Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-01 / 179. szám
Tálcán felkínált tudás Néhány héttel ezelőtt a miskolci iskolák igazgatóinak értekezletén hangzott el a hozzászólás: az oktatómunka szempontjából optimális lenne, ha a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem idegen nyelvi lektorátusa és a középiskolai nyelvtanárok között szorosabbra fűznék a kapcsolatokat. Természetes, hogy a lektorátus elsősorban a hallgatók oktatását, az egyetemi munkát szolgálja, de tárgyi feltételei — egyenes következményeként az egyetem komplettségének — a legjobbak. Orosz, angol, francia és német nyelvet tanítanak éppúgy mint a középiskolákban, és ehhez minden szükséges anyaggal rendelkeznek. Ahogyan az NME lektorátusán tájékoztattak, az eddigi kooperáció is mutatott eredményt. A Lenin-centenárium alkalmából például valamennyi középiskolának elküldték a Leninről készített orosz nyelvű füzetet. A korszerű nyelv- oktatással foglalkozott az ez év februári ankét, melyet a városi és megyei művelődésügyi osztály, a Hazafias Népfront városi és megyei bizottsága, a TIT idegen nyelvi szakosztálya és az MSZBT idegen nyelvi szakiskolája rendezett az egyetemen, és amelyen általános és középiskolai tanárok éppen úgy részt vettek, mint egyetemi oktatók. A következő évben ezt kibővítve,, háromnaposra tervezik. További terv: a lektorátusra járó mintegy 15—20 idegen nyelvű szak- folyóirat cikkeiből — két és fél évre visszatekintve — tematikailag rendszerezett bibliográfiát készítenek és azt valamennyi középiskolába eljuttatják. A legközelebbi lépés: a városi szakfelügyelőkkel együtt szervezi meg a lektorátus a nyelvtanárok továbbképzését. A Központi Orosz Nyelviskola, a TIT idegen nyelvi szakosztálya, a középiskolák és a lektorátus egymást kölcsönösen segítve dolgoztak eddig is, szem előtt tartva a tényt, hogy az együttműködés megsokszorozza az erőket. A város iskoláiban tanító tanárok részéről pedig egyre fokozottabban jelentkezik az igény, hogy a máshol el nem érhető anyagokhoz az egyetemen juthassanak hozzá. A szakfolyóiratok megszerzése ugyanis körülményes és drága is. (Például egy angol nyelvű, az audiovizuális oktatással foglalkozó folyóirat öt dollárba kerül.) A lektorátus szívesen bocsátja anyagait az érdeklődők rendelkezésére, akár rövid időre szóló kölcsönzésről, akár helyben olvasásról legyen is szó. Nyomban adódik tehát a következtetés: igazán szilárd együttműködésről akkor lesz majd szó, ha rövid időn belül nem azt halljuk, hogy „jó lenne”, s „lehetne”, hanem hogy „így van”. (makai) Megjelent a Napjaink augusztusi száma Állandóan aktuális, valamennyiünket foglalkoztató témáról ír Zircz Péter a lap első oldalán. „Miskolc kulturális szerepköré”- ről, szellemi életének fejlesztési lehetőségeiről. Arról tudniillik, hogy a nagyvárosok kulturális élete mennyiben függ helyi erőfeszítéseiktől és központi támogatástól. Nem kevésbé közérdekű téma Kun László Adalékok egy káros tendencia okainak felderítéséhez című cikke, mely a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulásáról szól. Mis- kolchoz kapcsolódik Párkány László írása, A „korszerű népszínház” két esztendeje, a Miskolci Nemzeti Színház elmúlt két évadának mérlege. A diósgyőri Jószerencse Dal- és Önképzőkör könyvtáráról olvashatunk Magyar András 75 éves munkáskönyvtár című -cikkében, Békés Dezső pedig a népművészet reneszánszáról ír, Matyóföld rózsái címmel. Oravec János eredeti dokumentumok fel- használásával, régi kommunista