Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-06 / 156. szám

Legfeljebb öt ára a napi munkájuk Munkahelyük: a ház Kísérlet az alagútzsaluzóyal — Csak az ünnepek előtt mossa le a lépcsőházat. — Olyan a ház, mint egy szemétdomb. — Borravaló nélkül be sem enged kapuzárás után. • — A kukásedények, mióta megvannak, nem voltak ki­tisztítva. És sorolhatnánk még to­vább. Sokan panaszkodnak a házfelügyelőkre, köteteket lehetne megtölteni a lakók logos vagy vélt sérelmeinek leírásával. „Illatozik” a húsbolt A Tanácsház tér 22. szám alatt a belépőt kellemetlen szag fogadja. Az épületben levő húsbolt edényeit az ud­varban tárolják, ezek áraszt­ják a bűzt. Mint a lakók mondják, az ablakukat sem tudják kinyitni a kellemet­len szag miatt. A lépcsőház elhanyagolt, piszkos. Régen Szabó Gusztávné volt itt a házfelügyelő, de ilyen kö­rülmények között nem bírta a munkát, s azóta csak egy takarítónő jár a házba, aki — enyhén szólva — nem áll feladata magaslatán. Kivirágzón a szemétdomb A házfelügyelők közötti munkaversenyt egész bizto­san nem a Széchenyi u. 26. szám alatti épület gondozója nyerné. — Arra a legöregebb hin­du sem emlékszik, hogy mi­kor mosták le utoljára a lép­csőházat — mondja az egyik lakó, Rátki Zsolt. A pincébe senki sem mer lemenni, mert már több mint fél éve térdig ér a szemét. A heferaetet csak súlyosbítja, Külföldi megrendelésre ké­szít filmet hazánkról a MA­FILM nemzetközi stúdiója. Jelenleg a müncheni Elan- céggel közösen forgatnak egy 13 részes televíziós fil­met. A film magyar gyártás- vezetője Győri József, a né­met rendező Wolfgang Hen- schel. Az Elan-cégnek ez a hatodik, Henschelnek pedig a negyedik olyan filmje, amelyben a magyar tájak a főszereplők... Érdekes, színes, kalandos történetet dolgoz fel a ké­szülő televíziós film. Három fiatal, két lány és egy fiú — a „Lizi”-nek becézett, feltű­nően rikító sárgára mázolt, nyitott gépkocsival — euró­pai körútra indul. Eljutnak Becsig, s ott egy utazási iro­dában érdeklődnek: merre lenne érdemes folytatni az útjukat? Lapozgatják a szí­nes prospektusokat, s végül is mindhárman egy magyar- országi kirándulás mellett döntenek... A német stáb több napon át a Balaton partján forgar tott. Celluloid szalagra ke­rült a tihanyi apátsági temp­lom, az örvényesi öreg ma­lom. Egy epizódot az örvé­nyesi általános iskolában is rögzítettek, ahol a „világ­járó” fiatalok magyar órára hogy a házban legtöbben szénnel fűtenek, s azt a pin­cében tárolják. Az egyik emeleti lakó szerint a ház- felügyelő a gondozatlan, éjjel-nappal nyitott pince ajtajára egy gázálarcot is ki­akaszthatna. A ház udvarán, a fal mel­lett szemétdomb. Oly- régóta van ott, hogy már fű lepte be, virágok nőttek rajta. A MIK is ludas A Széchenyi u. 18. számú ház udvaráról sem hiányzik a szemétdomb. Sikerült meg­találnunk a három ház ház- felügyelőjét, Huszár Pálnét is. Amikor a 22. szám alatti állapotokról faggattuk, le­gyintett : — Már egy éve jelentet­tem a MIK-nek, hogy a va­kolat naponta hullik a fal­ról. Tegnap majdnem agyon­ütött egy gyereket. Az egy éve kiesett lépcsőházi csapó­ajtót a MIK a mai napig sem hozta rendbe. Az eső­csatorna is tönkrement. Végül bevallja, hogy a 18. és a 20 sz. alatt már hosszú hetek óta nem mosta le a lépcsőket, de egy