Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-25 / 173. szám
belföld * A BÁZIS: A NAGYÜZEMEK. A párttagutánpótlás bázisát megyénkben és városunkban egyaránt a nagyüzemek jelentik. Egy nemrégiben készült statisztika szerint, a pártépítés helyzete a DIGÉP-ben a legjobb, ahol az összes dolgozók 25 százaléka tagja a pártnak. Ugyanez az arány a Lenin Kohászati Művekben 21,5, az ÓKÜ-nél 22,5, míg a Borsodi Szénbányák Vállalatnál 19,-9 százalék. te ÉRTEKEZLET A ME- SZÖV-BEN. A takarék- és lakásszövetkezetek választmánya július 27-én tartja ülését a MÉSZÖV székházéban. Megvitatják az ügyrendet és döntenek az úgynevezett kölcsönös támogatási alapra előirányzott összeg felosztásáról is. * MUZSIKUS PALÁNTÁK. Három budapesti és négy vidéki tizenéves fiú kapta meg a KISZ Központi Művészegyüttesétől az értesítést: a felvételizők népes seregében ők bizonyultak a legjobbaknak. A több száz gyerek közül kiválasztott hét muzsikuspálánta ősszel már az együttes székházában folytatja általános iskolai és zenei tanulmányait. * 250 TANULÓ 20 MILLIÓ FORINTJA. A vállalatoknál foglalkoztatott ipari tanulók már a tanulóidő alatt jelentős értéket termelnek. A Diósgyőri Gépgyárban például 250 tanuló 20 millió forint értékű munkát végzett az elmúlt évben. * ..MEGSKALPOLTA” A VASHOROG. Ma hajnalban az erenyői bányában Dobai István védősisakjába akadt egy vashorog; lerántotta a sisakot, és körülbelül 15 centiméteres részen szó szerint megskalpolta a férfi fejét. A mentők a baleseti sebészetre vitték Dohai Istvánt. if MEGKERÜLT A MOLNÁROK PECSÉTNYOMÓJA. Nemesvámoson, házbontás közben nemrég ritka leletre bukkantak: előkerült a veszprémi molnárok 1663-ban készített pecsétnyomója. Az értékes leletet a veszprémi bakonyi múzeumba szállították. * AMUR A KELTETŐBEN. A szolnoki Felszabadulás Halászati Tsz megkezdte a növényevő amur mesterséges tenyésztését. A nagy szakértelmet igénylő munkához keitetőházat építenek. * LOTTÚNYEBEMÉNYEK. A 30. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négyta- lálatosok egyenként 81551 forintot, a háromtalálatosok 425, a kéttalálatosok pedig 17 forintot kapnak. * VÁRPALOTAI FÚRÓ- TANULÓK MISKOLCON. Nyári, szakmai gyakorlaton vesznek részt a várpalotai 305-ös Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat észak-magyarországi üzemvezetőségénél. Rajtuk kívül miskolci diákok is dolgoznak a telepen. RIASZTÖPISZTOLYT BÁNTOTT Farkas Lajos 42 éves kazincbarcikai lakost megbüntették már súlyos testi sértésért, fogolyszökésért, garázdaságért, de ügy látszik, hogy még mindig nem vágyik nyugodt életre. Nemrég a berentei autóbuszmegállóban okozott riadalmat: pisztolyt rántott, s egy járókelő combjára .lőtt. Az ember ijedtében a földre esett, de szerencsére, különösebb baja nem történt, mert a „fegyver” riasztópisztoly volt. Garázdaságért azonban a visszaeső bűnös Farkast a Miskolci Járásbíróság 6 hónapi szigorított börtönre ítélte és egy évre eltiltotta« köz- ügyektől. Emelkedő árak, élénk forgalom a piacon Az elmúlt héten változatlanul élénk forgalom jellemezte a Búza téri piacot, bár zöldáruból — különösen a rendkívül keresett paprikából — szokatlanul kevés érkezett. Az árak ennek megfelelően, a bét végéig újból emelkedtek. Baromfiból a termelők a hét folyamán 14 ezret hoztak, így ismét 1 forinttal olcsóbb lett. A csirke kilóját 26—28 forintért, a tyúkot és kakast már 20 forinttól lehet