Déli Hírlap, 1970. december (2. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-29 / 303. szám
Egy nap nyereség A szakmunkáshiányt gépesítéssel igyekszik ellensúlyozni a Borsod—Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. A nehéz fizikai munkát emelőtargoncák munkába állításával könnyítik, míg a megrendelések átfutási idejét számlázóautomaták alkalmazásával csökkentik. Jelenleg már 3 ilyen automatát használnak. Az eredmény: a megrendelések átfutási ideje 6 napról 5 napra csökkent. Bor, sör, üdítő ital vonatokon A szilveszter előtti napokban minden eddiginél nagyobb forgalomra számít az Utasellátó Vállalat. A mozgó elárusítóhelyekre 120 ezer üveg sört, 100 ezer üveg üdítőitalt és Colát, 40 ezer üveg palackozott bort és 200 kisüveg pezsgőt szerezték be. Országos viszonylatban csaknem 2 ezer hektoliter hordós és 1000 hektoliter palackos bor, valamint 2 millió pohárnak megfelelő csapolt sör áll az utazóközönség rendelkezésére. Az utasellátó üzemegységei mintegy 5 millió forint értékű forgalmat képesek lebonyolítani néhány nap alatt. Jég és latyak a járdán Hanyaq tulajdonosok, házi elü{tyélők Ki szerez érvényt a törvénynek? Ötvenmillió tortaalátét Ebben az esztendőben 5—6 millió darab tortaalátétet gyárt — hagyományos termékei mellett — a Diósgyőri Papírgyár. A kereslet olyan nagy, hogy 1971-re ötvenmilliónak a gyártását tervezik. Cuterásztálca-kartonból Í00 millió készül. Kártyaikar- tonból 1000 tonnát gyártanak. (Ágotha Tibor felvétele) A háromnapos ünnep alatt tíz olyan balesethez hívták a miskolci mentőket, amelynek sérültjei a csúszós, havas járdán törték-zúzták kezüket, lábukat. Egy téli szezonban, csak Miskolcon, száznál több ilyen baleset történik. A biztonságos, zavartalan gépjárműforgalom érdekében minden télen emberek, gépek ezrei küzdenek a hóval, jéggel. A járdán közlekedő Öt hét alatt egy lakóház ílj technológiák az építőiparban A párt X. kongresszusának határozata rámutatott arra, hogy a gyárszerű építkezések teljes kibontakoztatása megköveteli a szerelési munkák technológiájának korszerűsítését és az építkezés szervezettségének javítását. Az egyik fontos cél a panelekből gyorsan összeállított házak befejező munkáinak meggyorsítása. Ezért fokozatosan bevezetik. hogy az egy-egy emelet lakásaihoz szükséges összes padló- burkolatot, tapétát, villany-, vizes fűtésszerelési szerelvényeket, csavarokat és egyéb anyagokat komplettírozzák egy nagy ládában. konténerben, amelyet még a panelek szerelésének idején helyeznek el daruval a ház emeletein. További jelentős lépésként a negyedik ötéves tervben már valamennyi házgyár panelépületének szerelői mentesülnek a fürdőszobai szerelési munkák nagy részétől. Az a terv, hogy mindegyik paneles lakás falai közé daruval emelik be a kész. tehát teljesen berendezett fürdőszobatérelemet, „épület-dobozt”. Az elképzelések szerint ezeket a fürdőszobákat újfajta könnyűszerkezetű anyagokból készítik, ami lehetővé teszi, hogy gép- és lakatosipari üzem, vagy a szerel- vénykészitő gyár is berendezkedjen e termék nagyüzemi előállítására. Az épületek alapozását is gyorsítják: országszerte áttérnek a gépesített alapozásra. Ugyanakkor a szerelési és építési munka összehangolására, irányítására is új módszereket dolgoznak ki. A szegedi új házgyár lesz az első, amely a jövő évben már az Építéstudományi Intézetben kidolgozott diszpécser-szolgálati rendszer alapján szervezi meg a házak elemeinek gyártását, szállítását és a lakások építését. Sok kerül majd az elektronikus számítógépekkel készített munkaprogramok felhasználására is. Az új műszaki fejlesztési és mun kaszervezési intézkedésekkel elérhető, hogy a negyedik ötéves tervben 3 jelenlegi llOO-ról átlagosan 800—900 órára csökkenjen a házgyári lakások építésének ideje. Ezzel