kézlegyin­téssel napirendre tér az ügy felett. —• Nem olyan koszos az — mondja. * A házfelügyelők önként vállalják a munkájukat. Legtöbben ekkor csak az elő­nyöket látják: az ingyen la­kást, a különböző kedvezmé­nyeket. Anyagilag is megbe­csülik őket, fizetésük sok esetben jóval meghaladja az ezer forintot. Éppen olyan munka az övék, mint a töb­bi, ha nem is műhelyekben, irodákban, hanem házakban tévednek be, s itt vesznek „leckét”, hogy tolmács nél­kül is boldogulni tudjanak. Űtjuik során bejárják a Mát­rát, s eljutnak a Hortobágy- ra is. Hosszabb időt tölt a forgatócsoport Egerben, mert a több részes filmben termé­szetesen szerepet kap a va­rázslatos történelmi város is. A televíziós film főszere­peit népszerű német színé­szek — Monika Lundi, Ul­rike Blomen és Stephan Beehren — játsszák. A film címe: Szerelem — hármas­ban. Láthatjuk majd a ma­gyar televízió képernyőjén is. PATAKY DEZSŐ 1. Az azonosítás Ami a bűnügyi nyomozást illeti, Sherlock Holmes oly­kor naiv detektívnek tűnik. Ennek ellenére, az irodalom­ban legalábbis, ő volt az el­ső detektív, aki tudományos nyomozási módszereket al­kalmazott. Sherlock Holmes azonban, még ha a leghíre­sebb is, nem az első detektív, aki helyet követett magának a világirodalomban. 1887-ben teremti meg A. Ccman Doyle a híres. nyomozózsenit, a bűnügyi regények romanti­kus főhősének prototípusát, Watson doktornak, a nagy detektív barátjának tolmá­csolásában. Következtek még más nagy detektívek is, ámde az olva­sóközönség szívébe egyikük sem tudta úgy belopni ma­gát, hírnevét és varázsát úgy megőrizni, mint Sherlock (Készteted * szerzű AlBCSftnm esa internal c, kötetéből) végzik. A házfelügyelői munkához a MIK csak erköl­csi bizonyítványt kér. Több kell ennél, nem elég a bün­tetlen előélet, önbecsülés, lelkiismeret kell ahhoz, hogy egy munkát — nemcsak a házfelügyelőit — tisztessége­sen végezzen el valaki. ERDŐS ÁKOS Felhívás! Középiskolás lányok! KISZ-fiatalok! A KISZ Borsod megyei Bi­zottsága felhívással fordul hoz­zátok! A KISZ hagyományainak szel­lemében hívunk benneteket: je­lentkezzetek a Szabolcs megyei középiskolás lányok helyett az újbögi mezőgazdasági építőtábor­ba! Az árvíz miatt a KISZ Köz­ponti Bizottsága felmentette a Szabolcs megyeieket önként vállalt táborozási kötelezettségük alól. Az Üjbögi Állami Gazdaság viszont a nyári idénymunkát se­gítségetek nélkül nem tudja el­végezni. A munka jellege: szőlőkötö­zés, gyümölcsszedés. A tábor időtartama: július 12 —július 23. Jelentkezni lehet a KISZ Bor­sod megyei Bizottságán (Mis­kolc, Felszabadítók u. 24.) írás­ban vagy szóban. A jelentkezés után részletesen tájékoztatjuk a táborozókat. Ingyenes vasúti jegy» étkezés, szállás biztosítva van. Számítunk jelentkezésetekre, helytállásotokra! Elvtársi üdvözlettel: a KISZ BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGA Holmes a maga kockás ma­laclopó köpönyegével, tányér­sapkájával és mindenekelőtt pipájával, amely a bűn ül­dözőinek valóságos szimbólu­maként, detektívregényhősök számos nemzedékének közve­títésével eljutott egészen a nagy detektív mai kollégája, Maigret rendőrfelügyelő fo­gai közé is... Módszereit illetően Sher­lock Holmes sokkal inkább felhasználja a tudományt, mint elődei vagy mint sok utódja. Dupm az egzakt gon­dolkodás híve volt, nem hasz­nált sem nagyítót, sem vegy­szereket. Leooq volt az első detektív az irodalomban, aki megmérte, kutatta és érté­kelte a lábnyomokat. „Nek­tek egy lábnyom mit sem mond — kiáltott fel. — De számomra mindem lábnyom eleven.. Amikor A. Conan Doyle bemutatja Sherlock Höhnest, a kriminalisztika, mér jelen­tős ywnsátnwfc birtokába j**­Campingező autósok A tapolcai, 250 férőhelyes autós-campingban jelenleg mintegy száz vendég tartóz­kodik. Ezek többsége cseh­szlovák, lengyel, német autós, legtöbbjük csak át­utazóként áll meg a tábor­ban. A napokban távoli or­szágok — Svédország, Nor­végia, Finnország, Francia- ország — campingezői is töl­töttek pár napot Tapolcán. Ügy kelletik magukat a szebbnél szebb bútorok, mint egy kislány, ha tudja: sok a pályázó, az udvarló. Incsel­kedik, kacérkodik a bútor is a vásárlóval. (Főként a pénz­tárcájával.) A miskolci bútorboltban nagy a választék. (Az üzlet­ben ugyan csupán a 20 szá­zaléka látható.) Komplett szobaberendezés, gyermek- garnitúra, sokféle heverő, szék, íróasztal és a kiegészí­tő kellékek: szőnyegek, lám­pa, puff, térelválasztó fal — kinek-kinek kedve, ízlése s „fizetőképessége” szerint. Kicsi a raktár Az évi 140 millió forintot forgalmazó bútorüzlet az or­szágban is a legnagyobbak tott. A pipás embert úgy kell tekintenünk hát, mint a mai rendőrtudomány irodalmi hő­sét? Korántsem! Mert az em­lített vívmányokból Holmes csak igen keveset ismer. Va­jon mi ennek az oka? A Sherlock Holmes kaland­jairól írt eJső könyvének megjelenése után Arthur Co­nan Doyle hátat fordított új­szülött hősének, s irodalmi babérokra vadászva, a múl­tat akarta feleleveníteni tör­ténelmi regényeiben. Egy amerikai kiadó, no meg a londoni Strand című folyó­irat biztatására Conan Doyle még megírt ugyan két kötet­nyi Sherlock-kalandot, ám ezt a munkát inkább nyűg­nek tekintette. Sherlock Holmes gyors sikere Conan Doyle irodalmi alkotómunká­jának derekán következett be, s hogy szabaduljon a dertek- tívregényírás kellemetlenné váló feladatától, még egy kö­tetet írt, amelynek befejező nésaáöe** tett^ a hrn­Mint arról hírt adtunk, a városi tanács olyan francia alagútzsaluzó berendezést vá­sárolt a Miskolci Építőipari Vállalat részére, amelynek segítségével az eddigi évi harminc lakás helyett két­százat építhetnek fel. Csak­hogy ennek a gépnek a gaz­daságos üzemeltetéséhez 600­közé tartozik. Szép portálja s tetszetős eladótere ellené­re, az itt dolgozóknak szo­rító gondokkal kell napon­ként megküzdeniük. A for­galom legnagyobb fékező je, hogy kicsi a raktárterület. Horváth Rezső boltvezető szerint az olcsóbb bútorok­ból tizenötször többet adhat­nának el, mint jelenleg, de megfelelő raktár híján mind­össze kilencmilliós készletről tudnak gondoskodni. Pedig a kereslet — főként a tömeg­igényeket kielégítő bútorfaj­ták iránt — egyre nagyobb. Pillanatok alatt találnak ve­vőre az olcsó bútorok. Éppen ezért a harmadik negyedév­ben ezekből lényegesen töb­bet akarnak eladni, mint ed­dig. A boltvezető kifogásolja, neves detektív életére: Sher­lock elesett a Moriarty nevű banditával folytatott harc­ban. Igen ám, csakhogy az olvasóközönség nem törődött bele kedvence elvesztésébe. A világ minden tájáról fel- csattanó tiltakozás hatására Conan Doyle kénytelen