Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-25 / 225. szám
! Is c/ji» mórliüxés Október tizenötödikére átadják Séta a sporlesariilliaii Az első junior ökölvívó EB szervező irodájának: vezetője — Demeter Zoltán — beköl A Felszabadítók útján, a Népkert előtt nehéz a közlekedés. Nemcsak a járdán, hanem az úttesten is, hiszen szinte percenként kanyarodnak ki és be az épülő sportcsarnoknál a kisebb-nagyobb gépkocsik. Mostanában sokan megállnak néhány percre, s csodálják az egyszerű, de szép kivitelezés*! homlokzatot, a kibontakozó teret, amely most készül. Amikor belepünk a főbejáraton, elsőként az elsőcsarnok műmárvány padlózata ragadja meg a figyelmet, majd a faiak nyers dekorit- léc borítása. A nézőtérre felvezető lépcsők fehér és fekete kőlapokkal vannak burkolva, szép látványt nyújt a felső szintnek az előtérhez hasonló padlóburkolása is. A nézőtér ülőkéinek vasvázát már beszerelték, készül a diszpécserfülke és a rádió- és tv-közvetítőfülkék mennyezeti borítása. A fülkéket üveg helyett plexivel borítják be. A küzdőtéren ácsok dolgoznak. Rugalmas, nedvességelszívó műanyaglapokat raknak a betonra, amelyre padló kerül, s csak azután rakják le a parkettát. A mellékhelyiségekben, fürdőkben halványkék csempe borítja a falakat, készen állnak az öltözők is. Mindenhol emberek sokasága dolgozik, szinte óráról órára változik a kép. — Több mint négyszázan dolgoznak most az építkezésen — mondja Andrássy Károly főépítésvezető. — A napokban katonák is érkeztek, akik a bejárat előtti tér kialakításánál segítenek. Elbontottuk a Népkert felöli kerítést, takarítjuk a hulladékokat, s rövidesen jöhetnek a kertészeti vállalat dolgozói is. Október 15-én átadjuk a sportcsarnokot. Mondhatom ezt, hiszen nagyon jó ütemben haladnak a munkálatok. Természetesen lesznek még pótolni valók, de az épület teljes egészében elkészül. Utoljára a két oldalfal üveglapjait fogjuk berakni, nehogy a rendezési, takarítási munkák közben kitörjenek. Ma még kis munkagép © Edzőtáborban az ejtőernyősök. A hét elején kéthetes edzőtábor kezdődött az MHSZ miskolci repülőterén az ejtőernyősöknek. Budapest, Miskolc és Nyíregyháza legjobbjai már a jövő évi versenyekre készülnek. © Fegyelmi tárgyalás. Ma délután tárgyalja a Borsod megyei Kézilabda Szövetség a szombaton elmaradt Kazincbarcikai Vegyész—MÉM- TF férfi találkozó ügyét. • Befejeződött a versenyidény. Megyénk kajak-kenu szakosztályainak versenyzői az elmúlt hét végén befejezték az 1970. évi verseny- idényt. Amíg az időjárás lehetővé teszi, rendszeresen eveznek a Csorba-telepi tavon, november végén pedig megkezdik a téli alapozó edzőiket. © Bejutottak az OB II-be a nazincbarcikai vízilabdázók. Megyénkben évek óta igen alacsony színvonalon szállítja az anyagokat a sportcsarnokban. Hegesztő- pisztolyok olvasztják a vasat. A tetőszerkezét tartóin ügyes villanyszerelők kötik a kábeleket. Rövidesen elkészül a világítás is. A játéktér minden négyzetméterére 2000 lux erősségű fény esik majd, tehát a fotóriportereknek nem lesz szükségük vakura. A szorító fölött 20 darab higanygőz-lámpa szórja majd a fényt. FELFÖLDI GYÖRGY tözött a népkerti tornacsarnokba. A MÉMTE vezetői lehetővé tették számára, hogy zavartalanul végezhesse munkáját. Az épülő sportcsarnok is a közelében van, így láthatja a befejező munkákat. Az EB technikai bizottságának esetleges kéréseit is tolmácsolni tudja az építőknek. * Elküldték a kiértesítéseket is a technikai személyzetnek. Közel másfélszáz szakember fogja segíteni az EB sikeres lebonyob'tását. Valamennyien versenybírók, edzők, szakvezetők vagy versenyzők. rCörkép művelték a vízilabdázást. A Kazincbarcikai Vegyész szakosztálya az elmúlt két évben alaposan megerősödött és az OB II. B csoportjában megszerezte az . első helyet, így a következő bajnokságban az OB II-ben