kapni. Változatlanul magas a tojás ára, darabja 1,30—1,40-be kerül. Burgonyából mintegy 10Ö mázsával érkezett kevesebb, mint a múlt héten, ára azonban a korábban befutott nagy tételekre való tekintettel változatlanul 2—4 forint. A fejes káposztát 1,50—1,80Szennyvíz élteti a facsemetéket A szigetvári konzervgyárban nemrég befejezett rekonstrukció egyik érdekes feladata volt, hogy az országban elsőként itt rendezkedjenek be a feldolgozás közben keletkező ipari szennyvíz egy részének hasznosítására. Az üzemtől öt kilométer távolságban több mint kétszáz hold papírnyárfát telepítenek. Ennek a faifiajtának az évi vízigénye 2000 milliméter. Ezen a vidéken átlagban 600—800 milliméter természetes csapadék hull, a többit a konzervgyár szennyvizéből pótolják Fejest ugrott - a sebészetre vitték Tegnap délután a tapolcai strandon fejest ugrott a medencébe T. József 12 éves fiú. Beverte fejét a medence aljába és körülbelül három centiméteres darabon felszakadt a fejbőre. A mentők a gyermeksebészetre vitték. ért kínálják, de helyenként 2 forintot is kémek érte. Máris érezteti hatását a hagymaszedés ideje: ezen a héten vöröshagymából már 50 mázsára emelkedett a piaci készlet; a hagyma ára 10—20 fillérrel csökkent, kilóját 3—4 forintért adják. Továbbra ás 2—3 forintba kerül a karalábé. Karfiolból szombatig mindössze 3,5—4 mázsa érkezett, s gyenge minősége ellenére kilója 1 forinttal többe — 6—8 forintba — kerül, mint a múlt héten. A zöldpaprika ára kilónként — a hét közepétől — 7—8 forinttal emelkedett. Egyes helyeken ismét 24 forintot is elkérnek érte. Egyedül a paradicsom és az uborka kivétel a dráguló áruk között; paradicsomot már 4 forinttól lehet vásárolni, bár a Miskolci ÁFÉSZ pavilonjai a hét végén újból 8 forintért árusítják. Az uborka ára a múlt heti 4—6 forintról 3—6 forintra csökkent. Megkezdődött a dinnyeszezon is. Az egyre, nagyobb mennyiségben kapható sárgadinnyét — amely a hét elején még 26 forintba került —, ma már 9—10 forint közötti áron adják. Az őszibarack kilója változatlanul 7—14 forint, a sárgabarack két forinttal olcsóbb, kilója 4—8 forint között változik. Már tetőzik a mélnaszezon is: a jó minőségű málna kilóját 12—16 forintért kínálják. lo—p Kiosztották az Expo—4 díjait (Folytatás az 1. oldalról.) A kiállítás és vásár nagydíjával a Miskolci Kárpitos Szövetkezetét tüntette ki a zsűri. A legszebb termék nagydíját a Miskolci Női Szabó Szövetkezet, a legszínvonalasabb kiállítás rendezéséért járó díjat a Miskolci Kertészeti Vállalat kapta. A megyei tanács vb-elnökének kü- löndíjával a Borsod megyei Kézműipari Vállalatot, a Miskolci városi Tanács vb- elnökének különdi javai a Miskolci Finommechanikai Javító Vállalatot (VIMELUX) jutalmazták. A HVDSZ megyei bizottságának díját az Avas Bútorgyár, a KISZÖV elnökének díját a Szerencsi Bútoripari Szövetkezet, míg a KIOSZ megyei titkárságának különdíját Laczai Dezső nyékládházi asztalos kisiparos kapta. A díjak átadása, illetve átvétele után a megnyitó ünnepség résztvevői megtekintették a kiállítást, amely augusztus 5-ig naponta délelőtt 10 és este 8 óra között tart nyitva. rk A jövő szandálja. Az olasz Ravellö cégnek ezt a kreációját a két, „antik ezüst:’ hatását keltő pánt teszi mutatóssá. A szandáloknál szokásos sarokmagasság növelését a cég azzal indokolja, hogy a maxiszoknya és a hosszúi nadrág megkívánja a magasabb sarkat. Hasudik «*, hop