Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-03 / 232. szám
Tegnap délelőtt a városi tanács épületében ülést tartott az Európa-bajnokság szervező bizottságának elnöksége. Jelen volt az ülésen Paraczky Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség íő- titkára is. A megbeszélések után a szövetség vezetői és a szervező bizottság tagjai Tok Miklósnak, a városi tanács vb-elnökhelyettesének vezetésével ellátogattak az épülő sportcsarnokba, valamint a versenyzők, vezetők leendő szálláshelyeire. Y A BÁÉV grafikusa. Juszkó Béla tervezte a város utcáin kifüggesztett színes EB-pla- kátokat és az EB jelvényét is. Most elkészítette a sportcsarnok zászlójának kétféle tervezetét is, amelyet rövidesen zsűri elé visznek. A kis méretű, háromszög alakú zászlókat, valamint az Euró- pa-ábajnokítóg jelvényei f a A szervező iraté Mrai nagyközönség is megvásárolhatja majd. * A szervező bizottsághoz elküldte a nevezését Anglia, Finnország és Norvégia is. Románia 11, Jugoszlávia 11, Anglia 10, Ausztria 7 és Franciaország 5 versenyzőt küld Miskolcra. Az is végleges. hogy Dánia, Portugália, Svájc és Svédország nem vesz 'észt a küzdelmekben. * Az EB időtartama alatt alkalmi postahivatal fog működni a sportcsarnokban. Külön bélyeget nem terveztek, azonban valószínű, hogy a MOB jubileumi bélyegeit fogják árusítani, alkalmi bélyegzéssel. Y A küzdelmek sikeres megrendezése érdekében a sportcsarnok. a szálláshelyek és edzőtermek között rövidhullámú rádió adó-vevő készülékek segítségével tartják fenn a kapcsolatot. A hét vége spo rtesemény ei Ma rajtot » DVTK a kosöu- iogaaá birkózó csapatba jooksd • gaa, mégpedig otthon. Diósgyőrött 16 órakor kezdődik a esb- kűzdelem. Ma a többi borsodi sportoló idegenben szerepel. A legjobb atléták az országos felnőtt és utánpótlás összetett bajnokságon, illetve az országos ifjúsági bajnokságon vesznek részt a Népstadionban (mindkét küzdelem vasárnap folytatódik). NB I. B-s férfi kézilabda-együttese - <nfe közül az Ózdi Kohász a Győri Magaséjntőkhöz, a Miskolci Bányász a Székesfehérvári MAV-hoz látogat. A Borsodi Bányász női csapata a Csornai SK-hez utazott. A DVTK férfi kosárlabda-együttese a Bp. HSC ellen a fővárosban lép pályára. Az ÖzcH Kohász NB I-es teke- csapata a Ganz-MAVAG-nál ssse- eepel. Hotoarp a Kxban-északi általános iskolában 3.30 órakor kezdődik a n. osztályú felnőtt, valamint ifjúsági cselgáncs-verseny. A DVTK első osztályú sakkcsapata az FTC-t fogadja 9-kor a DVTK-khibban. Vitorlá- ásban ugyanekkor kezdődik a Mályi-tavon a MEMTE évadzáró versenye. Kézilabda-együtteseink közűi itthon játszik az MVSC mindkét csapata, a nők a BEAC-ot, a férfiak a Vörös Október Ruhagyár együttesét fogadják 10, illetve 11 órakor. A többi NB lles csapat idegenben szerepel. A WMC 1 erftogyüUesc a Zalka SE, a női az Egri Dohánygyár ellen lép pályára, a Miskolci Vörös Meteor Nyírbátorba látogat. Az Ózdi Kohász—Bp. Spartacus női találkozó 10 órakor kezdődik Özdon. Kosárlabdában csak a MEAFC szerepel itthon, 10.30-kor fogadja az Egri Finommechanikát. Az MVSC a BKV Elóréhez, a DVTK női csapata a Kecskeméti