bányászok életét mutatja be. (Ha százszor kommunista vagy is ...) A Forrás prózája — ä próza kiforrása cím alatt három oldal terjedelemben ad áttekintést a lap a romániai magyar elbeszélő irodalom új nemzedékéről. Kántor Lajos bevezetője után Pusztai János, Bálint Tibor, Bodor Ádám írásait közli a lap. A Hol tart a magyar regény? vitához Pomogáts Béla Szuverenitás és elkötelezettség címmel szól hozzá, Bata Imre pedig az írókongresszusról ír, Ha a közgyűlésen szóltam volna címmel. Fekete Gyula írása (Társadalmi stressz) az árvízzel foglalkozik. Olvashatjuk Fekete Sándor, Majoros József, Sólymos Ida. Menner Magdolna, Máté Iván, Rónay László, Borbély Sándor könyvrecenzióit és az utolsó oldalon Szélrózsa (Kulturális világhiradó) címszó alatt Boldog Balázs kulturális eseménygyűjteményét. A lapot — tehetséges alkotókra valló — versek és grafikák egészítik ki. Csortos Gyula A színészből csak annyit őrizhetünk meg, amennyit személyesen kapunk tőle. Személyesen, mert a film, a fonográf, a magnetofon sokszor hamisan közvetít. Csortos Gyula 25 esztendővel ezelőtt távozott a magyar színpadról, s az élők sorából. Alig van ember, aki ne tudna róla legalább egy történetet, borsos anekdotát. A színésznek — akit a fiatalabbak már csak egy-két magyar filmből ismerhetnek — legendája van, mint ahogy életében is legendák kísérték lépéseit. Ha meg akarjuk tudni, hogy milyen színész volt, talán legnagyobb biztonsággal Kárpáti Aurél kritikáihoz fordulhatunk. Kárpáti jól sejteti, hogy ez a zseniális komédiás milyen Liliom volt, hogyan játszotta el az Amerikai Elektra Mannon tábornokát, a VIII. Henrik címszerepét. Lucifert vagy Clausen tanácsost. Rangos szerepeit ezzel szinte fel is soroltuk. Milyen furcsa — a kor vagy a művész hibája? —, hogy egy ilyen ritkán születő talentum — aki színházakat tartott fenn és a maga számára is rengeteg pénzt szerzett — a magyar színikultúra érdekében nem tett, nem tehetett annyit, mint nagy elődei, kortársai, Pethes vagy Jászai. Halálának évfordulóján — és persze, máskor is — bizonyára foglalkoztatja a színház-szeretőt. hogy milyen ember volt Csortos? Utolsó esztendeiből idézzük most egy nyilatkozatát: „Tájékozatlan emberek azt híreszte- lik, hogy megvetem a publikumot, amely tapsol a színházban és tolong a filmjeimhez. Szép kis ostobaság! Aki ilyesmit mond, arról tesz tanúságot, hogy fogalma sincs a színházról, hiszen a közönség éppen olyan része az előadásnak, mint a színpad és a színész. Hogyan becsülhetném le tehát a közönséget, hiszen esténként egy vagyok vele. Ez olyan, mintha egyik kezemmel megütném a másikat”. Mikor a színészkamara fasiszta vezetői felszólították, hogy küldje be származását igazoló iratait, minden melléklet nélkül csak a névjegyét küldte el. A nyilas rezsimről pedig megvetően mondta: „Kóristák forradalma”. Hogy mi lett volna a kóristák forradalma után? Az 1945 májusában tartott Cse- hov-bemutaló azt igazolja, hogy az új Magyarország sokat kaphatott volna Csortos gazdag egyéniségéből. De hát a mindenkire fittyet hányó művészt is leparancsolta a színpadról a „nagy ügyelő”. GY— Vázlat nélkül nem lehet? A miskolci Művész bisztró kedvenc találkozóhelye képzőművészeinknek, Itt fogyasztják el napi kávéjukat és hűsítőjüket azok a festőművészek is, akik Pestről rándulnak ide, hogy az ihlető táj hatására sok képpel gyarapodottan térjenek haza. Nekik — és természetesen a miskolci művészek egy csoportjának — volt az a dicséretes ötlete, hogy kifestik a Művész Bisztró falait. Csohány Kálmán, Kondor Béla, Feledy Gyula, Lenkey Zoltán és mások adták volna le kézjegyeiket. A miskolci vendéglátó vezetői azonban „vázlatokat” kérlek, úgymond: látni szeretnék, mit festenek a falra ezek a művészek. Mondanunk sem kell, hogy a társadalmi munkára szövetkező lelkes művészek lemondtak tervük megvalósításáról; a vendéglátó azért mégse „zsűrizze” őket. Magunk sem értjük: a felsorolt néhány név nem volt arra garancia, hogy nem árvalányhajas-pruszlikos legénykék, lánykák kerülnek a falra? Vagy talán éppen ezt várták a „vázlatok”-tói? (P) Ecsetjét Bartók ihlette meg Falfestmény a templomban Feledy Gyula nyári ,,penzuma” Maga alá húzott lábakkal ül a sajószentpéteri katolikus templom áidozólépcsőjén Feledy Gyula. Fel, a kórusra tekinget. A szűrt fényben arról igyekszik képet kapni, hogy milyen hatású az immár kész mű. Kint kánikula tombol, bent, a templom hajójában gondolatérlelő a csend és munkára serkentő a hűvös. A sekrestye felöl érkeztem, s azon tűnődtem, megszólít- hatom-e a művészt abban a pillanatban, amidőn elemzi saját munkáját. De váratlanul hangját hallom. — Hogy tetszik? — Lélegzetelállítóan izgalmas. Olyan modern, hogy szinte kilép a templom falai közül. Az orgona mögött csaknem 40 négyzetméter falfelületen a modern murális művészet új, bizonyára mások által is majd megcsodált seccója látható. A falfestmény a zene, a muzsika, az éneklés és az ebbe szőtt népi motívumok izgalmas kavalkádja, csupa mozgás, csupa lüktetés minden, a figurák és színek szinte mozgatják az élettelen falfelületet. (Bartók Béla nagyapja kántor volt a templomban, ez kínálta fel az ihlető zenei témát.) Feledy Gyula templomban fest? — gondolom magamban, de a művész a kérdés elhangzása nélkül ad választ. — Itt fekszik az apám a templom melletti temetőben. Ez a templom gyermekkorom sok-sok pillanatát idézi, szívesen emlékszem vissza a több mint 30 évvel ezelőtti Demeter István káplánra, aki ecsetismerő ember lévén, dacosan szembeszegült az el- iparosodott egyházi festészettel, a pufók angyalkákkal, a mozdíthatatlan merevségű szentekkel. Tulajdonképpen egy kis szövetség ez a mostani: Demeter István, aki most esperesként dolgozik itt. arra kért, hogy készítsem el a templom kórusának festményét. A munka nemcsak lokálpatrióta serénykedést jelent, hanem előtanulmányt egy nagyobb pannóhoz. S bennem is van némi dac, ugyanis Demeter István egyházi elöljárói nem szívesen látják a templomi tárgyak képzőművészeti megújítását. Egy pillantás körbe, s máris látszik a kettősség: a stációk lassan-lassan megújhod- nak; hármat közülük Feledy Gyula festett meg, egyet Reich Károly, egyet pedig Demeter István. Jó nézni ezeket a képeket, mert az egyházi témát nagyon is világi tartalom hatja át. Van a templomban egy feszület, amelyet Reich Károly fia, Reich Gábor készített. A montázs-kereszt a műanyagokból készült képzőművészeti tárgyakra emlékeztet. Az oltár fölötti freskó jó néhány évtizeddel ezelőtt készült. Gyenge iparosmunka, miként annak tekinthető a stáció néhány giccsbe hajló képe is. A szószék nem túl ízléses aranyozása hiányos képzőművészeti hozzáértésről tanúskodik. Amikor megérkezik a templomba Demeter István esperes, arról beszélgetünk, hogy a modern képzőművészet iránti fogékonyság hajléka lehet a templom is. hiszen vallásos tömegek még vannak, s ezeknek az ízlésorientációja nem lehet számunkra közömbös. Mennyire igaz! Mert lám, az eliparosodott egyházi festészeten nevelkedett vallástartók hajlamosak