Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-21 / 221. szám

y-c nuij ^POLITIKAI NAPILAP *r II évfolyam. 2?1. szám 1910. szeptember 21., hétfő tmmmmmm Ara: 1 FORINT Luna VI sszhanv Mint már köztudott, a Luna—10 szovjet automati­kus űrállomás tegnap sima leszállást hajtott végre a Hol­don. Az angliai Jodrell Bank megfigyelő állomás tegnap este öt percen keresztül tisz­tán vette a Luna—16 jelző­seit. A nyugatnémet bochurru csillagvizsgáló megfigyelő szolgálatának tájékoztatása alapján az intézet igazgatója bejelentette, hogy tegnap este ..erős és tiszta jelzéseket” vet­tek a Holdról, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a Luna—16 berendezései tö­kéletesen működnek. Összeül a% Arab Liga Tanácsa Jordániában folytatódnak a harcok Husszein bejelentette, hogy az ország léte veszélyben van A Jordániái helyzetet az egymásnak ellentmondó és nem egyszer célzatos hírügynökségi jelentések tükrében szinte át- tek:T>fh-tétlennek lehet nevezni. Több hírügynökség közölte, hogy szíriai csapatok ismét átlépték a határt, és erős tüzér­ségi fedezet inellett, jelentős egységek vonultak az ország második legnagyobb városa, írbit felé. Ezt „megfejelte” az­után az a washingtoni jelentés, mely szerint a szíriai—jor- dániai határ teljes hosszában folyik a szíriai csapatok be­vonulása Jordániába. Husszein király az éjjel újabb rádió­felhívást intézett az arab országokhoz, amelyben bejelentet­te. hogy az újabb szíriai lépés már az ország létét fenyegeti. Ez — szerinte — egy összeesküvés része, amely lehetővé ten­ne Izrael újabb beavatkozását. Az Egyesült Államok min­denesetre oknak tartotta saját hírügynökségi jelentéseit ar­ra. hogy felszólítsa Szíriát: szüntesse meg akcióit. Ugyan­ekkor Kairóban bejelentették, hogy holnap összeül az Arab Liga Tanácsa. Mint köztudomású. Alasszi szíriai elnök már tegnap ere- ,lyes hangon visszautasította Husszein előző bejelentését a szíriai katonai akciókról és azt állította, hogy Jordánia vezetői ezzel akarják elterel­ni a figyelmet a hadsereg nepirtó tevékenységéről. Egv - ben ezen a módon akarjál; az amerikai beavatkozást ki­provokálni. Ma hajnalban a szíriai hadsereg szóvivője kö­zölte, hogy vasárnap Jor­dániái páncélos hadsereg hatolt be Szíriába. A sziriaiak — miután baráti hadseregről volt szó — nem lőttek rájuk, a jordán egy­ség azonban nyolc szíriai ka­tonát foglyul ejtett, majd visszavonult. Magában Animáltban és térségében legfrissebb jelen­tések szerint, a hadsereg és a gerillák is harcoltak egy­mással. Az El Fatah arról ad Vándorgyűlés és kiállítás Földtani kutatók tanácskozása Miskolcon hírt, hogy három helyen visszaverték a katonai tá­madást. Az A1 Ahram című kairói lap ma reggeli jelen­tése szerint Arafat elfogadta Nasszer felhívását, és elren­delte a tűzszünetet, de azt a rádióadó gyengesége miatt nem mindenütt hallották. A lap ugyanekkor élesen támadta Irakot, amely­nek rádiója felelőtlen híreket sugároz. A jordániai események visszhangjához tartozik, hogy Tunézia javaslatát: üljön ösz- sze az arab csúcs — Marokkó nem tartja időszerűnek. Lí­bia ugyanekkor helyesli a tervet, sőt, a forradalmi kor­mány bejelentette, hogy ha javaslatát nem fogadják el, egyedül is kész cselekedni. Dougles-Honve angol külügy­miniszter, aki New Yorkba érkezett, kijelentette, hogy ha a jordániai harcokra vonatkozó hírek igazak, akkor nagyon súlyos helyzet állt elő. Hírek szerint Párizst is aggaszt­ják az események. New Yorkból származó je­lentés, hogy El-Zajjat, az EAK ENSZ-megtoízottja kije­lentette: Egyiptom hajlandó visz- szavonni légvédelmi ra­kétáit a Szuezi-csatorna térségéből, ha az USA garantálja, hogy Izrael nem indít váratlan tá­madást az EAK ellen. Ezzel a kijelentéssel az EAK ismét bizonyította békére való készségét. V Tulajdonképpen azt is Írhatnánk, hogy zajos hét vége... Emberek és gépek pár­harca pályán és országúton, vörös sala­kon és kanyargó hegyi szerpentineken. Va­sárnap reggel az I. Bükk-kupa autós túra­verseny részvevői voltak a legfrissebbek, hi­szen hajnali öt órakor vágtak neki a Büki neredekjeinek, hogy a 196 kilométeres tei non eldöntsék ,a% elsőséget. Természeteseit nem mindenkinek sikerült megbirkózni a Bükk szerpentinjeivel. Mint felső képünk is bizonyítja, a 29-es rajtszámú Wartburg székesfehérvári legénysége fejjel lefelé is megnézhette a Biikkszentkereszt előtti szer­pentinről a kilátást. Szerencséjükre, ép bőr­rel megúszták a balesetet. — Délelőtt fél 11- töl ismét a salakmotorozóké volt a népker­ti pálya. Ausztria, Olaszország, Jugoszlávia és Magyarország versenyzői vettek részt a Négy Nemzet Kupája elnevezésű viadalon, amely a magyar csapat győzelmével ért vé­net. Felvételünkön: élöl Csathó Sándor, a . ilonvéd Popp J. SE versenyzője látható, amint ..kivezeti" a kanyarból ellenfeleit. <A hét vége sporteseményeiről a 6. ér- 7. ol­dalon számolurik be olvasóinknak.) (felföldi—szabó) Kedvezményes hitel gús hevese Ma délelőtt nyitották meg i Borsodi Szénbányák szék- íázában a Magyarhoni Föld- ani Társulat 25 éves jubileu ni vándorgyűlését. A föld ani kutatás negyedszázado ejlödését reprezentáló ta lácskozás keretében Észak Magyarország keleti részénél :ulatási eredményeiről é: ávlati elképzeléseiről külö: ‘iöadások hangzottak el izakülésen foglalkoztak okaj-hegyaljai agyagásvány artalmú kőzetek finomkerá nia ipari felhasználásánál ehetőségével. A tanácskozá­son külföldi szakemberek ’is részt vettek. Délután 5 órakor kerül sor i MTESZ miskolci székházé­iul; termeiben megrendezett elállítás megnyitására. Bor­sod és Heves megye terüle­tről mutatnak be általános 's ismeretterjesztő anyagot a öldtani vonatkozású — ter- nelő, kutató, oktató, tervező •s kivitelező — vállalatok és ntézmények munkájából. A elállítást a nagyközönség ;zeptember 22-től október 1- íg tekintheti még. Párás idő Várható időjárás Miskolc térségében, kedd délig: Változóan felhős, párás, a reggeli órákban ködös idő. Eső valószínűleg nem lesz. Mérsékelt szél. Az évszaknak megfelelő hőmérsékletek: hajnalban 10. holnap délben 18 fok körül alakul. Magyar—olasz tárgyalások Dr. Tiniár Mátyás minisz­terelnök-helyettes vezetésével ma magas rangú küldöttség utazik Olaszországba, hogy tárgyalásokat folytasson olasz vezetőkkel, köztük a minisz­terelnökkel i*. A következő 10 esztendő­ben a városi lakásoknak körülbelül 65 százalékát gáz­energiával látják cl, a föld­Meg kell akadályozni! Az egymásnak ellentmondó és félreérthetetlen célzatosság­gal lanszírozott közel-keleti hírek egyetlen egy dolgot mu­stnak szinte matematikai pontossággal: minden információt egy amerikai—izraeli beavatkozás alátámasztására összpon­tosítanak. Ahogy az amerikai hírügynökségek szinte crescen- dóban jelentették a jordániai—szíriai csapatmozdulatok, majd a harcok egyre szélesebb kibontakozását, hogy azután az USA hivatalosan szólíthassa fel Szíriát: tartózkodjék a beavatkozástól. — az mutatta a tendenciát. Ha most már kombinációba vesszük, hogy közeleg Nixon elnök földközi­tengeri látogatása, amelynek legfőbb célja a vizit a VI. flot­tánál. akkor — talán nem tévedünk — ha mindaz a fenye­getés és célzatos híresztelés, amelyet az USA hírügynökségei kibocsátanak, kész tényeket akar teremteni az elnök látoga­tása idejére. Nem vitás, hogy az arab államok, valamint különböző szervezetek egymásra való acsarkodása az elmúlt napokban csak segítette az USA kormányát, hogy elhatározását ,.az e térségben tartózkodó amerikaiak védelmével” indokolja. Egy­ben lehetőséget adott Izraelnek, hogy végleg lehetetlenné te­gye a Jarring-missziót. El-Zajjat bejelentése az egyiptomi légvédelmi egységek visszavonásáról a Szuezi-csatorna tér­ségéből, csak azt bizonyítja, hogy a Szovjetunióval legszoro­sabban együttműködő Egyiptom minden áldozatot meghoz a béke védelihében. Ehhez azonban az szükséges, hogy a má­sik fél is valóban a békét akarja. Minden eszközzel meg kell akadályozni egy beláthatatlan következményű intervenció bekövetkezését a világnak ebben a részében. MÁTÉ IVÁN gázprogram előírása szerint minden gazdaságosan elláí- ható igényt ki kell elégíteni. Mint az OTP-nél r imondot- ták — a lakosság részére az indokolt beruházási költségek fedezetére az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel nyúj­tanak kölcsönt. Eszerint a földgázprogramban kijelölt területeken a lakóházak tu­lajdonosai. vagy — a tulaj­donos hozzájárulásával — a bérlők, a gázbevezetésre az utcai fővezetéktől a lakásig, a házig —. valamint a gáz­készülék beszerzési és felsze­relési költségeire 75 százalé­kos, maximálisan 30 ezer fo­rint összegű kölcsönt kaphat­nak 10 éves visszafizetésre, évi 2 százalékos kamattal. A nagycsaládosok és a nyugdí­jasok a költségek 90 százalé­kára s hosszabb időre, legfel­jebb 15 évre, vehetik igénybe a maximálisan 30 ezer forint összegű. 2 százalékos kama­tozású hitelt. Az állami tulajdonban levő lakásoknál a fővezetéktől a házig, általában az ingatlan­kezelő szervek gondoskodnak a gáz bevezetéséről, a készü­lékek megvásárlásához pedig az áruhitelakció mindenkori feltételei szerint hitelt vehet­nek igénybe a bérlők. Ameny- nyiben a bérlő a fővezetéktől a lakásig terjedő vezeték épí­tési költségeit is vállaja. igé­nyelheti a kedvezményes fel­tételű építési kölcsönt. A fejlesztés sorrendjét és területeit az országos ener­.lUgazdálkodási hatóság ja­vaslata. előterjesztése alap­ián. a Nehézipari Miniszté­rium határozza meg. A terü­letek kijelölése után az OTP azonnal Ynegkezdi a kedvez­ményes hitelek kiadását. A napokban megkapja a minipolisz makettjeinek épí­tési terveit az a télszáz üze­mi. iskolai és vállalati KISZ- szervezel, amely felajánlotta, hogy társadalmi munkában részt vesz a modellek építé­sében. Csillebércen, az úttörőtábor mellett felépülő „Liliput- városban” a tervek szerint a világ építészeti remekei se­gítségével jelenítik meg az emberiség történelmét, leg­szebb műveit. A szabadtéri kiállításon a modelleket az időjárás viszontagságainak el­lenálló anyagokból, egyebek közt acélból, kemény gipsz­ből. betonból alakítják ki. ^elépül a többi között a gi- ;ehi piramis, az Akropolisz, a Colosseum, a kínai nagy­fal, az Eifíel-torony és az ENSZ-palota. A magyarorszá­gi építészeti alkotásokat egye­bek közt az egri minaret, a .iáki templom és a Lánchíd dokumentálja. Lilinutváros

Next

/
Oldalképek
Tartalom