Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-25 / 276. szám
belföld * LENIN PÁNCÉLAUTÓJÁNAK MÁSA. Országjárása során tegnap utolsó vidéki állomására, Bács- Kiskun megyébe érkezett Lenin páncélautójának mása. A hiteles dokumentumok alapján készült autót Kecskeméten, a Lenin téren, a nagy proletárvezér szobránál fogadják ünnepélyesen. * SZOBAFESTÉS NÉGYMILLIÓÉRT. A Miskolci Festő Szövetkezet dolgozói az év eddig eltelt időszakában 120 ezer négyzetméter szobafestést és 80 ezer négyzetméter mázolást végeztek. A munka értéke meghaladta a 4 millió forintot. A szövetkezet tevékenységében egyre jelentősebb szerepet tölt be a tapétázás, az idén annyit végeztek, mint az előző három évben együttvéve. * VIRÁGZIK AZ ŐSZIBARACK. A szokatlanul enyhe, napfényben bővelkedő őszi időjárás hatására Szan- daszőllősön másodszor virágzanak a korai őszibarack fák Molnár József kertjében. A szeptemberben .,leszüretelt" fák ágain megduzzadt rügyekből a tavaszihoz hasonló, szép, élénk színű virágok festettek ki. A fiatal gyümölcsös több fája is „kedvet kapott” a kései virágzásra. * ÉRDEKES SZENVEDÉLY. Dr. Debröczi Tibor, « balatonfüredi szivkórház igazgató főorvosa érdekes szenvedélynek hódol: 16 év alatt 151 díszes, Balatonfü- reddel kapcsolatos — poharat és porcelántárgyat gyűjtött össze. Gyűjteményének első darabja az a herendi porcelántál volt, amelynek festett dísze a 100 évvel ezelőtti Balatonfüredet ábrázolja. * MADÁCH-BEMUTATÓ SZEGEDEN. Madách Imre egyik feledésbe merült alkotása, a „Mária királynő” bemutatására készül a Szegedi Nemzeti Színház. A december 19-én színre kerülő mü próbái már megkezdődtek. A szinte teljesen ismeretlen drámát Gyárfás Miklós „varázsolta” újjá, költötte át. * A NEGYEDIK ÖTÉVES TERV IDŐSZAKÁBAN. Békéscsabán, Sopronban, Székesfehérvárott, Érden, a szegedi Ogyessza lakótelepen új, 35 milliméteres szélesvásznú, 350—500 személy befoga- dóképeségű filmszínházat létesítenek majd, részben állami, részben helyi erőforrásokból. A tervidőszak alatt feltehetően még legalább 39 hasonló filmszínházat adnak majd át rendeltetésének. * BOLGÁR—MAGYAR KOPRODUKCIÓ. Pécsett forgatják a „Minden kilométernél” című, bolgár—magyar koprodukcióban készülő filmet. A több részes tv- produkciónak két folytatása játszódik Magyarországon. A filmet, mely az 1944-es háborús világot idézi, másfélkét év múlva a Magyar Televízió is bemutatja. * VESZTEGLŐ HAJÓK. Teljes erővel megkezdték a helyreállítási munkálatokat a román—jugoszláv határon, ahol a Duna szombaton át- szakitotta a most épülő „Vaskapu” erőmű terelő gátját. A hajöutat feltehetően egy hét múlva lehet megnyitni. A MAHART-nak eddig négy éajöja vesztegel az építkezéstől északra. * Bevetésre kész a hóeltakaritó osztag A Miskolci Köztisztasági Vállalat központi telepén már csatarendbe állították a hóekéket, a sószóró és az önműködő hófelszedő autóké* (Agotha felv.) Kétmillió dolláros export a Herbáriánál Gyógynövények reneszánsza Az idén előreláthatólag több mint kétmillió dollár értékű gyógy- és fűszernövényt ad el külföldön a Herbaria Szövetkezeti Vállalat. A kiváló, nagy hatóanyagú magyar gyógynövények valóságos reneszánszukat élik külföldön. Összesen mintegy 200 fajta gyógynövényt exportálnak a világ minden tájára, körülbelül 30 országba. A sokfajta gyógynövény mellett fűszernövényeink is igen kedveltek külföldön. Az idén például 30 vagon majoránnát szállítanak az NSZK-ba, továbbá 10 vagon bazsalikomfüvet és A kubai Bayamóban. életének 115. évében, elhunyt Angel Cala Estrada, akinek még a spanyolok ellen vívott függetlenségi háborúban (1868 —1895) tűzték a váll-lapjára az őrmesteri csillagokat. Cala 15 vagon borsikafüvet, amivel pástétomokat, konzery- ipari készítményeket fűszereznek. Kubából — egyebek között — hársfavirágot rendeltek; nagyobb tételt küldtek ebből Franciaországba is. A franciák különösen szívesen ízesítik magyar fűszernövi tyekkel jellegzetes mártásaikat. Az idén még két vagon szőlőlevelet is rendeltek, a különleges zamaté francia pezsgők, likőrök gyártásához. Magyar zsályalevéllel ízesítik az olaszok a különféle mártásokat, konzerv-, szesz- és fűszeriparuk pedig koriander- és mustármagot vásárolt Az USA-ba — egyebek között Estrada majdnem a szazad- forduló óta élt az Oriente tartománybeli Bayamóban. Mindmáig megőrizte „rendkívüli emlékezőtehetségét”. 14 gyermeke és 58 unokája gyászolja. majoránnát, borsikát, kamillát szállítanak. Idei érdekesség, hogy eddig példátlanul nagy tétel, 50 vagon vadgesztenye „utazik” hazánkból az NSZK-ba. A vadgesztenyét a vérkeringési megbetegedések gyógyszereinek alapanyagaként hasznosítják. Jól emlékszünk még a varosfejlesztési ankét sikerére, s a Bartók Béla Művelődési Központ a Sétány utcai vasasklubban máris újabb hasonló rendezvénnyel teszi lehetővé, hogy az érdeklődők az illetékesektől közvetlenül kaphassanak választ a kérdéseikre. A holnap, csütörtökön este 6 órai kezdettel megrendezésre kerülő ankéton városunk közlekedésének a neBánréve és Putnok között lonatpótló autóbuszok Holnap reggel hét órától szünetel a vasúti személyszállítás a Putnok és Bánréve közötti vonalszakaszon. Naponta 7-től, délután 3-ig átereszhíd-építés miatt autóbuszokkal bonyolítják le a forgalmat a két község között. A vonatpótló autóbuszokon érvényesek a Putnok —Bánréve vonalra váltott vasúti jegyek. ban történő fejlesztéséről lesz szó. Iglói Gyula, a városi tanács vb közlekedési és építési osztályának vezetője, Talló Gyula, az osztály főmérnöke és Pásztor Sándor, a Miskolci Közlekedési Vállalat igazgatója válaszol a kérdésekre. Ezek helyben is feltehetők, s megvan a lehetősége annak is, hogy az ankét előtt a művelődési központ irodájában bárki írásban átadja: mi érdekli a városi közlekedésről. külföld © SCHEEL JUGOSZLÁVIÁBA UTAZIK. Tepavae jugoszláv külügyminiszter tavalyi nyugat-németországi látogatását viszonozva, Walter Scheel ma háromnapos hivatalos látogatásra repülőgépen Jugoszláviába utazik. O ELUTASÍTOTTA. Az ENSZ-közgyűlés 1. számú bizottsága elutasította a szocialista és afro-ázsiai országok javaslatát az úgynevezett Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ-bizottság feloszlatására. Elutasította továbbá azt a javaslatot is, hogy a politikai bizottság szólítsa fel az USA-t: vonja ki csapatait Dél-Koreából. Az elutasítás ellenére a vitában. elhangzott felszólalásokból és a szavazási eredményekből kitűnik, hogy évről évre több ország ítéli el az USA-t. mert az ENSZ zászlaját használja fel Dél-Korea megszállására. © BRANDT MA HAZAUTAZIK. Brandt kancellár ma befejezi olaszországi hivatalos látogatását és a délutáni sajtóértekezlet után Rómából hazautazik Bonnba. © KÉPVISELÖRABLÁS PÁRIZSBAN. Az Üj népi ellenállási mozgalom nevet viselő francia maoista szervezet tagjai az éjszaka elrabolták, majd szabadon bocsátották Michel de Grailly gaulleista. parlamenti képviselőt. Az emberrablók közleményt juttattak el a párizsi lapokhoz, amelyben az állt, hogy „miután törvényt ültek a képviselő fölött, ideiglenesen ismét szabadon bocsátották, megtalálható a Lamartine téren, egy kis teherautóban.'* A képviselőt itt meg is találták, bántalmazások nyomával a testén. Kórházba szállították. O ELUTAZTAK GUINEÁBA. Mára virradóra elutazott New Yorkból az ENSZ tény- megállapító bizottsága, hogy megvizsgálja a guineai portugál invázió körülményeit. Az öttagú bizottság körülbelül egy hétig tartózkodik majd Conakryben, aztán ie- lentést tesz a BT-nek. — Nigéria és Egyiptom szükség esetére katonai támogatást ígért Sekou Touré államfőnek. Ugyanezt jelentették be a Szenegál-folyó menti országok szervezetének miniszter- tanácsi ülésén. o BOMBA ROBBANT. Ma reggel bomba robbant Saigonban, a dél-vietnami bábkormány tájékoztató hivatalában. Valószínűleg szabadságharcosok helyezték* el a bombát, amelynek robbanása következtében — az első jelentések szerint — egy személy megsebesült. A CSÁSZÁRT ELTETTE ES HARAKIRIT KÖVETETT EL Akik jól ismerik a japán iro dalmat, a régi japán erkölcsi) két, vagy legalább Claude Far- rére híres regényét, A csatát? azoknak nem annyira meglepő, mint másoknak, ami ma hajnalban Tokióban történt. Hogy mi? Nos, nem más: \ukio Mishí- ma, neves ?apán író egy kar* dokkal hadonászó öttagú szél* sö jobboldali csoport élén behatolt a japán fegyveres erők körzeti főhadiszállására, ott megkötözte Sfatsuda tábornokot, hogy túszként magával hurcolja. Társainak azonban ez nem volt elég. mert összeszurkálták Kivono alezredest. Yukio Mishima feltűnési visz- ketegsége azonban még nagyobb volt, mert amíg csoportja sakkban tartotta a főhadiszálláson tartózkodó tiszteket, ő az épület erkélyéről előadást tartott az összehívott katonáknak a japán korrupciós politikáról. Ezután a császárt éltetve elvonult az erkélyről, és — ahogy ez már Janánban szokás — harakirit követett el, ami után, természetesen meghalt. Két évvel ezelőtt esélyes volt a Nobel-dfjra. Ha úgy nem, hát most így lett — legalábbis néhány napra — világhírű. Mégis vannak tengeri szörnyek? Valószínűleg tengeri szörnyek egész családja él Skócia legmélyebb tavában, a Loch Morar-ban — jelentette be egy tudóscsoport. A londoni egyetem kutatói Loch Morar Survey 1970 című jelentésükben 27 megbízható beszámolóra hivatkozva azt állítják, hogy a 19 kilométer hosszú és 310 méter mély tóban angolnára vagy kígyóra emlékeztető fejű és nyakú hatalmas, talán ragadozó lények élnek, amelyek a vízben nagy sebességgel képesek haladni. A jelentés írója szerint „a szemtanúk bizonyítékai ennek a fajnak a létezéséről túlságosan meggyőzőek ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassuk őket”. gyedik ötéves terv időszakúA füstcső nyomában „Amikor könyók van, akkor egyenes nincs, amikor zománc kellene, csali feketét tudnak adni” — hangzanak S vevők panaszai, akik hiába keresnek füstcsovet. illetve olyan méretű és minőségű füstcsövet, amilyenMeglepetés Egy fiatalember meg akarja lepni a menyasszonyát, ezért levágatja szakállát. Elmegy a lányhoz, aki elragadtatással ugrik a nyakába. — Tehát szeretsz szakáll nélkül is? — Óh, hát te vagy?! Elítélték a bűnszövetkezetet • • üzemanyagot lopott a raktáros A Miskolci Járásbíróság előtt felelt tettéért Borbély Sándor ongai lakos társaival. A 27 éves Borbély Sándor a felsőzsolcai Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat alkalmazásában állt, mint üzemanyag-raktáros. 1968 őszétől 1969 novemberéig rendszeresen megdézsmálta a gondjaira bízott üzemanyagot Üzemanyag jegyekben jelentős mennyiséget szolgáltatott ki „feketén” ismerőseinek, közte vádlottársainak is. A pénzért, illetve ellenszolgáltatás nélkül kiadott üzemanyag érteke száznegyven- ezer forint volt. A Miskolci Járásbíróság Borbély Sándort négyévi szabadságvesztésre ítélte. Vád- lottársait: Török Béla miskolci lakos, műszaki fejlesztési osztályvezetőt és a bűn- szövetkezet többi tagját, Kis- réti Józsefné budapesti lakos, a benzinkútkezelőt, No- votni Ferenc miskolci lakos, ÁFOR-gépkocsivezetőt egyenként egyévi és négyhónapi szabadságvesztésre ítélte. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek. re eppen szükség van. Valóban akadozik az ellátás, pedig a nagykereskedelmi vállalat 30 százalékkal többet rendelt és kapott ezekből az árukból, mint tavaly. Hetente 8—10 ezer darab füstcsövet adnak el, és ez páratlan rekordnak számít. Az igények azonban még ennél is nagyobbak és maradéktalan kielégítésüket decemberre ígérik a kereskedők. A jövő hónapban nagy meny- nyiségű zománcozott füstcső érkezik Szegedről, bízunk benne, hogy elég is lesz. Élménybeszámoló a TIT-ben „Hegymászó túrák a Himalájában” címmel dr. Herbert Tichy bécsi professzor alpinista és geológus tart igen érdekesnek ígérkező előadást ma este 7 órai kezdettel a TIT Kazinczy Ferenc klubjában. Az előadó elmondja majd a 8189 méter magas Cho Oyu * hegycsúcs megmászásának történetét is. DELI HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy Zsilinszky u *5 — Központ: S6-132 16-672. 35-380 . 36-579 — Titkárság 18-223 — Bel- és városoolittkal rovat: 18-221 — Művelődési rovat 18-226 — Sportrovat: 18-222 - Levelezés 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megye) Lapkiadó Vállalat. Miskolc Balcsy-Zsilinszky u 15 — Felelős kiadó WtRTH LAJOS. — Telefon 36-131 — Hlrdetősfcivétel Miskolc E., Széchenyi u l»—ti — Telefon 16-219 — Terlesztl: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft rndezi 23 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipar) Vállalatnál Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Közlekedésfejlesztési ankét 115 évet élt Még a múlt században lett őrmester