leginkább a gyárkapuk előtti giccsek ' megvásárlására, a piaci fércmunkák lakásba helyezésére. Miért van ez így? Mert az . elrontott, megkövesedett templomi festészet „plasztici- tását” szeretik viszontlátni a vásári holmikon. Közben megérkezik Csohány Kálmán és Lenkey Zoltán is, s mindketten arról beszélnek, hogy ennek a templomnak képzőművészeti kettőssége harmóniabontó. Az esperes kap a szón, s kapacitálja a művészeket, hogy ki-ki egy falrészletet a saját látása, invenciója alapján fessen meg. Idegenforgalmilag is érdekes lesz tehát a sajószentpéteri katolikus templom modern „fali tárlata”. Ez az egyedi eset azt a gondolatot sugallja (a képzőművészek hajlandók az elképzelés realizálására), hogy művelődési- ház-igazgatóink is legyenek ambiciózusak és adják át falaikat e nagy kedvű, szédítő munkabírású képzőművészeknek. Mert hogy e hajlékokban is sok a csupasz fal és a gyenge képzőművészeti munka, azt mindannyian nagyon jól tudjuk. PÁRKÁNY LÁSZLÓ éjféltől reggelig MEGNŐTT Az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a 45—54 éves emberek között a szívroham következtében beálló halálesetek száma. S ez leginkább Hollandiában szedi áldozatait. Az aggasztó jelenség alól egyetlen ország kivétel: Japán. BANKRABLÁS összesen 370 000 frankot raboltak el fegyveres banditák a Francia Nemzeti Bank két párizsi fiókjából. Mindkét helyen megfenyegették az ott-tartózkodókat, aztán távoztak a zsákmánnyal. A HÁBORÚS BŰNÖS NYUGDÍJBA MENT Karl Theodor Molinári tábornokot, mint náci háborús bűnöst távollétében Francia- országban halálra ítélték. Most saját kérésére nyugállományba helyezték. A Bundeswehr 4. számú katonai körzetének parancsnoka volt. Egy vizsgálat megállapította, hogy az ellene felhozott vádak „alaptalanok”. LESZAKADT A TETŐSZERKEZET Két munkás életét vesztette, három pedig megsebesült az NDK-beli Halléban, amikor egy építkezésnél leszakadt az egyik tetőszer- kezet. 175 HALOTT Az iráni földrengés halálos áldozatainak száma 175-re emelkedett. A sebesültek száma 460. AZ ERDŐBE ZUHANT Az amerikai légierő egyik szállítógépe az arkansasi Pig- got közelében az erdőbe zuhant. A gép még a levegőben kigyulladt és egyik szárnya letört. Hatfőnyi személyzete életét vesztette. A FŐKOLOMPOS MÉG ÉL A bécsi zsidó dokumentációs központ bizonyítékokkal rendelkezik, hogy Martin Bormann, a hitleri birodalom egyik főkolomposa él még Dél-Amerikában. Nemrégiben a Brazília és Paraguay közti határ közelében látták. Egész szervezet működik a bujkáló nácik bőrének megmentéséért. NÉGY NYOMOZÓ KÍSÉRTE Négy nyomozó kísérte Washingtonba Maria Escamillát, akit Bennie Lightsy meggyilkolásával vádolnak. Lightsy-t, egy jégtáblán úszó amerikai meteorológiai kutatóállomás vezetőjét július 16-án lőtte le. A tett színhelyére, a jégtáblára helikopteren jutottak el a nyomozók. RIADALOM Baranyában egy kígyó csípett meg egy asszonyt, Go- rica községben. A marás megpirosodott. Szérumot kapott. egészsége hamarosan helyreállt. Kiderült, hogy egy ártatlan sikló volt a.bűnös. Harapása nem mérgező, egyébként is csak szorult helyzetben támad. Legfeljebb a fogai közti ételmaradék okozhat fertőzést. ÖTVEN EMBER ÉLETÉT MEGMENTETTE Egy írástudatlan paraszt Catende közelében, a szakadó esőben észrevette, hogy a hegyoldalról lezúduló víztömeg alámosta a síneket. Felesége vörös szoknyájával állította le a közelgő gyorsvonatot. Hálából, miután legalább 50 ember életét megmentette, munkát kapott a vasútnál. % Tanulmány. Lenkey Zoltán rajza