mód nyílik arra, hogy ne csak lakást, hanem szállodákat. kollégiumokat, munkásszállókat is nagyüzemi módon és gazdaságosan gyárthassanak a hazai házgyárak. gyalogosok biztonságos, zavartalan „forgalma” érdekében azonban — mint a fenti szomorú adat is bizonyítja —. már jóval keweaetib erőfeszítés történik. Ha öreg és fáj a lába Az országutak tisztántartásáért a KPM Közúti Igazgatósága, a városi utakért a Köztisztasági Vállalat a fele lős. De mennyivel nehezebb kinyomozni, hogy városunk sok száz kilométernyi járdájáért, az eltakarítatlan hóbuckákért, a bokáig érő latyakért és a kificamított végtagokért hányféle vállalat, intézmény, közület és magán- személy felelős. Elméletileg nagyon egyszerű a dolog: a magántulajdonban levő ingatlanok előtt a tulajdonos, a bérlemények előtt a bérlő, illetve a MIK, a vállalati tulajdon előtt a vállalat, a közterületek előtti járdán pedig az illetékes tanács kell hogy gondoskodjék a rendszeres hóeltakarításról. De mi van akkor, ha a „maszek” háztulajdonos másutt lakik, ha a MIK-lakó- épület házfelügyelője idős és fáj a lába. ha egy épületben hat-nyolc vállalat működik, ha a tanács nem rendeli meg a közterület tisztítását? Nos, akkor az történik, amit nap mint nap magunk is tapasztalhatunk. Leesik a húszcentis hó, és ott is marad a járdán, amíg a gyalogosok szét nem tapossák, el nem olvad. A sok bába közt... A rendelkezések szerint a járdákat a tisztításra kötelezett szervnek vagy magán- személynek naponta egyszer le kell seperni, havazáskor pedig, szükség szerint, többször is. Ezenkívül rendszeresen szórni kell a járdákat, mégpedig semmiképpen sem sóval, hanem fűvészporral vagy homokkal. Mindezt a köztisztasági törvény írja elő. A törvényt azonban, úgy látszik, nem veszik komolyan. A sok bába közt elvész a gyerek: olyan sok a felelős, hogy végül egyet sem találni. Ugyanakkor jó néhány olyan területe van a városnak, amelynek tisztításáért tulajdonképpen senki sem felel. Elköltözött a Centrum, azóta nincs gazdája a régi áruház előtti területnek. Megoszlik a vélemény arról is. hogy mely szervnek; a tanácsnak vagy a Miskolci Közlekedési Vállalatnak kell gondoskodni a megállók takarításáról. A lakótelepek járdái nem tartoznak a ház- felügyelőkhöz, de ha hozzájuk nem, akkor kihez? Egyetlen eljárás sem indult Mindezt persze egy csapásra meg lehetne oldani, ha az illetékesek végre érvényt szereznének a köztisztasági törvény paragrafusainak. Az elmúlt télen ugyanis — annak ellenére, hogy a járdák akkor sem voltak tisztábbak — egyetlen szabálysértési eljárás sem indult a kötelességüket elmulasztó házfelügyelők, ingatlantulajdonosok, intézmények ellen. S hogy miért? Mert nem volt bejelentés. Bejelentés pedig egyebek mellett azért nem volt, mert ki vállalja, hogy a csúszós járdán való bukdácsolás után végigjárja a „hivatalos utat’’, tanúskodjon, és esetleg a ficam mellé még haragosakat is szerezzen. Akiknek pedig hivatalból lenne feladatuk a kötelességmulasztók feljelentése, azok úgy látszik, nem teszik meg. (pusztai) Megépül-e az autósszáHó? Hejőcsabának is kedvez a HCM fejlesztése (Folytatás az 1. oldalról.) A tervek szerint a gyár város felőli és déli peremén néhány hét leforgása alatt vasvázas, előregyártott könnyű- szerkezeti elemekből építik fel az első. ideiglenes munkásszállóikat. műhelyeket és raktárakat. Ezzel csaknem egyidőben a déli terelőút mentén — az AFIT-szerviz mögötti területen — hozzálátnak egy új, minden igényt kielégítő, modern munkás- szálló felépítéséhez és ugyancsak itt, az építők elhelyezésére megkezdik két három- szintes lakóház építését. Tervezik a munka »száll ót Az épületek és a munkásszálló terveinek kidolgozását máris megkezdték a Miskolci Tervező Vállalatnál. Bent a gyár területén pedig új épü- letszámnyal bővül