szerepelhetnek. Az MVSC csapata kilenc ponttal leszakadva, a harmadik lett Kiköltöztek az utolsó lakók is a népkerti tornacsarnokból, így a MÉMTE hozzáláthat az edzőtermek kialakításához. A tervek szerint a termet kettéosztják, két szőri tót állítanak fel. A régi laA párbajtőrcsapat világbajnokságot nyert Arí ankarai VB-n óriási izgalmak közepette kezdődött meg a párbajtőr csapatdöntő, amelyet a magyar és lengyel válogatott vívott. Kettős vereséggel kezdődött a találkozó, aztán a lengyelék vezettek 1:0-ra, de Eszerint minden az utolsó két asszóra maradt. A magyaroknak jobb volt a találatarányuk, amikor Erdős vesztett Barbulszkival szemben, s így a lengyelek elhúztak 7:6-ra. Schmitt következett Butkiewicz ellen. A labda mindenütt kerek /av Színes mozaikok a labdarúgás történetéből Kulcsár, Nemere és Erdős győzelmével a magyarok Síire. Az előny azonban nem maradt meg, mert Gonsior igen fontos asszóban legyőzte Kulcsárt, ezzel egyenlítettek a lengyelek, sőt Niebála győzelmével 5:4-re ők vezettek. Előbb Nemere Butkiewicz Schmitt 5:3-ra győzött, ti óv után ismét világbajnok lett a magyar párbajtőrcsapat. Magyarország — Lengyelország 7:7 (61:70 kapott találatarány). Győzelmek: Schmitt (3), Nemere (2), Kulcsár és Erdős (1—1). 20. Van valami varázsa A szeptember 27-i Magyar- ország—Ausztria válogatott mérkőzés egyike azoknak a ..tétnélküli'’ labdarúgó találj kősóknak, melyeket különösebb izgalom nélkül várhat a közönség. És mégis ... van ezeknek a sok évtizedes múltra visszatekintő magyar —osztrák találkozóknak valami különös varázsuk. Olyasmi, mint az MTK—FTC örök rangadóknak, Újpest— PTC vagy Vasas—FTC mérkőzéseknek, vagy valamikor a húszas évek végén a Bocs kai—Attila találkozóknál: melyek függetlenül a csapatok helyezésétől, a futball ínyencei számára mindenkor különleges eseményt jelentettek. Az első mérkőzést 1902. október 12-én. csaknem három emberöltővel ezelőtt játszották. Berán, Pozsonyi, Po- komy, Hajós, Oláh, Koltai, ezek a nevek az első magyar válogatottból, amelyeket mini érdekes játékosegyéniségekei őrzött meg a sporttörténelem. Az első mérkőzést 5:0- ra nyerték az osztrákok. A továbbiakban szinte minden klasszis labdarúgónk felvonult évtizedek során az osztrákok ellen: Schlossertől Orth Gyuriig. Borbástól Ko- hutig, Titkosig. Brauntól Sándorig, ugyanúgy, min! ahogy az osztrákoknál is szóhoz jutott ellenünk Kpthen- től Sindelárig, minden jelentős játékosuk .a közpl hét évtizeden keresztül. Az osztrák szövetségi kapitánynak a Wundermannschaft ideién, a magyar válogatóknak az ötvenes évek első felében, Bo- zsikék. Puskásék, Hidegkútiék válogatottsága idején volt a legkönnyebb dolga. ■ A mostani találkozó a ma- I gyár statisztika szerint a 113., az osztrákoknál — akik egy városközi mérkőzést is válogatottként tartanak számon — a 114. A mérleg: 57 magyar győzelem. 33 osztrák siker és 22 döntetlen. A g'óf- arány 262:217 a magyar csapat javára. A századik magyar—osztrák találkozót 1955. kióber 16-án játszották a Népstadionban. A Fazekas— Buzánszky, Kárpáti. Lantos — Bozsik, Szojka — Kertész, Kocsis, Tichy, Puskás, Czibor összeállításban futott ki a magyar válogatott a 68-szo- ros magyar válogatott Schlosser Imre vezetésével. A századik mérkőzésen őrire diadalmaskodott a magyar csapat. Az utolsó mérkőzésünk. mely a vasárnapit megelőzte — Bécsben játszódott le és a magyar együttes 3:1 (1:0) arányú győzelmével végződött.. . Az osztrák—magyar találkozókat minden időben stílusos, szép játék és apróbb zökkenőktől eltekintve sportbarátság jellemezte, akár a meislhügoi időkben, akár az újabb évtizedekben, s akár a Hohe Warte poklában, vagy pedig az Üllői úti sporttelepen, a Megyeri út, vagy* a Népstadion gyepszőnyegén kerültek azok lejátszásra. (kiss) ellen, majd Schmitt Barbulsz- ki ellen biztosan nyert. így sikerült ismét előnyhöz jutni (6:5). Űjabb Kulcsár-vereség következett, 6:6 után Nemere és Gonsior lépett pástra, találkozójuk kettős vereséggel végződött. állass & tusod megyei Moziüzemi Vállalat műszaki osztálya (Miskok, Nagyváthy u. 6.) egy fő karbantartó lakatost külszolgálatom munkára, egy fő szobafestőmázoló szakmunkást külszolgá- Jatos munkára, két fő gépkocsi- vezetőt Nysa típusú gépkocsira alkalmaz. Fizetés megegyezés szerint. «i*S«iss-itcst®S Szőlöoltványok, lugasgyüjtemé- nyek, garanciával, őszi szállításra kaphatók. Díjmentes árjegyzéket küldök. Valiskó szőlész. Gyöngyös. Aranysas út 3. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Ki nyc. ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Lakatos Sándor nép’ zenekara játszik. — 13.45: A gazdaságpolitikai rovat műsora. — 14.00: Szomszédolás. A Gyermek- rádió műsora. (Ism.) — 14.25: Iskolarádió. Az emberiség bölcső je. — 15.10: Richard Tauber énekel. — 15.22: Kóruspódium. 15.29: „Füredi emlény”. Zené- részlet Krúdy Gyula Al-Pető:fi című regényéből. (Ism.) — 16.00 A világgazdaság hírei. — 16.05 így élünk ... Holakovszky István műsora. — 17.20: Rita Goi és Varlo Bergonzi énekel. 17.46: Mikrofórum. Az Ifjúság’ Rádió műsora. — 18.01: Vaugham \ Williams: Három Shakespeare- claL — 18.09: Az MRT népi zene karának hangversenye a kecske méti Katona József Színházból. — 18.50: Bartók est. Közben: Kb. 20.30: Láttuk hallottuk. — '.21.25: Külpolitikai dokumentum ; műsor. — 21.50: A Fáy-együttes műsorából. — 22.20: Magnósok, ügyelem! (Ism.) — 23.05: Soszt:- kovics-művek. — 23.40: Nóták. Petőfi rádió: 12.00: Kórusok népdalokat énekelnek. 12.30: Zenekari muzsika. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig . — 18.10. Lajtha László: VII. vo nósnégyes. — 18.30: Josephine Baker estje a pozsonyi Lyra Fesztiválon (hangfelvétel). — — 19.10: Üj könyvek. (Ism.) 19.13: Tarimenes utazása. II. rész. — 20.25: John Kihót Amerikában. Zenés játék. (Ism.) — 22.09: „Nem a legjobb világ” II. A bűnözés, mint tömegfogyasztást cikk. — 22.24: Daniel Barenboim zongorázik. — 23.15: Késmárky Marika és Máté Péter énekel, a Stúdió—11 játszik. — 23.40: A pásztoróra. Részletek Ravel operájából. URH: 18.10: Tánczenei koktél (Ism.) — 18.55: Három Haydn vonósnégyes. — 19.53: A jazz kedvelőinek: Cannoball Adderley kvintettje játszik. — 20.36: Az árnyék nélküli asszony. Részletek R. Strauss operájából. — 21.30: Bach-művek. — 22.00: Kilátó. A Rádió kulturális világhíradója. Miskolci rádió: Borsodi Tükör. — Lemezgyári munkásarcok. — A szen ező iroda hírei kasokat öltözővé és fürdő- helyiséggé alakítják át. Az EB dekorációs munkáit a BÁÉV végzi. Több nagy méretű transzparens és tábla készül, amelyeket a város különböző pontjain állítanak fel. * Készülnek az Európa-bajnokság jelvényei. A versenyzők, szakvezetők, bírák, zsűritagok, orvosok, újságírók különböző színű és feliratú jelvényeket kapnak, amelyek az erre a célra készülő igazolvánnyal szabad mozgást biztosítanak a sportcsarnokban, edzőhelyisegekben és a szállásokon is. Barnauli Dinamó — OVIK 2:2 (11:1) Tegnap délben lavirat érkezett szerkesztőségünk címére, a távoli Szibériából. Mint ismeretes, a DVTK labdarúgó-együttese a Szovjetunióban vendégszerepei, s az eredeti tervektől eltérően nem Jaroszlavban, hanem a Moszkvától mintegy négyezer kilométerre levő Barnaulban játszották első mérkőzésüket, szerdán este. A pár soros távirat arról ad hírt, a Barnauli Dinamo— DVTK találkozóra 25 ezer néző előtt került sor. s a diósgyőri együttes 2:2-re végzett a jó játékerőt képviselő szovjet csapattal szemben. A gólokat Horváth és Fekete lőtték. Értesítjük vásárlóinkat, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel MŰSZAKI boltunkban (Miskolc, Széchenyi utca 56. sz.) varrógépbemutatónkat szeptember 30-ig meghosszabbítottuk! A bemutatott német és lengyel varrógépek 20 százalék előleggel OTP-hitelre is kaphatók A megvásárolt gépekhez ajándékot adunk és díjtalanul házhoz szállítjuk Varrás-, hímzésbemutató naponta 14 órától Nyitva: 8.30—18 óráig Szombaton: 9—14 óráig Vasárnap zárva Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi V. filmzene. — Elsőévesek az eg;, temen. — Tanulás és mozgan munka. — Legújabb lemezünk. - Kulturális életünkből. — A Szentpéteri kapui új gyermek- könyvtárban. — Ülünk vagy állunk?!... — A dzsessz kedvelőitek. — Hirdetőműsor. Televízió: 13.10: Élővüa. (Ism.) — 15.50: Fizika. (Ism.) 17.25: Pedagógusok fóruma. Híradás az V. nevelésügyi kongresszusról. — 17.58: Hírek. 18.05: Riadó a határon. Riport dim. — 18.55: Reklámmüsor. «9.05: Essti mese. — 19.20: Tv híradó. — 19.40: Bartók Béla emlékére. A Budapesti Zenei Hetek megnyitó hangversenye. 20.40: A novellairüdalom gyöngyszemei tv-filmen. 21.40: Szülői: nevelők, egymás közt. — Az oktatás gondjai az árvíz sújtottá őrületeken. — 22.20: Tv-híradó. Bratislava! televízió: 17.25: H Fok. — 17.30: Kincses sziget. IV. esz. — 17.55: Zöld évek. — 18.4«: iOsti mese. — 19.00: Tv-liíradó. — 19.35 :Utazó kamera. A fekete arany kutatói. — 20.00: A 25. szakasz. — 21.30: A becsületsértó. Krantisek Vicék mikrokomédiá- ia. — 22.00: Tv-híradó. — 22.20- Itt az ősz ... Filmszínházak: Béke (f4) : Egy az ezerhez (magyarul beszélő színes szovjet): (hn6, 8): Szép magyar komédia (színes magyar). ~ Kossuth (f3, f5, i7): Kaleidoszkóp (színes angol—amerikai) . — Fáklya (5): A kis lovag T—n. (magyarul beszélő színe■; lengyel). — Petőfi (f7): Hajrá, magyarok! — Táncsics (15, f7): A nyolcadik (magyarul beszélő bolgár). — Szikra (5, 7): Utazás a Nap túlsó oldalára (színe,: angol). — Ságvári (í5. hn7): Vak cerkirály (színes amerikai). Tapolcai kertrnozi (£8): A Cross- bow-akció (színes amerikai). Népkerti szabadtéri (7): Folytassa, doktor! (színes angol). Miskolci Nemzeti Színház (7): Péntek rézi. (Bemutató bérlet.) Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Győri Elek festőművész kiállítása. — Szőnyi istván-terem (9.30—18 óra között) : Czene Béla festőművész kiállítása. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra kó- -ött): Jubileumi fotókiállítás a művelődési központ előcsarnokában. — Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ (10—19 óra között): Kiállítás az Észak-Magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat termékeiből. — Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Herman Ottó-eml ékház (10—18 óra között): Herman Ottó élete és munkássága. — Mássá- múzeum, Üjmassa, Öskohó: nyitva egész napon át. (Megközelíthető a 15-ös autóbusszal és a garadnai kisvasúttal.) — Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei. — Diósgyőri '•ármúzeum: nyitva 10—13 és 14— 18 óra között. (Megközelíthető az 1-es és 5-ös autóbusszal, valamint az 1-es villamossal.) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Anda Géza (zongora) és Jasha Heifetz (hegedű) lemezeiből. — 9.43: Vav- rinecz Béla feldolgozásaiból. — 10.05: Az ötös fülke, Ardi Liive;; rádiójátéka. — 11.15: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából, Peőfi rádió: <S.0ö: Operacsillagok — operaslágerek. (Ism.) — 8.15: A Harmónia Koncert fúvós- zenekar játszik. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00 : Nóták. — 9.35: Fekete Pál énekel. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Fenyő István könyvszemléje. Televízió: 9.00: Nótaszó. (Ism.) 9.30: Tudor Mária. Victor Hugó drámájának tévéfilm változata. II. rész. (Ism.) — 11.00: Magyarázom a jövőnket ... 6. Építőipar. (Ism.) Bratislavai televízió: 9.00: \ postaláda melléklete. — 10.00: Kicsinyek műsora. — 10.30: Dúc- hacek majd elintézi. Cseh film- vígjáték. — 11.35: Tv-híradó.