Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-17 / 192. szám

Lehet-e szórakozó központ az Avas? Válaszolt az Idegenforgalmi Hivatal Lapunk augusztus 7-i számában „Szórakoztató központ lehetne az Avas” címmel cikk jelent meg, amely idegenforgalmi szempontból bírálta az Avason levő vendéglátó egységek helyzetét, egyes részei­nek elmaradottságát és fejlesztésének lassúságát. Cikkünkre választ kaptunk az Idegenforgalmi Hivataltól. Számos olyan ötletet vetettek fel, amelyek megvalósítása minden bizonnyal elősegítené, hogy vá­rosunk páratlan idegenforgalmi adottságokkal rendelkező kiránduló­helye méltó környezetet nyújtson vendégeink szórakozásához. Az Avas rendezésével kap­csolatban sok szép terv szü­letett. Ezek részben jol- rosszul, vagy egyáltalán nem valósultak meg — írja Tó- zsa István, az Idegenforgal­mi Hivatal vezetője. A hegy periférikus részei vaióoan elhanyagolt, rendezetlen ál­lapotban maradtak, és ab­ban is egyet lehet ölteni a cikkei, hogy a haladás las­sú. Az Avas jelenlegi ven­dégforgalma azonban így sem becsülhető le. És itt nemcsak a kilátóra vagy a szórakozóhelyekre kell gon­dolnunk. hanem a iendsze- res pincelátogatókiM, sza­lonnasütőkre, a családi ösz- sze.jövetelek. baráti találko­zók rejtettebb forgalmára is. Leitár a műemlékekről Kétségtelen, hogy az itt működő vendéglátó egyse­gek választéka túl szerény és italáraik is borsosak. Saj­nos, meg kell említenünk, az Avas ma már valóban szép sétányainak és kevés­bé megvilágított részeinek kétes hírét, vagy az öreg pinceházak, elhagyatott, be­omlott pincék vigasztalan látványát is. A puszfulóíéiben tevő. ren­dezetlen avasi temető, a meglehetősen kopás miiem- léktemplom sem jelent olyan idegenforgalmi élményt, ame­lyet némi anyagi áldozat árán elérhetnénk. Az Avas­ra vezető jelenlegi autóút is valóban visszataszító, sze­gényes környezetben halad. Nagyjából ezek azoic az okok, amelyek miatt az Ide­genforgalmi Hivatal eddig az Avasról még nem adta Jubileumi tábor Hazánk lelszabadulasának 25. es Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából jubi­leumi tábort szervez a KISZ Borsod megyei Bizottsága. Az ünnepi megnyitó ma dél­előtt volt a Csanyikban. Hol­nap délután veterán kom­munistákkal találkoznak a táborozok. Az új telekretifleletról Tovább gazdagodott a Ta­nácsok Könyvtára sorozat. A Hazafias Népfront és a Közalkalmazottak Szakszer­vezetének kiadásában meg­jelent füzet az új telekren- deletekről ad áttekintést. A szerzők jogilag is megjelöl­ték m: tekinthető teleknek, mekkora lehet a személyi telektulajdon stb. Az isme­retterjesztő füzet témáját te­kintve újnak mondható a sorozatban; bizonyára ha­sonló kiadványok követik. ki a cikkben említett pros­pektusokat. S hogy ezek után miként alakul az Avas jövője, az sok mindentől függ. Elsősorban a hegy beépítésének program- szerű végrehajtásától. Tulaj­donképpen ez határozza meg a/. Avas további fejlődését is. De ezzel még nem oldódik meg minden. Először is te- lekkönyvileg kellene tisztázni és felleltározni az avasi pin céket, telkeket, a müemlek vagy műemlék jellegű épít­ményeket. Az utóbbiakat az Idegenforgalmi Hivatal — társvállalkozókkal együtt — kezelésébe vehetné és helyü­kön olyan családias hangula- iú éttermeket, borozópince- ket. önkiszolgáló flekkenező- ket létesíthetne, amelyeke* az említett újságcikk is hiá­nyolt. Kötelező helyreállítás Egyáltalán, minden «tv a»i pincénél tisztázni keltene a tulajdonjogot. A telkek és pincék tulajdonosának isme­retében általánosan eiö kelte ­ne írni az előterek, kerítések esztétikus helyreállításai, karbantartását. A gazdátlan pincéket fel kellene ajánlani az állami szövetkezeti yen - éeglátóiparnak és különböző ötletekkel — a kis borkimé- lésektől az exkluzív, speciá­lis éttermekig — sok mindent lehetne létesíteni helyükön. Ott pedig, ahol az Avason tervszerű, városias beépítés nem lesz. szorgalmazni kel­lene