és Börtönben a zsebtolvajai Hisztériázva vonult ki a tárgyalóteremből, s hangjától visszhangzott a folyosó, amíg a fegy- ör el nem vezette a börtönbe. — Hogy én három évig?! — kiabálta. — Amikor nem is csináltam semmit . .. Alig 21 éves Nagy Gizella. Nem gondolnánk róla, hogy három kiskorú gyermek anyja. Már fiatalkorúként elítélték magánlaksértésért, később lopásért, garázdaságért, s most visszaesőként elköve • tett zsebtolvajlásért került a Miskolci Járásbíróság elé. S amint a tárgyaláson bebizonyosodott: hazudni legalább olyan jól tud, mint lopni. Mindez állítólag „családi hagyomány”, mert már az anyja is híres „zsebes” volt. A Tiszai pályaudvar előtti villamosmegállóban kihasználta a zsúfoltságot, s a tömegben tolakodva két asz- szony pénztárcáját ellopta, a harmadik táskáját kinyitotta ... — Ha. mindez nem igaz. akkor mit keresett olyan sokáig a megállóban, miért nem szállt fel a villamosra ? — kérdezte a bíró. s a válasz „megható” meseként hangzott: mátészalkai élettársinak zaklatásai elöl Gizella édesapjához akart utazni Szegedre, de a fővárosban összetalálkozott korábbi élettársával. Elhatározták, hogy ismét összeköltöznek, s mindegyikük hoz magával két-két gyermeket. Gizella gyermekei éppen Kazincbarcikán voltak, hát odautaztak, de ott meg éppen összetalálkoztak két ismerős nővel, akik meg- . haragudtak Gizellára, mert elszerette tőlük ezt a férfit, így hát Gizellának Miskolcra kellett jönnie, de azért elkísérte őt ide az a két nő is. Majd ők tanúsítják, hogy nem lopott! — Én? Miskolcon? — csodálkozott egyik-ük a bíróságon. — Kérem, én rendőrségi felügyelet alatt állok. Barci- kát csak rendőrségi engedéllyel hagyhatom el! Zsebelésért voltam büntetve. Már vagy négyszer . . . Nagy Gizellát tehát a bíróságon úgy „rajta kapták” a hazugságon, miként a villamosmegállóban a zsebtolvajláson. (ruttkoy) a(c Kánikula (Japmay György mjaa.) Ásó helyett ro h hántással Uj módszert dolgozott ki a peremartoni ipari robbanóanyaggyár szakembergárdája a mezőgazdasági csatorna - rendszerek, vízvezető árkok kiképzésére. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megbízásából az Építés - tudományi Egyesület támogatásával a rendkívül lassú, nehéz munkát sikerült meggyorsítani és költségeit 80 (százalékkal csökkenteni. Az új eljárás lényege: robbanóanyagot töltenek a kívánt hosszúságú műanyagká-belbe, A föld alatt elhelyezett robbanóvezeték pillanatok alatt 1,3 méter mély és 2 méter széles árkot „húz” oly módon, hogy a földet 10 méteres körzetben egyenletesen elteríti. Az első kísérletek Pere- martonban és a Csepel-szi- geten igen eredményesnek bizonyultak. A módszer nagy- üzemesítését a szakemberek a postai munkálatoknál használatos ka beliek tető gépekkel kívánják megoldani, amelyek a robbanóanyag-töltetet gyorsan és biztonságosan süllyesztik a föld alá. Az új peremartoni eljárásnak elsősorban a lapos, vizenyős területeken jósolnak nagy jövőt. * Onassisék zsaroló mérnöke A londoni rendőrség közleménye szerint egy 58 éves angol mérnököt letartóztattak azzal a váddal, hogy több mint egymillió fonttal próbálta megzsarolni az Onas- sis-házaspért. Azt állította, hogy a görög hajómágnás és amerikai felesége ellen emberrablásl kísérletet terveznek, amelyet csak ő tud megakadályozni. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja, — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 36-132. 16-672, 35-380 , 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- es város- politikai rovat: 18-231 — Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc I., Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld © NASSZER ÜZENETE. Nasszer elnök személyes üzenetet küldött Jordánia királyának. A levelet megbízottja, az államtitkár vitte magával Ammanba. A levél tartalmát nem ismertették. © HÁBORÜELLENES TÜNTETÉS. Nixon elnök Washingtonból a kaliforniai San Clemente-i „Fehér Házba” (nyaralójába) utazva, öt állam kormányzójával találkozott. A repülőtéren 6 ezer főnyi tömeg fogadta az elnököt, háborúellenes feliratokkal. Egy gyűlésen az elnök beszédét többször megzavarták háborúellenes, tüntető közbekiáltásokkal. © A SZTRÁJK TOVÁBB TART. A kikötőmunkások folytatják sztrájkjukat Angliában. A kormány felhívta a szállítómunkás szakszervezetet, hogy gondoskodjék a romlandó élelmiszerek kihajózásáról. különben katonákkal rakatja ki az árut. A liverpooli kikötő 3 ezer munkása taggyűlésen utasította vissza a kormány ultimátumát. A kikötőben jelenleg 35 hajó vesztegel, áruval megrakva. © BRUCE TÁRGYALÁSAI. A párizsi Vietnam-érte- kezlet újonnan kinevezett vezetője, David Bruce, aki augusztus elején foglalja el hivatalát, Saigonban Thieu- vel, az ottani Amerika-barát rezsim elnökével az indokínai fejleményeket vitatta meg. Angol hírek szerint valamilyen gesztussal rá akarja bírni a saigoni vezetőket a párizsi tárgyalások kimozdítására a zsákutcából. O ARNOLD ZWEIG- ARCHÍVUM. Az NDK Minisztertanácsa megbízta a berlini Művészeti Akadémiái, rendezzen be egy Arnold Zweig-archímimot és állítson fel Arnold Zweig emlékének szentelt, róla elnevezett emlékmúzeumot. © HARMAT LŐTTEK LE. Egyetlen nap alatt három amerikai helikoptert lőttek le a szabadságharcosok Dél- Vietnamban. A frontjelcnté- sek szerint az elmúlt 24 órában szórványos harcok vol tak. Az amerikai B—52-es mintájú légierődök a kambodzsai határ környékét bombázták. © ÖSSZEESKÜVÉST LEI LEZTEK LE. Kadhafi ezredes, líbiai államfő bejelentette. hogy királyparti összeesküvést lepleztek le az o: szagban. A megdöntött királyi rendszer több vezetője államcsínnyel akarta magához ragadni a hatalmat. Az ellenforradalmárok min,. - terelnök-jelöltje egy jól ismert líbiai üzletember volt A jelentésekből egyelőre nem derül ki, hogy mi lett a leleplezett összeesküvők sorsa. © KEKKONEN TÁRGYALÁSAI. A hivatalos látogatáson Washingtonban tartózkodó Kekkonen finn köztársasági elnök Stans kereskedelmi miniszterrel, az , amerikai—finn kereskedelmi kapcsolatok elmélyítéséről tárgyalt. Kekkonen megkoszorúzta az ismeretlen katona arlingtoni sírját, és részt veti azon a fogadáson, amelyet tiszteletére rendezett a washingtoni finn nagykövetség. AHONNAN HÖHERT LEHET VÁSÁROLNI A rendelkezésre álló adatok szerint, a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság már évek óta az az ország, ahol a legtöbb halálos Ítéletet hozzák a világon. Miután ezeket az ítéleteket végre is hajtják, a köztársaság hóhérai „világhíresek” lettek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Hastings Banda, Malaysia ehtökc, az egyik hóhért meghívta országába rövid „vendégszereplésre”, azaz nyolc szabadságharcos kivégzésére. Megbízhatóbb „vásárló” L. Jonathan, Leshoto miniszterelnöke, mert o állandó munkára „importált” hóhért a Dél-afrikai Köztársaságból. Ha egy üzlet menni kezd:...