Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

V POLITIKAI NAPILAP n. évfolyam, Űrt. «-/ám 1970. július 18., szombat ■■■■■■ Ara: 80 PILLÉK London és Washington támogatja Scheelt Zöld út a keleti politikának A nyugatnémet külügyminiszter július 26-án Moszkvába utazik Az angol kormány után az amerikai is teljes támogatá­sáról biztosította a nyugat­német kormány keleti politi­káját. Londoni megbeszéléseit be­fejezve, Scheel nyugatnémet külügyminiszter Washington­ba utazott, ahol mára virra­dó éjszaka két órán át ta­nácskozott Rogers amerikai külügyminiszterrel. Miután Londonban úgy nyilat­koztak, hogy Nagy-Bri- tannia támogatja az NSZK tárgyalásait a Szovjetunióval az éjszakai washingtoni meg­beszélések után egy szóvivő kijelentette: az USA is helyesli Bonn szándékát a szocialista országokhoz fűződő kap­csolatok javítására. Scheel külügyminiszter te­hát július 27-én, Moszkvá­ban, az angolszász hatalmak jóváhagyásával kezdheti meg tárgyalásait az egyezmény­ről, amelyben a két ország kölcsönösen lemondana az erőszak alkalmazásáról. Scheel már egy nappal előbb, július 26-án a szovjet fővárosba utazik. A nyugati hozzájárulás, el­sősorban a washingtoni, azért volt fontos, mert a bonni kormány így akarta megakadályozni a keresztény- demokrata ellenzék kísérle­tét, hogy Washingtonra hi­vatkozva megtorpedózza a kelet—nyugati párbeszédet. Scheel egyébként ma Nixon elnökkel is tárgyal. A tsz-ek, állami gazdasá­gok és magántermelők e hé­ten több mint 14 ezer ba­romfit hoztak a Búza téri piacra. Ennek megfelelően a csirke ára 27—28 forintra, a tyúk kilója 22—24 forintra csökkent. Tojásból némileg csökkent a kínálat, az 1,20-as tojás szinte már ritkaságnak Baromfi- és gombadömping a Búza téren számít, a legtöbb helyen 1,30—1,40-et kérnek darab­jáért. Jelentősen emelkedőn a paradicsom, a zöldpaprika és az uborka kínálata. Paradi­csomból szombatig több mini kétszer annyi érkezett, mint a múlt héten. Kilónkénti ára 3—4 forinttal csökkent, de a Borsodi MÉK pavilonjaiban már 20 forintért is lehet kap­ni. A zöldpaprikát szerdától 14—20 forintos áron már ki­lóra is adják, a Hevesi MÉK viszont a hegyes paprika ki­lójáért már csak 10 forintot kér. Lényegesen olcsóbb lett az uborka is. Burgonyából továbbra is bőséges a kínálat, kilónkénti ára 2—4.50 között váltako­zik. és mái' újhagymát is le­het kilóra kapni. Változat­lanul 1.00—1.80-ba kerül a fejes káposzta, egyedül a Borsodi MÉK adja I forin­tért A gyümölcsök közül a 6— L2 forintos őszibarackból csaknem -100 mázsa érkezett. A sárgabarack kilójáén t— o forintot kérnek de a gyen­gébb minőségű sárgabarackot már öt forinttól lehet kapni. A kifogyóban levő cseresz­nye kilója 12—14 forintba kerül, a befőzni való meggy ára 8—14 forint. Szokatlanul nagy a kínálat az izleles csir- kegombából. A MAY miskolci igazgatóságának fejlesztési programja A MÁV miskolci igazgatósásának területén évente ISO—iOÖ millió forintot használnak fel a vasúti hálózat fejlesztésére, fenntartására. Több mint 30 millió forintos munkába kezdtek a vasútépítők a miskolci repülőtér és Sajóecseg között: a vé­konyra kopott, régi sínek helyére betontalpakra csavarozott, nagy teherbírású vágányok kerülnek. Az idén előreláthatólag csak 38 millió forint értékű munkát végeznek el ezen a sza­kaszon, a többi a következő évre marad. A főváros és Miskolc kö­zötti főútvonalon a nagy nyá­ri utasforgalom miatt szüne­tel a pálya korszerűsítése. Ernődig készült el az ugyan­csak nagy teherbírású sínpár, amelynek tovább építését csak jöwőre folytatják. Az igazgatóság területén évek óta nem végeznek rész­felújításokat, még a szárny­vonalakon is modern, évti­zedekig megbízható pólyát hagynak maguk után az épí­tők. A magasépítők folytatják az állomások rekonstrukció­jáé: a régi típwsépütetek fel­Viták és nézetei lérések jegy ében Véget ért a világifjúsági közgyűlés Az éjszaka befejezte munkáját az ENSZ világitjűsági köz­gyűlése. Noha U Thant beszédét zárszónak szánta, felszólalás lett belőle; a plenáris ülés heves vitája miatt, éjszaka is össze kellett ülni, és ez a tárgyalás közép-európai idő szerint, haj­nali fél 4-kor ért véget. U Thant arra kérte a részt­vevőket. kísérjék továbbra is I I ff »I re Hűvös idő Előrejelzés Miskolc térségé­re vasárnap délig: Időnként felszakadozó fel- höaet, ismétlődő esővel. A napközben élénk, időnként megerősödő északi, észak- nyugati szél csak lassan mér­séklődik. A hőmérséklet haj­nalban 12, vasárnap délben 17 fok körül várható. Negyedik éjszaka folytatódik Véres ossxetőzések egy olasz városban Az olaszországi Reggio di Calabria városban már a ne­gyedik éjszaka folytatódnak a véres összetűzések a tünte­tő lakosság és a rendőrök között. A város lakói a hét elején altalános sztrájkba léptek és tüntetéseket rendeztek, til-ta­Ami a zöld út mögött van hozásul amiatt, hogy a rivá­lis város, Oatemaaro lett a tartományi székhely. A rend­őrség már a felvonulás első napján közbelépett, fegyve­rét használta és emiatt a helyzet elmérgesedett, A se­besültek száma már tegnap meghaladta a kétszázat, sőt, egy vasutas életét vesztette az összecsapásban. Ma éjsza­ka hússzal növekedett a se­besültek száma, A tüntetők a belvárosban barikádokat emeltek, középületeket gyúj­tottak fel és gépkocsikat ron­gáltak meg. figyelemmel a világhelyzetet, támogassák a békét, a gazda­sági fejlesztést, a leszerelést, az emberi jogok ad és az ENSZ alapokmányát. Az ülésen a világbéke-bi- aottsógban többségi határo­zattól elfogadott jelentés el­lenzéke viharos jeleneteket ren­dezett. hogy megakadá­lyozza a jelentés elfoga­dását. Kétszeri szavazás utón azon­ban úgy döntöttek, hogy nem változtatnak az elfogadott ügyrenden, amely szerint a bizottsági jelentéseket szava­zás nélkül tudomásul veszik, ígv az üzenet-tervezetet bosz- szú vita és szavazás után több kiegészítéssel elfo­gadták. Az üzenetet az ifjúsági világ­konferencia nevében az ENSZ 25., jubileumi közgyűlése elé terjesztik. Az elfogadott do­kumentumok tükrözik azokat a véleményeltéréseket, ame­lyek a konferencia tagjai kö­zött fennállnak. Az a tény. hogy Scheel nyugatnémet külügyminiszter zöld utat kapott Bonn keleti politikájához — Londonban eppen úgy. mint Washingtonban —, azt bizonyítja, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben Londonnak és Washingtonnak egy­aránt érdeke: bizonyos fokig szabad kezet kapni számos tá­voli probléma megoldásában, és ezért nyugalmi légkört te­remteni Európában. Az indokínai háború okozta belső gon­dok. a közel-keleti problémák megoldatlansága egyaránt arra készteti Washingtont, hogy ne bonyolítsa tovább a helyzetet Európában, és ne támogassa a Brandt—Scheel koalícióval szemben álló. hidegháborúra spekuláló, revansista nyugatné­met ellenzéket. Az új angol konzervatív kormány elé tor­nyosuló gazdasági problémák ugyancsak azt tanácsolják Ang­liának. hogy ne teremtsen masának több gondot, mint arneny- nyije már van Nem akarjuk illúziókba ringatni magunkat: első perctől tudtuk, hogy Brandt — ahogy többször mondta — a Nyugat­ra támaszkodva akar politikát csinálni Kelet felé, hiszen mi­nimális parlamenti többsége miatt, másképp nehezen boldo­gulhat. A NATO két vezető hatalma csupán a háborús konf­liktustól való félelem miatt nem akarja bonyolítani a helyze­tet éppen Európában, ahol a Varsói Szerződés és a NATO Haderőinek íö frontvonala húzódik, tehát ahöl a legveszélye­sebb lenne bármely provokáció. Mindez azonban igazolja a szocialista tábor, és elsősorban a Szovjetunió külpolitikai alapállását, amelynek lényege, hogy az európai enyhülés megteremtése könnyebben tenné lehetővé a közel- és távol-keleti kérdések megoldását, mig súlyosbodása amazok megoldását is nehezítené. Ezt, úgy látszik, ma már Londonban és Washingtonban is tudják. Le kellene vonniuk belőle minden tanulságot ’ ' MATE IVAN Ernődig lefektették a nagy teherbírású sínpárt y E hónap végén kezdődik a részleges üzemeltetés az LKM új bugacsiszolójában. A több mint 150 millió forintos beru­házás teljesen gépesíti az egyik legnehezebb fizikai munkát, a bugacsiszolást, amelyet ráadásul nők végeztek. Az új üzem szakaszosan épül. Míg az egyik végén már próbajáratást vé­geznek az NDK-ból érkezett, automata csiszológépekkel, a csarnok másik oldalán a vasszerkezetet szerelik, s üvegezik az oldalfalakat. Az új bugacsiszoló beindulásával többszörö­sére nő az LKM bugacsiszoló-kapacitása. (Ágotha Tibor felvétele) 8c Ami eddig még gyanú volt, — beigazoló­dott. Buenos Airestöl 450 kilométerre, egy falusi házban, amely egy elhagyott farmon áll, — megtalálták Aramburu, volt argentin elnök holttestét. A már oszlásnak mául' holttestet feljelentés nyomán fedezték fel. A végleges azonosítást egy rendőrségi szakér­tőkből álló bizottság végezte el. Képünk Aramburü ravatalát ábrázolja az argentin í óvárosban, (MTI leleíotó) MAP újításával világos váróterme­ket, szolgálati szobákat alakí­tanak ki. A szép külsejű állo­mások építését tekintve, az igazgatóság előkelő helyen áll az országban. Az idén például Forróencsen 20 millió forin­tos költséggel alakítják át a már korszerűtlen, régi ..indó- házat”. (Folytatás a 3. oidalcm.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom