Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-11 / 264. szám
Nagy várakozás előzte meg a junior ökölvívó Európa- bajnokság 60 kg-os versenyzőinek középdöntőit, ahol a román Hódút nehéz ellenfélnek ígérkezett a magyar Juhász T ászló számára. A magyar Hú a vártnál biztosabban győzött Ö. valamint három társa már bekerült a legjobb négy közé, s így négy magyar versenyző „dobogós” helyezése már biztos. Csupán az a kérdés még, hogy végül is melyik fokra állhatnak. A miskolci sportcsarnokban folyó nagy verseny eredményeiről bővebben a 4. oldalon számolunk be olvasóinknak. (Képünkön a Juhász—Hódút párharc.) (Szabó István felvétele) Két hét múlva átadják a felüljárót A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy a budapesti Közlekedési Gépellátó Vállalat — a tervezettnél csaknem két hónappal hamarabb — befejezte a martintelepi felüljáró vasszerkezetének május óta tartó cseréjét, november 5-én átadták a munkaterületet a fővállalkozónak, a miskolci KÉV-nek. Akkor egy olyan ígéretet kaptunk a Közúti Építő Vállalattól, hogy a pártkongresszus tiszteletére november 23-án átadják a forgalomnak a felüljárót. Ma reggel Papp István főfi „küldetés” embere „Ac en küldetésem az, hogy mindig a magaslatok felé vezessem az országot” — írja néhány nappal ezelőtt megjelent emlékiratában az elhunyt De Gaulle tábornok, majd hozzáteszi: „Mivel az ország úgy döntött hogy még egyszer rám hallgat, a megújulás útjára léphetett." Azt hisszük, semmi sem jellemzi jobban ennek a katonának és politikusnak, katonai politikusnak és politikus katonának legígazibb lényegét, mint ez a néhány mondat, amit saját magáról írt A könyv, amely az 1958—62 közötti országlását tárgyalja, bestseller lett, tíz nap alatt több mint 400 ezer példány fogyott el belőle Párizsban. A mondat, amelyet idézünk belőle, és a memoár sikere egyaránt mutatja, hogy az elmúlt évek egyik legjelentősebb francia, sőt, világpolitikai jelentőségű államférfiját temetik holnap Franciaországban. Ennek a francia megváltó szerepnek tudatában politizáló férfinak, aki a híres Saint Cyr-i katonai akadémián végzett, akinek családi hagyományai a vallásos katolicizmus (apja jezsuita gimnáziumban volt matematika tanár), s a hit Franciaország európai küldetésében, szinte jelmondata volt az, amit most megjelent emlékirataiban így fejez ki: „A francia állam a tegnap örökségéhez, a ma érdekeihez és a holnap reményeihez kapcsolódik.” Ha ennek a mondatnak a jegyében vizsgáljuk a francia nemzet küldetésében hivő De Gaulle életét, akkor érthető, hogy ö nagypolgári, katolikus hagyományaival, izzó francia hazafiságával, a „tegnap örökségében", az Európa nyugati oldalán helyet foglaló Franciaország természetes keleti szövetségesét kereste folyton, s ez vezette a Szovjetunióval való együttműködéshez. A „ma érdeke” diktáltatta vele, hogy minden módon megakadályozza az Egyesült Államok világ- hatalmi előretörését, a volt indokínai francia területen való amerikai behatolást, és a „holnap reményei” adták neki az Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő európai Európa gondolatát Mert csak ebben látta Franciaországnak a múltjához méltó jelenét és jövőjét. Ez a francia elhivatottság, az európai szerep az európai Európa vezette minden lépését és ezzel tette Franciaországot európai, sőt egyben világpolitikai jelentőségűvé elnöksége idején. MÁTÉ IVAN építésvezetőtől az iránt érdeklődtünk, hogyan állnak a betonozással, a téliesre fordult idő okozott-e fennakadást. — A híd vasszerkezetét kitöltő 29 köbméter betont még a múlt hét szerdáján felhord- tuk a felüljáróra. A betonozásnál kötésgyorsító anyagot alkalmaztunk, és így a 28 napos kötési időt egy hétre csökkentettük. Jelenleg a szigetelésen dolgozunk és a jövő hét közepén kezdjük meg a védőbetonozást, két- három nappal később pedig az aszfaltozást. A talaj menti fagyok nem veszélyeztetik a felüljáró betonozását, és így a vállalt határidőre, november ?3-ra minden bizonnyal át tudjuk adni az újjáépített hidat. (A DH városfejlesztési fóruma az 5. oldalon r A BAEV állta a csirát A Borsod megyei Állam Építőipari Vállalat dolgozói kedden reggel az árvíz sújtotta Ffchérgvarma.on megkezdték az első. városias jellegű négvemeletes lakóház átadását A brigádok a vállalt határidőre, november 10-re elkészítették az első negyvennyolc lakásos épületet. A *öbbi lakás az év végére Vészül el. II. évfolyam. 264. szám noiT»>»v«ijar 11. wda Ara: 80 FILLER Gyászszertartás a Kotre-Qame székesegyházban Temetés Colombey-les^deux-Eglises-öen, a nyilvánosság teljes kizárásával Nyolcvan állam- és kormányfő vesz részt Párizsban De Gaulle tábornok gyászszertartásán, amelyet a Notre-Dame székesegyházban rendeznek. Magát a temetést a tábornok családi rezidenciáján, CoIombey-les-deux-Églises-ben tartják, mégpedig az elhunyt most nyilvánosságra került végakaratának megfelelően, a nyilvánosság teljes kizárásávaL Csupán rokonok lesznek jelen, és egy kisebb katonai egység ad díszőrséget. » A 80. születésnapja előtt 11 nappal elhunyt államférfit, Franciaország volt elnökét, otthonának dolgozószobájában ravatalozták fel. Lerótta kegyeletét a tábornok néhány , legszűkebb egykori munka- I társa, köztük Debré hadügyi ái- lamminiszter és Massu tábornok, aki 1958-ban hatalomra segítette De Gaulle-t, majd tíz évvel később, a diákzavargások; idején kilátásba helyezte a hadsereg beavatkozását. De Gaulle halála világszerte mély részvétet keltett, s a külföldi állam- és kormányfők táviratban fejezték ki együttérzésüket. Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke Pompidou francia államfőnek küldött részvéttáviratot. A táviratokon kívül számos helyen megemlékeztek a tábornokról; az angol alsóliáz- ban Wilson volt miniszter- elnök, az olasz szenátusban Terraciní, a kommunista szenátort csoport elnöke értékelte De Gaulle történelmi szerepét, New Yorkban, az ENSZközgyűlésén a szónokok kivétel nélkül megemlékeztek az elhunyt elnökről. A gyászszertartásra érkezők közül Erzsébet angol királynőt Károly walesi herceg, a trónörökös képviseli, akit elkísér Heath miniszter- elnök, Nixon elnök pedig Rogers külügyminiszter és Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadó kíséretében érkezik Párizsba. fl NflQ legal asnsk képviseld nek javasiaia Előkészíteni az európai biztonsági értekezletet A NATO tagállamok parlamenti képviselőinek közgyűlése azt javasolta az északatlanti katonai tömb vezetőinek, hogy hamarosan tegyenek konkrét javaslatokat az európai biztonsági értekezlet előkészítésére és vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy állandó bizottságot hozzanak létre a kelet—nyugati kapcsolatok fejlesztésére. Az az indítvány is elhangzott, hogy a NATO tartsa továbbra is napirenden korábbi tervét, amely az európai haderő kölcsönös csökkentését javasolta. Brosio, a NATO főtitkára szükségtelennek mondotta az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtését, de hangsúlyozta. hogy a NATO-nak nem szabad elvetnie az európai biztonsági konferencia öszszehívására és az európai feszültség csökkentésére vonatkozó szocialista javaslatokat. Ugyanekkor a parlamenti képviselők felszólították a NATO-ban tömörült országokat. hogy növeljék katonai kiadásaikat. Ezt egy aiucriaai katonai vezető azzal indokolta. hogy a Varsói Szerződés ereje növekszik, és a NATO-nak emiatt kell ellenintézkedéseket tennie. Hideg éjszaka Várható időjárás Miskolc térségében csütörtök délig: Változóan felhős, hűvös idő, valószínűleg eső nélkül. A reggeli órákba • párásság. Időnként megélénkülő északnyugati szél. Hideg éjszaka. A hőmérséklet hajnalban —2. holnap délben 7 fok körűi alakul. Szanálások, bontások + Párizs legszebb sugárútián — s szerte a városban — tömegek állnak az újságos pavilonok előtt, olvassák az egykori elnök. De GauUe halálának hírét.