a vállalat üzemi étkezdéje és konyhája. Ezalatt a tanács a városiban új lakásokat biztosít a gyárban levő szolgálati lakóépület jelenlegi bérlőinek. Ez a lakóház — ideiglenes jelleggel — szintén az építkezésben részt vevő dolgozók elhelyezését segíti majd. Az autószerviz szomszédságában felépülő lakóházakat később a gyár dolgozói kapják meg. A konyha és az étkező új szárnyát azonban a nagyberuházás befejezése után le kell bontani. Új ABC áruház ■ A csaknem 2 ezer épitő- munfeás „ideköltözésével’’ megnövekedő vásárlói igények kielégítését részben a már befejezés előtt álló hejő- csabai nagy ABC megnyitásától várják. Másrészt — szintén az autószerviz közelében. a fűút mentén — egy új kereskedelmi-vendéglátó kombinát építését tervezik. Ennek a létesítménynek a megvalósításához 2 millió forint támogatást nyújt a városi tanács. Építéséhez két cég is felajánlotta közreműködését. A versenytárgyalások . már megkezdődtek. A Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat egy bisztró és önkiszolgáló étterem, valamint egy kis csemege ABC építését vállalta, amelyeket 1972-ben nyitnának meg. A Miskolc és Vidéke Áfész saját építőrészlegével — ugyancsak egy önkiszolgáló kis-ABC és egy presszórészleggel összekapcsolt bisztró felépítésére tett javaslatot. Ajánlata szerint az áfész már iőVőre megnyitná az üzleteket. Egy üzletház, hét ajánlat S bár az idő rövidsége miatt az utóbbi ajánlat ígérkezik kedvezőbbnek, a város és Hejőcsaba szempontjából a vendéglátó ajánlatát is érdemes megfontolni. A Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat ajánlata ugyanis más érdekességet is tartalmaz: ha az új gyár megépülésével a környék levegőjének szennyezettsége lényegesen csökken — s ezt a gyár tervezői máris garantálják! — a cég az említett boltok szomszédságában egy tuning- jelegű autós tranzit-szálló létesítését is elvállalja. A szálloda építését — előregyártott elemekből, a már készülő budapesti Volga- szálló mintájára — 1975-ben kezdenék meg. L. P. Változások a kereskedelmi vámtarifában A külkereskedelmi miniszter és a pénzügyminiszter együttes rendeletet adott ki a kereskedelmi vámtarifa alkalmazásáról, amely a többi Dupla forgalom öt évvel ezelőtt még „csak” 581 millió forint forgalmat bonyolított le az Észak-magyarországi Textil- és Felső- ruházati Nagykereskedelmi Vállalat, vagy népszerű nevén, ÉTEX. A forgalmuk ebben az évben már eléri az egymilliárd forintot. A mindössze 350 embert foglalkoztató vállalat négyezer cikkelemet hoz forgalomba méteráruból, s 13 ezer félét konfekcióáruból. Lesz narancs Alexandrából 1900 tonna egyiptomi narancs indult útnak hétfőn a Hungária magyar tengerjáró hajóval — kapta az értesítést a DÉLKER vállalat. Ezenkívjil az új év első napjaira várnak 1500 tonna marokkói narancsot, s feladtak a vállalat címére 1000 tonna algériai narancsot is. között egyes kereskedelmi vámtételek módosításáról és különféle vámkedvezményekről intézkedik. 1971. január 1-től mintegy 700 vámtétel változik meg, az esetek nagy részében — mintegy 80 százalékában — csökkentek, kisebb részben emelkednek a vámok. A változások főleg a gépek, berendezések, műszerek vámjait érintik, némelyiknek a vámja 20—30 százalékkal is mérséklődik. Mivel a vámcsökkentések olyan termékeket is érintenek, amelyek — az import ösztönzése miatt — eddig az úgynevezett engedély- jegyes eljárás során külön vámkedvezményt kaptak, most a vámtarifák általános stabilizálása nyomán az ilyen engedélyjegyes vámkedvezményben részesülők köre csökken. December 29-től 31-ig Szilveszteri italok bemutatója a Szemere u. 4. sz. alatti kiállítóteremben Miskolci Élelmiszerkisker. V. A bemwtatatt italok megvásárolhatók. Szerencsés esetben díjmentes rtabjándék Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat