. Honvédnek — egy félidőn ,át. Ekkor nagy taktikai fegyelemmel küz­döttek, s „egy az egyhez” játszottak nagy, hírű ellenfe­lükkel szemben. Szünet után aztán kiütköztek rajtuk a taktikai éretlenség jelei, s végül 13 pontos vereséget szenvedve, a második helyen zárták a tornát. Kerekes és Varga teljesítménye érdemel dicséretet, míg az NB-s já­tékosoktól többet vártak a szakvezetők, A leányolc mezőnyében a Csepel külön klasszist képvi­selt. A DVTK László és Simkó nagyszerű játékával biztosan nyert a nyíregyházi csapat ellen, de a csepelie­ket a vasgyári lányok sem tudták megszorítani, s így a második helyen végezve, a fiúkhoz hasonlóan, ők sem jutottak az országos döntőbe. (monostori) Manapság a nyilvános fórumokon igen kévés szó esik a sport társadalmi munkásadról, azokról, akik szabad idejüket felhasználva, sokszor a családot háttérbe szorítva dolgoznak egyesületeikben vagy a szakszövetségekben. A sporteredmé­nyek mögött a társadalmi munkások népes seregének mun­kája is ott van. Az MVSC elnöksége a minap kedves hangulatú házi ünnep, séget rendezett. Vacsorára hívott meg öt társadalmi mun­kást, akik közreműködtek a labdarúgópálya újjáépítésénél, füvesítésénél: Jakab Antalt, Nagy Gyulát, Nagy Lászlót, Kovács Bélát és Kozma Istvánt. A vacsora előzménye: a kü­lönféle vállalatok 850 ezer forintot kértek a pálya felújítá­sáért, a sportkörnek viszont csak 200 ezer forintja volt. Nem tehettek mást, hozzákezdtek saját erőből a munkálatokhoz. Az őszi bajnoki szezonban igen sokan megcsodálhatták az MVSC labdarúgópályáját... mert elkészült! S mindössze 180 ezer forintba került! A magyarázat egyszerű: az egyesületet támogató társadalmi aktívák összefogtak, munkatervet készí­tettek és ki-ki a saját területén, a lehetőségekhez mérten támogatta, segítette az ügyet. — Társadalmi összefogással hegyeket lehet megmozgatni — mondotta Jakab Antal, amikor társai nevében is meg­köszönte az elnökség ajándékait. A vasutasoknál hasonló módon született meg az elmúlt év­ben a több mint egymillió forintot érő tanmedence a kajako- zóknak, most emeletet építenek az öltözőkre. Mindezt saját erőből, társadalmi összefogással. Miskolc valamennyi egyesületének példát mutatnak. FELFÖLDI GYÖRGY má/i mobt adja [Lődwia ücíamIő- la/ijjCiH éö eboímqjjat T.c. ne_varjon AZ UTOLSÓ PILLANATIG Röplabda: Sebők Éva (NIM), Buzek László (Csepel). Sakk: Portisch Lajos (MTK). Sportlövészet: Papp Lajos (Bp. Honvéd). Súlyemelés: Földi Imre (Tata­bánya). Tájékozódási futás: Monspart Sarolta (Bp. Spartacus). Tenisz: Szörényi Judit (Bp. Spartacus), Gulyás István (Ü. Dózsa). Úszás: Gyarmati Andrea (FTC), Hargittay Tamás (KSI). Vitorlázás: Fináczy György (Vasas). Vívás: Rejtő Ildikó (Ü. Dózsa), Pézsa Tibor (Bp. Honvéd). Vízilabda: Szívós István (OSC). Semleges pályán a bennmaradásért A MÉMTE NB I-es női asztaliteniszezői ma délután 5 órakor Budapesten sors­döntő mérkőzést játszanak az Egri Vörös Meteor együtte­sével. az NB I-ben mara­dásért. Mindkét csapatnak azonos pontszáma van, így a szabályok értelmében semle­ges pályán kell lejátszani a » mérkőzést. A MÉMTE -csa­pata: Molnár, Brilla, Liptay, Koznia és Kolos. II ill 1-1*1 J FENTEK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyél ma? —■ 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Népi zene. — 13.45: Észt költők versei. — 14.00: Szomszé­dolás az eszkimók földjén. A Gyermekrádió műsora. — 14.25: Élet utam. Hamm Vilmosnéval beszélget Fekete Gyula. — 15.10: Kóruspódium. — 15.19: Pagani­ni. Részletek Lehár operettjéből. — 15.35: Libanoni és perzsa nép­dalok. — 16.00: A világgazdaság hírei. — .16.05: Beszélgetés az egykori balatonboglári lengyel gimnazistákkal. — 17.20: A kó­rusirodalom remekeiből. — 17.55: A tizenévesek és a nem­zed múlt. — 13.10: Bajtársak. Rádiójáték. — 18.50: Gulyás László: Széki muzsika. — 19.25: Árnyékok. Bródy Sándor művé­nek rádiószínházi bemutatója. — 19.54: Ünnep és hétköznap Ná­polyban. II. rész. — 20.34: Lát­tuk, hallottuk. — 20.57: Házimu­zsika, — 22.20: Beszélgessünk ze­nerői: — 22.50: Meditáció. — 23.00: Egy éj Velencében. Opc- rettrészletek. — 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 12.00: Mexikói da­lok. (Ism.) — 12.20: Haydn-vo- nosnégyesek. — 13.03: Mozart: B-dúr divertimento. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől ha­tig. — 18.10: Beethoven-harigver- seny. — 19.37: Amerika . . . Ame­rika., . n. rész. — 20.25; Új könyvek. (Ism.) — 20.28: Va- dásztanya. Irodalmi Összeállítás. (Ism.) — 21.21: Népdalcsokor. — 22.00: „Yokohama kék fényei”. Zenei mozaikok Japánból. (Ism > — 22.30: -Sáros! Katalin és Vá­mosi János énekel. — 23.15: A. XX. század zenéjéből. URH; 18.10: Tánczenei koktél. (Ism.) — 18.55: Kamarazene, — 19.36: Dzsesszmuzsika. — 20.16: Simándy József énekel. — 20.36: Az ismeretlen Beethoven. XX. rész. — 21.25: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — Búcsúzik egy üzemrész. — Ahogyan az adóhatóság látja. — Legújabb lemezünk. — Kulturá­lis életünkből. — A Miskolci Országos Téli Tárlat látogatói között. — Látogatóban egy köz­ségi művelődési központban. — A dzsessz kedvelőinek. — Hir­detőműsor. Televízió: 14.00: Orosz nyelv.— — 14.55: Fizika. — 15.50: Fizika.— 17.03: Hírek. — 17.10: Tízen Tú­liak Társasága. — 18.00: A szo­cialista mezőgazdaság hatása a falusi életviszonyok alakulására. — 18.30: Aktuális riportműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír- adó. .— 20.00: Halló! Itt felsőfok! — 21.00; „Mindannyiotok lelkiis­aierete megnyugodhat". Jerzy Zawieyski: Kiáltás a világűrbe című novellájának tv-változata. — 22.25: Tv-híraűó Bratislavai televízió: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Dickens-elbeszélé- sek: Pickwick út problémája. Tv- sorozat, 3. rész. — 17.55: A Szlo­vák Nemzeti Színház története. 10. rész. — 18.55: Csehszlovákia— Szovjetunió nemzetközi visszavá­gó jégkorong-mérkőzés. — 20.15: Tv-híradó. — 20.40: Korok. Szóra­koztató műsor, 6. rész. — 21.30; Az UNICEF gálakoncertje/ — 23.30: Tv-híradó.. Miskolci Nemzeti Színház (7); Bánk bán (Vörösmarty bérlet). Filmszínházak: Béke (3, 16, 8): A könnyülovasság támadása (színes angol). — Kossuth (f3): Néma barátok (román—kanadai f5, hn7): A félszemü seriff (szí­nes amerikai). — Filmklub (a Kossuth moziban, 6): Arc (ma­gyar). — Fáklya (f5, f7): Fekett Szakáll szelleme (színes angoi —amerikai). — Petőfi (f7): Eg? férfi, aki tetszik nekem (színes francia, 14 éven felülieknek!) — Táncsics (f5, f7): Vadölö (színes NDK). — Szikra (5, 7): Érik a fény (színes magyar). — Ság­vári (5):, Bűn és bünhődés I—H (szovjet, másfélszeres helyárral!) — Tapolca (f7): Érik a fen:­Kiállítások: Miskolci Galéria (U —19 óra között): Országos téli tárlat. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Képek a Herman Ot­tó Múzeum anyagából. — Lib* resszó (13—20 óra között): Gyer= mekra j z-kiállítás, SZOMBAT Kossuth rádiós 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40; Népdalok. — 8.59: A Francia Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 10.50: Setét ügy Rákosy Gergely rádió játéka.. (Ism.) — 11.42: Kodály-kórusok. Petőfi rádió: 8.05: Lily Pons és Todor Mazarov énekel. — 8.45; Külpolitikai figyelő, (fcsm.) — 9.00; Verbunkosok, népdalok. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak" — 10.00: A zene hullámhosszán* — 11.50: Könyvszemle. Televízió: 9.00: Európa bizton­sága. A TV politikai tanfolyamá­nak adása. (Ism.) — 9.30: Nem« zetközi kaleidoszkóp. Összeállítás a szocialista országok ifjúsági szórakoztató műsoraiból. (Ism.) — 10.10: Laura szerelme. Magya­rul beszélő román film. (Ism.) — 11.40: Kék fény. (Ism.) Bratislavai televízió: 9.00: Pos­taláda melléklete. — 10.00: Orosz nyelvtanfolyam. — 10.30: Francia nyelvtanfolyam. — 11.00: A pénz­tárnál állott. Cseh film. A VOLÁN 3. sz. Vállalat (volt AKÖY) azonnali belépéssel alkalmaz női és férfi gépkocsivezetőket A gyakorlattol nem rendelkezők kiképzéséről gondoskodik. A vezetői engedély érvényes ,,D" rovatával rendelkezők részére 1200 Ft-ot fizet, melyet téríteni nem kell, ha autó­buszvezetést vállal. Autóbuszvezetőknek egyenruhát, a gépkocsivezetőknek munka- és védőruhát adunk. A családtagok az ország bár mely részén autóbuszon kedvezményes utazásban részesül­nek. A munkába járáshoz kedvezményes vasúti utazást és járatainkon térítésmentes autóbuszjegyet biztosítunk. Felvételi helyek: Miskolc, József Attila u. 70. sz., bejárat a Tüzér utca felől. Kazincbarcika, Múcsonyi u. 1. sz. Ózd, Zrínyi u. 32. sz., Sátoraljaújhely, Kossuth u. 58. sz„ Leninváros, Debreceni u„ Mezőkövesd, Széchenyi u. 2. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom