Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-31 / 178. szám
/1 uw. Lottószámok a nyolcadik oldalon Szakértők újabb tatát hozása Szovjet—nyugatnémet tárgyalások áé POLITIKAI NAPILAP * n. évfolyam, 178. szám 1970. július 31., péntek mmmmmmmm Ara: 80 FILLfíK uir i .1 Moszkvában ma délelőtt másodszor találkozik a vegyes szovjet—nyugatnémet szakértőcsoport, hogy részleteiben vizsgálja meg az erőszak kizárását célzó szerződés tervezetét. A két küldöttség következő teljes ülésének időpontját még nem tűzték ki, ám az a tény, hogy — mint egy nyugatnémet szóvivő közléséből kiderül — Scheel külügyminiszter az eredeti tervektől eltérően holnap nem utazik Leningrádba, annyit jelent: szükség esetén bármely pillanatban rendelkezésre kíván állni. Scheel egyébként egy tegnap esti fogadáson kijelentette: a megbeszélések olyan szakaszba jutottak, amikor természetszerűleg keletkeznek nehézségek. Bahr államtitkár ehhez hozzátette, hogy a nehézségek kisebbek lennének, ha a jobboldali nyugatnémet sajtó annak idején nem szivárogtatta volna ki az előzetes eszmecsere anyagát. (A nehézségekhez nyilván hozzájárul az, amiről tegnapi számunkban írtunk: a bonni jobboldal teljes hangerősséggel „rákapcsolt” a támadásra.) Több az állás, mint' a diplomás Ezekben a napokban áll munkába az idén végzett több mint 11 000 ifjú diplomás. A most végzett 3046 fiatal pedagógus közül már a nyár első felében több százan megkezdték pályafutásukat: a napközis táborokban ismerkednek leendő tanítványaikkal, munkatársaikkal. A fiatal óvónők, tanítók, tanárok többsége azonban csak augusztus közepén teszi le a hivatali esküt. A be nem töltött több mint 6000 állásban továbbra is alacsonyabb képzettségű szakemberekkel kénytelenek helyettesíteni a diplomásokat; több helyen a munkaerők átszervezésével, túlmunkával igyekeznek pótolni a fiatal értelmiségiek hiányát. 1300 katedra az idén is nélkülözi majd a szakképzett nevelőket. Különösen sok szakképzett óvónőt kell nélkülözni: az idén mintegy 400 álláshely marad betöltetlenül az ország különböző óvodáiban. A meghirdetett mérnöki munkakörökből több mint kétezerbe nem jut műegye Lemen végzett munkaerő. Jelentős a közgazdászhiány is: 1045 meghirdetett álláshely közül csupán 290-be jut szakember. Változatlanul kevés az orvosok száma is: 250-nel végeztek kevesebben, mint ahány álláshelyet meghirdettek. Rosszul járnak a „kényelmes” vállalatok Megemelik az álláspénz összegét A Gazdasági Bizottság döntéséről tárgyainak a >1A V -igazgatóságok osztályvezetői A Gazdasági Bizottság néhány nappal ezelőtti döntése szerint, progresszíve emelik a vagonok kirakodásával késlekedő vállalatokra kirótt úgynevezett álláspénzt és szabályozzák az éjszakai, valamint a munkaszüneti napokon való rakodást. Ma délelőtt a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban a MÁV-igazgatoságok osztályvezetői az új rendelkezés végrehajtásáról tanácskoztak. A MÁV miskolci Igazgatóságának területén körülbelül 60 vállalatot érint a most kiadott rendelkezés. A beérkező vagonok kirakásával késlekedő cégek között vezet Próbaüzem előtt Uf gy a TVK-ba A Tiszai Vegyikombinátban rövidesen elkészül hazánk első polietiléngyára. A mintegy két és fél milliárdos beruházás megvalósításával jelentős mennyiségű polietilén-importtól mentesül a népgazdaság. A gyár évenként 24 ezer tonna terméket gyárt, amelynek egy részét a TVK-ban dolgozzák fel. Ezekben a napokban lázas készülődés folyik a polimeri- zációs üzemben. Nemcsak itt. az egész gyárban hallatlanul nagy munkát végeztek már eddig is az üzemelők, kivitelezők és mindenki, aki érdekelt a beruházásban. A szakén-!: erek közül nagyon sokan szinte éjjel-nappal a helyszínen tartózkodnak. Ellenőrzik a berendezéseket, különböző méréseket végeznek a bonyolult gépeken és csővezetékeken — Az elmúlt hetekben és napokban számos, a próba- üzemeltetést közvetlenül megelőző munkát kellett elvégeznünk a polimerizációs üzemben — mondotta Blahut János gyárvezetőhelyettes. — Többek között sor került a kompresszorok nitrogénnel történő 72 órás, tartós terh'’-sű járatására. Ki próbált'k a kompresszora' védelmi rendszerét, amel; megfelelőnek bizonyult. A jelentősebb munkák közé tartozott a polietilén olvadékot -»állító szivattyúk felszerelése. Az üzemindulás meggyorsítása érdekében a próbákhoz és a termeléshez szükséges etilén egy részének korábbi időpontban történő biztosítása céljából Francia- országból vásároltunk etilént. Ezt cseppfolyós állapotban, tartálykocsikkal szállítják az időközben megépített etiléntárolóba. Az első szállítmányt a napokban várjuk. — Hogy mikor, várható a próbaüzemeltetés megkezdése? — kérdez vissza g gyárvezető-helyettes. — A polime- rizálás előkészítésének egyik feltétele, hogy megtörténjen a polietilén-reaktorok üzembe helyezése. E művelet viszont — az angol szállító féllel kötött szerződés értelmében — csak az angol szakértők jelenlétében végezhető el. Az I. C. I. indítócsoport tagjai előreláthatólag augusztus elején érkeznek meg a kombinátba. Ekkor kezdődhet meg a próbaüzem is. Az üzemszerű termelés a tervek szerint — ha minden jól megy — kora ősszel elkezdődhet. Az új üzem olyan granulátumot gyárt majd, amelyből polietilén zsákokat, fóliazacskókat, mezőgazdasági védőta karókat, hajtatóházakat fröccsöntött háztartási és műszaki cikkeket, fűvással előállított palackokat és egyéb termékeket gyártanak majd. a TÜZÉP, a December 4. Drótművek, a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, az Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, a Kohászati Alap- anyagelíátó Vállaíat és a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. A KAV például a beérkezett vagonoknak rendszeresen csak 60, legfeljebb 80 százalékát üríti ki időre, a gabonafelvásárlónál pedig ismeretlen az éjszakai rakodás. A Gazdasági Bizottság döntése a legjobbkor jött, hiszen mint ismeretes, a miskolci igazgatóság is már több mint egy éve nem tudja kielégíteni a borsodi vállalatok kocsiigényét. A vagonhiány tavasszal olyan súlyos következményekkel járt, hogy a HCM kénytelen volt leállítani termelését. Többször került veszélybe a kohászat és még jó néhány nagyüzem zavartalan működése. Tegnap például az igényelt 2969 vagon helyett csak 2126 érkezett az igazgatóság területére, nem tudtak elegendő kocsit adni az üveggyárnak, az alsózsolcai betonárugyár- nak és több kőbányának. jf: Kánikulában. (Agatha Tibor felvétele.) Israeli nyugtatta, Saigont bátorította Nixon nem sok újat mondott Amerikai szőnyegbombázás Dél-Vietnamban Nixon, magyar idő szerint ma hajnalban tartotta meg előre bejelentett beszámolóját a kaliforniai „nyári Fehér Házban”. Megfigyelők szerint a beszéd inkább az őszi választásokra szánt propaganda volt, mintsem valami új momentum bejelentése. Ami a közel-keleti válságot illeti, Nixon csupán megismételte eddigi kijelentéseit. Ismételten biztosította Izraelt, hogy nem kerül hátrányos helyzetbe az amerikai javaslat elfogadása esetén, Augusztus 20-ra adják át Épül a miskolci nagy szökőkút Két és fél millió forintba kerül A Hunyadi és a Hoffman Ottó utcák elágazásánál levő parkban az ÉÁÉV kőművesei hozzákezdtek az első nagy miskolci szökőkút csaknem 150 négyzetméter alapterületű vasbeton medencéjének műkőburkolásához. A vállalat dolgozói már szerelik a szökőkút színes reflektorait i* és a Mezőgazdasági Gépjavítóban már készül az öntöttvas elemekből álló, 8 méter magas, modern térplasztikai díszítőelem. A város két és fél millió forint költséggel épülő büszkeségét, a nagy szökőkutat a tervek szerint az alkotmány ünnepére adják át rendeltetésének. vagyis, ha beleegyezik a fegy- vemyugvással egybekapcsolt tárgyalások megkezdésébe. Megint kiemelte, hogy a Szovjetuniónak és az USA- nak egyaránt érdeke a közvetlen konfrontáció elkerülése a Közel-Keleten. Sokkal kevésbé pengetett békehangokat a vietnami háborút illetően. Kijelentette, hogy az USA semmiképpen sem fog koalíciós kormányt rákényszeríteni Saigonra, és erről nem is kíván tárgyalni Párizsban. Vagyis: a Thieu- rendszer fenntartása mellett foglalt állást. Politikai megfigyelők szerint, ha rugalmasabban is fogalmazta meg távlati elképzeléseit, a koalíciós megoldás lehetőségének kizárásával eltorlaszolta a politikai rendezés útját és nem sok lehetőséget biztosított a párizsi tárgyalásoknak. Miközben Nixon álláspontját fejtegette, amerikai B— 52-es repülőgépek két év óta a legnagyobb szőnyegbombázást hajtották végre a Saigontól délre fekvő tartományok ellen. Ugyanekkor Kambodzsában a kormánycsapatok ellentámadása Kirí Rom város térségében teljesen kudarcba fulladt, a hazafias erők tartják a kulcsfontosságú helységet. Ugyancsak tartanak a harci cselekmények az arab— izraeli fronton. Izraeli repülőgépek ismét támadták az egyiptomi állásokat a csatorna partján. Továbbra sem döntött az izraeli kormány az amerikai javaslatokról, így ma délelőtt ismét összeül a kabinet. Riad, az EAK külügyminisztere 10 napos európai körutat tart, hogy ismertesse Egyiptom álláspontját több fővárosban. Jordániában, Libanonban és Irakban többségükben Palesztina: geriüák tüntettek azért, mert hat arab ország elfogadta Nasz- szer döntését, két Palesztinái ellenálló szervezet viszont támogatja az egyiptomi álláspontot. Strandidö Várható időjárás Miskolc térségében szombat déli”: Kevés felhő, száraz, meleg idő. Mérsékelt szél. A hőmérséklet hajnalban 16. holnap délben 27 fok körül lesz