Petőfihez látogat. Röplabdában valamennyi együttesünk vendég lesz. A párosítás: TFSE—MVSC. Egri Dózsa—DVTK a nőknél, a férfiaknál: DASE—MEAFC, MGM Debrecen—MVSC. Megyénk NB I. B-s labdarúgó- csapata az Ózdi Kohász otthonában játszik a Pécsi Bányász- szál 14.30 órai kezdettel. Az MVSC—Kossuth KFSE találkozó 13.30-kor lesz. Az NB IL északi csoportjának további párosítása: Sátoraljaújhely—Ikarus, LMTK —V. Izzó, Borsodi Bányász—Kis- terenye. A KVSE Nagybátony- ban játszik. Az NB m-as miskolci együttesek közül csak a Miskolci Bányász marad itthon, Edelény elleni meccse 14.80 órakor kezdődik Perecesen. A Papp J. HSE Rudabányára, a MEAFC Hatvanba, a Gáspár SE-hez látogat. Megyei I. osztályban miskolci rangadóra kerül sor! Borsodi Volán—MEMTE találkozó lesz 14.30 órakor az ifjúsági sporttelepen. gpdm a veiettegbe. Személyemet es j áték.vezetésemet bírálták a legélesebben, s engem igyekeztek bűnbakként feltüntetni. Másnap terjedelmes cikkek számoltak be az „év mérkő- I zéséről”. A barcelonai lapok dicsértek, Madridban viszont velem fenyegették a spanyol gyerekeket Pár perccel elutazásom előtt pedig a kezembe nyomták a „MARCA” című, lepedő-nagyságú madridi sportlapot, amelyben saját szememmel olvashattam: „Megverettem a Real Madridot!”, és alatta saját kezű aláírásom: Reginaid James Leafe... így váltam jóhiszeműségem áldozatává, és a világ egyetlen játékvezetőjévé, aki saját aláírásával igazolta, hogy „megverette” a világ legjobb klubcsapatai. . S, I. Befejeződött az edzőtábor alias Felveszünk jó kereseti lehetőséggel női munkaerőkéi, 1«—31» év közötti életkor mellett, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Miskolci Fa- mutfonóban, Miskolc, József A. u. 74. sz. Villanyszerelő segédnek fiatal szakmunkást állandó alkalmazásra, azonnal felveszek. Hegedűs Ottó, Szabó Lajos u, 10. Virágállványokból nagy választék. Pacherné! Debrecenéi ti. 7. I. emelet. Eladó jó karban levő páncél - tőkés fekete pianínó. Érdeklődni: 21-644-cs telefonon, du. 5 órától. ingatlan Reginaid James Deale angol FIFA-.jáiékvezetö emlékeiből: A. barcelonai siadion zöld gyepét 110 000 * néző övezte. Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. A spanyol bajnokság győztese, a Barcelona együttese az Európa Kupa többszörös védőjével, legnagyobb vetélytársával, a Real Madrid csapatával mérkőzött a továbbjutásért. Kinn morajlott a közönség, benn, az öltözőben pedig némán készülődtem társaimmal az EK visszavágóra, amikor ajtó nyílt... —» Bocsánat, Mr. Leafe... A Real Madrid egyik vezetője. szenvedélyes autogramgyűjtő vagyok. Ha megtisztelne vele... Egy díszes kötetet tolt elém, és tört angolsággal lelkesen magyarázott, őszintén bevallom, megtiszteltetésnek tekintettem a nagynevű egyesület vezetőjének felkérését, és készségesen oda- kanyarítottam a nevem. Csak miután sűrű köszöntgetésék közben eltávozott, ötlött agyamba, hogy tulajdonképpen nem is értettem pontosan, mi is volt már előzőleg a lapra írva. Emlékeztem, hogy a Barcelona meg a Real Madrid nevét is olvastam, s ezért megnyugodva folytattam az öltözködés;. Hatalmas iramban kezdődött a mérkőzés. A verhetetlennek hitt Real Madrid, a „lüfcball-istének csapata” a tőle megszokott céltudatos, lenyűgöző játékkal ostromolta a Barcelona kapuját. A hazai csapat viszont a torreádor rettenthetetlenségével verte vissza a megújuló támadásokat És 90 perc alatt megtörte a világ legjobb csapatának nimbuszát — a Barcelona 2:1 arányban győzött, és ezzel kiverte az Európa Kupából az ötszörös védőt. Örömmámorban úszott Barcelona, és kijutött az ünneplésből nekem is. Rendkívüli nehéz mérkőzés volt, s úgy éreztem, az én teljesítményem nem maradt el a győztes csapat tagjaié- tóL Csak a Real Madrid vezet® nem. tudtak beteny«Tegnap este véget, ért az MHSZ miskolci repülőterén az ejtőernyősök kéthetes edzőtáborozása. Budapest. Nyíregyháza és Miskolc legjobbjai a két hét alatt alaposan gyarapították az ugrások számát. Az időjárás végig kedvezett az ejtőernyősöknek, akik már az 1971-es versenyévadra készülnék. Kiskertnek alkalmas terület eladó városhoz közel. Érdeklődni: Füzes u. 30. Telefon: 18-75«. Elcserélnénk kétszoba-komfor- tos (gázbojlercs, telefonos) I. em. lakásunkat OTP-kölcsönös kisebb vagy félkész bázérl. Leveleket „Tavaszi költözés” jeligére kérünk a kiadóhivatalba. Városi tanácstagok fogadóórái 3fe Holnap rajtol Kassán a XL. jubileumi nemzetközi béke maratoni mezőnye, amelyen a legjobb magyar versenyzők is rajthoz állnak. Felvételünk kedves emlékeket idéz fel, hiszen i az 1966-ban megrendezett versenyen készült. A mezőny a Lokomotiv- stadionbrm, néhány méterrel a rajt titán látható, s a kép bal szélén, ötös rajtszámmal a győztes ózdi Tóth Gyula fut. Azóta nem sikerült az ózdi fiúnak dobogóra kerülnie, most ismét rajthoz áll. A jubileumi maratonival egyidőben nemzetközi atlétikai versenyre is sor kerül, sőt az MVSC kerékpározói is Kassán vendégszerepelnek. Aki aláírta ítéletét Október 3. Margóezi nre, Sas utcai' ált. iskola, 19 .tói; Tóth Jánosra;, Halász u. 1., 17 órától: Váradi János, Szirma, tanácsháza, 8 órától. Október 5. Antónyi Imréné, MÁV kultúrotthon, Lenke u., 18 órától: Ben- ke Zoltán, III., Nyár u. «3., 17 órától; Berki Mihályné, Petne- házy utcai orvosi rendelő. 18 órától; Cseh Gyula, Bacsó B. u. 9., 18 órától: Csontos Mihály, megyei kiegészítő parancsnokság, Zsolcai kapu 17., 15 órától; Endréd! József, OTP, Széchenyi u, 15—17., 16.30 órától; Mráz Ferenc, Baross G. u. 18., 18 órától; Schön Péter, Salétrom u. 22., 16 órától; Vágó Péter, bulgáríöl- di ált. iskola, 17 órától. Október 6. Cseszár Vilmos, Budai J. u. 2., kisegítő iskola, 16 órától; dr. Illés Béla, Szeles utcai ált. iskola, 17.30 órától; Szegeczky András. Vanczák J. u. 13., 18 órától: Tóth Józsefné, Kossuth u. 11., 17 órától. Október 7. Komáromy József, BÁÉV, Magyar-Szovjet Barátság tér, 18 órától. Október 9. Rácz Jáiv~ ni 2. pártszervezet. Győri ka 17 órától; Sugár Andor. u. 15.. 17 órától. Október i.. Dr. Farkas József, TIT városi klubja, Széchenyi u. 14., 16 órától; Halász András, nyírj esi pártszervezet, Gorkij telep 1., 17 órától. Október 13. Hamios Karoly. Kilian Gimnázium, 17 órától; Koval Pál. Szilágyi D. utcai ált. iskola, 18 órától. Október 14. Bojkó Imre, Tokaji F. u. 35., 17 órától; dr. Terplán Zénó. egyetem, gépelemek tanszéke, 10, szobai 16 órától. cmn SZOMBAT Kossuth rádió: 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Melódiákoktól. — 13.50: Publicisztika. — 14.00: Kóruspódium. — 14.08: Ránki: Filmmelódiák. — 14.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: Új Zenei Újság. — 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. — 15.20: Csak fiataloknak! — 16.08: Kozsibrovszky üzletet köt. Mikszáth Kálmán elbeszélésének rádióváltozata. — 16.37: Szombat délután Marseilles-ben. — 3 7.54: Új lemezeinkből. — 19.25: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19.50: Ablak. Egy óra Galambos Erzsivel.— 20.50: Lemezmúzeum. Mattia Battistini énekel. — 21.10: Amiről jobb nem beszélni! Változatok egy témára. — 22.20: Táncoljunk! — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: • 12.20: Gianni Schicci. Részletek Puccini operájából. — 13.03: Riportműsor. — 13.30: Francaix: Trió. — 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. — 15.00: Orvosi tanácsok. Az érelmeszesedésről. (Ism.) - 15.05: Hans Schmidt-Isserstedt operafelvételeiből. — 15.30: Falvakban, mezőkön. — 16.05: Egy hír a mikroszkóp alatt. — 16.20: A hét műsorából. — 17.37: J. Strauss: Ezeregyéjszaka — közzene. — 17.45: Ebben a könyv- tárban mar jártam. Riport. — 18.10: Kíváncsiak klubja. — 19.00: Kórusok magyar költők verseire. —19.17: Új könyvek. (Ism.) — 19.30: Britten: Éjszakai dal. — 19.35: A Budapesti Zenei Hetek keretében. —'' Kb. 21.25: Népdalok. — 22.35: Romantikus muzsika. — 23.15- Ifjú szerelmesek elégiája. Részletek Henze operájából. URH: 16.05: A dzsessz világa. (Ism.) — 17.05: ötórai tea. — 13.10: Hanglemezparádé. — 19.00: Zenés színházakról — prózában. Marton Endre amerikai élményeiből. (ism.) — 20.41: Bticoia Rossi-Lemeni es Virginia Zean! onekel. — 21,13: A dzsessz kedvelőinek. — 21.33: Magyar zeneszerzők. — 22.10: Az ismeretlen Beethoven. Miskolci rádió: Hétvégi krónika. — Mit írnak tudósítóink? — Megnyílt a Centrum Aruház. — Látogatás a Képcsarnokban. — Szót kért a hallgató!... — Akit már régen hallottunk! — Borsodi földek, borsodi falvak... — ^Iparosodó” mezőgazdaságunk. — A szüretről, Abaúj szántón. — Népdalpárosok. Televízió: 15.58: Barátom a miniszter. Szatíra két részben. — 18.05: Irányzatok a XX. század képzőművészetében. 3. rész: Szürrealizmus. — 18.25: Hírek. — 18.35; A színész és az ügynök. Emlékezés Tímár Józsefre. — 19.15: Cicavízió. — 19.25: Nemzetközi Dalfesztivál Sopot ’69. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Köztünk maradjon... — 20.25: Budapesti Művészeti Hetek. Fejes Endre: Elő Klára. Ballada. — 21.10: A Magyar Televízió bemutatója: Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára. — 22.10: Tv-híradó. — 22.30: Éjszakai előadás : Asszonyi álmok. (Svéti film.) Bratislava! televízió: 16.45: Egy fiatal család válsága. 3. rész. (Ism.) — 17.10: A négy páncélos és a kutya. Lengyel tv-soro- zat 1. rész. — 18.05 :Lányok, fiúk magazinja. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19.50: Hogyan értekeznek a hangyák és a méhek? — 20.15: Nippon titka. 5. — 20.30: Hárman a bűnügyi rendőrségtől. NDK tv-sorozat. 3. rész. — 21.00: Esztrádműsor. — 22.00: Tv-híradó. — 22.10: Ahol az ördög is tehetetlen. Cseh filmvígjáték. Filmszínházak: Béke (í'4, hn.6, 8): Onibaba (japan, 16 éven felülieknek!) — Kossuth (rá, £6): A neretvai csata I—n. (Színes ;j ugoszláv—olasz. Dupla helyárral !) — Filmklub (a Kossuth moziban) (5): Irma, te édes I—IL (Színes amerikai. Dupla helyárral!) — Fáklya (5): Egy új világ (Olasz, 16 éven felülieknek!) — Petőfi (f7): Matrózszerelem (Színes NDK) — Táncsics (£5, i'7): Elkésett virágok (Színes szovjet) — Szikra (5, 7): A sárga tengeralattjáró (Színes amerikai) — Ságvári (f5, hn7): A nyolcadik (Magyarul beszélő bolgár film). Miskolci Nemzeti Színház (3): A tanítónő (Petőfi ifj. bérlet): (7): A tanítónő (Csíky bérlet). Kiállítások: Miskolci Képtár (10—13 óra között): Képek a Herman Ottó Múzeum anyagából. — Libresszó (1—8 óra ’ között) : Mihalecz Lajos fotóművész kiállítása. — Kossuth Művelődési Ház (10—13 óra között): Polgári védelmi kiállítás. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 9.50: Olvasmányélmények. Cervantes: Don Quijote. — 10.03: Kis Bölény. Rádiójáték. — 10.51: Es ti hogyan eltek? IV. rész. — 11.06: Jan Peerce énekel. — 11.21: Az évszázad nagy Beethoven-előadói. — 12.47: Jegyzet. — 12.57: Az elizondói lány. Részletek Offenbach operettjéből. — 13.22: Rádiólexikon. — 13.52: Mű vészlemezek. — 14.40: Pillantás a nagyvilágba. — 15.08: Szeptemberben hallottuk először. Tánczene. — 15.40: Néró, a véres költő. Kosztolányi Dezső regényének radió- változata. I. rész. — 16.20: A bigband mesterei. Duke Ellington. — 17.05: Nótakedvelőknek. — 17.50: Takács Imre verseiből. — 18.05: Ziehrer műveiből. — 38.18: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora. — 19.15: Barbár változatok. Cseres Tibor drámája. — 21.35: Elisabeth Schwarzkopf énekel. — 22.20: Verbunkosok, népdalok. — 23.00: Barokk muzsika. — 0.10: Chopin- és De- bussy-prelűdök. Petőfi rádió: 8.00: Miska bácsi Jemezesládája. — 8.30: Az én falum. Nagy Piroska műsora. — 9.00: Zenei anyanyelvűnk. Gyöngyösi nótafa. (Ism.) — 9.10: Érdekességek a jövö hét műsorából. — 9.44: Az emberség őrhelyén. Emlékezés Fábry Zoltánra. — 10.40: Vasárnapi koktél. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: A beszélő szamár. Majoros István mesejátéka. (Ism.) — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Jelenidőben. A gazdaságpolitikai rovat folyóirata. — 15.30: Werth er. Részletek Massenet operájából. — 16.05: West Side-i történet. Részletek Bernstein 2enés játékából. — 16.28: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — Közben: 16.56: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.49: Mire jó a zongorista? X. rész. — 18.05: Miért szép? Gulyás Pál Oláh Gáborhoz című verséről. (Ism.) — 13.20: Frank Sinatra énekel. — 18.50: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekarának hangversenye. — 20.50: A művelődéspolitikai rovat műsora. — 21.00: Henryk Szeryng felvételeiből. — 21.36: Korfu — az Ion-tenger gyöngye. — 21.51: Fúvószene Bchár György müveiből. — 22.05: Francia muzsika. — 23.10: Tánczene. URH: 16.05: Csak fiataloknak! (Ism.) — 17.35: Hanglernezparádé. — 18.05: Miklós György zongoraestje. — Közben: 18.40: Ködös évszak előtt. Elmondja Avar István, Benkő Gyula és Ilosvay Katalin. (Ism.) — 19.25: Balatoni levél. — 19.35: Magyar kamarazene-est a Budapesti Zenei Heteken. — Közben: 20.30: Versek. — 21.30: Olasz operákból. —21.57: A dzsessz kedvelőinek. — 22.08: Két Haydn-szimfónia. Miskolci rádió: A bor. . . Vers, nóta, próza az új borról. — A sportrovat j elenti. Televízió: 8.15: Iskoiatv. — 8.55: Alapfokú «angol nyelvtanfolyam. — 9.10: Csak gyerekeknek! — 10.00: Rajzolj velünk! — 10.45: Az első találkozás. Jugoszláv kisfilm. — 31.00: Bakonyi Vegyész —FTC női kézilabda-mérkőzés. — 16.18: Kockázat, Lengyel filmsorozat. 1. Tudom, ki vagy. (Ism.) — 17.1-5: Alapfokú német nyelvtanfolyam. — 17.50: Nicholas Nickleby. 9. Menekülés. — 18.15: Parabola. — 18.35: Delta. — 19.05: A világ térképe előtt. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Csak tiszta forrásból. Karádi nóták. (Ism.) — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Magyarázom a jövőnket. 9. Energia és nyersanyag. — 20.30: Csak ketten játszhatják. Angol film. — 22.15: Tv-híradó. Bratislava! televízió: 9.00: Kicsinyek műsora. — 9.45: Nippon titka. (Ism.) — 10.30: Személyiségek enciklopédiája. — 11.20: Vasárnapi matiné. — 11.45: Tv- híradó. — 17.00: Meseországban. — 17.50: Fiatalok horizontja. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.20: Sporteredmények 1. — 19.50: Költészet. — 19.5.T: Krupp és Krause. Tv-sorozat. 5. rész. — 21.20: Emberek és történelem. — 21.55: Sporteredményék 2. — 22.20: Beethovén-ün- népségek, 1970. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Onibaba (japán, 16 éven felülieknek!) — Kossuth de. (10) : A neretvai csata I—II. (Színes jugoszláv—olasz. Dupla helyárral!) — Kossuth du. (f3, f6) : A neretvai csata I—II. (Színes jugoszláv—olasz. Dupla helyárral!) — Filmklub (Kossuth moziban) : (5): Irma, te édes I—II. (Színes amerikai. Dupla helyárral!) — Fáklya (4, 6) • F!gy új világ (Olasz. 16 éven felülieknek!) — Petőfi (í5, £7): Matrózszerelem (Színes NDK) — Táncsics (±5. £7): Elkésett virágok (Színes szovjet) — Szikra (5, 7): A sárga tengeralattjáró (Színes amerikai) — Ságvári (f5, hn7): A nyolcadik. (Magyarul beszélő bolgár film) Miskolci Nemzeti Színház (3): Csárdáskirálynő (bérletszünet): (7): Csárdáskirálynő (bérletszünet) . Kiállítások: Azonos a szombati programmal. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.15: Kedveit régi melódiák. — 9.17: Rádióbörze.— 9.25: A hét előadóművészei. Kovács Béla klarinétművész, Házy Erzsébet operaénekes. —■ 10.05: Fél perc. Csurka István novellája. — 10.25: Brahms: Kettősverseny. — 31.00: Iskolarádio. — 11*35: Operák Eugéne Seribe műveiből. Petőfi rádió: 8.05: Zenekari muzsika. — 9.00: Ezeregy délelőtt^ — 11.45: Transzkontinentális utak a fekete földrészen. *- 12.00: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Szepesi Ildikó énekel.