a fásítást és virágosí- tást. Avasi rendező bizottság Régen dédelgetett terve, a miskolciaknak, hogy a To­ronyalja és a Rácz Gyö* gy utca környékétől fogaskere­kű felvonót építsünk a kilá­tóhoz. Szerintünk ez még abban az esetben is indokolt lenne, ha a Dessewffy utca felől kiépül az új panoráma út. A fogaskerekű megépü­lésével vendégek tömegei* lehetne felcsalogatni a hegy­tetőre. különösen, ha a kiléte közelében fel tudnának épí­teni egy 250 ágyas turista- szállót. A felsorolt gondolatok csak nagy vonalakban vázol ják a tennivalókat. Komoly előre­lépés! egvedül az jelentene ha az Észak-magyarország* Intézőbizottságon belül egy — a városi tanács támogatá­sával megalakuló — avasi rendező bizottság kezébe ven­né az Avas idegeníorgalnv fejlesztési programjának ki­dolgozásai és a tennivalóka* összehangolná a kivitelezés anyagi lehetőségeivel, illetve magával az Avas beépítés* terveivel. A javaslaton érdemes el­gondolkozni . .. I. P. Lobogózzuk lel épületeinket! Miskolc m. j. város Taná­csának Végrehajtó Bizottsága felkéri a város lakosságai, az üzemek, intézmények, válla­latok vezetőit, hogy augusz­tus 20-a, alkotmányunk tör­vénybe iktatásának 21., az államalapító István király születésének 1000. évforduló­ja tiszteletére lobogózzák fel a lakóházakat, a középülete­ket, az üzemek, intézmények, vállalatok épületeit. A zászlódísz augusztus 18- tól 21-ig köszöntse az ünne­pet. Előlili esz kész a töltőállomás A tervek szerint december­re lett volna kész a Búza té­ren épülő új benzintöltő ál­lomás. A Budapesti Közleke­dési Építő Vállalat jól halad a munkálatokkal, és előre­láthatólag már októberre át­adjál; Borsod legnagyobb ka­pacitású töltőállomását, ahol egyszerre kilenc kocsi vehet lel üzemanyagot. , MISKOLC EGY HETE Költözés októberben Hónapokkal ezelőtt tőr­én t meg az első szövetkezeti lakások műszaki átadása a Győri kapuban. Az elhúzó­dó hiánypótlások és a me­legvíz-szolgáltatás kérése miatt az első lakók október­ben költözhetnek be. Az , A 3-as és az A 4-es épüle­tek után szakaszosan költöz- hetővé teszik a többi laká­sokat is. Építők a vén falak tövében ,,A magasépítők most már bírják az iramot. Ott a oazgyar. De mindhiába, ha a mélyépítők még mindig az ásós-lapaios echnológiánál tartanak, s nem győzik majd az alapozás*, közművesítést." Ha nem is szó szerint így, de hasonlóan fo­galmazták meg a szakemberek aggodalmukat, amikor nyilvá­nosságra kerültek a IV. ötéves terv koncepciói és kiderüli- hogy Miskolcon minden idők legnagyobb lakásépítési prog­ramját kívánják megvalósítani. Nos. az aggodalom nem vök alaptalan. A 12—13 ezer lakáshoz szükséges mélyépítési mun­kákat — figyelembe véve egyéb teendőit is — csak úgy tudja a kívánt időre elvégezni az ÉÁÉV, ha a magasépítőkéhez ha­sonló műszaki színvonalon dolgozik. Azt az előnyt viszont, amit a házgyár jelent, nem könnyű „behozni' akkor sem. ha ez irányban már megtették az első lépéseket. De megtették-e? A múlt héten körülnéztünk a diósgyőri vár alatt, ahol az új városközpont alapozásán dolgoznak az ÉÁÉV emberei. Az a hír vonzott ide bennünket, hogy sikeresen próbálták ki a francia licene alapján gyártót* fém-csúszózsalukat az alapo­zásnál. Pálinkás László épílésvezeló megerősítette az információt.: a Batimetál (fémépítő) szerinte is bevált. Segítségével a ko­rábbi 8 hét helyett 6 hét alatt készül el az épület alapja. A déli sor e technológiával alapozott első tízemeletes épüle téré a napokban lel is vonulhatnak a magasépítők. EzenkrvhJl az északi soron ugyancsak elkészült már — hagyományos technológiává! — hét házalap. s jelenleg a közművesítésen, útépítésen dolgoznak az ÉÁÉV emberei. Mindez azt jelenti, hogy eddig sikerült betartani a határ­időket a mélyépítőknek, sőt. — a pártkongresszus trsztetetfece tett vállalásoknak megfelelően — előbbre tudták hozni a-csm- szózsaluzással készült alapozás befejezéséi A francia szabadalom alkalmazása természetesen nemcsak üzért előnyös, mert ke\ esebb emberrel gyorsabb munkát te­het végezni, hanem azért is. mert pontosabb méretű az ísy készült alao. De maradjunk most a lő kérdésnél, a gyorsaságnál. Bár mennyire is örvendetes az. amit a vállalatnál lapasztatturtk hiba lenne elhallgatni, hogy a Batimetál jó kihasználásához, még további műszaki fejlesztésre van szükség. Kellene még hozzá például egy korszem be ton bedől gozó gép. Van ugyan betonszivattyúja a vállalatnak, de ez inkább vízszintes leüti leteknél alkalmazható teljes sikerrel. Ha a kívánt szivattyw megvásárolnák, akár további két héttel í-övidfthetnék meg av. alapozás idejét. Persze, a hiányzó gép beszerzése nem a jó­indulaton múlik. Anyagi kérdés. Külföldön gyártják, és ára forintban is elég borsos. Nem kétséges viszont, hogy meg­érné. S különösen megérné, ha mód nyílna rá. hogy a Mcen cét megvásárolnánk, úgy. mint a Batdmetálét. Az utóbb** ugyanis ma már a Fémmunkás Vállalat gyártja. Jó lenne végre eljutni odáig, hogv az új technológia mm den láncszemét összekapcsolnánk, hiszen érteikül csak „fiS*- gőzaal" dolgozhatnak a drága pénzen vett gépek, berendesse- sek. S bár ilyen számításokra nem vagyunk képesek, megr megkockáztatjuk a kijelentést: a hiányzó láncszemek beépí­tése sem kerülne többe, mint amennyi veszteség szármáz* abból, hogy nem tudják tökéletesen ki hasznaim a meg*e»*> gépek, berendezések kapacitását. ftfckíS D63&6 Lj okífUók<H‘HÍk Több tanfolyam indul az autóközlekedési tanintézetben Az autópárti honpolgárok örömmel ipgadták a hirt: az el­következő öt évben az ország gépkocsiállománya a jelenlegi­nek több mint két és félszeresére — 1975-ig mintegy' 35fl ezerrel — növekszik. Az ország gépkocsiparkjának soha nem látott méretű gyarapodása szokatlan feladatok elé állítja az autóközlekedési tanintézeteket. A várható igényeknek meg­felelően azonban, a KPM miskolci Autóközlekedési Taninté­zetében máris készülnek a gépjárművezetői oktatás jobb meg­szervezésére. jjc Tegnap reggel háromnegyed nyolckor hangzott el az első robbantás a Béke étte­rem udvarán Ezt követően háromnegyed tízig ,.gyöny" ">dhettek” az ablakok függö­nyei mögül a környék magasabb épületei­ben lakók a nappali tűzijátékban. A masz­sziv, ré ~i épület igen nehezen adta be a de­rekát. (Felső képünk: a robbantás előtti pil­lanat. Alsó: a vastag falak hatalmas deto­nációval rogynak le. A felszálló füst és por percekre szürke ködbe borítja az udvart. (Vadas Zsuzsa felvételei) Jelenleg az intézetben na rom magánvezetői, két gép­járműkezelői, egy gépkocsi - előadói és egy hivatásos te- her-személyvezetői tanfolya­mon több mint 250 hallgató tanul, s az idén már csak­nem ötezerre emelkedett azoknak a hallgatóknak a száma, akik új jogosítványt szereztek. Közülük eddig két­ezer gépkocsivezetőt képez­tek ki szervezett tanfolya­mon, és a hallgatóknak mint­egy 21 százaléka csak ismét­léssel tudott eredményes vizsgát tenni. A várható igényeknek megfelelően a miskolci tan­intézet a már működő — ki­helyezett sárospataki, sátor­aljaújhelyi, ózdi és kazinc­barcikai — tanfolyamokon kívül újabb vidéki oktatáso­kat szervez Leninvárosban. Szerencsen, Mezőkövesden és Putnokon. A hallgatók gyakorlati ok­tatásához az intézetnek je­lenleg mintegy húsz sze­mélygépkocsi — tíz Skoda 1000-es,. egy Skoda 100-as, öt Moszkvics 408-as, három Volkswagen, valamint egy Trabant — és 13 tehergép­kocsi áll rendelkezésére. A járműveket az igénynek meg­felelően napi 16 órában mű­ködtetik. Ebben a hónapban újabb nyolc Skoda 100-assal bővült a tanintézet gépkocsi- parkja. Olcsó haromfi A 35—38 forintos baromfit három boltban olcsóbban árusítja december végéig a Miskolci Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat. Ebben a há­rom boltban a visszaélésék elkerülése érdekében csak 20 forintos egységárú baromfit tartanak majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom