Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-25 / 173. szám

* 'MvételMnk egy éve, a IV. kerékpáros Bükk-kupa versenyen készült, a rajt Idán. A mc- sónyt. Géra Imre, az MVSC válogatott versenyzője vezeti. (Szabó István felvétele) Borsodba lön Matúra Mihály Július 23-án délután a Me­gyei Testnevelési és Sportta­nács székhazában kibővített értekezletre gyűltek össze a megyei birkózó szövetség elnökségének tagjai, vala­mint a Borsod megyei bir­kózószakosztályok képviselői. Filácz Gyula, a megyei birkózó szövetség elnöke tá­jékoztatta az értekezlet rész­vevőit a jövő hét végén Szil­vásváradon sorra kerülő ed­zői, illetve versenybírói to­vábbképzésről. amelyen Ma­túra Mihály, a Magyar Bir­kózó Szövetség elnöke is elő­adást tart. (Amint az vár­ható, a világszerte ismert bir­kózó szakember sok érdekes­séggel és újdonsággal gazda­gítja majd a továbbképzés anyagát. Feltehetően beszá­mol a kanadai Edmontonban megrendezett világbajnokság tapasztalatairól, illetve a FILA (Világ Birkózó Szövet­ség) ott megtartott konferen­ciáján elhangzottakról is.) Napirendre került az úttö­rők és serdülők nyári tábo­rozása is, amelyet a megyei birkózó szövetség rendez a tehetséges fiatalok részére. Nem kevésbé volt fontos az elmaradt versenyek új idő­pontjának meghatározása. A DVTK képviselői elmondták, hogy előreláthatólag szep­temberben. a Lenin Kohá­szati Művek 200 éves jubileu­mának tiszteletére olyan or­szágos versenyt kívánnak rendezni, amelyen egy kül­földi csapat is részt vesz GUTMAN JÓZSEF D hét vége sporteseményei Ma délután fél kettőkor rajt V, kerékpáros Bükk-kupa Ma délután fél kettőkor is­mét az országutak „porfelhő- lovagjai” veszik birtokukba a főposta előtti teret. A leg­jobb magyar és csehszlovák kerékpározók vesznek részt az V. Bükk-kupa versenyei­ben. Tok Miklós, a városi tanács vb-eLnökhelyettese — a ver­seny fővédnöke — köszönti a megjelentekét, majd a spor­tolók megkoszorúzzák a szov­jet hősi emlékművet. Az ün­nepélyes aktus után a rész­vevők elindulnak Sajószent- péler irányába, hogy az első nap 145 kilométeres távját teljesítsék. A cél a Felszaba­dítók útján, a megyei párt- bizottság épülete előtt lesz. Az ifjúságiak a felnőttek után egy órával — 14 óra 30- kor — rajtolnak a Felszaba­dítók útjáról, s az első napon a Bükkábrány—Vatta—Ernőd —Nyékládháza—Miskolc vo­nalon, 62 kilométeres távon küzdenek a helyezésekért. Holnap 9 ómkor a szikszói országúton *40 kilométeres egyenkénti inditásos verseny­nyel folytatódik a küzdelem. A rajt a József Attila utcá­ban lesz. 13 óra 30 perckor a Hősök teréről indulnak a versenyzők, s Miskolcon ke­resztül a papírgyár irányá­ban haladnak, ahol a „gyors rajt” kezdődik. Az útirány Eger — Andornaktálya — Mezőkövesd — Nyékládháza — Miskolc lesz, s a táv hosz- sza 110 kilométer. Hollóstető­nél hegyi hajrát iktattak a a programba. A városi tanács és Miskolc nagyüzemei, vállalati érté­kes tiszteletdíjakat ajánlot­tak fel a részvevőknek, a csa­patverseny győztese pedig el­nyeri a Bükk-kupát. A leg­jobb helyezést elérő miskolci versenyző külön díjazásban részesül. (felföldi) Kezdjük a legrangosabbal, az V. Bükk-kupa kerékpáros ver­sennyel, amely szombat délután 13.30 órakor rajtol a Hősök teré­ről. Másnap ugyancsak ekkor rajtolnak innen, előtte azonban reggel 9-töI egyenkénti inditásos verseny is lesz amelyet a szikszói műútról indítanak. Hasonlóan kétnapos versenyt hoz a szomba­ton 17, vasárnap pedig 9.30 óra­kor kezdődő megyei minősítő kajak-kenu bajnokság, amelyet a Csorba-telepi tavon rendeznek. Szombaton idegenben szerepel­nek a megye legjobb ökölvívói. Nyíregyházán a Szamuely-emlék- versenyen és Keszthelyen a nem­zetközi utánpótlás Balaton-baj- nokságon — egyébként ez a két verseny is vasárnap fejeződik be. Atlétáink legjobbjai pedig Debrecenben versenyeznek szom­bat-vasárnap az országos vidéki bajnokságon. A hét végén ismét spartakiád- dömping lesz. Szombaton—vasár­nap Debrecenben a munkahelyi spartakiád területi döntői zajla­nak atlétikában, kézilabdában, röplabdában és kispályás labda­rúgásban. Vasárnap a DVTK-sta- dionban a falusi dolgozók XIX. spartakiádjának megyei döntői kerülnek sorra kézilabdában, at­létikában és röplabdában. És ugyancsak vasárnap rendezik meg Mezöcsáton a KPVDSZ me­gyei spartakiádjának döntőjét, mely után 16.30-kor a helyi Vö­rös Meteor labdarugó-csapata játszik az MTK vegyesesapatával. Kiemelkedő sporteseménye lesz Miskolcnak a vasárnap délután 15 órakor a Népkertben kezdődő lovasbemutató, amelyen a mező­keresztesi Aranykalász Tsz lo­vasiskolájának produkcióit cso­dálhatja meg a közönség. És va. sárnap végre foci is lesz a város­ban, hiszen a Vasutas Totó-kupá­ban itthon, az Ifjúsági sportte­lepen lép pályára az MVSC a Ceglédi VSE ellen. A találkozó Bacsó játékvezető sípjelére 15.30 órakor kezdődik. A Nyári Totó- kupában otthon mérkőzik — 17 órai kezdettel — a Sátoraljaúj­helyi Spartacus, amely a DEAC- ot, és a Borsodi Bányász, amely a Tiszai MTK-t fogadja. Az Ózdi Kohász idegenben játszik a BKV Előrével, az MNK-ban szereplő Diósgyőr NB I-es gárdája pedig Kisterenyére utazik; hogy meg­vívjon a továbbjutásért. vábbá esztergályos, lakatos és öntő munkákra betanított mun­kásokat. Ez évben [elszabadult, fentiekben említett szakmákra kezdő szakmunkásoknak 7,50 Ft- től 8,50 Ft-ig terjedő órabért biz­tosítunk. Ezen felül alkalmazunk női munkaerőket betanított mun­kákra, valamint férfi segédmun­kásokat. Bérezés megegyezés sze­rint. Váltómüszakban (3 műszak­ban) dolgozók részére a kollektiv szerződés értelmében váltómii­szaki pótlékot biztositunk. 44 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munka­ügyi csoportnál, Miskolc, Bese­nyői út 10. sz. Megvételre keresek automata (német gyártmányú: ZIK-ZAX) táska-varrógépei. Telefon: 18-173. TEKINTSE MEG SZÖVETKEZETÜNK NŐI ÉS FÉRFI MÉRETES RUHÁZATI TERMÉKEIT A HELYIIPARI TERMÉKKIÁLLÍTÁSON, H. EMELET. MISKOLCI MÉRETES RUHÁZATI SZÖVETKEZET adas-vetel alias A Miskolci Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat alkalmaz: eszter­gályos, marós, lemezollós, vil­lanyhegesztő, gép- és vasszerke­zeti lakatos szakmunkásokat, to­S, K M m VL S60 60 LITERES ÜRT A'RTALMÜ, ABSZORPCIÓS VILLAMOS HÁZTARTÁSI HŰTŐSZEKRÉNY — TELJESEN ZAJTALAN ÜZEM — MINIMÁLIS ÁRAMFOGYASZTÁS — MEGBÍZHATÓ MŰKÖDÉS — HOSSZÚ ÉLETTARTAM 5 ___ ÁRA: 2750 FORINT GYÁRTJA: A HŰTŐGÉPGYÁR műsor SZOMBAT Kossuth rádió: 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Melódia­koktél. — 13.51: Vízben, vízpar­ton. Riport. — 14.01: Hidas Fri­gyes—Gál Zsuzsa: Crescendo kantáta a Tanácsköztársaság év­fordulójára. — 14.08: Dalcsokor. — 14.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: IJj Zenei Újság. — 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. — 15.20: Csak fiataloknak! — 16.05: Rádióreklám. — 16.08: Mese és költészet. — 16.35: Szombat dél­után. — 18.06: Az MRT Szim­fonikus Zenekarának hangver­senye. — 19.25: Nótacsokor. — 19.58: Bruno Walter operafelvé- leleiből. — 20.28: A lengyel kul­túra hete. — 22.25: Táncoljunk! — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.00: Könyv­szemle. — 12.10: Kamarazene. — 13.03: Az elnyújtott kamaszkor. — 13.30: Négy madrigál. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 14.00: Napra­forgó. A Gyermekrádió órája. — 15.00: Schumann: d-moll trió. — 15.30: Falvakban, mezőkön. — 16.05: A hét műsorából. — 16.55: Egy hír a mikroszkóp alatt. — 17.10: Szívesen hallgattuk: Deák György, a bérkocsis. — 18.10: Húszas stúdió. — 19.07: Ales­sandro Scarlatti: A becsület dia­dala. Háromfelvonásos opera. — Közben 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Az operaközvetítés folyta­tása. — 21.11: Mi legyen a köz- művelődési törvényben? — 21.26: Gaál Gabriella és Márczis Deme­ter énekel. — 21.57: A lengyel kultúra hete. — 23.15: Népdalok, néptáncok. ?.!iskolci rádió: Hétvégi kró­nika. — Ifjúsági és KISZ-élet a Lenin Kohászati Művekben. — Épül az új szálló Tapolcán. — Akit már régen hallottunk. — Borsodi földek, borsodi falvak. — Egy ifjúsági bajnok portréja. — Népdalok, verbunkosok. URH: 16.05: A bigband meste­rei. — * 17.05: ötórai tea. — 18.10: Hanglemezparádé. — 19.00: A Ma­gyar Hanglemezgyártó Vállalat Bartók-összkiadásából. — 19.40: Muzsikáló könyvek. — 20.29: Purcell- és Haydn-művek. — 21.41: Aucasin és Nicolette. Ora­tórium ó-francia széphistóriára. Televízió: 14.28: A magyar nemzetközi teniszbajnokság köz­vetítése a Margitszigetről. Riport­film a szocialista országok ber­lini vívóversenyéről. — 17.00: Szívesen néztük. Dollárpapa. Magyar film vígjáték. — 18.35: Hí­rek. — 18.50: Ki tud róla? — 19.00: A TV jelenti. — 19.45: Cicavízió. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Köz­tünk maradjon! — 20.25: A vörös macska. A TV zenés színházának bemutatója. — 21.50: Tv-híradó. — 22.10: Nana. Magyarul beszélő angol tv-filmsorozat, I. rész. A színésznő. (Szigorúan csak 18 éven felülieknek!) — 22.55: Rek- lámrevü. Bratislavai televízió: 18.00: Lá­nyok—fiúk magazinja. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19.50: Ä csimpánz. Magyar dokumentum­film. — 20.15: Elégedetlen nők és korrekt férfiak. Esztrádműsor. — 21.45: Bűnügyi múzeum. NSZK- filmsorozat. — 22.10: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (f4, lm6, 8) Heintje. — Kossuth (f3, f5, f7): A bosszúállók legújabb kaland­jai. — Fáklya (5): Hétszer hét. — Petőfi (5): A bábu. I—n. rész* másfélszeres helyárakkal! — Tán­csics (f5, ±7): Veled Madridban. — Szikra (5): A sólyom nyomá­ban. (n8): A veréb is madár. — Ságvári (5, 7): Világfiak. — Ta­polcai kertmozi (8): Egy férfi és egy nő. — Népkerti szabadtéri mozi (f9): Bátor kisasszony. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): A magyar fotóművészet 125 éve. — Haller Stefánia festőművész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Dr. Petró Sándor ma­gángyűjteményének bemutatója. — Libresszó (13—20 óra között): Gerő András grafikusművész ki­állítása. — Bartók Béla Művelő­dési Központ (10—18 óra között): A diósgyőri vasas képzőművész kör jubileumi kiállítása. — Her­man Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Herman Ottó- emlékház (10—18 óra között): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Massa-múzeum, Üjmassa, Öskohó: nyitva egész napon át. (Megközelíthető a 15-ös autó­busszal és a garadnai kisvasűttal.) — Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci gö­rögök művészeti emlékei. — Diósgyőri vármúzeum: nyitva 10—13 és 14—18 óra között. (Meg­közelíthető az 1-es és 5-ös autó­busszal; valamint az i-es villa­mossal.) vasárnap Kossuth rádió: 8.10: Édes anya­nyelvűnk. — 8.15: Szivárvány. — 9.50: Olvasmányélmények. — 10.03: Nem boszorkányság, tech­nika! — 11.14: A Rádió lemezal­buma. — 12.50: Jegyzet. — 13.00: Spirituálék. — 13.30: Rádiólexi­kon. — 14.00: Bohémélet. Részle­tek Puccini operájából. — 14.44: Miért szép? — 15.08: A lengyel kultúra hete. — 15.18: Nótakedve­lőknek. — 16.08: Jordán Elemér első két hete a túlvilágon. — 17.05: Offenbach: Eljegyzés lám­pafénynél. Egyfelvonásos operett. — 17.55: Költők albuma. — 18.10: Nagy mesterek, világhírű előadó­művészek. — 19.41: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 20.41: For­gószínpad Weöres Sándor müvei­ből. — 21.49: Patachich Iván: Régi magyar táncok szóló hár­fára. — 22.15: A lengyel kultúra hete. — 23.15: Kedvelt táncdalok, népszerű énekesek. — 0.10: Mo­zart: G-dúr duó. Petőfi rádió: 7.54: Miska bácsi lemezesládája. — 8.24: Opera­kalauz. — 9.24: Zenei anyanyel­vűnk. — 9.34: A hét műsorából. — 10.40: Vasárnapi koktél. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Művelődéspolitikai műsor. — 13.10: Egyszer már tetszett: A rút kis kacsa. — 14.00: Táska­rádió. — 15.00: Mit hallunk? — 15.30: Homokországban. — 16.05: Carlo Maria Giulini vezényel. — 16.27: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.07: Művészleme­zek. — 18.05: Huszonöt év magyar hangjátékaiból: Eberling, a ma­gyar apa. — 18.52: Népdalcsokor. — 19.35: Miről tárgyalt a Föld­rajzi Társaság soproni vándor- gyűlése? — 20.10: A lengyel kul­túra hete. — 21.20: „Láttam a vénasszonyt macska képibe”. — 21.55: János vitéz. Részletek a daljátékból. — 23.10: Verdi ope­ráiból. Miskolci rádió: Hőségben. Ak­tualitások, portrék, jegyzetek, zene. — A sportrovat jelenti. URH: 16.05: Csak fiataloknak! — 17.55: Hanglemezparádé. — 18.05: Sándor Judit dalestje. — Közben 18.35: A Föld fényképe­zése az űrből. — 18.50: A dalest közvetítésének folytatása. — 19.20: Magyar zeneszerzők. — 19.56: Victoria de Los Angeles és James McCraken énekel. — 20.32: A dzsessz kedvelőinek. — 20.56: Üj lemezeinkből. — 22.14: Mo­zart: Bastien és Bastienne. Egy­felvonásos, opera. Televízió: 10.00: Csak gyere­keknek! — 11.30: Az aranygyűrű. Közvetítés Moszkvából. — 12.00: A Tenkes kapitánya. 4. rész. A fürdőmester. — 14.08: A termé­szet arca a művészetben. — 14.30: Telesport: magyar nemzetközi teniszbajnokság. — 17.00: Az Orion űrhajó fantasztikus ka­landjai. 2. rész. Az eltérített bolygó. — 18.05: Képes kalendá­rium. — 18.35: TV-szőttes. — 19.05: Esti mese. — 19.15: A világ térképe előtt. — 19.25: VOS Tit­kosszolgálat. 4L rész. NytUas Micka. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: A hódítás iskolája, avagy: Don Juan bünhődése. — 21.50: Egy, kettő, három. . . Ének. zene, tánc. — 22.15: Tv-híradó. 2. kiadás. Bratislavai televízió: 19.00: Tv- híradó. — 19.35: Sporteredmé­nyek. — 19.40: Költészet. — 20.15: Kék ég a fejünk fölött. Francia- olasz kalandfilm. — 22.00: Kultu« rális híradó. — 22.25: Tv-híradó. — 22.40: Sporteredmények. — 22.50: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (14. hnü, 8): Heintje. — Kossuth (f3, f5. f7): A bosszúállók újabb kaland­jai. — Fáklya (4. 6): Hétszer hét. — Petőfi (5) : A bábu. I—II. rész. másfélszeres helyárakkal. — Tán­csics (fő, f7): Veled Madridban. — Szikra (5): A sólyom nyomá­ban. (n8): A veréb is madár. — Ságvári (5, 7): Világfiak. — Ta­polcai kertmozi (8): Egy férfi és egy nő. — Népkerti szabadtéri móri (f9): Bátor kisasszony. Kiállítások: a szombati prog­ramhoz képest változatlan, ki­véve a Libresszót. amely vasár­nap zárva. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.15: Kedvelt régi melódiák. — 9.00: Üj ház. Riport. — 9.17: Rádióbörze. — 9.25: A hét előadóművészei: a Magyar Fúvósötös és Rudolf Ke- rer. — 10.05: Körkép a mai ma­gyar novellákról. — 1,0.35: Zene­kari muzsika. — 11.09: úttörő regősök a tengerparton Petőfi rádió: 8.05: Zenekari muzsika. — 9.00: Ezeregy dél­előtt. — 10.00: Zenés műsor üdü­lőknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom