Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-29 / 254. szám

-X- POLITIKAI NAPILAP * II. évfolyam. 254. szám 1970 október 29.. csütörtök ■■■■0 Ara: 80 FILLÉR Központi támogatással Szolgáltató részlegek épülnek Ülést tartott a városi tanács vb Ma délelőtti ülésén első­ként a lejárt határidejű ha­tározatok végrehajtásáról szóló jelentést hallgatta meg a városi tanács végrehajtó bizottsága. A negyedik ütéves terv koncepcióinak megtárgyalá­sakor szükségesnek látszott, hogy mind a, tanácsi vállala­tok, mind pedig a szövetke­zetek bővítsék lakáskarban­tartó tevékenységüket. Ezért bízta meg a végrehajtó bi­zottság az illetékes osztályok vezetőit, hogy kutassák fel a bővítés lehetőségéit és segít­sék a karbantartó részlegek szervezését is. Ma az ipari osztály veze­tője azt jelenthette, hogy a Miskolci Vegyesipari Válla­latnál javító-szerelő üzemet hívtak életre, ahol 80 iparos — többségük nyugdíjas vagy mellékfoglalkozású — vállal víz- és villanyszerelési, laka­tos-, redőnyös-, valamint parkettásmunkát. Az új üzem életrehívását a közpon­ti szolgáltatásfejlesztési alap­ból 800 ezer forinttal támo­gatták. Ugyancsak központi alapból származó pénzzel se­gítik hozzá a Miskolci Víz­vezetékszerelő Szövetkezetei, hogy két szervizkocsit vásá­roljon, s ezzel gyorsítsa meg a lakosság számára végzett víz- és fűtésszerelési munká­kat. A továbbiakban a tanács Másfélszeresére és a végrehajtó bizottság 1971. évi munka tervét, majd az 1971-re ütemezett mély­építési munkák koordinálá­sát vitatta meg a végrehajtó bizottság. Az afro-ázsiai országok ha­tározati javaslata leszögezi, hogy megengedhetetlen az erő­vel való területszerzés és a közel-keleti béke fel­tétele: a palesztinai nép elidegeníthetetlen jogai­nak elismerése. U Thant főtitkárt arra kéri a 16 javaslattevő: két hónapon belül tegyen jelentést Jarring tevékenységéről. A BT tegye meg a szükséges lépéseket az 1967-es határozat végrehajtá­sára. Elkészült Miskolc belváro­si intézményközpontjának el­ső létesítménye, a 3600 né­zőt befogadó népkerti sport- csarnok. A 60 millió forint költséggel épült intézményt ma délután Rózsa Kálmán, a városi' tanács vb-elnökhe- lyettese mutatja be a sajtó Bizonyos fokig ezt támasztja alá az is, hogy Szadat egyip­tomi elnök látogatást tett a Szuezi-csatománál és figyel­meztette a katonákat: legye­nek készen, mert bármikor kezdődhet a harc Izraellel. képviselőinek. A bemutatón a tervezők képviseletében részt vesz Kerepesi Ferenc, az ÉSZAKTERV igazgatója, valamint — az építők kép­viseletében — Vincze Géza, a BAÉV vezérigazgatója. Városunk új büszkesége a Jordániában ezalatt új kormány alakult, hat hét alatt immár a harmadik. Az új miniszterelnök Vaszfi Teli 50 éves konzervatív po­litikus, aki már négyszer volt kormányfő és Husszein bi­zalmasának számít. Kor­mányalakítása feltételéül tűz­te ki, hogy a király tiszteletben tart­ja az ellenállókkal kötött megegyezést. — hangoztatják a hírügynök­ségek. vasbeton-kő-üveg-acél ko­losszus valamennyi terem­sport számára korszerű, min­den igényt kielégítő otthont teremt Miskolcon. öltözői­ben, zuhanyozóiban és gyú­ró helyiségeiben egyszerre 120 sportolónak nyújt helyet. 200 négyzetméteres külön edzőtermén kívül orvosi szo­bák, ügyeleti helyiségek, bí­rói, edzői öltözők, dohány­zók és saját telexszoba teszi kényelmessé a versenyek le­bonyolítását. A Horváth István, Szabó József és Thury László épí­tészek tervei alapján készült létesítmény építészeti érde­kessége a csaknem 3 ezer négyzetméter nagyságú — méreteiben az országban egyedülálló f — térbeli, rá­csos tetőszerkezet. A csarnok hatsoros elektromos ered­ményjelző berendezése is az első korszerű eredmény- jelző Észak-Magyarországon. A mennyezetén elhelyezett 148 darab, ezer wattos jód- lámpa, már a színes televí­zió-közvetítésekhez is alkal­mas világítást kölcsönöz a küzdőtérnek. A helyszíni közvetítéseket 18 rádiósfülke, valamint három kameraáll­vány segíti. A küzdőtér szel­lőző berendezése óránként háromszor cseréli ki a csar­nok levegőjét. Az új léte­sítmény keleti oldalát már most úgy képezték ki. hogy — a népkerti Vigadó he­lyén — a közeljövőben meg­épülő szabadtéri sport-, il­letve jégpálya szerves része­ként ezer néző számára nyújtson állandó lelátót. Ma este a vasasklubban Ankét a városfejlesztésről Gromiko az NDK-ba és az NSZK-ba látogat A szovjet külügyminiszter tíinh asszonnyal is táré vált Londonban Gromiko szovjet külügyminiszter ma Londonból Berlinbe utazik, holnap pedig a nyugatnémet Frankfurt közeiében, a Fromberg kastélyban találkozik Scheel külügyminiszterrel. Londoni látogatásának befejeztével a szovjet külügyminiszter meghívta Moszkvába Heath miniszterelnököt, valamint angol kollégáját, Oouglas-Home-ot. A meghívást elfogadták, az idő­pontot diplomáciai úton egyeztetik 16 afro-ázsiai ország javaslata A Közel-Kelet az ENSZ előtt Mindent megtenni a larring-misszii felújításáért! Az ENSZ-közgyűlés közel-keleti vitájában Ki afro-ázsiai ország határozati javaslatot terjesztett be, amely kéri a vi­lágszervezetet, a BT 1967 novemberi határozatának végre­hajtása érdekében tegyen lépéseket a Jarring-misszió mielőb­bi felújítására. Eban izraeli külügyminiszter viszont a világ- szervezetben elmondott beszédében eddigi álláspontját ismé­telgette. nő a kötszövőipar termelése A következő ötéves terv­időszakban a textilipar leg­gyorsabban fejlődő ága a kötszövőipar lesz. Az évente jelenleg 11 ezer tonna kész­terméket kiboesátó kötszövő­ipar a tervidőszak végére több, mint 16 000 tonna kö- töttholmit állít majd elő Hazánkban nyolc nagy vál­lalat állítja elő a kötszövő- ipari termékeknek mintegy 90 százalékát. Az utóbbi években a gyártási ágak kö­zötti szigorú határok éppen a kötött termékek előállítá­sánál kezdtek elmosódni. A Gyapjúmosó- és Szövőgyár, valamint a Richards Finom­posztógyár szerzett be kötő­im rkologépeket és berendez­kedett hurkolt kelme gyártá­sára a Magyar Viscosagyár is. A következő években előre­láthatólag csaknem vala­mennyi meglevő nagy kö­töttárugyár rekonstrukciós bővítésére sor kerül Szüksé­gesnek bizonyul egy uj gyű ' építésé is. amelynek teljesít­ménye évente ezer tonna lesz. Eban Izrael régi álláspont­ját ismételgető felszólalásá­ban újra EAK-ot vádolta a tűzszünet megszegéséért, és arra kérte a közgyűlést, ne tegyen semmi olyan lépést, amely felboríthatná a BT 1967-es határozatának — sze­rinte — „kényes egyensúlyát”. New Yorkban egyébként 46. megbeszélését tartotta a négy nagyhatalom ENSZ-kép- viselője a közel-keleti prob­lémákról. A legközelebbi ülés időpontját november 9-re tűz­ték ki, tehát négy nappal az- utánra, hogy a 90 napos tűz­szünet lejár. Ez arra mutat, hogy a tűzszünet meghosszabbí­tására nincs sok lehető­ség. Változékony idő Várható időjárás Miskolc térségében petitek délig: Felhőátvonulások, esőkkel. Megélénkülő. átmenetileg megerősödő, i rj ugatias szél. A hőmérséklet hajnalban 4, holnap délben 12 lók körül alakul. Ma este Itat órakor Diós­győrben a Sétány utcai va­sasklubban városfejlesztési ankétet rendeznek. A negye­dik ötéves terv során meg­valósítandó városrendezési, fejlesztési tervekkel kapcso­latos kérdésekre Moldován Gyula, a városi pártbizott­ság titkára, dr. Fekete László, a városi párt vb-tagja, a vá­rosi tanács vb-elnöke, Szek­rényi Jenő, a tervosztály ve­zetője és Horváth Béla fő­építész válaszol. Bes.iin.ben Ulbrichttal ta­lálkozik a szovjet külügymi­niszter és a szocialista álla­mok között szokásos eljárás­nak megfelelően, kölcsönösen informálják egymást lépé­seikről. A Berlin után Frank­furt mellett sorra kerülő szovjet—nyugatnémet meg­beszéléssel kapcsolatban ki­jelentette: az első szovjet külügy­miniszteri látogatás az NSZK-ban — a két or­szág kapcsolatának ren­deződését jelenti. Londonban megállapodtak, hogy a jövőben rendszeres Xuau Thuy, a Vietnami Dolgozók Pártja Központ, Bizottságának titkára, állam- miniszter. a Vietnami De­mokratikus Köztársaság Pá­rizsban tárgyaló küldöttségé­nek vezetője, aki a Magyar ■szovjet—umgoí politikai ta­nácskozásokat tartanak. Hí­rek szerint a megbeszélésen Nyugat-Berlin problémája is szóba kerük. Londonból váló ctotazáee előtt Gromiko találkozott és baráti beszélgetést foly­tatott Nguyen Thi Binh asszonnyal, a Dél-viet­nami Köztársaság Ideig­lenes Forradalmi Kormá­nyának külügyminiszte­rével. akit biztosított, hogy a Szov­jetunió támogatja a DIFK. nyolcpontos békejavaslatát. Forradataij Mimkas-Paraszt Kormány meghívására 5 na­pos hivatalos baráti látoga­tást tett Magyarországon, tegnap délelőtt visszautazott Párizsba. Utazás Európáért Miközben az ENSZ-ben egyre láthatóbban elszigetelődik a közel-keleti vita során Izrael és a Jarring-misszió folytatá­sát szinte elemi erővel követelik a tagállamok — Gromiko hazatérését megelőző európai utazásai kerülnek előtérbe. Utazás Európáért — mondhatnánk nyugodt lélekkel, hiszen a londoni tárgyalások, Heath és Home meghívása Moszkvába, az azt követő mai berlini látogatás, majd Scheellel való meg­beszélés a Fromberg-kastélyban — egyaránt a Szovjetunió kezdeményezte európai béke és biztonság érdekeit szolgálják. Londonnak jó oka volt a szovjet—nyugatnémet és szovjet— francia tárgyalások után ugyancsak párbeszédet kezdemé­nyezni a .Szovjetunióval, hiszen nem akar „lemaradni” a másik két nyugat-európai főváros mögött. Egyre jobban megérlelődik Európában a gondolat: az ősi kontinensnek a maga erejére támaszkodva kell biztosítania azt a békét, amely a világ békéjének is legfőbb biztosítéka. Ezt a béke- biztositást szolgálja a szovjet külügyminiszter sorozatos tár­gyalása Európa fővárosaiban —. azután hogy az ENSZ-ben és Washingtonban Nixontól kezdve a távolabbi világrészek vezetőivel is tanácskozott. Az utazás Európáért ismét fénye­sen bizonyítja, hogy az európai, de ezzel együtt a világ bé­kéjének legfőbb őre a szovjet diplomácia. MATE WÁN Elutazott Auan Thuy

Next

/
Oldalképek
Tartalom