Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-14 / 190. szám

Lobogózzuk fel épületeinket! Miskolc m. j. város Taná­csának Végrehajtó . Bizott­sága íelkéri a város lakossá­gát, az üzemek, intézmények, vállalatok vezetőit, hogy augusztus 20-a, alkotmá­nyunk törvénybe iktatásának 21., s az államalapító István király születésének 1000. év­fordulója tiszteletére lobo­gózzák fel a lakóházakat, a középületeket, az üzemek, intézmények, vállalatok épü­leteit, A zászlódísz augusztus 18- tól 21-ig köszöntse az ün­nepet! Kismamáir, szülők figyelmébe ! Néhány nap múlva nyit a Gálya Áruház A kismamák, szülők régi panasza, hogy zsúfoltak a miskolci gyermekruházati boltok, félórákat kell sorban állni a Tünde üzletek pultjai előtt. A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat a panaszok orvoslására úgy döntött, hogy egy korszerű, minden igényt kielégítő cse­csemő. és gyermekruha-áru- házat létesít Miskolcon. A volt nyomda épületében — ahol korábban divatáruüzlet volt — hetek óta dolgoznak az építők, és munkájuk nyo­mán néhány nap múlva, augusztus második felében megnyílik a régen várt Gólya Áruház. Mindent egy helyen A Gólya Áruháztól néhány méterre levő Tünde gyer­mekruházati boltot bezárják, és helyébe méretáru-üzletet nyitnak. Az új áruházban külön részleg foglalkozik a csecse- mőkelengye-utalványok be­váltásával, a kismamák ugyanitt megvásárolhatják az apróságoknak szükséges valamennyi ruhadarabot, plé­deket. rékliket, pelenkákat. Árusítanak ezenkívül a Gó­lya Áruházban csecsemő- testápolási cikkeket, szap­pant, krémet, olajat, hintő­port. Kismamaruha, gyógycipő, kiságy Újdonság lesz a Gólya Áruházban, hogy kismama­ruhákat, magasszárú gyógy- cipőket is árusítanak. A Bor­sodi Ruházati Kiskereskedel­mi Vállalat több száz darab szintetikus anyagból készült, modern szabású kismama­ruhát szerzett be. és a bolt megnvifásáig remé’hetőlpz megfelelő mennyiségű cipőt is be tudnak szerezni. A cse­csemőkéiengve beszerzésekor nem kell ezután a várost járni a kiságyért sem, a Gó­4 fülbevaló árt az egészségnek A nyugatnémet Der Abend nemrég közzétette azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyeket a klipszek és fül­bevalók viselésének ártal- masságával kapcsolatban tu­dósok és orvosok végeztek Az orvosok minden kétséget kizárólag megállapították, hogy e csecsebecsék a nők egészségére ártalmasak. A fül közelében található ugyanis az az idegelágazás, amely közvetlenül a májhoz és az epehólyaghoz vezet. Fülbevalót — vagy klipszet — nem szabad naponta há­rom óránál hosszabb ideig hordani, étkezéskor pedig feltétlenül le kell venni — állapítják meg az orvosok. lya Áruházban ezt is lehet majd kapni. Nagy készlet, gazdag választék Az áruház átveszi a meg­szüntetett Tünde bolt pro­filját is, árusítanak a Gó­lyában 2-től 6 éves korig fiú- és leánykafehérneműt kötöttárut, ingeket és nad­rágokat. Miskolc új, reprezentatív csecsemő- és gyei-mekruha- áruháza augusztus második felétől nagy készlettel, gaz­dag választékkal várja ve­vőit. O. y Ez a dán kislány kissé különcnek tűnik Trikót és csip­kés alsóneműt visel, a szoknyát viszont nagyvonalúan el­hagyja. Hogy azonban ne tűnjék kevéssé erényesnek, a tri­kóját díszítő lovacskák egyikét — a fiú — úszónadrággal, a másikat pedig bikiniben rajzoltatta. A két paripa mögött látható szív felirata: szerelem ... STOP! EGY PERCRE! Technikai érdekességek Autósok, motorosok rovata Rovatunkban most néhány technikai érdekességről szá­molunk be. A világ legkisebb autója Egy torinói kiállításon mu­tatták be az autógyártás leg­frissebb újdonságát: egy két férőhelyes kiskocsit, amely­nek mindössze 29 kg a súlya! A miniautót még bőröndbe is el lehet csomagolni. Jó út­viszonyok esetén a csöppnyi autó óránként 40 km-w se­bességet is elérhet. Elektromos meghajtású autók A közlekedéstervezők cél­ja, hogy mentesítsék az ut­cákat a mérgező kipufogó­gázoktól. Ezért sok, iparilag fejlett országban évek óta az elektromos autók legkülön­bözőbb modelljeit próbálják ki. (Főként a rövidtávú köz­lekedés céljaira tervezik.) Új változatok készültek Japánban. Norvégiában, Ma­gyarországon és a Szovjet­unióban. A Csubu nevű ja­pán villamosipari vállalat az elektromos meghajtású sze­mélyautóknak már a harma­dik változatát állítja elő. A legújabb modell legnagyobb sebessége óránként 60 km. Norvégia 1971-ben szándék­szik előállítani első elektro­mos autóját. A modell mű­anyag karosszériájű lesz, és 200 kilogrammos összterhet tud szállítani. A magyar gépkocsiknál prooán-bután gáz felhaszná­lásával termelnek elektromos energiát. Rövidesen megkez­dik e gépkocsi sorozatgyár­tását. A moszkvai utcákon most próbálnak ki egy elektromos meghajtású, kilenc üléses mikrobuszt. a ..Kentaurt”. Ez a közeliövő egvik legérdeke- n+oai ^Vor-ióci kÖ-'C i°S7 A gőza utó-haj tómű meg- éoítésének kérdése mind élénkebben foglalkoztatja nemcsak az autógyártás szakembereit, hanem mind­azokat, akiket érdekel a le­vegő szennyeződésének prob­lémája. A gőzmotor szerkesztésé­nek első terve 1960-ban me­rült fel, ámde mindeddig nem sikerült leküzdeni a gondolat megvalósításának útjában álló fő akadályokat. Az első akadály: a motort — a ka­zánt és a kondenzátort — minimális méretűre kell szabni, hogy beleférjen a gépkocsiba. A második ne­hézség: a kazán számára olyan folyadékot kell találni, amely alkalmasabb, mint a forráshoz viszonylag magas hőmérsékletet kívánó víz. A gőzhajtómű előnyei nyil­vánvalóak. Nem igényel na­gyon tiszta fűtőanyagot, és következésképp üzemeltetése olcsóbb. Az égési folyamat lassúbbá válik, és ennek folytán teljesebb. Csuklós hálókocsi Az autós turisták már meg­unták a közönséges lakó­kocsit. Egy müncheni orvos most újfajta, harmonikára emlékeztető konstrukciót dol­gozott ki. A lakókocsi csuk­lós résszel kapcsolódik az autóhoz, s az utasok menet közben is átmehetnek a gép­kocsiból az utánfutóba. Üzemekben és hivatalokban, de a legkisebb munkahelyen is állandó beszédtéma az a párt- és kormányhatározat, amely a nők helyzetének, élet- és munkakörülményeinek a javításáról intézkedik. Érthetően nagy örömmel és megnyugvással fogad­ta a közvélemény e fontos dokumentumot, amelynek szellemé­ben nemcsak országos szinten, de helyi kezdeményezések alapján is fontos intézkedések történnek. Nem látványos tet­tekről, máról holnapra valóra váltható tervekről van szó, hi­szen a határozat végrehajtása állandó folyamat, amelyhez mindenekelőtt a feltételeket kell megteremteni. Aki reálisan értékel és ítél, feltétlenül egyetértéssel és öröm. mel üdvözli a már elkezdődött és mind szélesebb mederben te­rebélyesedő folyamatot. Akadnak viszont — Miskolcon is —, akik türelmetlenséggel, kétkedéssel és fenntartással fogadják a határozatot és aszerint is nyilatkoznak róla. A kétkedők egy kis tájékozódás után, tárgyilagos szemlélet­tel szétnézve az országban és szűkebb pátriánkban, Miskolcon is, nyomban meggyőződhetnének: elfogultságuk, elégedetlen­ségük alaptalan. Bárhol, bármilyen fórumon van joguk és le­hetőségük megkérdezni: mi történt eddig a határozat végre­hajtása érdekében? Hogy csak néhány példát említsünk: a kismamák három évig gyermekgondozási segélyben részesülnek, amely ha lete­lik, a munkahely köteles eredeti beosztásában visszahelyezni az édesanyát; a munkahely a terhesség idején köteles köny- nyebb munkakört biztosítani; aki csak a hagyományos szülési szabadságot veszi igénybe, munkaidő-kedvezményben részesül, hogy megfelelően gondozhassa gyermekét. Az úgynevezett má­sodik műszak megkönnyítésére államunk fejleszti a különféle szolgáltatások hálózatát és színvonalát, sokféle kedvezmény­nyel enyhíti a háztartások gondjait, ösztönzi a gyermekintéz­mények számának a növelését stb. Hirtelen számba sem vehe­tő mindaz, ami a nők érdekében már eddig is történt. Miskolcon is tanúi lehetünk igen figyelemre méltó, dicsére­tes törekvéseknek. A papírgyárban, a drótgyárban azt vizsgál- gatják, hogyan lehetne megszüntetni a nők váltóműszakját. A Finommechanikai Javító Vállalat gumijavító műhelyében — ahol a dolgozók 90 százaléka nő — a nehéz fizikai munkát automata gépsorokkal, célgépekkel száműzik. Néhány üzem vezetői azon törik a fejüket, hogyan teremtsék elő az anyagi fedezetet óvoda, bölcsödé építésére. Az LKM például 300 fé­rőhelyes óvodát épít a IV. ötéves terv időszakában. Mindezek igazolják: a nők helyzetének javításáról