volt feltámasztani” Sherlock Höhnest; az újabb kalandso­rozatok tudományos vonatko­zásai azonban satnyák, elmo- sódottak. Nem eléggé eredeti már az a kép sem, amelyet a nagyítóval felszerelt, kezén a láthatatlan nyomok laborató­riumi kutatása során szerzett égések és hegek nyomait vi­selő detektívről rajzol. Mind­ez azonban semmivel sem csökkenti annak a kezdemé­nyezésnek az értékét, amely Conan Doyle nevéhez kap­csolódik. ö volt az, aki a múlt század végén rávilágí­tott a tudományos bűnüldö­zés fejlesztésének szükséges­ségére. as cementre van szükség. Ebből viszont kevés van. és egyáltalán nem remélhető, hogy a jövőben is megfelelő mennyiség áll majd rendel­kezésre. E problémát megol­dandó, az Északmagyaror­szági Építőipari Vállalat — amelynek már birtokában van egy ilyen berendezés — azzal kísérletezik, hogy 500- as cement felhasználásával is gazdaságosan tudja üze­meltetni az értékes gépet. A kísérlet első eredményét ma lehet majd lemérni, amikor a múlt hét szerdáján elvég­zett betonozásból kiemelik a zsaluzatot. Remélhetőleg, ha csak áthidaló megoldásként is, sikerrel jár az 500-as ce­menttel való kísérletezés. Szellem ha ló Hosszú hányattatás után Visszatért a szegedi kikötőbe a tiszaszigeti Buzakalász Tsz 200 tonnás „szellemhajója”, amely még a tavaszi áradás idején letépte horgonykötelét, és mindenféle irányítás nél­kül, jugoszláv vizekre távo­zott. A hűtlen hajót most, a nagy áradáskor lehetett egy zátonyról lehúzni és Szeged­re vontatni. Rövidesen úszó csárdává építik át. hogy az építőipar és a bú­toripar tervezői külön uta­kon járnak. Pedig, ha össze­hangolnák elképzeléseiket, egyeztetnék terveiket, akikor a bútoripar a most épülő vagy már felépült lakások­hoz legjobban illő és meg­felelő méretű berendezési tárgyakat gyárthatna. Ügy tűnik, a tervezők sok­szor a kényelmesebb megol­dást választják, önálló ötle­tekkel ritkán gazdagítják bú­torainkat. Kapcsolat a bútorgyárakkal A miskolci bútorüzlet nem csu pá n „eladó”, a piackuta­tás minden lehetőségét ki­aknázza az árufedezetért. Ál­landó kapcsolatuk van a bú­torgyárakkal, a ktsz-ekkel, így időben megtudják, ha valamilyen bútorfajtából „fe­lesleg” vagy terven felül gyártott mennyiség van. Ez­ért található Miskolcon min­dig olyan kollekció, amiből másutt még mutatóba is alig akad. A bútorüzlet forgalma nagy, a nyereség nő. Rajtuk kívül egyetlen olyan vidéki beit van csupán, amely eléri a terv szerinti háromszáza­lékos nyereségszintet. A mis­kolciaké: 4,21 százalék. TÓTH FERENC A kutyáknak jó a memóriájuk... A calcuttai városi közigaz­gatás alkalmazásában álló munkásokat az utóbbi időkig könnyen fel lehetett ismerni szakadt nadrágjukról: a ku­tyák valósággal megvadultak, amint megpillantották őket. Kiderült, hogy a munkások azért váltották ki a négylábú jószágok különös ellenszen­vét, mert ugyanolyan olaj- zöld munkaruhát viseltek, mint a városi sintérek. Hiába, a kutyáknak jó az emlékezetük m Szerelem - hármasban Nyugatnémet filmesek Egerben ASZÓDY JÁNOS A kriminalisztika kalandos története ♦ Repülő csészealjak... ? Nem, csupán a Lábatlani Vékonypapírgyár egyik üzemcsarnoká­nak érdekes megoldású tetőszerkezete... Több lesx ax olcsó bútor A tervezők kényelmesek? — HfeSSft*«*'« tmausft

Next

/
Oldalképek
Tartalom