nemcsak beszélnek, hanem Miskolcon is sokat tesznek érte. (tóth) Barnard professzor koldusbotra juttatja apósát ? Fritz Zöllner, a fokvárosi olajmágnás mindössze né­hány hónapja „mondhatja magát” Barnard professzor apósának. Egy kereskedelmi útja alkalmával Helsinkioen újságírók kérdésére elpana­szolta. hogy anyagi gondjai vannak. Lánya, Barbara és Barnard hosszúra nyúlt nász- útja már eddig egymillió dol­lárjába került. További egy­milliót a fiatal pár „megél­hetésre” kér. Ha lánya ha­marosan nem válik el Bar- nardtól, akkor Zöllner há­rom éven belül koldusbotra jut. ASZODY JANOS A kriminalisztika kalandos története „Cosa nostra” A „hallgatás összeesküvé­sét”, amely az Egyesült Álla­mokban működő titkos bűn- szövetkezetek körül kiala­kult, csak 1962-ben sikerült megtörni. Több évtized utár, első ízben fordult elő, hogy az USA bűnügyi szervei, majd az FBI, valamint az Igazságügyminisztérium ke­retében a kábítószerek kér­désével foglalkozó szövetségi iroda, a szervezett bűnözés kérdéseivel foglalkozó osz­tály és az úgynevezett ..rac­keteering”, s közvetítésükkel az Interpol olyan adatok birtokába jutottak, amelyek fényt vetettek egy hatalmas ■ bűnöző apparátus titkaira. íme, mi történt: 1962. június 22-én egy Joe Valachi nevű fegyenc. akit kábítószer-csempészésért 15 évi fegvházbüntetésre ítéltek az atalantai börtönben egv csodarabbal megölte cella- társát. Az alacsonv. izmos, 60 éves férfi előbb nem akarta elárulni, miért gyil­kolta meg Di Palermói. Vé­gül mégis elmondta, hogy hetek óta szörnyű rettegés­ben élt. A kansasi ..Leaven­worth” börtön udvarán egy alkalommal a szokásos séta közben találkozott valakivel, aki homlokon csókolta ... De mi köze ennek a csóknak Di Palermo meggyilkolásához? Valachi megígérte, hogy be­szélni fog, de előbb vigyék biztonságosabb helyre! Az idős gengsztert autóba ültet­ték és katonai táborba vit­ték. Itt, ezen a biztonságot jelentő helyen történt meg első ízben, hogy egy veterán gengszter beszélni kezdett. A „csókos” ember, Vifo Genovese, a Maffia egyik ..boss”-a. pontosabban a Cosa nostra szervezet egyik veze­tője volt. A Maffia szicíliai jelbeszédében a csók halálos ítéletet jelentett. Valachi te­hát. amikor az atalantai bör­tönben olasz cellatárssal ke- rült össze, biztosra vette, hogy Dj Palermónak kell őt „kinyírnia”. Jobbnak vélte hát megelőzni Di Palermói. Aztán beszélt. Napokon át beszélt. Elmondta, hogy a Murder Incorporated, a Szicília Szövetség s a Maffia mind azonos a Cosa nostrá- val, amely már A1 Capone idejében is létezett. Ö. Va­lachi, 1930 óta tagja a bűn- szövetkezetnek. Azt is el­mondta, hogy a szervezet családnak nevezett csopor­tokra oszlik, s minden cso­port a vezetőség által kije­lölt övezetben működik. Az Egyesült Államokban tizen­két ilyen övezet van: Boston. Buffalo, Chicago, Cleveland. Detroit, Kansas City, Los Angales, Newark, New York. Philadelphia, Pittsburgh és San Francisco. A család élén egy boss áll. akit számos he­lyettes segít. Ezek mindegyi­kének egyszerű tagokból ala­kított csapat áll rendelkezé­sére. Az egyszerű tagok egy- egy bizonyos business-sze1 foglalkoznak: játékbarlangot vagy nyilvánosházat vezet­nek, kábítószerekkel üzér­kednek stb. Országos vi­szonylatban a Cosa nostrát a „nagy Tanács” vezeti, amely tizenkét személyből áll, s ezek közül öten New York-i „boss”-ok. A szervezet tag­jainak több mint egyharmada ugyanis New Yorkban mű­ködött, s így ebben a város­ban öt család volt. Lehetetlen részletesen el­mondani mindazt, ami Va­lachi „gyónása” során kide­rült. Vegyük csak Vito Ge- novesének, a „szicíliai csók”- os embernek az esetét. Geno­vese egy New York-i család „boss”-a volt. Amikor az 1934—1935-ös években a rendőrség a nyomába szegő­dött. Genovese elmenekült Olaszországba. Gyakran meg­történt. hogy a szicíliai Maf­fia elrejtette a sarokba szo­rított amerika*—olasz ..boss”- akat. És megfordítva Geno­vese helyét Frank Costello vette át. 1945-ben az ame­rikai katonai rendőrség fel­kutatta Genovesét Olaszor­szágban. és visszaszállította az TJ^A-ba. imd-5 a v'-zsgá­1q1í ÓQ370r,,'n ’"'vo«; mÓrJOn p vqHÍ»*«.. tok . . (Folytatják.) Csak beszélnek róla?

Next

/
Oldalképek
Tartalom